4. Bejegyzés [part 6]

- Ébredj, Soojung - súgta halkan a fülembe Joonmyun. Csiklandozó leheletétől kirázott a hideg, és ez elég volt ahhoz, hogy magamhoz térjek az álmok világából.

Miután visszajöttem Jongin szobájából, annyit gondolkodtam kettőnkön, hogy végül elaludtam.

- Mennyi az idő? - kérdeztem, ahogy eszembe jutott, suli előtt nem ártana hazamenni, letussolni és felkészülni a mai napra. Péntek volt, ami azt jelentette, hogy elkerülhetetlen a találkozás Jonginnal a matek óra miatt, és az egyességünk szerint megint le kell vele feküdnöm. Erre a gondolatra elszorult a torkom.

- Hat óra - válaszolt Joonmyun, miközben egész testével átölelt engem. Meztelen bőre hozzápréselődött fedetlen testrészeimhez, mire ismét eszembe jutott a múlt éjszaka. A gondolatoktól kellemes bizsergés öntötte el porcikáimat, de mintha egy részem rosszul érezte volna magát miatta. - Mikor öltöztél fel?

- Ó, én... - néztem le habogva az tőle kapott ruhákba bújtatott tagjaimra. - F-fáztam éjszaka - hazudtam nem túl meggyőző hangon, de szerencsére Joonmyun nem firtatta tovább a témát.

- Gyorsan felöltözöm, aztán hazaviszlek az iskola előtt - mondta egy édes mosollyal a pofiján, majd kibújt a takaró melegéből, így megcsodálhattam csupasz hátát, fenekét és combjait. A látványtól felforrósodott az arcom, valószínűleg el is pirulhattam, ezért inkább elfordultam a másik irányba.

Követve a példáját én is kimásztam az ágyból, és visszavettem tegnapi egyenruhámat. Miközben az ing gombjaival foglalatoskodtam, Joonmyun mögém osont, és átfonta karjait derekam körül, míg fejét a vállamra helyezte. 

- Szeretlek - búgta fülembe mézédes hangon, de képtelen voltam átérezni egyszavas kijelentésének jelentőségét, mert azonnal Jongin szerelmi vallomása jutott eszembe. Kellemetlen érzés kerített hatalmába, így Joonymun felé fordultam, és eltoltam magamtól. Meglepetésemre egyáltalán nem tűnt csalódottnak vagy megbántottnak visszautasító cselekedetem miatt, arcán egy komoly kifejezés ült. - Szeretlek, de ami köztünk történt múlt éjszaka, csak egyszeri alkalom volt. 

- Miért?  

- Attól félek, ha rendszeressé válna, nem tudnálak ilyen könnyen elengedni, és fájdalmat okoznék Sullinak. Nem akarlak becsapni vagy hamis ígéretekkel áltatni, mert nem garantálhatom, hogy mindig melletted leszek. Amikor Sulli felébred, magadra kell hagynom. Elengedlek, mielőtt bármelyikünk is megsérül. Persze nem várom el, hogy várj rám, azt szeretném, ha találnál valakit, aki szeret, és mindig melletted van, boldoggá tesz, megvéd, amikor szükség van rá. 

Szavaitól teljesen elérzékenyültem, mert tudtam, hogy igaza van, de ez nem ilyen egyszerű. Azzal, hogy lefeküdtünk, most még nehezebbé tett mindent. Ez olyan, mintha kaptam volna egy kis ízelítőt abból, ami valójában sosem lehet az enyém. Szemétség. 

Nagyon nyelten, hogy leküzdjem a torkomban keletkezett gombócot. Tudom, hogy Joonmyun nem ilyen, de úgy éreztem magam, mint aki kihasználtak. Ez rosszabb volt annál, mint amit Jongin szobájában éltem át. Az csak a testemnek fájt, ez viszont a lelkemet bántotta. És emellett még Jongin beteges szerelmi vallomását is meg kellett emésztenem. Vajon komolyan gondolta, amit hajnalban mondott? Vagy csak a gyógyszerek és az alkohol beszélt belőle? 

- Nem tudom, mi lesz velünk - sóhajtott Joonmyun, és elkeseredett arcom látva, szorosan magához ölelt. - De az lenne a legjobb, ha mostantól nem találkoznák iskolán kívül, addig amíg Sulli fel nem ébred. Ne haragudj rám, kérlek - simogatta a hátam finoman. 

- Rendben - bólintottam egy aprót, bár nehéz volt kimondani. Teljesen összezavarodtam. Egyik pillanatban azt éreztem, hogy szeretem őt, mert megint az én érzéseim helyezi előtérbe, és ő sokkal jobban szenvedhet, hiszen saját magát áldozza fel Sulli boldogságának érdekében, de a másik pillanatban, úgy éreztem, hogy semmi értelme ennek az egésznek, becsapott, átvert, és máris tele vagyok hamis reményekkel, mert ha így gondolta a legelején is, akkor nem kellett volna lefeküdnie velem. 

Ettől függetlenül nem tudok rá haragudni, mert annyira kedves, és jószívű, hogy azonnal megbocsátok neki.

- Menjünk le - javasolta. - Csinálok egy teát, aztán hazaviszlek.

- És Jongin? - kérdeztem kissé félve. Csak most jöttem rá, hogyha összetalálkozunk vele, akár el is árulhatja, mi történt hajnalban.

- Ne aggódj! Ha későn jött haza, bizonyára még alszik, és amúgy is, megvédelek - mondta egy biztatót mosollyal az arcán, majd elindult kifelé.

Az emelet előszobája csendes volt, Jongin szobájának ajtaja, amit nyitva hagytam, miután kirohantam, most csukva állt a helyén, ami azt jelenthette, hogy még bent tartózkodik a helyiségben. Egy megkönnyebbült sóhaj szökött ki a számon, és gyorsan Joonmyun után siettem a földszintre.

A konyha tágas volt és modern. Tulajdonképpen az utolsó jelző az egész házra igaz volt. Leültem az étkezőasztalhoz, míg Joonmyun odarakta a teát, és csendben bámultam magam elé. Lehet, hogy szólnom kellene Jonginról. Mi van, ha azért nem jött még ki a szobájából, mert túl adagolta a gyógyszereket? Jézusom, mik jutnak eszembe? Biztos nincs semmi baja, és csak alszik. 

Egy halk köhintés zökkentett ki a gondolataimból, mire Joonmyun és én is hátra kaptuk a fejünket. Jongin sétált le az emeltről, szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól, arca sápadt, mint hajnalban, de legalább a szemöldökén és száján lévő sebek elhalványultak.

- J-jó reggelt - köszöntem bátortalanul - mindhiába. Jongin rám nézett egy másodpercre, majd tekintete tovább siklott bátyjára, miközben elsétált mellettem. A hűtőszekrényhez ment és minden szó nélkül kinyitotta az ajtaját, kivett belőle egy doboz tejet, és meghúzta annak tartalmát. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy Ádámcsutkája megmozdul a nyelés következtében, és egy apró részemnek tetszett a látvány, ahogy a perverz matektanárom épp egy doboz, hideg tejet gurít le torkán.

Miután végzett, elemelte a dobozt szájától, és szexi nyelvével lenyalta a maradék tejet ajkairól. Szexi? Miket gondolok? 
- Jól szórakoztatok az éjszaka? - törte meg a kínos csendet cinikus mondata, majd Joonmyunra pillantott, aki épp a teát ízesítette. Amint meghallotta öccse kérdését, keze megállt a mozgásban és szúrós szemekkel a másikra pillantott. - Elég tágnak találtad a kis barátnőd, miután annyiszor megkeféltem tegnap délután? 

Mocskos szavaitól kirázott a hideg, de az undornak, amit korábban éreztem, hűlt helye sem volt. Talán azért, mert megértettem a betegségét, és a szívem legmélyén inkább sajnáltam, mint utáltam őt.

- Vigyázz a szádra! - figyelmeztette szigorúan testvérét, mire Jongin hangos kacagásba kezdett.

- Ó, milyen védelmező lettél hirtelen. 

- Mit szedtél be?

- Semmi közöd hozzá - horkantott a fiatalabb, miközben visszarakta a tejes dobozt a hűtőbe.

- De igenis sok közöm van hozzá, amíg az én nevemet használod, hogy kiválts mindenféle narkotikus szert - emelte fel a hangját Joonmyun, és teljes testével az öccse felé fordult.

Jongin szemei elkerekedtek a meglepettségtől, majd rám pillantott, és szinte láttam a szemeibe a megvilágosodást. 

- Szóval beárultál, te kis ribanc - köpte a szavait felém, mérges arckifejezésétől pedig teljesen megrémültem.

- Tudod, ezért akár fel is jelenthetnélek - vette át a szót Joonmyun. 

- Képes lennél ezt tenni a testvéreddel?

A lélegzetem elakadt, ahogy rájöttem, Jongin érzelmi zsarolást alkalmazott rajtam, amikor rávett az egyességünkre, és ugyanezt teszi most Joonmyunnal szemben is.

- Ne élj vissza a szeretetemmel!

- Miféle szeretet? - nevetett cinikusan Jongin. - Hol volt a szereteted, amikor szemet vetettél a barátnőmre, vagy amikor megütöttél? - mutatott a száján lévő sebre. - Ne dumálj nekem a szeretetről, mikor kettőnk közül te vagy az, aki elárulta a testvérét. Én sosem... sosem lettem volna képes rá. Miattad lettem ilyen Joonmyun, miattad lettem egy érzelmileg instabil, depressziós szerencsétlen, úgyhogy viseld a következményeket - kiabált ingerülten, majd hátat fordított bátyjának, és elindult az emeltre.

Néma csend telepedet a konyhára, és kellett egy kis idő, míg felfogtam Jongin szavait. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetört lelkileg, és most az eddigieknél is jobban sajnáltam. Joonmyunra pillantottam, aki a konyhaszekrénynek támaszkodva fejét lehajtotta, így nem láttam az arcát, de vállainak remegése nem kerülte el a figyelmem.

- Ne haragudj, Soojung - szólalt meg kicsit később, miután összeszedte magát. Remegő kezekkel kiöntötte a forró teát, és elém rakott egy bögrével.

- Semmi baj - mosolyogtam rá megértően. Nem tudtam hibáztatni őt. Igazából egyikőjüket sem tudtam hibáztatni, mert az egész amiatt a Sulli miatt történt. Nem akartam elítélni úgy, hogy nem ismertem, de mindaz, amit eddig hallottam róla, csak azt bizonyítja, hogy miatta van az a hatalmas szenvedés, amin a testvéreknek keresztül kell mennie. 

- Tudom, hogy hibát követtem el, de ami megtörtént, azon már nem tudok változtatni, és annyira fáj, hogy így kell látnom a testvérem. Mindent megteszek azért, hogy meggyógyítsam, de képtelen vagyok kezelni őt. Nem tudok segíteni rajta - csuklott el Joonmyun hangja, és válla ismét megremegett a rátörő sírástól.

A szívem összefacsarodott a látványtól, annyira sajnáltam, és úgy szerettem volna segíteni rajtuk, de egyelőre öltem sem volt, mi tévő legyek. Jongin valóban kezelhetetlen, nincs rá garancia, hogy nem támad le megint, ha megpróbálok beszélni vele. Egyetlen rossz szó is elég ahhoz, hogy teljesen elboruljon az agya. Arra kellene rájönnöm, hogy mi váltja ki belőle a negatív gondolatokat, de ehhez kettesben kell vele maradnom.

Tíz perccel később, miután megittam a teát, Joonmyun haza fuvarozott. Háromnegyed hét volt, amikor beléptem a lakásba, anya már elment dolgozni, de hagyott egy üzenetet a konyhaszekrényen.

"Remélem, jól érezted magad, reggeli a hűtőben. Délután találkozunk!"

Nem voltam éhes, az idegességtől egy falat sem ment volna le a torkomon, így inkább felmentem a szobámba, és letussoltam. A langyos víz segített gondolataim rendezésében, de annyi információt kellett befogadnom, hogy belefájdult a fejem. Azt hiszem, az elmúlt három év alatt nem történt velem annyi minden, mint ezen a héten. Mégis a legfurcsább az volt, hogy nem tudtam, mit érzek Jongin iránt. A tegnap kiderül betegsége és szerelmi vallomása után teljesen másképp láttam a dolgokat. Nem volt szép tőle, hogy megerőszakolt, de ha tudatánál lett volna, biztos nem tette volna olyan szörnyűséget. Vajon milyen lehet, amikor szerelmes? 

Nyilvánvaló, hogy a féltékenység betegségének legfőbb kiváltó oka, hiszen bevallotta, hogy azért viselkedett úgy velem, mert Joonmyunra gondoltam. Talán, ha kicsit a kedvére tennék, tudnék vele normálisan beszélni.

Az iskolában ma a megszokottnál is csendesebb voltam, és ez Narinak is feltűnt. Öt percenként kérdezgetett, hogy van-e valami baj, de egy fejcsóválással mindig letudtam a választ. Nem akartam erről beszélni, nem láttam értelmét, hogy elmeséljem Narinak. Úgy sem értené meg, még számomra is nehéz felfogni, hogy egy ember, aki három éven keresztül teljesen normálisnak tűnt, ennyire beteg.

Nem találkoztam Joonmyunnal, de nem is bántam, mert eszembe jutottak reggeli szavai, miszerint az lesz a legjobb, ha nem kerülünk közeli kapcsolatban az iskolán belül és kívül sem. Fájt, hogy ezt kérte tőlem, de tiszteletben tartom a döntését.

Gyorsan teltek az órák, és nem tudtam koncentrálni, gondolataimba mélyedve bámultam ki a fejemből, egészen addig, amíg Mr. Kim nem lépett be a terembe. Most is, akárcsak az elmúlt években, teljesen normálisan nézett ki, leszámítva a két sebet az arcán, amit némi alapozóval próbált eltüntetni. Haja és öltözéke rendezett volt, arca egy kicsit fáradt, de csak épp annyira, hogy az ne legyen feltűnő. Ha nem tudnám, hogy mi történt tegnap éjszaka, fel sem tűnnének ezek az apró dolgok.

- Miss Ahn - szólított meg az óra közepén. - Mi a harmadik feladat megoldása?

- Az x értéke 8 - válaszoltam határozottan, mire Jongin bólintott egyet.

- Helyes. Következő... - Ezzel már tovább is haladt egy másik példára. Furcsa volt. Szokatlan, hogy a történtek után megint ilyen hangnemben beszéltünk egymással. Mintha nem is történt volna semmi. Mintha nem lenne mániás depressziója. Mintha teljesen normális lenne.

Tényleg ennyire komolyan veszi a munkát? Vagy csak ide menekül a folytonos fájdalom és szenvedés elől? 

Az óra után, mindenki összepakolt, míg én vártam, hogy kiürüljön a terem, és végre kettesben maradhassak Mr. Kimmel. A szívem hevesen vert és féltem, mert ezek után végképp nem tudtam, mit akarhat tőlem, és abban sem voltam biztos, hogy én mit akarok. Miért maradok egyáltalán?

- Nem jössz? - nézett rám Nari, mire megráztam a fejem. 

- Beszélni szeretnék Mr. Kimmel. Menj csak nyugodtan.

- Miről? - kérdezte kissé vádló hangon, amivel teljesen meglepett.

- Csak van egy feladat, amit nem értek - hazudtam mosolyogva, hogy minél hitelesebbnek tűnjek.

- Abban én is segíthetek - erősködött tovább. Egyszer csak beugrott valami, ami eddig eszembe sem jutott. Lehet, hogy azért ilyen, mert tetszik neki Jongin? 

- De... a jegyeimről is beszélni akarok vele.

- Hát jó, akkor majd találkozunk - köszönt el, és kiviharzott a teremből. Néhány percen belül mindenki eltűnt, megvártam, amíg az utolsó diák is kimegy, majd felálltam és odasétáltam a tanáriasztal elé.

Jongin néhány papírt rendezgetett, és amikor beléptem látókörébe, azonnal rám nézett, de tekintete teljesen más volt, mint órán. Sokkal sötétebb és vággyal teli.

- Reméltem, hogy nem mész el - váltott azonnal tegező stílusba, és lerakta a kezében lévő feladatsort a könyvekre. Lassan, komótosan az ajtóhoz sétált, és elfordította a zárban lévő kulcsot, ezáltal senki sem tudott bejönni. - Már nem bírom ki az irodáig - közelített felém éhes tekintettel.

Hátrálni kezdtem, de hamar neki ütköztem az asztal szélének. Kihasználva ezt Jongin elém lépett, és két tenyerét az asztallapjára helyezve közre fogta a testem. Hatalmas alakjával fölém tornyosult, én pedig nagy szemekkel néztem fel. Piciny termetemmel teljesen eltörpültem mellette.

- Ki a jobb: Joonmyun vagy én? - mormolta kérdését a fülembe, forró leheletétől kellemes bizsergés járta át a sejtjeim. Egyik kezét a derekamra vezette, erős karját átfonta egész törzsemen, és magához húzott. Mellkasunk szorosan összepréselődött, finom parfümje, ami testének kellemes illatával keveredett, azonnal beszökött orromba.

Mióta találom kellemesnek az illatát? Ezelőtt sosem figyeltem fel ilyenekre. 

Lassan eltávolodtunk az asztaltól, és egyik kezét még mindig rajtam tartva elindult a szék felé. Kényelmesen helyet foglalt, és egy határozott mozdulattal lenyomott a földre, jelezve ezzel kívánságát.

- Most nem foglak megdugni - mondta közömbös hangon, majd kigombolta sötét nadrágja gombját. - De ki kell elégítened, mert ha nem... hátulról teszlek a magamévá, hogy kíméljen a szűk puncid.

Szavaitól ijedtség helyett valami más, eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Annyira különbözött Joonmyuntól. Sokkal szókimondóbb, perverzebb, akaratosabb, dominánsabb volt, és ez nagyon beindította a fantáziámat, még úgy is, hogy Jonginról volt szó. Most már száz százalékosan biztos voltam benne, hogy ő szerepelt korábbi álmaimban.

Lehúzta a sliccét, és kissé megemelve derekát, felfedte fekete boxerét, amiben szépen kirajzolódott félig merev hímtagja. Ujjait beakasztotta az anyag korcába, és azt is lejjebb húzta, hogy kényelmesen hozzáférjek férfiasságához.

Egyik kezét az asztalra, másikat a szék karfájára fektette, miközben arra várt, hogy őt kényeztessem.

Szívem a tokomban dobogott, és csak szemeztem az előttem ágaskodó vastag erekciójával. 

Tégy a kedvére, Soojung, aztán beszélgethettek!

Lassan közelebb hajoltam hozzá, benedvesítettem kiszáradt ajkaim, és ujjaimat gyengéden merevedése köré fontam.

Egy jóleső sóhaj hagyta el száját finom érintésemtől, mire ráemeltem tekintetem. Engem nézett, szemeiben hatalmas vágy és kéj csillogott,amit  képtelen voltam állni, így inkább lehunytam íriszeimet, és bevettem számba férfiasságát. 

Egyáltalán nem találtam undorítónak a helyzetet, és be kellett ismernem, hogy tegnap sem lett volna az, ha nem kényszerít rá olyan erőszakosan. A Jonginból áradó forróság, finom illat és maga a jelenléte mind olyan impulzust küldött felém, ami arra késztette, hogy megmozdítsam a fejem. Nyelvemmel lassú köröket írtam tagja csúcsára, és félénken megszívtam, amitől combjai megremegtek. Nyögéseiből, sóhajaiból következtetve már nagyon kanos lehetett, és az én bugyim is átnedvesedett. De ez csak a testem reakciója volt.

- Uh - nyöszörgött Jongin, miközben elvette kezét az asztalról, és gyengéden nyakamra vezette ujjait. Finoman cirógatta bőrömet, majd felvezette őket tincseim közé, és megmarkolva hajam gyorsabban mozgatta a fejem. A terem csendjét csak a nyitott ablakon beszűrődő madárcsicsergés, Jongin nyögései, és az én nyálas cuppogásaim töltötték be.

Szabad kezemmel óvatosan megmarkoltam heréit, hogy még több élvezetet okozva gyorsan a csúcsra juttassam.

Hirtelen cselekedetemtől kipattantak eddig csukott szemeit, és rám emelte ködös tekintetét. Ujjai görcsösebben szorították barna tincseim, és csípője elemelkedett a széktől, hogy még inkább kitöltse számat kemény férfiasságával.

Néhány nyelvcsapás és erőteljes szívás után megadta magát, és hangos, mély morgással élvezett számba. Egy pillanatra átfutott agyamon a gondolat, hogy kiköpjem ondóját, de végül a nyelés mellett döntöttem.

Miután minden cseppet leküzdöttem torkomon, ráültem sarkamra és zihálva figyeltem, ahogy lehunyt szemekkel, szaporán mozgó mellkassal, homlokához tapadt nedves hajtincsekkel kapkod levegő után szétnyitott ajakin keresztül.

Fél perccel később rám emelte sötét íriszeit, megragadta két karom és ölébe húzott. Szoknyám alatt combom hozzá ért elernyedt férfiasságához, ami még mindig forró volt. Kezét hirtelen tarkómra nyomta, és magához húzott egy szenvedélyes csókra. Nyelve azonnal utat talált ajkaim között, és éhesen harapott rá puha párnámra, mire egy halk nyögés szakadt fel torkomból. Míg számmal foglalatoskodott, elengedte a fejem, helyette megfogta a derekam és miután legórta az összes könyvet és papírt az asztalról, egy nagy lendülettel felültetett a bútorzatra. Mellkasom lenyomta a lapra, majd elszakadva ajkaimtól benyúlt a szoknyám alá, és megfogta bugyim két oldalát.

- Én következem - jelentette ki határozottan, de mielőtt még lehúzhatta volna rózsaszín csipkés fehérneműm, megszólalt a mobiltelefonja. - Bassza meg - morogta türelmetlenül, és letolt nadrágjának zsebében kezdett kutakodni.

- Mi van? - szólt be cseppet sem kedves hangon a telefonba. - Tessék?

Arca elkomolyodott, szemeiből eltűnt a vágy, és számomra eddig ismeretlen fény csillant meg bennük.

- H-hogy? - habogott. - É-értem. Azonnal odamegyek!

---

És akkor egy kis fanic ajánló azoknak, akik még nem tudnák: Belekezdtem egy új történetben, amit három szálon fogok vezetni: Sehun, Suho és Kai, kevésbé szexcentrikusabb (persze lesz benne, mert olyat én nem tudok írni :P) Ha érdekel, itt megtaláljátok: X