7. Bejegyzés [part 3]

Hamarosan Jongin is megjelent a kocsija mellett. Arcán egy apró mosoly ült, amiből arra következtettem, hogy semmit sem tudott a Nari és köztem lévő beszélgetésről.

Tekintetem Luhanra tévedt, és hirtelen kirázott a hideg, ahogy megláttam a túlzottan is győzedelem ittas, elégedett mosolyát.  A következő pillanatok olyan gyorsan történtek, hogy reagálni sem volt időm. Luhan megragadta a bal karom, és egy erőteljes mozdulttal az ölébe rántott. Puha ajkai a homlokomnak nyomódtak.

A szemeim teljesen elkerekedtek a döbbenettől, tüdőmből az összes oxigén kiszállt.

- Később találkozunk - hajolt a fülemhez, hogy érzékien bele suttoghasson. 

Mégis mit jelentsen ez?

Miután elengedett, laza léptekkel elsétált Jongin mellett, majd mielőtt még belépett volna a lakásuk ajtaján, egy utolsó elégedett vigyorral visszapillantott rám. Jongin arcán az enyémhez hasonló kifejezés jelent meg, döbbenet, harag és féltékenység együttes keveréke.

Kifújtam a bent rekedt levegőt, és higgadtságot erőltetve magamra oda léptem Jongin elé.

- Megmagyaráznád, mi volt ez az érdekes kis jelenet ezzel a bájgúnárral? - hangjából tömény féltékenység áradt.

Összeszorítottam a fogam, hogy elnyomjam a feltörő indulatokat. Más esetben jogosnak tartottam volna a kérdést, de azok után, amit ma megtudtam, egy cseppet sem érdekelt Jongin parányi féltékenysége. Minden másodpercben azon járt az eszem, hogy szóvá tegyem-e az incidenst.

- Az volt, aminek látszott! - Végül nem tudtam elnyomni. Az érzelmeim palástolása is egy volt a gyengeségeim közül. Hangom a megszokottnál sokkal hűvösebb volt, a tartalma pedig elárulta, hogy baj van.

- Minden rendben? - Jongin egyik karja kinyúlt, hogy magához vonjon, de gyorsan elhúzódtam, mielőtt még hozzám érhetett volna. Sötét szemei elkerekedtek. Ez alkalommal az arcomon is megjelentek az árulkodó jelek. Akármennyire szerettem volna higgadt maradni, képtelen voltam rá. Elszakadt a cérna. A büszkeségemről volt szó. Itt állt előttem, fülemben pedig egyre csak Nari szavai visszhangzottak.

- Soojung?

Nyeltem egy nagyot, de úgy éreztem gombócok százai akadtak a torkomon. A szemeim égni kezdtek a feltörni készülő könnyektől, ahogy az előttem álló férfit néztem. Fekete hajtincseit megsimogatta a délutáni hűvös szellő, éjsötét szemei zavarodottságról árulkodtak, vastag ajkai kissé lefelé görbültek. Ez a számomra kedves arc, amit annyira megszerettem, most fájdalmas érzéseket váltott ki belőlem

- Nem akarom, hogy többet ide gyere...

- Tessék? - egyik szemöldöke hitetlenkedve felemelkedett.

- Becsaptál - suttogtam, miközben forró könnyeim lassan eleredtek.

- Fogalmam sincs, miről beszélsz, Soojung - ráncolta a homlokát. Egy pillanatra szerettem volna elhinni, hogy tényleg így van, de tudtam, hogy Nari nem hazudna. Évek óta legjobb barátnők voltunk, tisztában voltam vele, hogy mikor mond igazat és ma igazat mondott.

- Akkor segítek, hogy rájöjj: hol voltál néhány napja azelőtt, hogy megtaláltalak a lakásodon bedrogozva? - vetettem neki a kérdést, mire azonnal mélyen a gondolataiba merült, majd néhány másodperccel később ajkai elnyíltak egymástól, szemeiben pedig látszott a rádöbbenés.

- Basszus - súgta maga elé, és ez számomra mindent megmagyarázott. Fájdalmas mosolyra húztam a szám, aztán hátat fordítva, sietős léptekkel igyekeztem a bejárat felé, mielőtt még rám tört volna a hangos zokogás. Akkora fájdalmat éreztem a mellkasomban, hogy legszívesebben leborultam volna a földre. Sokkal rosszabb volt tőle hallani, ráadásul ilyen körülmények között.

Azonban két lépést tenni sem volt időm, azonnal hosszú ujjak fogták közre a csuklóm szorosan.

- Soojung! Téged szeretlek! Nari csak szórakozás...

Nem akartam hinni a fülemnek. Hogy mondhatja ezt?

Olyan harag támadt fel bennem, hogy könnyedén kiszabadítottam a csuklóm a fogságából, és a következő pillanatban akkora pofon csattant az arcán, hogy az egész utca visszhangzott tőle, és még az én tenyerem is belefájdult.

Jongin ajkait egy halk morgás hagyta el, miközben a kipirult területet kezdte dörzsölgetni saját kezével.

- Azt hiszem, ezt még holnap is érezni fogom, de megérdemeltem - mondta, miközben bűnbánóan lesütötte a szemét. Ha azt gondolja, hogy ezzel bármit is elér, akkor nagyon téved.

- Ez nem egy játék, ahol kedved szerint szórakozhatsz más emberek érzéseivel - remegtem a dühtől, kézfejem ökölbe szorult. Jongin minden kedves szavát elhittem, azok után, hogy tudtam milyen. Azt hittem, utálom, de valójában csak áltattam magam, hogy ne kelljen szembenézni a valódi érzéseimmel. Azzal, hogy igenis vonzott a hűvös kisugárzása. De tudat alatt képtelen voltam elnyomni, ezért szerepelt ő az álmaimban. Aztán sikerült beleesnem a csapdájába és titkon örültem neki, hogy ő is hasonlóképpen érez irántam. Annak ellenére is elfogadtam, hogy kiderült milyen betegséggel küzd. Próbáltam segíteni rajta, úgyis, hogy tudtam, mennyire kockázatos, de vannak, akiken lehetetlen, és ő pont ilyen volt. Akkor maradjon csak a szenvedély betegségének örökös rabja. - Mindent tudok. A tábortól kezdve a legutóbbi alkalomig.

- A táborban csak felhasználtam Narit, hogy információkat szerezzek rólad. De azt hiszem, azzal mindketten tisztában vagyunk, hogy a barátnődnek régóta nem vagyok közömbös. A segítségért - bár nem volt sok - megadtam neki azt, amit akart. De nem akartam hitegetni, és megmondtam neki, hogy ő sosem lehet több, mint egy egyszerű diák. Megkértem, hogy felejtse el az egészet, és maradjon kettőnk között, de képtelen volt megérteni. Nem akartam, hogy valaha is megtudd, hiba volt, és nagyon megbántam.

- Ez szánalmas - szűrtem a fogaim között. - Hülye kifogások... Mégis mit képzeltél? Hogy Nari a legjobb barátnőm és nem fogja elmondani nekem?

- Mondtam, hogy sajnálom, és megbántam. Hidd el, hogy visszacsinálnám, ha tudnám. De egy dologban biztos vagyok: ha elveszítelek, akkor...

- Nem érdekel, hogy mi lesz veled... Miért nem mész Narihoz vagy a biológia tanárnőhöz vagy tudom is én kihez? Biztos találsz valakit, aki megvigasztal... - Még saját magamat is sikerült meglepnem, annyira cinikus és lekezelő stílusban beszéltem.

- Úgy látom, te már találtál is... - szúrt vissza Jongin, miközben fejével a szomszéd ház felé bökött. Tisztán kiolvastam szemeiből, hogy mi járhat épp a fejében. A kezem szinte magától emelkedett a levegőbe, és újabb pofon csattant az arcán. Feje oldalra csuklott, kósza tincsei eltakarták sötét íriszeit. - Sajnálom - súgta halkan néhány másodperc elteltével. - Nem így gondoltam. Menjünk be és beszéljük meg higgadtam. Mindent megmagyarázok - nyúlt volna a csuklóm után, de nem engedtem.

- Nem akarok megbeszélni semmit! Azt akarom, hogy menj el! - felemeltem a hangom, bár épp csak annyira, hogy határozottnak tűnjek. Nem az utcán akartam veszekedni, de tudtam, hogy minden rosszabb lenne, ha bent folytatnánk. Ezenfelül többre nem is voltam kíváncsi, mindent megtudtam. Legalább volt benne annyi gerinc, hogy beismerte, és nem hazudott a szemembe. Hátat fordítva indultam el az ellenkező irányba, hogy minél gyorsabban távol kerüljek tőle, de próbálkozásom hiába való volt. Tisztán érzékeltem, hogy szorosan jön mögöttem. Ujjaimat a zsebembe csúsztattam idegesen kutatva a kulcsok után. Amint megtaláltam őket, villámgyorsan nyomtam a zárba. Csak annyira nyitottam az ajtót, hogy én beférjek rajta, s már zártam is volna be egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében, de Jongin szélsebesen kitámasztotta a lábával.

A francba.

Egy pillanat alatt átlépte a küszöböt, becsukta az ajtót maga után, és kifejezéstelen arccal bámult rám. Ez alkalommal semmilyen érzelmet nem láttam rajta, tekintete sötét volt, de ijesztő fény csillant meg szemeiben.

- Csak annyit kértem, hogy hallgass meg - furcsa hangon szólt hozzám, mintha önmagával viaskodott volna. Közelebb lépett, mire én hátráltam. - Soojung, kérlek - íriszei összeszűkültek.

- Menj el! - nyeltem egyet. Fogalmam sem volt, mi fog történni, ha így folytatjuk.

A lakás csendes volt, az egyik fogasról hiányzott a kabát, ami azt jelentette, hogy anya nem volt itthon. Pont ezt akartam elkerülni. Kettesben maradni Jonginnal a négy fal között, miközben olyan dolgokról beszélünk, amelyek hatással lehetnek az elme állapotára.

Egyre gyorsabban és közelebb lépdelt hozzám, én pedig próbáltam tartani a távolságot egészen addig, amíg a hátam az előszoba falának nem ütközött. Ezt látva, Jongin azonnal cselekedett: kinyújtotta két karját, tenyereit szorosan a falhoz préselve csapdába ejtett engem. Testével nekem feszült, így megmozdulni sem volt esélyem. Felnéztem az arcára, de amit láttam az teljesen megrémített. A vonásai megkeményedtek, szemeiből harag és csillapíthatatlan sóvárgás áradt, ajkai ördögi mosolyra görbültek. Nagyot nyelten, mire tekintete a nyakamra tévedt.

- Félsz? - kérdezte nevetve. - Így jár az, aki nem hallgat meg.

Válaszképpen csak megráztam a fejem, hangom bizonyára elárulta volna valódi érzéseimet. Mert féltem. Ugyanaz a Jongin állt előttem, aki könyörület nélkül, erőszakosan a magáévá tett. Ugyanaz a tekintet nézett velem farkas szemet.

- Nem hagyhatsz el, Soojung - súgta a fülembe, mielőtt nyelvével végigszántott a fülcimpámon. - Mert ha elhagysz, abba bele őrülök.

Két tenyere a vállamra csúszott, és erőteljesen rászorította ujjperceit a kulcscsontjaimra. Hüvelykujjával lassan masszírozni kezdte az ing alól kilátszó területet. 

- Értsd már meg, hogy Nari nem jelent nekem semmit. Te vagy a mindenem.

Szavai betegesen hangzottak. Ez már nem Jongin volt. Az elméjében lévő beteg személy átvette felette az irányítást.

- Engedj el! - Nem kiabáltam, hangom nyugodt és erőteljes volt. Ahhoz hogy megszabaduljak Jongin beteg énjétől, át kell vennem az irányítást. Az pedig csak úgy fog menni, ha nem pánikolok be és kontrollban maradok.

- Nem tehetem - rázta a fejét makacsul. - Meg kell hallgatnod! Meg kell értened, hogy amit irántad érzek az nem leírható olyan egyszerű szóval, mint a szerelem. Ez valami... sokkal mélyebb. Egy olyan kapocs, amit senki sem tud szétszakítani. Sem te, sem az a kis senki a szomszédból.

- Akkor miért? - kérdeztem reszketve a fájdalomtól. Jongin ujjai olyan erősen szorították a vállam, hogy ez a testi és a szavaitól keletkezett lelki gyötrődés átjárta minden porcikámat. - Miért okozol nekem fájdalmat?

A szemei elkerekedtek, szorítása enyhült, de továbbra is magabiztosan tartott.

- Mert a szép szóra nem hallgatsz!

Könnyek gyűltek a szemeimbe. Nem bírtam tovább visszatartani.

- Miért mentél Narihoz? - kiabáltam.

Jongin összeszorította az ajkait.

- Csak azért, mert a szex az egyetlen módja, hogy levezessem a felgyülemlett haragot és feszültséget. Neked fogalmad sincs róla, hogy mit érzek ilyenkor... és aznap rohadtul felbosszantottál, Nari volt a közelben. Ő pedig elég naiv ahhoz, hogy bedőljön néhány kedves szónak.

Ujjai lassan lesiklottak a blúzomra, és kioldották a legfelső gombot.

Mire készül?

- De ez nem változtat azon, hogy számomra te vagy az egyetlen, aki enyhíteni tudja ezt a fájdalmat. És mivel jelenleg is te vagy a haragom kiváltója, ezért most neked kell csillapítani.

A következő pillanatban az ingemen lévő gombok a földre hullottak, Jongin egy erőteljes mozdulattal ketté tépte a ruhadarabot. Tenyere azonnal csupasz hasfalamra siklott.

- Nem! - ellenkeztem, miközben megpróbáltam eltolni magamtól, de próbálkozásom kudarcba fulladt. - Ne érj hozzám! - nyögtem erőlködve, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megemelte az egyik térdem és Jongin ágyékának nyomtam azt. Felnyögött a hirtelen érkező támadás okozta fájdalomtól, kezeivel azonnal sajgó testrészéhez kapott, így kiszabadultam a börtönéből, és azonnal a konyhába szaladtam. De ezzel a cselekedetemmel nem hogy lelassítottam volna, hanem sikerült még jobban felbosszantanom. Néhány másodperccel később már ott állt a  konyha asztal másik oldalán, és kissé görnyedt testtartással kapaszkodott az egyik szék karfájába.

- Eddig nem akartalak megbüntetni az engedetlenségedért, de úgy látszik, nem hagysz más választást - szűrte a fogai között. Haja az arcába hullott eltakarva bal szemét. Úgy nézett ki, mint egy veszélyes pszichopata. 

Hangja remegést váltott ki belőlem. Már nem tudtam józanul gondolkodni, a pánik átvette felettem az irányítást, így védekezésképpen megragadtam az egyik nagyobb még mosatlan kést a mosogatóból, és magam elé tartottam. 

- Ugye ezt nem gondolod komolyan? - Jongin szemöldöke kíváncsi felemelkedett, és egy apró mosolyra húzta ajkait, de szemeiben mintha némi fájdalmat és csalódottságot láttam volna. 

Valóban nem gondoltam komolyan. Képtelen lettem volna bántani Jongint, és csak arra használtam a kést, hogy megijesszem és távol tartsam magamtól. 

- Nem akarlak bántani, Soojung - mondta nyugtatóan, miközben közelebb lépett hozzám. - Azt sem akartam, hogy ideáig fajuljon a dolog. Te is tudod, hogy mennyire szeretlek. 

- Fogd be! Ha annyira szeretnél, akkor nem dugtad volna meg a legjobb barátnőmet néhány nappal ezelőtt. Felesleges bármit is mondanod. Értsd meg, hogy végeztünk. És most kérlek menj el, ne kényszeríts arra, hogy olyat tegyek, amit nem szeretnék - pillantottam a kezemben lévő késre. 

- Szeretem, amikor ilyen vagy! - Nevetett, és még közelebb lépett hozzám. Kikerülte az asztalt, mindössze egy méter választott el tőle. Nagyot nyeltem, egyik kezemmel összehúztam a széttépett inget magam előtt, a másikkal  felemeltem a kést. - Tedd azt le, mielőtt valaki megsérül. Tudom, hogy úgysem tudnál bántani, de félek, hogy megsérted magad - motyogta, mielőtt felém nyújtottam az egyik kezét. 

- Utoljára mondom, Jongin, menj el! - sóhajtottam. 

- Addig nem megyek el, amíg nem hallgatsz meg! - Egy hirtelen mozdulattal elkapta a csuklóm, megcsavarta, hogy a kés ki forduljon az ellenkező irányba. Hangosan feljajdultam a fájdalomtól. Elengedtem a kést, és hátrébb léptem, a hátam a falnak csapódott, és a fejemet is sikerült bevernem. 

- Francba! mondtam, hogy meg fogsz sérülni - pillantott rám Jongin aggódva. - Sosem hallgatsz rám. 

A tűréspontom határán voltam, a forró könnyek kicsordultak a szememből, miközben a csuklómat dörzsölgettem, hogy tompítsam a fájdalmat. 

Ám a következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy egy hangos puffanást követően Jongin letérdel előttem, majd összeesik. Felkaptam a fejem, és mögötte megláttam Luhant, aki egy serpenyőt tartott a kezében. 

- Jól vagy? Nem esett bajod? - kérdezte, miközben visszarakta a serpenyőt a helyére, és kikerülve Jongin eszmélten testét, oda sietett hozzám. 

7. Bejegyzés [part 2]

Nari valóban a terem előtt állt.  Összekulcsolt kezekkel méregetett és valamiért egyáltalán nem tetszett az arcán lévő kifejezés. Előbb-utóbb el kell mondanom neki, hogy mi van köztem és Jongin között.

- Túl sokat vagy te kettesben Mr. Kimmel - mondta cinikus hangnemmel, én pedig nagyot nyeltem. Látszott rajta, hogy sejt valamit. Évek óta legjobb barátnők voltunk, rájött, hogy valami nem stimmel.

- Beszélnünk kell, Nari - suttogtam megadva magam, miközben körbenéztem, hogy meggyőződjek róla, senki sincs  a közelben.  Megragadtam Nari karját és a mosdó felé húztam. Amint beértünk, bezártam az ajtót, és neki támaszkodtam, ezzel elkerülve, hogy bárki is megzavarjon minket. Barátnőm zavarodott, de kíváncsi tekintettel méregetett, két karját ismét össze kulcsolta maga előtt.

Éreztem, hogy a gyomrom teljesen összezsugorodik. Szinte biztos voltam benne, hogy Nari teljesen ki fog akadni. Azért mert eltitkoltam előle, és azért is, mert pont azzal a férfival vagyok együtt, akiről hosszú hónapokon át panaszkodtam neki. Ez az egész helyzet túl bizarr és hihetetlen volt.

Nagy levegőt vettem, fejemet a földre szegeztem, mert képtelen voltam a szemeibe nézni.

- Jézusom, Soojung, ugye nem vagy halálos beteg? - fújtatott kissé zaklatottan. - Teljesen elsápadtál...

- Nari... - sóhajtottam, és összeszedve minden bátorságomat, felemeltem a fejem. - Annyira sajnálom, de hazudtam neked. - Láttam, ahogy az arca megrökönyödik.

- Mi? Miről beszélsz?

- Mr. Kim és én... - elakadt a hangom. Fogalmam sem volt, hogy hogy folytassam. Mit szokás ilyenkor mondani? Együtt járunk? Titkos viszonyunk van? Találkozgatunk? Ez mind annyira ostobán hangzott. Újabb mély levegőt vettem.  - Mr. Kim szerelmes belém... és én is belé. - Ez tünt a legnormálisabb opciónak. Olyan volt, mintha az idő megállt volna körülöttünk. A hangom lelassult, minden megdermedt. Nari arca először hófehérré vált, majd lassan vörösödni kezdett, a szemei kétszeresére tágultak. - És most együtt...  járunk - fejeztem be.

- T-tessék? - Nari hangja. - Ez l-lehetetlen. Jongin engem szeret. - motyogta halkan. - Ezt mondta.... Ő vette el a szüzességem a táborban, és két napja az irodájában is azt mondta, hogy szeret. Miről beszélsz? - Értetlen tekintettel nézett rám, de láttam, hogy apró könnycseppek jelenek meg a szeme sarkában.

Ezúttal én nem értettem, mi történik, de olyan érzésem volt, mintha valaki egy élés kést döfött volna át a szívemen. Lassan kezdett összeállni a kép. Jongin volt az a srác, aki lefeküdt Narival a táborban. A felismerés teljesen elszédített, és ha nem támaszkodtam volna a mosdó ajtajának, akkor biztos elestem volna.

- Nari... Jongin és én együtt töltöttük a hétvégét, tegnap is együtt tanultunk. Ő az oka, amiért nem találkoztam veled mostanában - mondtam kissé sajnálkozva.

- Nem Soojung... Hiszed te utálod őt... - rázta a fejét értetlenül. - Ez az egész, amit mondasz képtelenség. Két napja is együtt voltunk. Felhívott, hogy találkozzunk...

Nem akartam hinni a fülemnek. Két napja? Mi volt két napja? Hiszen Jongin és én az utóbbi időben állandóan együtt voltunk. Kivéve a hétvégét, amikor került... és... amikor összevesztünk a biológia tanárnő és Sulli miatt? Lehet, hogy akkor történt? Nari szavaiban nem kételkedtem, sosem hazudni ilyesmiben. De ez az e egész most szörnyen fájt, és éreztem, hogy elönti a forróság a szemeim. Megbíztam Jonginban, még csak nem is feltéteztem volna róla, hogy valaha is ki kezd a legjobb barátnőmmel. Ez most fájt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Ezek szerint minden csak hazugság volt?

- Nari, én nem tudom, mit mondjak... - habogtam a könnyeimmel küszködve. - Ez az igazság, Jongin és én együtt járunk, de fogalmam sem volt róla, hogy te is szereted.

- Mit jelentsem az, hogy 'te is'? Soojung, te eddig utáltad! - Hirtelen felemelte a hangját. - Én pedig már azóta szerelmes vagyok belé, amióta ide jött az iskolába. És amikor kiderült, hogy jön a táborba, jelentkeztem én is, mert végre ott volt a tökéletes alaklom. Azóta pedig többször is együtt voltunk. Az utolsó két napja volt.

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Jongin a hátam mögött Narival is kavart, ráadásul tudta, hogy ő a legjobb barátnőm. Haragot és megvetést éreztem.

Nari egy pillanat alatt elsuhant mellettem, megrántotta az ajtót, aminek támaszkodtam, és kiszaladt. Szerettem volna visszatartani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Minden olyan meseszerű volt, mintha nem is a valóság lett volna, csak egy rossz álom. Leguggoltam a földre, és hagytam, hogy eleredjenek a könnyeim. Nem tudtam visszatartani. Annyi érzés kavargott bennem: harag, düh, megvetés, undor. Képtelen voltam felfogni, hogy Jongin így átvágott. A legjobb barátnőmet használta fel ellenem. Ezek szerint minden, amit mondott csak hazugság volt.

Éreztem, hogy felfordul a gyomrom. Gyorsan felálltam, és berohantam az egyik wc fülkébe. Megtámaszkodtam a wc felett, és engedtem, hogy kijöjjön az ebédem. Minden porcikám remegett az idegességtől, a szívem majd szétszakadt a fájdalomtól. Sosem éreztem még ilyet, és kizárólag Jongint tudtam okolni érte. Nari nem tehetett semmiről, ő nem tudhatta. Igaza volt, én hónapokig utáltam Jongint, és túl későn mondtam el Narinak, hogy mi volt köztünk. Valójában sosem kellett volna belemennem a zsarolásába és a beteges játékaiba.

Miután megkönnyebbültem, lehúztam a wc tartalmát, de abban a pillanatban hallottam, ahogy a mosdó ajtaja kinyílik, és valaki belép rajta. Elhallgattam, visszatartottam a levegőt, bár nehéz volt, mert a sok sírástól oxigénért szomjazott a tüdőm. Hallottam, ahogy oda megy az első fülképhez és kinyitja annak ajtaját, majd a következő kettőnél is ugyan ezt teszi, végül megtorpan az enyémnél. Fogalmam sem volt, ki lehetett az. Talán Nari jött vissza?

Lassan lenyomódott a kilincs és kinyílt az ajtó. Valaki olyan állt ott, akire nem is számítottam.

- Luhan? - kérdeztem meglepetten, bár a hangom elég rekedtes volt.

- Bocs, hogy megzavartam a kiborulásod, de olyan hangosan bőgtél, hogy az egész iskolában hallatszott. Minden rendben? - kérdezte egy halvány mosollyal, miközben kinyújtotta az egyik kezét, hogy felsegítsen a földről. Teljes döbbenet ült ki az arcomra, ami valószínűleg az ő figyelmét sem kerülte el, mert azonnal elnevette magát. 

- Te mit keresel itt? - A meglepettségtől még azt is elfelejtettem, hogy miért sírtam ilyen keservesen néhány perccel ezelőtt. 

- Arra gondoltam, hogy mivel úgyis szomszédok vagyunk, haza sétálhatnánk együtt, ezért megvártalak a folyosón, de aztán láttam a barátnődet elrohanni. Eléggé feldúlt volt. Csak nem összevesztetek? - Mivel nem fogadtam el a felém nyújtott segítő kezet, ezért Luhan leguggolt, és egészen közel hajolt hozzám. Arcáról egy pillanatra sem tünt el a kedves mosoly, de volt benne valami hamisság. 

Te jó ég! Lehet, hogy hallott mindent?

- Ha arra gondolsz, hogy hallottam-e, miről beszéltetek, nos... nem fogok hazudni: Igen. Bár nem volt szándékos. Csak elég vékonyak ezek a falak. 

Nagyot nyeltem, és ismét remegés lett úrrá rajtam. Azt sem tudtam, mit mondjak, az arcom égni kezdett a szégyentől. 

A szemeim kitágultak, ahogy Luhan egyik keze közeledni kezdett az arcomhoz, egyik ujját végighúzta a szemem alatt, majd egész tenyere megállapodott az arcom élén. Kicsit olyan volt, mintha felmért volna. Tekintete hosszú másodpercekig időzött az arcomon, majd összekapcsolódott az enyémmel. Fogalmam sem volt, mi járhatott a fejében, az egész arca kifejezéstelen volt. 

Aztán megcsörrent a telefonom, mire gyorsan elhúzta a kezét, és felállt. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot, majd a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a mobilom. Összeszorult a szívem és újabb rosszul lét tört rám, amikor megpillantottam a kijelzőn lévő nevet. Jongin.

Talán soha semmit nem döntöttem el még ilyen gyorsan, de szinte azonnal kinyomtam a telefont. Nem akartam hallani a hangját. Ami az illeti látni sem akartam többé. 

- A matek tanár keresett, mi? Máris hiányzol neki - apró kuncogás hagyta el Luhan száját, én pedig úgy éreztem, hogy újabb sírógörcs tör rám. - De ha nem válaszolsz neki, lehet hogy keres valaki mást. 

Mindketten tudtuk, hogy kit ért a 'más' alatt. 

- Neked ehhez semmi közöd. Egyáltalán minek vagy itt? Nem kértem a segítséged. - Fakadtam ki végül. Egyáltalán nem egy idegennel akartam megvitatni az egészet. Sőt, szerettem volna egyedül maradni.

- Nem hiszem, hogy így kellene beszélned azzal, aki épp most tudta meg, hogy az iskola matek tanárával kavarsz, te és a barátnőd is - sóhajtott. - Meg kitudja még, hány másik diák, de komolyan, nem is olyan nagy szám, mit esznek rajta? 

- Fogd be! Mondtam már, hogy neked ehhez semmi közöd? - gyorsan felálltam a földről, és kikerülve Luhant, elindultam a kijárat felé. Vajon Jongin itt van még az iskolában? Lehet, hogy éppen Narival van? Ezektől a gondolatoktól még jobban görcsbe rándult a gyomrom. a mosdó ajtaja előtt megtorpantam, és visszafordultam Luhanhoz.  Talán mégis csak hasznát vehetem, ha már így alakult. 

- Kérhetek egy szívességet? - néztem rám érzelemmentes arccal. Nem tudom, mennyire sikerült, mert abban a pillanatban elég nehezemre esett, hogy visszatartsam a könnyeim. 

- Az attól függ...

- Előre mennél, hogy megnézd, itt van-e még Nari vagy Mr. Kim? 

Luhan megforgatta a szemeit, és minden válasz nélkül elindult, hogy körbe nézzen. Amikor magamra hagyott, visszamentem a tükörhöz. Borzasztóan néztem ki. A szemeim vörösek voltak a sírástól. Megnyitottam a csapot, és megmostam az arcom hideg vízzel, hátha ez segít egy kicsit. Nem akartam, hogy bárki is lásson így. 

Egyáltalán nem örültem neki, hogy Luhan megtudta a titkom. veszélyben éreztem magam. Valami nem stimmel ezzel a fiúval. És most eggyel több gond. Úgy éreztem, hogy a világ összes terhe rám szakadt, és a gyomromban lévő ideg gombóc egy pillanatra sem akart elmúlt. egyfolytában úgy éreztem, hogy hányom kell. 

- Oké, tiszta a terep - hallottam meg Luhan hangját az ajtóból. Felkaptam a táskám, és gyors léptekkel elindultam. A szívem olyan hevesen vert, hogy majd kiszakadt a mellkasomból. Nos, ha Jongin még nem tud semmiről, akkor nincs gond, mert ha bele is futok, akkor el tudom játszani, hogy nincs baj...

Valóban el tudom? 

Viszont, ha Nari azonnal hozzá rohant, akkor muszáj leszek szembe nézni vele. 

a legjobb megoldás, ha elkerülöm. 

- És most mit fogsz tenni? - Kérdezte Luhan néhány perccel azután, hogy kiértünk az iskola kapuján. Szótlanul ballagtam előtte, néha eleredtek a könnyeim, ahogy eszembe jutottak Jongin szavai. Tulajdonképpen nem is azért sírtam, mert átvert, hanem azért, mert bedőltem neki. Hülyének éreztem magam, ostobának, naivnak. De az is voltam. Hogy mehettem bele egy ilyen kapcsolatba egy ilyen emberrel? Joonmyun is figyelmeztetett, próbált megvédeni, de nem hallgattam rá.

- Fogalmam sincs - vontam vállat.

- Én a helyedben holnap reggel bemennék az igazgatóhoz, és elmondanék neki mindent - javasolta Luhan, ahogy mellém ért. 

- Ezt nem tehetem.

- Miért nem? 

- Azért, mert akkor engem is kirúgnak, és nem akarom, hogy Jongin elveszítse az állását, ez az egyetlen dolog, ami el vonja a figyelmét. 

- Miről? - tudakolta Luhan, amit én kicsit gyanúsnak találtam. Miért kérdez ennyit egyáltalán?

- Semmiről. Mindegy...

Ezután egyikünk sem szólt semmit, csendben sétáltunk egymást mellett, bár néha éreztem, ahogy Luhan tekintete rám téved. 

Aztán, amikor befordultunk abba az utcába, ahol laktunk, bekövetkezett az, amitől féltem. Jongin kocsija ott állt a házunk előtt. 

7. Bejegyzés [part 1]

Jongin még azelőtt elment, hogy anya hazaért volna. Nem akartam több félreértést, nem akartam, hogy azt gondolja, egész nap együtt vagyunk és olyan dolgokat csinálunk, amihez - szerinte - még túl fiatal vagyok, emiatt pedig rossz szemmel nézzen a kapcsolatunkra. Akármilyen vonzerővel is bírt, ismertem anyát, és tudtam, hogy néhány kedves szó nem elég ahhoz, hogy levegyék a lábáról. Továbbá a tény, hogy Jongin, a barátom és Mr. Kim, a matematikatanárom ugyanaz a személy, csak még jobban megnehezítette a helyzetet.  

Miután egyedül maradtam csendes magányomban, ismét elővettem a füzetem és átlapoztam a feladatokat. Nem erőltettem meg magam, elolvastam egy-két példát és ezzel be is fejeztem a tanulást. A hátamra fordultam, szemeimmel a plafont vizsgáltam, miközben az elmúlt napok eseményein gondolkodtam. Sok minden történt, olyan dolgok, amiket nem tudtam ésszerűen megmagyarázni.

Hamar elszenderedtem, másnap reggel pedig olyan frissnek éreztem magam, mint aki legalább két hónapon keresztül aludt. Felültem az ágyon, majd lassan kinyújtóztattam a végtagjaimat,  de nem tartott sokáig ez kellemes nyugalom, mert másodpercekkel később hatalmas puffanás hallatszott kintről. Összeszorított szemekkel léptem az ablakhoz, és elhúztam a sötétítőt, mire a nap sugarai fénysebességgel hatoltak át az ablak vékony üvegén. A furcsa hangok valóba odakintről jöttek, a szomszédház előtt egy hatalmas költöztető furgon állt, a munkások épp bútorokat pakoltak ki belőle.

A bámulásból az ébresztőm zökkentett ki jelezve, hogy hetet ütött az óra. Lekaptam a tegnapi ruhám, és vettem egy hideg zuhanyt. Összepakoltam a tanszereimet, könyveimet, felöltöztem, és leszaladtam a földszintre, ahol anya, egy csésze kávét tartva a kezében, újságot olvasott.

- Jó reggelt! - nézett rám karikás szemekkel.

- Sok volt a munka? - kérdeztem, miközben a hűtőhöz léptem, hogy kivegyek egy kis tejet. Öntöttem egy pohárba, majd egyszerre lehúztam az egészet.

- Igen, de úgy látom, te helyettem is tele vagy energiával. Hogy van JongIn?

- Tegnap átjött, hogy segítsen felkészülni a mai matek dolgozatra, de hamar elment. Amúgy mi folyik oda kint? - gondoltam a költöztető furgonra.

- Új szomszédok...

- Én azt sem tudtam, hogy a régiek elköltöztek - jegyeztem meg furcsállva.

- Minden esetre én láttam egy nagyon helyes fiút a ház előtt - mosolygott anya, miközben lapozott egyet.

- Igen? - hangom unott volt, őszintén szólva egy fiú sem érdekelt mióta intim kapcsolatba kerültem a matek tanárommal.

- Arra gondoltam vihetnél át Kimchit az iskola után.

- Mégis minek? - húztam fel mindkét szemöldököm kíváncsian.

- Kedves gesztus lenne, nem hiszem, hogy költözködés közben volt idejük főzni.

- Rendben...

Megadtam magam. Anya arcán látszott, hogy akármilyen kifogással jövök, egyszer úgy is át kell vinnem azt a kimchit. Akkor inkább túlesek rajta minél hamarabb.

A konyhában folytatott rövid csevej után megcéloztam az iskolát, de amint kiléptem az utcára, egy ismeretlen fiú csapódott mellém. Egy gyors pillantással végigmértem, barna rakoncátlan tincsek keretezték az arcát, kis fiús pofi, nagy őzike szemek, cuki mosoly. Tipikus szomszédfiú, bizonyára ő az, aki anya említett korábban. De volt benne valami furcsa, inkább ijesztő, mintha egy sötét aura vette volna körül. Nem szóltunk egymáshoz, perceken keresztül sétáltunk egymás mellett, pontosabban én néhány lépéssel előtte, de éreztem, ahogy íriszei lyukat égetnek a hátamba.

Nem sokára elértem az iskola bejáratát, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaim, amikor sikerült elvegyülnöm a tömegben. Kicsit veszélyezve éreztem magam, és valójában rossz érzés kerített hatalmába. Hátra pillantottam, szerencsére sehol sem láttam őt, de a tény, hogy egészen az iskoláig követett, csak azt bizonyította, hogy az új fiú ugyanoda fog járni, mint én. Ez nyugtalanított. Nem tudom, miért. Hiszen nem is ismertem, mindössze egyszer láttam, de valami nem stimmelt vele. Az az aura emlékeztetett engem valamire.

- Jó reggelt! - hallatszott egy közepesen mély, rekedtes hang, amit ezer közül is felismertem volna. Oda kaptam a fejem és azonnal szembe találtam magam Mr. Kimmel. Olyan közel állt, hogy a meglepettségtől elveszettem az egyensúlyom, és ha nem fogja meg a karom, bizonyára hátra esem. Ajkán egy sejtelmes mosoly bujkált, érintése mindössze néhány másodpercig tartott. - Remélem, felkészültél a dolgozatra, édesem - hajolt közelebb, hogy a fülembe suttoghasson. Minden porcikám beleremegett, ahogy forró lehelete megcsiklandozta a fülcimpámat, és akaratom ellenére is olyan dolgok jelentek meg előttem, amiktől elszégyelltem magam.

- I-igen - habogtam. válaszul egy kacsintást kaptam, majd hátat fordított nekem és elindult befelé. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy járás közben a combjában lévő izmok megfeszülnek. Abban a fekete szűk nadrágban, amit viselt lehetetlen volt elrejteni férfias idomait, és láttam, ahogy 30 méteres körzetben minden női szem Jongin formás fenekére tapadt. Ettől valami maró érzés lett úrrá rajtam. Féltékenység.

De akadt egy szempár, ami Mr. Kim idomai helyett, engem figyelt, ez pedig Narié volt. Egészen közel állt hozzám, valószínűleg szemtanúja lehetett a köztem és Jongin közt lévő intimitásnak, ami csupán néhány másodpercig tartott. És meg mertem volna esküdni, hogy gyilkos pillantásokkal méregetett egészen addig, amíg össze nem találkozott a tekintetünk.

- Mégis mióta van közted és Mr. Kim között ilyen 'intim' viszony? - Összekulcsolta a kezeit, miközben kérdőre vont.

- Miről beszélsz? - játszottam a buta kislány szerepét, de Nari már elég régóta ismert ahhoz, hogy rájöjjön, mikor hazudom.

- Arról a gyengéd érintésről és suttogásról. Ezen kívül látom, hogy hogy néz rád Mr. Kim.

- Szerintem csak képzelődsz - nevettem, bár elég erőltetettre sikerült. - Még mindig ugyanúgy utálom, mint eddig. És te is tudod, hogy mennyire szereti húzni az agyam. Szándékosan csinálja, mert tudja, hogy ezzel teljesen felbosszant. - Olyan határozottan mondtam, hogy szinte én is elhittem.

- Ha te mondod - vont vállat barátnőm, majd elindult befelé. Mostanában egyre többször viselkedett furcsán, és tudtam, hogy ennek valami oka lehet. Talán Nari belezúgott Jonginba? De akkor mi van a gólyatáboros fiúval?

Mielőtt becsengethettek volna az első órára, az osztályfőnök lépett be a terembe. Megköszörülte a torkát, mire az összes szempár rászegeződött.

- Jó reggelt osztály! A mai nap új egy új diákot köszönthetünk köreinkben - kezdte, majd az ajtó felé pillantott és intett egyet. - Jöjjön be, fiatal ember! - Nagyot nyelten, ahogy az új diák kilépett az ajtófélfa takarásából. Barna, kócos tincsek, kisfiús arc, őzike szemek, amelyek gyorsan feltérképezték az osztályt, majd megállapodtak rajtam. Ajkai egy alig látható, elégedett mosolyra görbültek. Kirázott a hideg. Ő volt az. A furcsa fiú a szomszédból.

- Mutatkozzon be - veregette meg a fiú hátát az osztályfőnök.

- A nevem Lu Han. Kínából jöttem, a szüleim meghaltak egy autóbalesetben, és csak a nagybátyám maradt, aki itt él Szöulban. Remélem, jól kijövök majd mindenkivel.

Arca végig érzelemmentes maradt, mintha nem is a szülei haláláról beszélt volna. Törte egy kicsit a koreait, de egész tisztán és jól beszélt, az osztályban lévő lányok többsége nagy szemekkel, nyálcsorgatva bámulta az új fiút, engem azonban még mindig a sötét aurája aggasztott.

- Rendben, Lu Han, foglaljon helyet valahol - zárta le az osztályfőnök, és gyorsan elhagyta a termet, hogy elkezdődhessen az óra.

Azt hinnénk ilyen csak a filmekben történik, de nem. Legalább 4 üres hely volt a teremeben, és persze egy közvetlenül mellettem. Lefagytam, amikor észrevettem, hogy LuHan is kiszúrta, majd gyors léptekkel elindult felém. Mikor a padom széléhez ért, megszólalt:

- Nem baj, ha ide ülök? - Összeszűkített szemekkel néztem rá. Nyilvánvaló volt, hogy nem szimpatikus számomra, mégis megkérdezte, mintha sejtette volna a válaszom. Ugyanis nem mondhattam nemet.

- Nem - sóhajtottam, mire rám villantotta a mosolyát, és helyet foglalt.

- A nevem LuHan - nyújtotta a kezét. Éreztem, ahogy az egész osztály minket figyel. Muszáj volt úgy viselkednem, mintha nem tartanék tőle, ezért elfogadtam a kézfogást. De amint összeértek az ujjaink, különös bizsergés futott végig a gerincemen.

- Tudom - bólintottam, és megforgattam a szemem úgy, hogy csak ő lássa. Valahogy a tudtára akartam adni, hogy nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Ezzel ellentétben rajta túlságosan is látszott, hogy mik a szándékai.

- Csak szeretnék biztosra menni, hogy nem felejted el. - Újabb cinikus mosoly. Szerencsére épp abban a pillanatban lépett be a tanár, így nem szóltunk többet egymáshoz, de egész végig éreztem, hogy rajtam tartja a szemeit. Mit akarsz tőlem LuHan? Lehet, hogy csak tetszem neki? Lehet, hogy paranoiás vagyok? Igazság szerint a Kris és Jongin közt zajló beszélgetésnek sikerült bogarat ültetnie a fülembe.

"Nézd, Jongin, én nem akarok senkinek sem rosszat, de ha holnap sem fizeted ki az adósságodat, kénytelen leszek a szavaknál keményebb eszközökhöz folyamodni. Engem nem érdekel sem a testvéred, sem a barátnőd élete."

Kirázott a hideg, ahogy visszagondoltam rá, de megráztam a fejem, és minden idegszálammal az óraára koncentráltam. 

Szünetekben próbáltam minél távolabb kerülni LuHantól, még ha ez azt is jelentette, hogy el kellett hagynom a termet. De ő sem adta fel, minden pillanatban éreztem, hogy közel van.

Aztán eljött a matekóra, és amikor Jongin lépett be a terembe egyfajta megkönnyebbülés lett rajtam úrrá. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy tudassam Luhannal, hogy semmi esélye, feleslegesen próbálkozik, sőt az amit csinál, inkább ijesztő.

- Remélem mindenki felkészült a dolgozatra. Nem lesz nehéz, ezúttal megkegyelmeztem az osztálynak, és könnyű feladatokat választottam. -  Rám pillantott, és azt hiszem mindketten tisztában voltunk vele, hogy az osztály alatt engem értett. Ki gondolta volna, hogy a szigorú Kim Jongin ilyen lágyszívű tud lenni, amikor szerelmes.

- Ó, úgy látom, van egy új diákunk - Tekintette a mellettem ülő fiúra esett, szemeit összeszűkítette miközben végigmérte LuHant.

- A nevem LuHan, Mr. Kim - elégedetten dőlt hátra a székben, miközben összekulcsolta maga előtt a karjait.

- Hányas volt matekból az előző iskolájában? - kérdezte Jongin.

- Én volt a legjobb tanuló.

- Akkor gondolom ez az egyszerű dolgozat nem jelent problémát. Így legalább megnézhetem milyen szinten van.

Luhan bólintott, Mr. Kim pedig elkezdte kiosztani a dolgozatokat. Mikor odaért mellém, egy apró lágy mosollyal felém nyújtotta a papírt, de úgy csinálta, hogy ujjaink összeérjenek. Szerette ezeket az apró, titkos mozdulatokat, mert csak mi tudtuk, hogy mit is jelentenek valójában. 

A feladatok valóban egyszerűek voltak, nagyjából ugyanazok, amiket tegnap is megoldottunk, illetve átnéztem, mindössze annyi volt a különbség, hogy más számok voltak beírva. Nari és Luhan szinte egyszerre lettek kész, hát persze a két legjobb matekosnak ez semmi.

Az óra végére nekem is sikerült befejezni, habár nem volt tökéletes, de talán egy négyes sikerült összehoznom.  Megvártam, míg mindenki elhagyja a termet, bár sejtettem, hogy Nari és valószínűleg LuHan is kint áll a terem előtt.

- Mit csinálsz délután? - kérdeztem Jongintól nagyon halkan, miután átadtam neki a lapomat.

- Bemegyek Sullihoz - A szívem nagyot dobbant, kellemetlen érzés kavargott benne. Nem akartam, hogy Jongin kettesben legyen Sullival. Bár a tegnapi beszélgetésünk után megbíztam benne. - De ha szeretnéd, este átmegyek.

- Nem hiszem, hogy anya örülne neki - húztam el a szám.

- Azt hittem, sikerült meggyőznöm. - Végre rám emelte a tekintetét. - Gyere ide! - Megfogta a karom, és elvezett az asztal mellett, hogy ne legyen az útban semmi. Hátra dőlt a székben, kezeit pedig a derekamra vezette.

- Igen, de az ő fejében örökre az a kislány maradok, aki kifestőket színez és Barbie babázik.

- Hát édesanyádnak el kell fogadni, hogy az a kis lány már nem csak a Barbie babával játszik, hanem Kennel is.

Megforgattam a szemem a hülye szóviccén, de ő csak jóízűen nevetett. Elkapta a derekam, magához rántott, és egy gyors csókot nyomott a számra. - Most menj, mielőtt még valaki gyanakodni kezd.

6. Bejegyzés [part 2]

Tíz perc volt hátra az óra kezdetéig, amikor átléptem a tanterem küszöbét. A legtöbb osztálytársam már elfoglalta a helyét, ahogy Nari is. Összetalálkozott a tekintetünk, de valami furcsát láttam a szemeiben. Jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, valami nem stimmelt. Lassú léptekkel közeledtem a pad felé, s mikor odaértem, ledobtam a táskám a tetejére. 

- Jó reggelt - köszöntöttem vidáman, de válaszul csak egy morcos pillantást kaptam. Lehetséges, hogy haragszik valamiért? - Mi a baj? - Leültem mellé, megtámasztottam a fejem a kezemmel, és kíváncsian figyeltem őt. 

- Semmi - megvonta a vállát, és elfordította az arcát a másik irányba. Rosszul hazudott.

- Nari... - tenyeremet a vállára helyeztem, hogy magamra vonjam a figyelmét, de egy mozdulattal lelökte magáról a kezemet. 

Ismét farkasszemet néztünk, majd egy hatalmas sóhajjal törte meg a köztünk lévő kínos csendet. 

- Az utóbbi napokban... - elakadt a lélegzete, szemei körbejárták a termet egy pillanatra, mintha a megfelelő szavakat keresné. - Alig beszéltünk. Órák után mindig eltűnsz, a hívásaimra sem reagálsz - összeszorítottam az ajkam, ahogy eszembe jutott a sok nem fogadott hívás, de a körülmények miatt mindig elfelejtettem visszahívni. - Tegnap délután átmentem hozzátok, de senki nem volt otthon. Történt valami Soojung? - Hangja egyszerre volt aggódó és gyanakvó. 

- Nem! - próbáltam a legnagyobb beleéléssel mondani, de még saját magamat sem tudtam meggyőzni. Rossz érzés volt, hogy hazudnom és titkolóznom kellett a legjobb barátnőm előtt. 

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!

- Tudom - bólintottam, miután leküzdöttem a torkomban lévő gombócot. - Csak... egy családi probléma. De semmi komoly. Ami pedig a tegnapot illeti... valószínűleg boltban voltam. Tanulás után megéheztem, de üres volt a hűtő, úgyhogy leugrottam valami ehetőért. 

Jongin hazugsági mániája teljesen rám ragadt. 

- Értem - sóhajtott Nari, látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de szerencsére nem firtatta tovább a dolgot. - És mi történt a nyakaddal? - Közelebb hajolt, miközben lecsekkolta az említett testrészem. 

- A nyakammal? - kérdeztem vissza meglepetten, és egyik kezem odanyomtam, de nem éreztem semmi szokatlant. 

- Igen.Van rajta egy folt - állapította meg. - Olyan, mint egy... kiszívás. 

Elkerekedtek a szemeim, és most már mind két kezem odaszorítottam. Jézus... Jongin! 

- Oh, hogy az? - habogtam összevissza... - Az csak... Nem tudom. Lehet, hogy beütöttem. - Ez nagyon hülyén hangzott, de semmi normális magyarázat nem jutott az eszembe. 

- A nyakad? - húzta fel egyik szemöldökét Nari. 

- M-mostanában elég rosszul alszom, rémálmaim vannak, lehet, hogy akkor csináltam valamit - hárítottam, és a következő pillanatban becsengettek, az órát tartó tanár pedig belépett a terembe kimentve engem a kellemetlen helyzetből. Most az egyszer hálás voltam Mrs. Parknak. 

A diákok elcsendesedtek, és  szorgosan neki kezdtek a táblára felkerülő információkat jegyzetelésének, kivéve Narit, aki egy cetlit tolt elém. 

"Ma délután elmehetnénk abba az új kávézóba!'

Szerettem volna igent mondani, valóban kevés időt töltöttünk együtt mostanában, és arra is kíváncsi lettem volna, hogy hogy alakul a kapcsolata azzal a gólyatáboros fiúval, de eszembe jutott Jongin. 

"Bocsi, de ma nem jó. Tanulnom kell a holnapi tesztre." 

Visszatoltam a cetlit Nari elé, és lemásoltam az újonnan felkerülő fogalmakat a tábláról.

"Ha szeretnéd, átnézhetjük együtt. :)"

Ez állt a válaszban, a szívem pedig összeszorult, amiért vissza kellett utasítanom.

"Mit szólnál a holnaphoz?"

Nem érkezett válasz, Nari összegyűrte a papírt és berakta a padba. Tudtam, hogy mérges, és emiatt lelkiismeret furdalásom támadt. Tényleg fontosabb Jongin, mint a legjobb barátnőm? Ezen töprengtem egész órán, de nem jutottam döntésre.

A nap további részében elég kínos volt a hangulat köztünk. Nem mertem hozzá szólni, féltem, hogy még jobban magamra haragítom, így jobbnak láttam, ha csendbe maradok. Ha beszélgetni akar, úgyis kezdeményezni fog.

- Akkor találkozzunk holnap - mondta, miközben összepakolta a cuccait az utolsó óra után. Csalódott volt, ez tisztán érződött a hangjából, de elmosolyodtam, még nem utált.

- Én fizetek - ajánlottam fel boldogan, hátha ezzel a kedvébe tehetek.

- Ezt el is várom ezek után - nyújtotta rám a nyelvét. - Indulhatunk?

Elhúztam a szám. Azt hittem, sikerült megmentenem a helyzetet, de most megint vissza kellet utastanom a társaságát.

- Ne haragudj, de nem tudok veled menni, beszélnem kell... - elgondolkodtam. Kivel is? - Miss Yoonnal.

Nari összevonta a szemöldökét.

- Az egyetemmel kapcsolatos.

- Rendben - sóhajtott szomorúan, majd hátat fordított, és elindult kifelé. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ezek csak kifogások, de rendes volt Naritól, amiért nem kérdezősködött. Lehet, hogy ideje lenne elárulni neki? 

***

Jongin már ott volt, mikor odaértem a hátsó parkolóba. Alaposan körbe néztem, hogy meggyőződjek róla, senki sem figyel. Rossz érzésem volt, főleg Nari miatt, és átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy követ. Elvégre nem hitt nekem, a kíváncsiság pedig nagy úr. Ugyanakkor az is felébresztette benne a félelmet, hogy észrevette a nyakamon lévő kiszívást. 

Mikor úgy véltem, hogy tiszta a terep, átrohantam az út túl oldalára, és beszálltam a kocsiba.

- Máskor óvatosabbnak kell lennünk! - kiabáltam Jonginra, mire ő meglepetten pislogott rám. Túl indulatosra sikerült a hangom.

- Mi történt?

- Nari meglátta ezt! - mutattam a nyakamra. Jongin ajkai néma 'o' hangot formáltak. - Mégis, hogy jutott eszedbe? - Összevontam a karom magam előtt.

- Nem volt szándékos, ez természetes, amikor azt csináljuk. Arról pedig nem én tehetek, hogy nem takartad el.

- Hogy takarjam el, amikor nem is tudtam róla? - háborogtam, miközben Jongin beindította a motort és kihajtott a parkolóból.

- Nem szoktál tükörbe nézni? - cinkelt tovább nevetve, de én cseppet sem találtam viccesnek.

- Úgy látom, nem fogod fel a helyzet jelentőségét. Ha valaki rájön, mindkettőnket kirúgnak az iskolából - Félelem lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy anya megbízik bennem és Jonginba is, sosem adtam rá okot, hogy kételkedjen, mindig szófogadó és rendes voltam, de ha kirúgnak az iskolából a kapcsolatunk miatt, akkor biztos, hogy eltilt tőle. Az egyetemtől pedig elbúcsúzhatok.

Apró kirohanásom hallatán Jongin megállt a legközelebbi felhajtón.

- Ne haragudj - mondta megbánóan. - Néha teljesen elfeledkezem arról, hogy a tanárod vagyok. Vagyis legtöbbször, de mostantól visszafogom magam.

Egy pillanat alatt ellágyult a szívem, elképesztő, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem pusztán az őszinteségével.

- Rendben - sóhajtottam, és neki vetettem a hátam az ülésnek. - Hová megyünk?

- Kereshetünk egy könyvtárat vagy éttermet. Éhes vagy? 

Amint feltette a kérdést, a gyomrom egyértelmű választ adott. 

- Menjünk hozzánk - javasoltam, miközben egyik tenyeremmel a hasamat simogattam. - Maradt egy kevés a tegnapi ramenből, és azt hiszem, kimchi is van még. A matek felszerelésem is otthon van. 

- Anyukád? 

- Hétkor végez, szóval miénk a ház. 

Jongin sokat sejtő pillantást vetett rám. 

- Jól hangzik - végignyalt dús ajkain. 

- Felejtsd el! 

Kuncogott egyet, majd kihajtott az útra, és elindult a házunk felé. 

Tíz perccel később már a hűtőnk előtt álltunk,miközben felmértük a kínálatot. Kivettem a maradék rament, ketté osztottam, és beraktam a mikróba, hogy felmelegedjenek. Szedtem két tálba kimchit, majd az asztalra pakoltam őket. Jongin leült, mintha egy nyolc éves kis fiú lett volna, aki csillogó szemekkel várja édesanyja főztjét. Összeszorult a szívem, és azon gondolkodtam, hogy vajon mindig meleg étellel várta a fiait, amíg élt? 

Nekem könnyebb volt, mert anya mindig főzött rám, de Jongin és Joonmyun évek óta egyedül éltek. Szörnyű lehetett szülők nélkül. Bele sem akartam gondolni, milyen lenne az életem, ha anya nem lenne. 

A mikró csipogása rántott vissza a valóságba jelezve, hogy elkészül az ebéd. 

- Jó étvágyat - mosolyogtam, ahogy elé tettem a tányért. Hálásan nézett rám, majd megfogta a pálcikákat, és enni kezdett. 

- Ez isteni - szürcsölte a a gőzölgő tésztát. 

- Anyu főzte - válaszoltam, miután lenyeltem a számban lévő falatot. 

Csendben ettünk. Fel sem tünt, mennyire éhes voltam, csak akkor jöttem rá, amikor az utolsó tésztadarabot is elfogyasztottam.

- Az micsoda? - érdeklődtem, ahogy Jongin elővett egy gyógyszeres dobozt a zsebéből és kivett belőle egy darab tablettát. Féltem, hogy esetleg megint valami narkotikus szert vesz be, aminek nem lesznek jó következményei. 

- Antidepresszáns - válaszolt, mielőtt egy pohár víz kíséretében lenyelte a gyógyszert. - Joonmyuntól - folytatta kételkedő arcom láttán, majd felállt és elvette előlem az üres tányért. - Elmosogatok, menj fel, és készítsd elő a könyved meg a füzeted. 

- Oké! - mosolyogtam nyugodtan. Pozitív jelként könyveltem el, hogy Jongin Joonmyun tablettáit szedi. Talán rátért a gyógyuláshoz vezető útra.

Gyorsan átöltöztem kényelmes, otthoni ruhába, ami egy pamut rövidnadrágból és egy fehér topból állt. A hajamat összefogtam, hogy ne zavarjon a tanulásban, és leültem az íróasztalhoz. Amíg vártam, átolvastam néhány feladatot a legutolsó óra anyagából, és elégedettség töltött el, hogy több, mint a felét értettem.

Annyira belemélyedtem, hogy észre sem vettem Jongint, aki az ajtófélfának támaszkodva figyelt. Megköszörülte a torkát, így sikerült magára vonnia a figyelmem.

- Mióta állsz ott?

- Néhány perce - megvonta a vállát, és odasétált mellém. Lehajolt, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra. - Tetszik ez a szerelés!

Vágyakozó szemekkel méregette a rövid nadrágból kilátszó pőre lábaimat. Hirtelen elkapta a karom és felhúzott a székből, hogy elfoglalja a helyem. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, gyorsan visszarántott az ölébe. Állát a vállamnak támasztotta, forró lehelete a nyakamat csiklandozta.

- Elárulhatnád, hogy milyen feladatok lesznek a holnapi tesztben - csücsörítettem az ajkaimmal, hátha ezzel megpuhítom egy kicsit. Ha matekról volt szó, Jongin igazán szigorú tudott lenni.

- Az csalásnak számítana, édes - belecsípett a combomba, mire feljajdultam. - De megoldunk néhány hasonló feladatot, rendben? Felmérem, mennyit tudsz, aztán segítek kijavítani a hibákat

Elhúztam a szám, de beleegyezően bólintottam.

Leírtam az összes feladatot, amit a tanárom kinézett a könyvből. Kicsit zavarban voltam, amiért szorosan mögöttem ült, és minden mozdulatomat figyelte. Azt sem szerettem, amikor az iskolába felém álltak, olyankor automatikusan leblokkolt az agyam, és addig nem is írtam a papírra, amíg a tanár tovább nem ment.

Jongin feladatai nem voltak túl egyszerűek, de igyekeztem minél jobban teljesíteni Leakartam nyűgözni, elkápráztatni az újonnan szerzett tudásommal. Könnyebben ment úgy, hogy az utóbbi két órát nem alvással töltöttem.

- Kész - nyújtózkodtam húsz perc szenvedés után, megfájdult a hátam a folyamatos egy helyben üléstől, de olyan jól esett Jongin ölében lenni, hogy nem akartam felállni. Az pedig egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg nyomom a lábát.

Maga elé húzta a papírt, néhányat kipipált, néhányat aláhúzott. Olyan gyakorlatiasan csinálta, hogy eltátottam a szám. Teljesen más volt ilyenkor, nem is hasonlított önmagára, azt pedig egyáltalán nem érettem, hogy képes fejben ilyen gyorsan számolni. 

- Ez csak egy hármas lenne, ha leosztályoznám - nézett rám, és amint összetalálkozott a tekintetünk, ismét egy másik oldalát vette fel. - De kezdetnek nem rossz.

- Azért jónak sem mondanám, azelőtt is hármas dolgozatokat írtam, hogy megegyeztünk volna...

- Igazából volt, amikor elérted a négyest - ajkai pimasz mosolyra húzódtak, miközben neki nyomta őket a vállamnak.

- Tessék? - kérdeztem felháborodva. - Mindig is sejtettem, hogy direkt csináltad.

- Annyira élveztem a dühös tekintetedet. Olyan izgató volt. - Egyik tenyere becsúszott a combjaim közé.

- De ez nem igazságos! - remegtem a dühtől, legszívesebben felképeltem volna, de nem Jongint, hanem a benne lakozó perverz Mr. Kimet. - Ki is rúgathatnálak ezért.

- De úgy sem tennéd. - Ujjaival apró köröket rajzol a bőrömre. A düh és az alfelemben lévő bizsergés érdekes kombinációt alkotott.  Feltámadt bennem valami idegen ösztön, és éreztem a köztünk lévő vibrálást. Az erős vonzalmat, ami arra késztettet, hogy lökjek egyet a csípőmmel.

- Ahh... - Jongin szemei elkerekedtek, amikor fenekem hozzá nyomtam férfiasságához. Mozdulatomat jelnek vette, és mindkét keze felfedezésre indult a testemen, egyiket a fehér topom alá csúsztatta, a másikkal kioldotta rövidnadrágom, és becsúsztatta ujjai a bugyimba.

Hátravettettem a fejem, teljesen beleolvadtam a mellkasába, miközben szemeim lecsukódtak. Ez most más volt, mint eddig. Valami lángolt bennem. Lehet, hogy a harag váltotta ki? Rá akartam mászni, leteríteni, és bosszút állni, amiért éveken keresztül szívta a vérem.

Beharaptam az ajkaim, amikor két ujjával belém hatolt. Nem fájt, de nem is számítottam rá, ezért ösztönösen összeszorítottam a lábaim.

Kiürült az elmém, arról is megfeledkeztem, hogy a saját szobámban vagyunk.

- Folytassuk az ágyon - súgta a fülembe, és elengedte a testem. Ködös tekintettel figyeltem, ahogy leszopogatja az ujjait, majd lassan felállít, és az ágyra lök. Ismerős rózsaillat köszöntött a párnáim között. Egy szempillantás alatt megfosztott a ruháimtól, és éhes szemekkel méregetett. Tetszett az arcára kiülő vágy, anélkül is felizgatott, hogy hozzám ért volna.

Nagyot dobbant a szívem, és egyre gyorsabban kapkodtam levegő után, égett a bőröm. Halk sóhajt hallattam, amikor Jongin levette magáról az inget. Lassan gombolta ki a ruhadarabot, önelégül mosolyra görbül a szája, mintha szándékosan húzná az agyam. Szép, napbarnított bőre és kidolgozott hasa vonzotta a tekintetem. Az övének hangjától megremegtem, izgatottam vártam, hogy végre megszabaduljon a nadrágtól is.  Szerencsémre a boxerével együtt távolította el.

Elkapta a bokáim, közelebb húzott magához és szétnyitotta a lábaimat. Gyengéden simogatta combom belső felét.

- Mitől indultál be ennyire? - kaján vigyorát nem tudta leplezni, miközben lehajolt, és kényelmesen elhelyezkedett a lábaim között. - Szeretnéd tudni, hogy mi járt a fejemben olyankor, amikor dühösen néztél rám?

Kíváncsi voltam. Azt mindketten tudtuk, hogy én legszívesebben felnyársaltam volna matek órákon, de hogy Jongin képzeletében milyen piszkos jelentek játszódtak számomra újdonság volt.

Szólásra nyitottam a szám, de azonnal becsuktam, amikor kínzó lassúsággal kényeztetni kezdte legérzékenyebb testrészemet.

- Arra gondoltam, hogy csak ketten vagyunk - lehelte, amitől remegni kezdetek a lábaim. - Felfektetlek az asztalra, miközben ellenkezel. Ellenkeznél, de titkon akarnád. Akárcsak legelőször... - Megmarkoltam a haját és visszanyomtam a fejét a lábaim közé. Értette a célzást, és beszívta a csiklóm az ajkai közé. Nyelvével szorgosan dolgozott rajra, ami újabb nyögést csalt ki belőlem. Éreztem, hogy már nincs sok hátra a beteljesülésig, de mielőtt még elérhettem volna Jongin leállt. Följebb mászott, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk, és megcsókolt. Mélyen. Nyelve vad csatába kezdett az enyémmel, amit azonnal viszonoztam, közben a bejáratomhoz irányította megkeményedett erekcióját, de maradt még bennem annyi józan ész, hogy gyorsan elszakadjak tőle, és megállítsam.

- Mi az? - aggódó tekintettel fürkészett.

- Ez így nem túl biztonságos - céloztam a védekezésre, mivel sejtéseim szerintem nem volt nála sem kúp, sem óvszer.

- Ne aggódj, vigyázok - simított végig arcom élén, és biztató mosolyt küldött felém. Valamennyire ellazultam, de egy kellemetlen, rossz érzés ott motoszkált bennem. Tapasztalat híján alig ha tudtam mit tenni. Normális az, ha az emberek ennyit szexelnek? Én akartam őt, és ez fordítva is így volt, de nem fogjuk megunni egymást később? Tényleg beszélnem kell Narival. Ő az egyetlen, aki segíteni tud. - Soojung - szólított ismét Jongin. - Ha nem szeretnéd, abba hagyhatjuk. 

Nehezére esett kimondani, a szemeiben láttam, hogy folytatni szeretné.

Nem tudtam, mit mondjak. Szerettem volna örömöt okozni Jonginnak, de ez így túl felelőtlen volt. Persze azok a hüvely kúpok sem nyújtottak biztonságot, de még mindig több volt, mint a semmi.

Jongin érette az arcomra kiülő kifejezést, ezért kimászott a lábaim közé, és mellém feküdt.

Többé sosem kényszerítelek olyanra, amit nem szeretnél. - Szorosan magához vont. A kezdeti szenvedély, amivel egymásnak estünk lecsillapodott, és ismét a romantika vette át a helyét. - De esetleg megemlíthetnéd édesanyádnak, hogy...

- Akkor tényleg nem lesz szükségünk óvszerre, mert kiherél - vigyorogtam rá, de ő csak elfintorodott.

- Már nem vagy gyerek, és tudom, hogy ebben a korban tombolnak a hormonok. Szombaton megemlíthetnénk neki vacsora után. Van egy nagyon jó nőgyógyász ismerősöm.

- Nem tudom, hogy fogja viselni, hogy az egyetlen gyermeke már nem kislány többé. Ahhoz is nehezen szokott hozzá, hogy elkezdtem társasági életet élni.

- Akkor hogy hogy bele egyezett a kapcsoltunkba? - kérdezte Jongin. 

- Megbízik benned, ez pedig remek dolog, úgyhogy ne játszd el a bizalmát - kuncogtam, miután megpöcköltem a homlokát. Összehúzta a szemöldökét és megdörzsölte a fájdalmas területet.  - Azzal pedig, ha eltiltana, úgy sem tudna megállítani, és ezt ő is tudja. Minden rendben, amíg nem lesz belőle baj.

- Nem lesz. Megígérem - átkarolt, és a nyakamba fúrta az arcát. Érzetem kemény férfiasságát a combomnak préselődni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve eltoltam magamtól Jongint, és levezettem egyik kezem a lábai közé.

Felsóhajtott, amikor rámarkoltam tagjára.

- Soojungh...

- Segítek - suttogtam a fülébe, és a hátára gördítettem. Lejjebb másztam, hogy könnyebben hozzá férjek, és ajkaimmal, nyelvemmel kényeztettem úgy, ahogy ő is csinálta néhány perccel ezelőtt. Tenyerem alatt éreztem, ahogy izmai összerándulnak, majd elernyednek. Orrán keresztül kapkodott levegő után, mellkasa fel-alá süllyedt. Nyögései, mozdulatai engem is felizgattak, és ismét nedves lettem oda lent. Gyengéden tincseimbe markolt, csípőjét egyre ütemesebb mozgatta, fél perccel később el is élvezett. Alig hogy kivettem férfiasságát a számból, ledöntött az ágyra, és most ő kerekedett felém. Ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, de ez alkalommal az ujjait is bevetett. Sebesen mozgatta őket hüvelyemben, míg nyelvével kis köröket rajzolt duzzad, nedves csiklómra. Szabad kezével végig simított a hasfalamon, majd rámarkolt egyik mellemre. Nem bírtam visszafogni magam, a sóhajok és nyögések egymás után törtek fel belőlem. Lepillantottam, de azonnal elöntött a forróság, amikor láttam, hogy Jongin is figyel. Szemeiben huncut, pajkos fény csillogott. Belemarkoltam az alattunk lévő takaróba, az izmaim megfeszültek, és egy utolsó kéjes sikoly hagyta el a torkom, ahogy elértem a csúcsot. 

***

Miután mindketten visszanyertük az erőnket, Jongin kihasználva az óriás kádam előnyeit, engedett magának egy habfürdőt. Míg ő azzal foglalatoskodott, hogy összeszámolja hány különböző tusfürdőt, sampont és parfümöt talál egy nők által használt fürdőszobában, addig én rendbe tettem az ágyat. Nyugodt szívvel könyveltem el, hogy nem kell kimosni, ezáltal megkíméltem magam egy újabb hazugságtól is. Az íróasztalon lévő matek könyvre pillantottam, teljesen felesleges volt a mai gyakorlás, nem lettem okosabb, így este át kell néznem még egyszer.  

- Kész a fürdő - jelentette be Jongin az ajtóban állva, egy halvány rózsaszín törölköző fedte a derekát, amiben elég vicces látványt nyújtott. A rózsaszín nem az ő színe volt. - Mi olyan vicces? - érdeklődött mosolygó arcom láttán. 

- Semmi. - Alig tudtam visszatartani a nevetést. - Jól áll ez a szín. 

- A rózsaszín összes árnyalatát megtaláltam, és ez volt a legvisszafogottabb közülük. Nem mondtad, hogy rózsaszín mániás vagy...

- Én nem - ráztam a fejem. - Anya. 

- Na menjünk, kihűl a víz - felém nyújtotta a kezét, jelezve, hogy menjek. 

Jongin egy szempillantás alatt megszabadult a dereka köré csavart anyagtól, és szó szerint beugrott a kádba, a habok az egész mellkasát ellepték. 

- Azt a! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen mély - mondta szórakozottan, mire hátra sandítottam rá. Úgy játszadozott a habokkal, mint egy óvódás. Megcsóváltam a fejem, majd összefogtam a hajam, és levettem a köntösöm. Mikor visszafordultam Jongin felé, ő már a kád peremének támaszkodva figyelt. 

- Gyönyörű vagy - sóhajtozott, én pedig nem tudtam hova tenni szokatlan viselkedését. De nagyon aranyos volt. 

Odalépkedtem elé, vizes tenyerével végigsimított a combomon, majd megfogta a kezem, és segített beszálni. Szétnyitotta a térdeit, így kényelmesen közéjük feküdhettem, meztelen hátam mellkasába olvadt, kiszorítva az összes habot közülünk. Átkarolt és így pihentünk hosszú percekig. Élveztük egymás közelségét. 

- Mikor ér haza édesanyád? 

- Körülbelül 2 óra múlva, úgyhogy van még időnk - mosolyogtam magam elé, de a következő pillanatban már csak annyi érzékeltem, ahogy elsüllyedek a víz alatt. A hirtelen sokktól még levegőt sem vettem, így amint a felszínre került, köhögni kezdtem. Az egész arcom tiszta hab volt, semmit sem láttam. 

- Elment az eszed?  - köhécseltem, miután tudatosult bennem, hogy Jongin volt az, aki lenyomott a víz alá. Kitöröltem a habot a szememből, és felé fordultam, hogy bosszúból ráfröcsköljem a vizet. Meg sem rezzent, jóízűen nevetett rajtam. 

- Gyere, megmosom a hajad - mondta kuncogva, és kiszedte nedves hajamból a gumit. Hosszú tincseim belelógtak a vízbe, elnyerte őket a habtenger. - Csússz előre, és döntsd hátra a fejed - utasított, én pedig eleget tettem kérésének. Ujjaival masszírozni kezdte a fejbőrömet a víz alatt, mire felsóhajtottam a kellemes érzéstől. Imádtam, amikor a hajamat piszkálták. 

De nem élvezhettem sokáig a pillanatot, mert hamar borús gondolatok lepték el az elmém. Ez a Jongin olyan volt, mint az, akiről Sulli mesélt. Vajon őt is elvitte a vidámparkba és neki is megmosta a haját? Lehet, hogy ugyanazokat a dolgokat teszi velem, amit vele is? A féltékenység kegyetlen fájdalommal mart a lelkembe. Úgy éreztem magam, mint egy pótlék, és féltem attól, hogy esetleg Jongin is őt látja bennem.

- Jongin... - megköszörültem a torkom, miközben felemeltem a fejem, de nem fordultam meg. Nem akartam, hogy lássa az arcomat.

- Hm? - A hátamra tapadt habos hajtincseket birizgálta.

- Sullival is... ezt csináltad? 

- Mire gondolsz? - hangja kíváncsian csengett.

- Őt is elvitted vidámparkba? Lőttél neki ajándékot, főztél kávét, megmostad a haját? - soroltam egymás után a nyomasztó gondolatokat.

Néhány másodperc kínos csend következett, de nem mertem hátrafordulni.

- Amikor vele jártam, legtöbbször hárman lógtunk együtt, Ő, Joonmyun és én. Sulli nem szereti a bohócokat. - Éreztem, ahogy közelebb csúszik hozzám, és átöleli a derekam a víz alatt. - Sosem fürödtünk együtt, és kávét is csak két éve iszom. - Hallottam a hangjából, hogy mosolyog. - Miért gondolkodsz ilyeneken? Azt hiszed, hogy azért vagyok veled, mert hasonlítasz rá?

Bólintottam.

- Butaság - nevetett, elengedte a derekam és egy hatalmas habkupacot tett a fejem tetejére. Beledörzsölte a hajamba. - Évek óta így érzek irántad. Kezdetben csak a kíváncsiság hajtott. Olyan ártatlan voltál, és fiatal, felkeltetted az érdeklődésem. Aztán egyre többet figyeltelek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ahányszor becsuktam a szemem, a te arcod jelent meg előttem. Imádtalak bosszantani, de gyűlöltem, ahogy Joonmyunra néztél, ez pedig hatalmas haragot gerjesztett bennem, és még jobban meg akartalak szerezni. Ennek az egésznek semmi köze Jinrihez.

A szavaitól kirázott a hideg, és most már cseppet sem kételkedtem az érzéseiben. Sosem gondoltam, hogy valaki így érezhet irántam.

- Valójában te sem voltál  közömbös nekem, Jongin. - Nem tudtam, mi ütött belém, mintha valami idegen szállt volna meg. Az előbbi vallomása kinyitotta a legrejtettebb érzéseim kapuját, azokat, amelyeket még magamnak sem ismertem volna be. Megfordultam, és egészen közel hajoltam hozzá. - Mindig is vonzódtam hozzád, de letagadtam, mert utáltam, ahogy bántál velem. Sosem ismertem volna el, és mindig kizártam a gondolatimból. Egészen addig sikerült is, amíg a tudatalattim át nem vette az irányítást. Azok az álmok... - sóhajtottam, ahogy felidéztem.

- Rólam álmodtál? - kérdezte egy elégedett mosollyal az arcán.

- Először nem tudtam, mert mindig be volt kötve a szemem, de most már biztos, hogy te szerepeltél benne.

- És mit csináltam az álmodban? - A tarkómra vezette a kezét, és apró csókot nyomott az ajkaimra. Hosszú pillanatokig haboztam, hogy elmondjam-e neki, de szavak nélkül is rájött. - Te kis piszkos.

6. Bejegyzés [part 1]

A kifli alakú hold fénye bevilágított az összehúzott sötétítők között, így kellőképpen láthattam Jongin arcát. Egyik keze a feje alatt pihent, a másikkal engem tartott, én pedig szorosan hozzábújtam, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz. A plafont figyelte, láttam, ahogy szempillái néha megrebbenek. Valószínűleg mélyen a gondolatai között járt. Egyik karomat átvetettem meztelen mellkasán, - a takarót csak a derekáig húzta - felemeltem a fejem, és így jeleztem neki, hogy ébren vagyok. Amint észlelte, kiszakadt a gondolatiból, rám mosolygott, sötét íriszei végre tisztán csillogtak. Józan volt. A szeszszag kiszállt a nyitott ablakon, helyére hideg, csípős levegő költözött, de Jongin teste és a meleg takaró elég hőt biztosított számomra, még úgy is, hogy meztelenül feküdtünk egymás mellett. Az éjjeli szekrényen lévő óra kijelzője fél hatot mutatott, három órát aludtunk, de semmit sem segített, végtelenül gyengének éreztem magam. Nem akartam megmozdulni vagy iskolába menni, szerettem volna egész nap ágyban maradni, hozzábújni Jonginhoz és aludni. Sajnos egyikünk sem tehette meg. Mindkettőnket szólított a kötelesség, nekem részt kellett vennem az órákon, neki pedig leadni az új anyagot a diákoknak.

- Mi jár a fejedben? - megtörte a csendet, miközben felém fordult és az eddig feje alatt lévő kezével átölelt. Lágy csókot lehelt a homlokomra. Abban a pillanatban annyi pillangó lepte el a gyomrom, hogy egy lepkeház is megirigyelhette volna, és hatalmasat dobbant a szívem, attól féltem, ő is meghallja.

- Nem akarok felkelni - mormoltam álmosan, és az arcomat belefúrtam a nyakába. Beszívtam bőrének illatát, ami még zuhany nélkül is kellemes volt. Forró leheletem végigkúszott a nyakán, mire izmai összerándultak, levegőért kapott.

- Még így maradhatunk félóráig - kuncogott néhány másodpercnyi szünet után. - Letussolok, felöltözöm és hazaviszlek, hogy te is elkészülj. Aztán elviszlek az iskolába, rendben?

- Nem lesz feltűnő, hogy együtt megyünk? - kérdeztem, ahogy az egyik szemöldököm felszökött. Nem akartam, hogy a diákok és a tanárok gyanakodni kezdjenek.  

- Kiteszlek az iskola mögött - nyugtatott meg. - Amúgy is ki kell mentenem édesanyád előtt, biztos nem lesz boldog, amiért nem mentél haza. Talán, ha azt mondom, hogy segítettem felkészülni a holnapi matekdolgozatra, elnéző lesz. Mit gondolsz? 

- Felesleges - megráztam a fejem. - Tudja.

- Mit?

- Hogy nem korrepetálni szoktál.

- Elmondtad neki? - pislogott kíváncsian Jongin, de észrevettem az ajkán lévő pajkos mosolyt.

- Nem. Rájött, és ha ő észrevette, hogy mi van köztünk, akkor másnak is szemet szúrhat. Megkönnyítenéd a helyzetet, ha nem bámulnál állandóan ilyen éhes szemekkel. Fogd vissza magad! Az emberek már  így is pletykálnak.

- Miről? - nevetett jóízűen, miközben visszafeküdt a hátára.

- Arról, hogy viszonyod van az iskolában lévő tanárokkal és diákokkal.

- Ez részben igaz - válaszolt szórakozottan, amitől összefacsarodott a szívem. Egy részem sosem akart hinni azoknak a rágalmazó állításoknak. - Te is a diákom vagy, nem?

- De - bólogattam, majd  hirtelen felültem. A takaró lehullott az ölembe, megcsapott a hűvös levegő, mire azonnal libabőrös lettem. Próbáltam elrejteni a csalódottságot, de mindig is nehezemre esett az érzelmeim korlátozása. - Rajtam kívül hány diákkal volt még szexuális kapcsolatod az iskolából?

- Nem sokkal, de egyik sem jelentett semmit! - Éreztem, ahogy Jongin is felül mögöttem. Forró mellkasa a hátamhoz préselődött, egyik kezével átkarolt, és apró kört rajzolt ujjával a derekamra. - Az csak, azért volt, hogy...

- Enyhítsd a fájdalmad - fejeztem be helyette a mondatot. - Azok a lányok... még mindig oda járnak?

Jongin ujja megállt a mozgásba, egy pillanatra ledermedt, de gyorsan visszatért az érzékeihez.

- Miért számít ez? Rajtad kívül senki más nem érdekel - súgta lágyan a fülembe, majd visszahúzott magával az ágyba. - Bebizonyítom! - Lenyomott a párnák közé, fölém kerekedett, meztelen teste az enyémnek feszült. Megint elöntött a kellemes forróság és az édes bizsergés. Jonginnak sikerült olyan érzéseket kiváltania belőlem, amiket eddig még sosem tapasztaltam. Még Joonmyunnál sem. Különös volt, mert egy hete még el sem tudtam volna képzelni ezt. Hihetetlen, milyen gyorsan változnak az emberi érzelmek...

- Jongin... - nyöszörögtem, miközben az említett végigcsókolta a nyakamat. Két keze bebarangolt az egész testem a takaró alatt. - El fogunk késni. 

- Ne aggódj, leállok, mielőtt még elvesztem az eszem - súgta a fülembe, aztán ismét megajándékozott néhány apró csókkal.

Negyed óra szenvedélyes összebújás után Jongin kimászott az ágyból és elvonult fürdeni, én pedig visszavettem a tegnapi ruháimat. Valamennyire összetakarítottam magunk után. Elpakoltam a gyógyszereket, kidobtam az üres alkoholos üveget és a használt zsebkendőket is. Amíg vártam, kimentem az előszobába, a három apró kutyus játékosan csóválta a farkát. A tálkájuk ürest volt, ezért adtam nekik enni, inni. Hálásan bújtak a lábamhoz, mire megsimogattam a fejüket.

- A hétvégén elvihetjük őket sétálni - lépett be az előszobába Jongin. Megpördültem és egy pillantással felmértem. Szemei kissé karikásak voltak, de ezenkívül más nem árulkodott arról, hogy keveset aludt az éjszaka. Haját szokásához híven felzselézte, és sötét zakót húzott a fehér ingre. Beállt a tükör elé, megigazította a gallérját, majd a kocsikulcsot felkapva felém fordult. - Ha kész vagy, indulhatunk - az órájára pillantott. - Negyed hét van.

Elhagytuk a házat, beültem a kocsiba, Jongin pedig elindult hozzánk.

- Lehet, hogy anya már nem is lesz otthon - mondtam, miután kiásítottam magam. Mosolyogva figyeltem, ahogy Jongin is követi a példám.

- Nem baj, nem szeretnélek egyedül hagyni - komor tekintettel bámulta az utat. Eszembe jutott Kris, más néven Wu Yifan, a férfi, akinek Jongin tartozott. Kíváncsi voltam, hogy miért, bár volt egy sejtésem. Hiszen tegnap elárulta, hogy Kristől szerzi azokat az ártalmas szereket. Bizonyára az árával tartozott.

- Az a férfi... - kezdtem némi habozás után, de Jongin azonnal megállított.

- Ne beszéljünk róla - felelte közönyösen, rám pillantott egy rövid időre, majd újból az utat figyelte. 

Hamarosan elértük a házat. Már nem volt túl sötét, de a konyhában még mindig égett a lámpa. Anya otthon volt. Valószínűleg nem lesz jó kedvében, nem is válaszolt a tegnapi üzentemre, és ez mindig rosszat jelentett.

Összeszűkült gyomorral indultunk az ajtó felé, Jongin szorosan mögöttem. Amint elértem a bejáratott, megtorpantam.

- Ne félj, kimentem a formás hátsód - hallottam hangját a hátam mögül, miközben egyik tenyerét a fenekemre vezette. - Ennek a sármnak senki sem tud ellenállni.

Megforgattam a szemem, és a zárba helyzetem a kulcsot. Elfordítottam, mire kattant az ajtó.

- Ahn Soojung! - kiabált anya azonnal, határozott léptekkel közelített a konyhából. - Hányszor mondjam még el, hogy... - elakadt a hangja, amint az előszobába ért, és tekintete megállapodott a mögöttem lévő férfin. - M-mr. Kim...

- Jó reggelt, Mrs. Ahn - köszönt bájvigyorogva az említett. - Igazán jól néz ki ma reggel. Olyan kipihentnek tűnik.

Figyeltem, ahogy anya összeszűkíti a szemeit, és elhúzza a száját. Na ennyit Jongin úgynevezett sármjáról.

- Csak nem korrepetálást tartott tegnap, Mr. Kim? - keresztbe tette a kezeit maga előtt.

Jongin arca ledermedt egy pillanatra, láttam, hogy keresi a megfelelő szavakat.

- Én... nos - vakarta a tarkóját, miközben segélykiáltó tekintettel nézett rám. - Nem!

- Akkor?

- Soojung nálam töltötte az éjszakát. Segítettem neki a házi feladatban. Akadt egy kis problémája az angollal, én pedig kiválóan beszélek angolul.

- Valóban? - húzta fel a szemöldökét anya. Nem igazán hitt Jonginnak, és őszintén szólva én sem hallottam még ennél nevetségesebb magyarázatot.

- Igen. Aztán beraktunk egy filmet - anya szemei elkerekedtek, mire Jongin nagy levegőt vett. - De-de nem csináltunk semmi, Mrs. Ahn.

- Azt merem remélni.

- A-angol film volt, hogy fejlesszük Soojung nyelvtudását. - Legszívesebben arcon vágtam volna magam. Sőt, inkább Jongint. - De ő elaludt rajta, és már későre járt.

- Azt inkább meg sem kérdezem, hogy kiírta az sms-t. Mr. Kim, nem gondolja, hogy egy fiatal lánynak hétköznap otthon van a helye, és nem a tanárja lakásában, aki nem mellesleg a barátja is?

- Sajnálom, Mrs. Ahn. Többször nem fordul elő - mondta sajnálkozva Jongin, én pedig majdnem elnevettem magam. Hihetetlen, hogy a saját anyám leszidja a matektanáromat.

- Menj fel és hozd rendbe magad, kicsim - váltott hangnemet anya, mire bólintottam és fénysebességgel szaladtam az emeltre. Bele sem akartam gondolni, hogy miről fognak ezután beszélni, de legalább nem én voltam a hibás.

Vettem egy frissítő zuhanyt, majd tettem némi sminket az arcomra, hogy elfedjem a karikákat, és az arcomra kiülő fáradtságot. Eggyel több ok, amiért Jongin magyarázata cseppet sem volt helyt álló. Felvettem a tiszta egyenruhám, bepakoltam a táskám és félórával később már lent álltam a földszinten.

- Kérsz valamit enni, szívem? - kérdezte anya, amint beléptem a konyhába. Jongin az asztalnál ült, kávét szürcsölgetett a kedvenc snoopy-s csészémből. A szoba hangulata egészen... kellemes volt. - Vagy esetleg kávét? Mr. Kim tud egy isteni kávé receptet - magyarázta, miközben ő is szürcsölt egyet a sajátjából.

- Szólítson csak Jonginnak, Mrs. Ahn - legyintett, mire hatalmasat pislogtam. Itt meg mi történt? 

- Ez ő főzte? - léptem a konyhapulton lévő kávéfőzőhöz. Felemeltem a tetejét, a finom illat pedig egy pillanat alatt kiáramlott. Szerettem volna megkóstolni, de a kávé nem az én italom volt. Jobban szerettem a teát. 

- Igen, és tudok még egyet s mást! Megígértem anyukádnak, hogy szombaton átjövök, és főzünk neki vacsorát.

- Tessék? - köhécseltem, miután félre nyeltem a teámat.

- Mivel túlórázom aznap, és későn érek haza, Mr... Illetve Jongin volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy átjön, hogy vacsorát készítsetek.

- És Jongin miért hoz ilyen döntéseket, mielőtt megbeszélné velem? - szűrtem a fogaim között, de olyan halkan, hogy csak ő hallja. Szokatlan volt és ijesztő. Sosem volt még barátom, nem tudtam, hogy kezeljem az ilyen közös "családi" programokat. Talán az is közre játszott, hogy apa nélkül nőttem fel, és nem voltam hozzá szokva férfi jelenlétéhez a házban - vacsora időben, amit eddig mindig anyuval töltöttem.

- Így legalább több időt tölthetünk együtt - nézett fel rám. A haragom azonnal elszállt, amint megláttam a szemeiben csillogó boldogságot, és az arcán lévő őszinte mosolyt. Olyan volt, mint egy izgatott kis gyerek.

- Remekül hangzik - bólintottam, miközben megsimogattam a vállát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam, hozzá és egy nagy puszit nyomtam az arcára.

- Khm - köhintett anyu, aki láthatóan zavarba jött a romantikus jelenet láttán.

- Te egyébként miért nem dolgozol?

- Csak nyolcra kell mennem, szóval gondoltam megvárlak - vont vállat. - Nektek viszont ideje indulni.

A fali órára pillantottam, aminek mutatója egészen közel járt a fél nyolchoz.

- Köszönöm a kávét, Jongin - emelte meg a csészét anya.

- Nagyon szívesen, Mrs. Ahn. Ígérem, mostantól mindig időben hozom haza a lányát!

- Helyes!

Nem szerettem volna végighallhatni a bájcsevejüket, ezért gyorsan felvettem a cipőm és a kabátom, majd megálltam a ház előtt. Jongin legalább még öt percig csüngött anya szájában, aztán mikor végleg sikerült elköszönnie, elégedett mosollyal csatlakozott hozzám.

- Mondtam, hogy meggyőző a sármom - hencegett a kocsihoz vezető úton.

- Ugye nem drogoztad be az anyámat, amíg fent voltam? - kérdeztem hitetlenkedve, mire Jongin elkapta a két karom, és mielőtt még beszállhattam volna a kocsiba, az ajtónak nyomott.

- Ez övön aluli volt! - Egyik térdével befurakodott a lábaim közé, és már hajolt is volna közelebb, de gyorsan kapcsoltam.

- Anya az ablakból figyel - pillantottam el mellette. Jongin szorítása enyhült, hátra kapta a fejét, én pedig megragadva az alkalmat gyorsan kibújtam a kezei közül.

- Nem is! - vágott vissza morcosan, de addigra már beszálltam a kocsiba.

- Miről beszélgettetek a konyhában? - érdeklődtem, miközben az iskola felé tartottunk.

- Természetesen nem hitte el az angol házi feladatos mesét, ezért elmondtam, hogy most is csináltunk valójában - somolygott. Elkerekedtek a szemeim, és azonnal a vállára csaptam.

- Most csak viccelsz, ugye?

- Azt mondta, hogy kezdett aggódni, amiért még sosem volt barátod. Félt, hogy esetleg a puncikat szereted, de felvilágosítottam, hogy ez nem így van, ugyanis remekül használod a...

- Ki ne mondd! - szóltam rá hangosan, és egyik tenyerem a szájára tapasztottam. Elvette a kezét a kormányról, és eltolta a karom.

- Hé, nem látod, hogy vezetek? Öngyilkos akarsz lenni? - pislogott rám állmérgességgel. Nagyon is élvezte a helyzetet.

- Annyira utállak - összekulcsoltam a kezeimet magam előtt, és kifordultam a kocsi másik oldala felé.

- Csak elmagyaráztam neki a kávé receptet, aztán arról mesélt, hogy milyen nehéz volt felnevelnie téged egyedül, és hogy neked sem könnyű apa nélkül. Sajnálom - mondta együtt érzően. Hangja lágy volt, őszinteséget sugallt. - Azért dolgozik ilyen keményen, hogy el tudjon tartani téged. Azt szeretné, ha jó életed lenne.

- Tudom - bólintottam. A szemeim égni kezdtek a feltörő könnyektől. Sosem beszéltünk erről nyíltan, de mindig is tudtam, hogy miért dolgozik ilyen keményen.

- Én és Joonmyun is egyedül nőttünk fel, tudom, milyen nehéz szülő nélkül. Nagyon rosszul viseltem, csak Joonmyun tartotta bennem a lelket, de neked legalább itt van az édesanyád, és most már én is - Jongin szavaitól elszorult a torkom. Az elmosódott házakat figyeltem, ahogy próbáltam visszatartani az égető könnycseppeket. Aztán megéreztem  gyengéd tenyerét a kézfejemen, óvatosan rászorított, hogy éreztesse, velem van. Eddig még sosem beszéltünk ennyire nyíltan, és most úgy éreztem, hogy még közelebb került hozzám. 

Nem szóltam egy szót sem, bár valószínűleg így is tudta, hogy sírok, nem akartam elárulni magam.

Alig hogy összeszedtem magam, megérkeztünk az iskola mögött lévő kis utcába. Társas házak sorakoztak mindkét oldalon, és nagy részben idős emberek éltek ezen a környéken, így kevés volt az esélye, hogy bárkivel is összetalálkozunk.

- Meddig van ma órád? - kérdezte Jongin, miután leparkolt.

- Háromig.

- Rendben, akkor negyed négykor találkozunk ugyan itt! - jelentette ki. - Hazaviszlek, és matekozunk egy kicsit a délután. Szeretném, ha jó dolgozatot írnál holnap. Mintha nagyfokú fejlődést tanúsítanál mostanában.

- Rájöttem, hogy nem is olyan rossz a matematika - kacsintottam rá kuncogva. - Nem mész be Sullihoz?

Nem akartam szóba hozni őt, és bár tegnap letisztáztuk ezt a dolgot, valamiért mégis furdalt a kíváncsiság vagy talán a féltékenység.

- Ma nem. Talán holnap vagy holnap után. Joonmyun vele van, és jobb is ez így. Hátha gyorsabban visszatérnek az emlékei.

- Igen - bólintottam. - Jobb lesz, ha megyek, hamarosan kezdődik az órám.

- Ügyes legyél. - Megragadta a tarkóm és magához rántott egy csókra.

5. Bejegyzés [part 5]

Lassan lehajolt hozzám, hűvös kézfeje végigsiklott a combom belső felén, és amikor elérte a térdhajlatomat, egy erőteljes mozdulattal szétrántotta a lábaimat. Ezután tenyerével cirógatta bőrömet, miközben elhelyezkedett felettem. Érintései gyengédek és óvatosak voltak, de testéből, hirtelen mozdulataiból áradt a vadság, látszott rajta, hogy próbálja visszafogni a benne lakozó állatot. Tekintetünk találkozott, hosszú pillanatokig összekapcsolódott, sötét íriszeiben sóvárgás és vágy keveredett, míg az enyémben félelem és izgatottság. 

Fekete, bőrszerű öve, amellyel az ágyhoz kötözött teljesen elszorította a csuklom. Annyira zsibbadt, hogy már fájdalmat sem éreztem. Mégis... kellemes bizsergéssel töltött el. Nem tudtam letagadni, hogy mennyire felizgatott a helyzet. De képtelen voltam átadni magam az élvezetnek, mert zavart és bosszantott, hogy Jongin már megint ilyen állapotba került. 

- Soojung - lehelte ajkaimra. Orromat ismét megcsapta az a kesernyés szeszszag, amit már korábban is éreztem. Hosszú ujjai belevájtak meztelen derekamba, egész teste remegett a vágytól. Még közelebb hajolt, és megszüntette a köztünk lévő távolságot. Először finoman ízlelgette kiszáradt ajkaimat, de nyelvével gyorsan benedvesítette őket. Belém harapott, mire elnyíltak egymástól párnáim, és kihasználva ezt a rövid pillantott, becsúsztatta nyelvét a számba. Amint összetalálkozott az enyémmel, elvesztette a türelmét, teljesen birtokba vette, szinte felfalta ajkaimat. Vészesen fogyott az oxigén, de nem tudtam elszakadni Jongintól, ezért az orromon keresztül vettem levegőt. Két kezét, amelyekkel eddig a derekamat szorította, felcsúsztatta nyakamra, az egyikkel átkulcsolta azt, de csupán annyira szorította meg, hogy éreztesse velem: most ő birtokolja a testem, az övé vagyok. Másik keze a tarkómon állapodott meg, hogy közelebb vonjon magához.

Az elmémre lassan köd szállt, eltűnt minden gondolat, kérdés vagy kétely, egyedül Jongin érintéseire koncentráltam. Annyira jól esett a közelsége a mai nap után. A tudat, hogy engem szeret, engem ölel, velem teszi ezt kellemes forrósággal töltött el. Lángoltam, minden porcikám égett, sóvárgott az érintései, a közelsége után.

- Édes istenem - motyogta remegő, rekedtes hangon, miután megszakította a csókot. - Nem bírom tovább! - Ujjaival hajtincsei közé túrt, megmarkolta őket, ahogy felegyenesedett és a sarkaira ült. Kivörösödött szemei elkalandoztak rajtam, elidőzött egy-két helyen, miközben megnyalta ajkait. Teljesen zavarba hozott, éreztem, hogy ismét lángra kap az egész testem, az arcom bizonyára paradicsom vörös lehetett.

Figyeltem, ahogy Jongin ismét a szekrényhez mászik, egy pillanatra megijedtem, de azonnal eltűnt a félelmem, amikor nem a fecskendőért nyúlt, hanem egy gyógyszeres dobozt húzott elő a középső fiókból.

Kipattintotta a csomagolásból, mielőtt eldobta volna a dobozt a földre, és egyik ujjával óvatosan felhelyezte a már jól ismert hüvelykúpot. Tudtam, hogy ez nem száz százalékos védelem, és veszélyes is, de abban a pillanatban nem foglalkoztatott a dolog. Amíg vártuk, hogy feloldódjon a gyógyszer, Jongin visszafeküdt a lábaim közé, és végigcsókolta az arcomat, a nyakamat, a mellkasomat. Egy ujját legérzékenyebb testrészemre nyomta, és apró, de erőteljes köröket írt rá ujjbegyével, amitől reszketeg sóhaj hagyta el a számat. Összeszorítottam a szemeimet a kellemes érzéstől, egyre jobban kívántam a felettem lévő férfit, és legszívesebben átöleltem volna, simogattam volna, de a kezeim meg voltak kötve.

- Én is meg akarlak érinteni - mondtam, bár nem voltam túl határozott.

Jongin felemelte a fejét, rám villantotta széles, pajkos mosolyát, de megrázta a fejét.

- Kérlek!

- Lesz még rá alkalmad - biztosított, majd széjjelebb nyitotta a lábaim. Pillanatok alatt leszedte magáról a felesleges ruhadarabokat. Kilestem félig lehunyt szemhéjaim alól, hogy végigpillantsak irigylésre méltó testén, széles vállain, keskeny derekán, kidolgozott, izmos hasán.

Nagyot sóhajtottam.

- Mit szeretnél? - tudakolta kíváncsian, ajkain öntelt mosoly játszadozott. Annyira szerettem volna letörölni a képéről.

Az egész szoba felforrt, fogytán volt az oxigén, őrült vágy dolgozott mindkettőnkben, de mielőtt jobban elmélyedhettünk volna egymásban, valaki kopogott az ajtón.

Jongin teste megfeszült, beszívta a levegőt, minek következtében mellkasa megemelkedett. Várt egy picit, miközben engem nézett, de néhány másodperccel később újabb kopogás hallatszódott, amit kutyaugatás követett.

- Bassza meg! - káromkodott, ahogy kifújta az eddig benntartott levegőt. Idegesen a hajába túrt, arcára sötétség ült ki. Tudtam, hogy valami nincs rendben. Nem sok ember tudott Jongin lakásáról. Talán Joonmyun? Nem, ő biztosan nem.

Lemászott az ágyról, ügyetlenkedve visszavette a az alsónadrágját és a kifordított farmerjét is. Vicces látványt nyújtott, majdnem elnevettem magam, de tekintettel a helyzetre inkább visszafogtam magam.

- Meg ne moccanj! - nézett rám figyelmeztetően, majd kihúzta alólam a takarót, és meztelen testemre terítette. - És maradj csendben! Ha segítségért kiáltasz, visszajövök, és úgy megbüntetlek, hogy nem marad hangod holnapra.

Nem tudtam eldönteni, hogy most csak viccelődik-e. A szemei komolyságot tükröztek, de szája perverz mosolyra görbült. Ő biztos élvezné azt a büntetést.

Apró bólintással válaszoltam neki, aztán figyeltem, ahogy instabil járással elhagyja a szobát, és rám zárja az ajtót. Kihegyeztem a füleim hátha meghallom a vendég nevét.

Szerencsére vékonyak voltak a falak, és zene sem szólt már, így az ajtónyitást is tisztán hallottam.

- Yifan! - szólt mérgesen Jongin. Hangjából érződött mennyire nem örült a váratlan látogatásnak. Yifan? Honnan ilyen ismerős az a név? - Igazán jó az időzítés.

- Ne gondoltam, hogy itt leszel - válaszolt az említett közönyös hangnemmel. - De követtem a kis barátnőd. Mi is a neve? Soojung? Aztán megláttam a kocsid a parkolóban - folytatta elégedetten. - Ugye nem felejtetted el, hogy holnap van a határidő?

Hirtelen eszembe jutott: annak a Kris nevezetű fickónak Yifan volt a rendes neve. Mit keres itt és miféle határidő? Megint arról a tartozásról van szó? Oldalra pillantottam, és a szemeim megállapodtak az üvegcsén, amiből Jongin be akart adni nekem. Azt mondta Kris-től van. Várjunk csak...

- Ha csak azért jöttél, hogy emlékeztess, akkor felesleges volt - morogta Jongin. Valószínűleg a konyhában állhattak, de így is értettem mindent.

- Ne légy ilyen mérges! Nem akartam megzavarni a turbékolásotokat. Hol van? - kérdezte kíváncsian.

- Miért érdekel az téged? - csattant fel Jongin.

- Ó - ámult el a Krisnek nevezett férfi, mintha rájött volna valamire. - Csak nem megint belőtted magad?

Nem érkezett válasz.

- Nézd, Jongin, én nem akarok senkinek sem rosszat, de ha holnap sem fizeted ki az adósságodat, kénytelen leszek a szavaknál keményebb eszközökhöz folyamodni. Engem nem érdekel sem a testvéred, sem a barátnőd élete.

Összeszorult a gyomrom, és minden vágy eltűnt belőlem. El sem tudtam képzelni, hogy mibe keveredett Jongin.

- Ez nem játék! - szólt Kris, hangja hátborzongatóan csengett.

- Ezt ne itt beszéljük meg - válaszolt Jongin, majd ezek után mindketten elhallgattak, és már csak az ajtó  csapódását hallottam.

Magamra maradtam. Ettől a beszélgetéstől minden korábbi érzés elszállt belőlem. Félelem és kíváncsiság vette át a helyüket. Felpillantottam a fejem felé. A kezeim elszíneződtek a szorítástól. A francba, ez nem maradhat így! Megpróbáltam felülni, de nem sikerült, rántottam egyet a karomon, hátha enyhít valamit a szorításon, de semmi.

Frusztráltam fújtam ki a levegőt, majd a plafonra tapasztottam a szemem. Veszélyben vagyok? Ez a férfi követett engem? Észre sem vettem... Istenem, mibe kevertél Jongin?

Talán öt perccel később újabb ajtónyikorgásra lettem figyelmes. Aztán néhány másodperccel később valami hatalmasat puffant a földön és a hangokból ítélve darabokra is tört.

Felkaptam a fejem. Kinyílt a hálószoba ajtaja, és egy feldúlt Jongin lépett be rajta. Arca hasonló látványt nyújtott félórával ezelőtti állapotához.

Ledobta magáról a kabátot, alatta nem volt semmi, gondolom ezt az előszobában vette fel, mikor kimentek Yifannal.

Határozott léptekkel közelített felém, én pedig megdermedtem a félelemtől, mert fogalmam sem volt, mit akar tenni. Lehunytam a szemem és vártam. Egyszer csak elnehezedtek a fejem felett lévő végtagjaim, majd egy lomha mozdulattal az ágyra hulltak.

Jongin leszedte róluk az övet, eldobta a földre a többi, szétszórt holmi közé, majd bemászott mellém a takaró alá, és szorosan magához ölelt. A meglepettségtől még levegőt venni is elfejtettem. Úgy tartott, mintha az élete múlna rajta, arcát a vállamba fúrta és nagyokat szippantott belőlem. Remegett, hideg verítékben úszott a teste.

A szívem összeszorult, sosem láttam még ilyennek és nem bírtam nézni a szenvedését. Átkaroltam csupasz vállát, még közelebb húztam magamhoz, mire ő is sokkal jobban megszorított.

Nem szólt semmit, hosszú percekig ültünk így, aztán egyszer csak megragadta a rajtam lévő felsőt, és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. A következő pillanatban sikeresen maga alá gyűrt, és az ajkaimra tapadt. Szerettem volna beszélni vele először, megkérdezni, hogy mi ez az egész, de azt hiszem, jobb lesz, ha várok vele egy kicsit.

Ujjai ismét bejárták az egész testemet, és így, hogy szabad voltam, segíthettem levetkőztetni őt. Mikor megérintettem a kifordított farmer gombját, belemosolyogtam a csókba.

Miután megszabadultunk a ruháktól, meztelen testünk egymásba fonódott. Forró bőre égette az enyémet. Mozdulataiból, érintéseiből éreztem, hogy az előbbi beszélgetés kijózanította, visszatért valódi önmagához.

Egyik tenyeremet a mellkasára fektettem, pontosan szíve felé, ami olyan izgatottan kalimpált, mint az enyém. Ismét elködösültek a gondolatim. Megszűnt a külvilág, csak Jongint akartam.

- Szeretlek - kapott levegő után, mielőtt a fülemhez hajolt volna. Végigcsókolta a fülcimpámat és a mögötte lévő bőrt, ami remegést váltott ki belőlem. - Nem engedem, hogy bajod essen - mondta, valószínűleg sejtette, hogy hallottam a kinti beszélgetést.

- Én is szeretlek, Jongin - mondtam ki végül. Éreztem, ahogy izmai megfeszülnek. Elhajolt a nyakamtól, és egyenesen a szemeimbe nézett.

- Így is, hogy kezelhetetlen, erőszakos és beteg vagyok? Néha nem tudom, hol a határ, és sokszor csak bántalak? - szemei őszintén és fájdalmasan csillogtak, engem pedig meglepett őszinte vallomása, a tény, hogy ennyire tisztában volt a betegségével.

- Igen - bólintottam. - És segíteni fogok, hogy meggyógyulj - mosolyogtam rá.

- Akkor sem fogsz elhagyni, ha Jinri arra kér?

Ezzel a kérdéssel megfogott. Magam sem tudtam a választ, de némi habozás után rábólintottam.

- Akkor sem!

- Akkor sem, ha egyszer bekattanok vagy elmegy az eszem vagy még rosszabb?

Nem tudtam, mire gondol a még rosszabb alatt, de most nem is akartam ezzel foglalkozni.

- Nem. Ilyen sosem fog történni - biztattam, azonban szemeiben láttam, hogy kételkedik. - Azt mondtad, hogy én vagyok számodra a gyógyszer - folytattam az arcán lévő bizonytalanság láttán. - Meggyógyítalak! - Két kezem a tarkójára vezettem, és gyengéden megcsókoltam. Az össze érzésem közvetíteni akartam, hogy érezze nincs egyedül és nem reménytelen a helyzete. Nem értettem, miért gondolja azt, hogy nem fog meggyógyulni. Én mindent meg fogok tenni azért, hogy segítsek rajta, de azt egyelőre nem tudtam megmondani, hogy mi lesz Sullival. Neki is segíteni akartam.

Ott maradtam Jonginnál egész éjszaka, de este küldtem anyának egy sms-t, hogy ne aggódjon miattam, biztonságban vagyok. Habár sejtettem, hogy ezért még kapni fogok. Hétköznap otthon kellett volna maradnom, és tanulni, így viszont semennyit sem tudtam készülni a szerdai órákra.

Egy percre sem bújtunk ki az ágyból, és valamikor hajnalban hagytuk abba a szeretkezést, amitől nagyon kifáradtam. Viszont egyre jobban aggasztott a gondolat, hogy nem védekeztünk, ezek a kúpok pedig korántsem voltak biztonságosak. Úgy aludtam el, hogy anya figyelmeztető hangja csengett a fejemben.