Jongin még azelőtt elment, hogy anya hazaért volna. Nem akartam több félreértést, nem akartam, hogy azt gondolja, egész nap együtt vagyunk és olyan dolgokat csinálunk, amihez - szerinte - még túl fiatal vagyok, emiatt pedig rossz szemmel nézzen a kapcsolatunkra. Akármilyen vonzerővel is bírt, ismertem anyát, és tudtam, hogy néhány kedves szó nem elég ahhoz, hogy levegyék a lábáról. Továbbá a tény, hogy Jongin, a barátom és Mr. Kim, a matematikatanárom ugyanaz a személy, csak még jobban megnehezítette a helyzetet.
Miután egyedül maradtam csendes magányomban, ismét elővettem a füzetem és átlapoztam a feladatokat. Nem erőltettem meg magam, elolvastam egy-két példát és ezzel be is fejeztem a tanulást. A hátamra fordultam, szemeimmel a plafont vizsgáltam, miközben az elmúlt napok eseményein gondolkodtam. Sok minden történt, olyan dolgok, amiket nem tudtam ésszerűen megmagyarázni.
Hamar elszenderedtem, másnap reggel pedig olyan frissnek éreztem magam, mint aki legalább két hónapon keresztül aludt. Felültem az ágyon, majd lassan kinyújtóztattam a végtagjaimat, de nem tartott sokáig ez kellemes nyugalom, mert másodpercekkel később hatalmas puffanás hallatszott kintről. Összeszorított szemekkel léptem az ablakhoz, és elhúztam a sötétítőt, mire a nap sugarai fénysebességgel hatoltak át az ablak vékony üvegén. A furcsa hangok valóba odakintről jöttek, a szomszédház előtt egy hatalmas költöztető furgon állt, a munkások épp bútorokat pakoltak ki belőle.
A bámulásból az ébresztőm zökkentett ki jelezve, hogy hetet ütött az óra. Lekaptam a tegnapi ruhám, és vettem egy hideg zuhanyt. Összepakoltam a tanszereimet, könyveimet, felöltöztem, és leszaladtam a földszintre, ahol anya, egy csésze kávét tartva a kezében, újságot olvasott.
- Jó reggelt! - nézett rám karikás szemekkel.
- Sok volt a munka? - kérdeztem, miközben a hűtőhöz léptem, hogy kivegyek egy kis tejet. Öntöttem egy pohárba, majd egyszerre lehúztam az egészet.
- Igen, de úgy látom, te helyettem is tele vagy energiával. Hogy van JongIn?
- Tegnap átjött, hogy segítsen felkészülni a mai matek dolgozatra, de hamar elment. Amúgy mi folyik oda kint? - gondoltam a költöztető furgonra.
- Új szomszédok...
- Én azt sem tudtam, hogy a régiek elköltöztek - jegyeztem meg furcsállva.
- Minden esetre én láttam egy nagyon helyes fiút a ház előtt - mosolygott anya, miközben lapozott egyet.
- Igen? - hangom unott volt, őszintén szólva egy fiú sem érdekelt mióta intim kapcsolatba kerültem a matek tanárommal.
- Arra gondoltam vihetnél át Kimchit az iskola után.
- Mégis minek? - húztam fel mindkét szemöldököm kíváncsian.
- Kedves gesztus lenne, nem hiszem, hogy költözködés közben volt idejük főzni.
- Rendben...
Megadtam magam. Anya arcán látszott, hogy akármilyen kifogással jövök, egyszer úgy is át kell vinnem azt a kimchit. Akkor inkább túlesek rajta minél hamarabb.
A konyhában folytatott rövid csevej után megcéloztam az iskolát, de amint kiléptem az utcára, egy ismeretlen fiú csapódott mellém. Egy gyors pillantással végigmértem, barna rakoncátlan tincsek keretezték az arcát, kis fiús pofi, nagy őzike szemek, cuki mosoly. Tipikus szomszédfiú, bizonyára ő az, aki anya említett korábban. De volt benne valami furcsa, inkább ijesztő, mintha egy sötét aura vette volna körül. Nem szóltunk egymáshoz, perceken keresztül sétáltunk egymás mellett, pontosabban én néhány lépéssel előtte, de éreztem, ahogy íriszei lyukat égetnek a hátamba.
Nem sokára elértem az iskola bejáratát, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaim, amikor sikerült elvegyülnöm a tömegben. Kicsit veszélyezve éreztem magam, és valójában rossz érzés kerített hatalmába. Hátra pillantottam, szerencsére sehol sem láttam őt, de a tény, hogy egészen az iskoláig követett, csak azt bizonyította, hogy az új fiú ugyanoda fog járni, mint én. Ez nyugtalanított. Nem tudom, miért. Hiszen nem is ismertem, mindössze egyszer láttam, de valami nem stimmelt vele. Az az aura emlékeztetett engem valamire.
- Jó reggelt! - hallatszott egy közepesen mély, rekedtes hang, amit ezer közül is felismertem volna. Oda kaptam a fejem és azonnal szembe találtam magam Mr. Kimmel. Olyan közel állt, hogy a meglepettségtől elveszettem az egyensúlyom, és ha nem fogja meg a karom, bizonyára hátra esem. Ajkán egy sejtelmes mosoly bujkált, érintése mindössze néhány másodpercig tartott. - Remélem, felkészültél a dolgozatra, édesem - hajolt közelebb, hogy a fülembe suttoghasson. Minden porcikám beleremegett, ahogy forró lehelete megcsiklandozta a fülcimpámat, és akaratom ellenére is olyan dolgok jelentek meg előttem, amiktől elszégyelltem magam.
- I-igen - habogtam. válaszul egy kacsintást kaptam, majd hátat fordított nekem és elindult befelé. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy járás közben a combjában lévő izmok megfeszülnek. Abban a fekete szűk nadrágban, amit viselt lehetetlen volt elrejteni férfias idomait, és láttam, ahogy 30 méteres körzetben minden női szem Jongin formás fenekére tapadt. Ettől valami maró érzés lett úrrá rajtam. Féltékenység.
De akadt egy szempár, ami Mr. Kim idomai helyett, engem figyelt, ez pedig Narié volt. Egészen közel állt hozzám, valószínűleg szemtanúja lehetett a köztem és Jongin közt lévő intimitásnak, ami csupán néhány másodpercig tartott. És meg mertem volna esküdni, hogy gyilkos pillantásokkal méregetett egészen addig, amíg össze nem találkozott a tekintetünk.
- Mégis mióta van közted és Mr. Kim között ilyen 'intim' viszony? - Összekulcsolta a kezeit, miközben kérdőre vont.
- Miről beszélsz? - játszottam a buta kislány szerepét, de Nari már elég régóta ismert ahhoz, hogy rájöjjön, mikor hazudom.
- Arról a gyengéd érintésről és suttogásról. Ezen kívül látom, hogy hogy néz rád Mr. Kim.
- Szerintem csak képzelődsz - nevettem, bár elég erőltetettre sikerült. - Még mindig ugyanúgy utálom, mint eddig. És te is tudod, hogy mennyire szereti húzni az agyam. Szándékosan csinálja, mert tudja, hogy ezzel teljesen felbosszant. - Olyan határozottan mondtam, hogy szinte én is elhittem.
- Ha te mondod - vont vállat barátnőm, majd elindult befelé. Mostanában egyre többször viselkedett furcsán, és tudtam, hogy ennek valami oka lehet. Talán Nari belezúgott Jonginba? De akkor mi van a gólyatáboros fiúval?
Mielőtt becsengethettek volna az első órára, az osztályfőnök lépett be a terembe. Megköszörülte a torkát, mire az összes szempár rászegeződött.
- Jó reggelt osztály! A mai nap új egy új diákot köszönthetünk köreinkben - kezdte, majd az ajtó felé pillantott és intett egyet. - Jöjjön be, fiatal ember! - Nagyot nyelten, ahogy az új diák kilépett az ajtófélfa takarásából. Barna, kócos tincsek, kisfiús arc, őzike szemek, amelyek gyorsan feltérképezték az osztályt, majd megállapodtak rajtam. Ajkai egy alig látható, elégedett mosolyra görbültek. Kirázott a hideg. Ő volt az. A furcsa fiú a szomszédból.
- Mutatkozzon be - veregette meg a fiú hátát az osztályfőnök.
- A nevem Lu Han. Kínából jöttem, a szüleim meghaltak egy autóbalesetben, és csak a nagybátyám maradt, aki itt él Szöulban. Remélem, jól kijövök majd mindenkivel.
Arca végig érzelemmentes maradt, mintha nem is a szülei haláláról beszélt volna. Törte egy kicsit a koreait, de egész tisztán és jól beszélt, az osztályban lévő lányok többsége nagy szemekkel, nyálcsorgatva bámulta az új fiút, engem azonban még mindig a sötét aurája aggasztott.
- Rendben, Lu Han, foglaljon helyet valahol - zárta le az osztályfőnök, és gyorsan elhagyta a termet, hogy elkezdődhessen az óra.
Azt hinnénk ilyen csak a filmekben történik, de nem. Legalább 4 üres hely volt a teremeben, és persze egy közvetlenül mellettem. Lefagytam, amikor észrevettem, hogy LuHan is kiszúrta, majd gyors léptekkel elindult felém. Mikor a padom széléhez ért, megszólalt:
- Nem baj, ha ide ülök? - Összeszűkített szemekkel néztem rá. Nyilvánvaló volt, hogy nem szimpatikus számomra, mégis megkérdezte, mintha sejtette volna a válaszom. Ugyanis nem mondhattam nemet.
- Nem - sóhajtottam, mire rám villantotta a mosolyát, és helyet foglalt.
- A nevem LuHan - nyújtotta a kezét. Éreztem, ahogy az egész osztály minket figyel. Muszáj volt úgy viselkednem, mintha nem tartanék tőle, ezért elfogadtam a kézfogást. De amint összeértek az ujjaink, különös bizsergés futott végig a gerincemen.
- Tudom - bólintottam, és megforgattam a szemem úgy, hogy csak ő lássa. Valahogy a tudtára akartam adni, hogy nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Ezzel ellentétben rajta túlságosan is látszott, hogy mik a szándékai.
- Csak szeretnék biztosra menni, hogy nem felejted el. - Újabb cinikus mosoly. Szerencsére épp abban a pillanatban lépett be a tanár, így nem szóltunk többet egymáshoz, de egész végig éreztem, hogy rajtam tartja a szemeit. Mit akarsz tőlem LuHan? Lehet, hogy csak tetszem neki? Lehet, hogy paranoiás vagyok? Igazság szerint a Kris és Jongin közt zajló beszélgetésnek sikerült bogarat ültetnie a fülembe.
Hamar elszenderedtem, másnap reggel pedig olyan frissnek éreztem magam, mint aki legalább két hónapon keresztül aludt. Felültem az ágyon, majd lassan kinyújtóztattam a végtagjaimat, de nem tartott sokáig ez kellemes nyugalom, mert másodpercekkel később hatalmas puffanás hallatszott kintről. Összeszorított szemekkel léptem az ablakhoz, és elhúztam a sötétítőt, mire a nap sugarai fénysebességgel hatoltak át az ablak vékony üvegén. A furcsa hangok valóba odakintről jöttek, a szomszédház előtt egy hatalmas költöztető furgon állt, a munkások épp bútorokat pakoltak ki belőle.
A bámulásból az ébresztőm zökkentett ki jelezve, hogy hetet ütött az óra. Lekaptam a tegnapi ruhám, és vettem egy hideg zuhanyt. Összepakoltam a tanszereimet, könyveimet, felöltöztem, és leszaladtam a földszintre, ahol anya, egy csésze kávét tartva a kezében, újságot olvasott.
- Jó reggelt! - nézett rám karikás szemekkel.
- Sok volt a munka? - kérdeztem, miközben a hűtőhöz léptem, hogy kivegyek egy kis tejet. Öntöttem egy pohárba, majd egyszerre lehúztam az egészet.
- Igen, de úgy látom, te helyettem is tele vagy energiával. Hogy van JongIn?
- Tegnap átjött, hogy segítsen felkészülni a mai matek dolgozatra, de hamar elment. Amúgy mi folyik oda kint? - gondoltam a költöztető furgonra.
- Új szomszédok...
- Én azt sem tudtam, hogy a régiek elköltöztek - jegyeztem meg furcsállva.
- Minden esetre én láttam egy nagyon helyes fiút a ház előtt - mosolygott anya, miközben lapozott egyet.
- Igen? - hangom unott volt, őszintén szólva egy fiú sem érdekelt mióta intim kapcsolatba kerültem a matek tanárommal.
- Arra gondoltam vihetnél át Kimchit az iskola után.
- Mégis minek? - húztam fel mindkét szemöldököm kíváncsian.
- Kedves gesztus lenne, nem hiszem, hogy költözködés közben volt idejük főzni.
- Rendben...
Megadtam magam. Anya arcán látszott, hogy akármilyen kifogással jövök, egyszer úgy is át kell vinnem azt a kimchit. Akkor inkább túlesek rajta minél hamarabb.
A konyhában folytatott rövid csevej után megcéloztam az iskolát, de amint kiléptem az utcára, egy ismeretlen fiú csapódott mellém. Egy gyors pillantással végigmértem, barna rakoncátlan tincsek keretezték az arcát, kis fiús pofi, nagy őzike szemek, cuki mosoly. Tipikus szomszédfiú, bizonyára ő az, aki anya említett korábban. De volt benne valami furcsa, inkább ijesztő, mintha egy sötét aura vette volna körül. Nem szóltunk egymáshoz, perceken keresztül sétáltunk egymás mellett, pontosabban én néhány lépéssel előtte, de éreztem, ahogy íriszei lyukat égetnek a hátamba.
Nem sokára elértem az iskola bejáratát, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkaim, amikor sikerült elvegyülnöm a tömegben. Kicsit veszélyezve éreztem magam, és valójában rossz érzés kerített hatalmába. Hátra pillantottam, szerencsére sehol sem láttam őt, de a tény, hogy egészen az iskoláig követett, csak azt bizonyította, hogy az új fiú ugyanoda fog járni, mint én. Ez nyugtalanított. Nem tudom, miért. Hiszen nem is ismertem, mindössze egyszer láttam, de valami nem stimmelt vele. Az az aura emlékeztetett engem valamire.
- Jó reggelt! - hallatszott egy közepesen mély, rekedtes hang, amit ezer közül is felismertem volna. Oda kaptam a fejem és azonnal szembe találtam magam Mr. Kimmel. Olyan közel állt, hogy a meglepettségtől elveszettem az egyensúlyom, és ha nem fogja meg a karom, bizonyára hátra esem. Ajkán egy sejtelmes mosoly bujkált, érintése mindössze néhány másodpercig tartott. - Remélem, felkészültél a dolgozatra, édesem - hajolt közelebb, hogy a fülembe suttoghasson. Minden porcikám beleremegett, ahogy forró lehelete megcsiklandozta a fülcimpámat, és akaratom ellenére is olyan dolgok jelentek meg előttem, amiktől elszégyelltem magam.
- I-igen - habogtam. válaszul egy kacsintást kaptam, majd hátat fordított nekem és elindult befelé. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy járás közben a combjában lévő izmok megfeszülnek. Abban a fekete szűk nadrágban, amit viselt lehetetlen volt elrejteni férfias idomait, és láttam, ahogy 30 méteres körzetben minden női szem Jongin formás fenekére tapadt. Ettől valami maró érzés lett úrrá rajtam. Féltékenység.
De akadt egy szempár, ami Mr. Kim idomai helyett, engem figyelt, ez pedig Narié volt. Egészen közel állt hozzám, valószínűleg szemtanúja lehetett a köztem és Jongin közt lévő intimitásnak, ami csupán néhány másodpercig tartott. És meg mertem volna esküdni, hogy gyilkos pillantásokkal méregetett egészen addig, amíg össze nem találkozott a tekintetünk.
- Mégis mióta van közted és Mr. Kim között ilyen 'intim' viszony? - Összekulcsolta a kezeit, miközben kérdőre vont.
- Miről beszélsz? - játszottam a buta kislány szerepét, de Nari már elég régóta ismert ahhoz, hogy rájöjjön, mikor hazudom.
- Arról a gyengéd érintésről és suttogásról. Ezen kívül látom, hogy hogy néz rád Mr. Kim.
- Szerintem csak képzelődsz - nevettem, bár elég erőltetettre sikerült. - Még mindig ugyanúgy utálom, mint eddig. És te is tudod, hogy mennyire szereti húzni az agyam. Szándékosan csinálja, mert tudja, hogy ezzel teljesen felbosszant. - Olyan határozottan mondtam, hogy szinte én is elhittem.
- Ha te mondod - vont vállat barátnőm, majd elindult befelé. Mostanában egyre többször viselkedett furcsán, és tudtam, hogy ennek valami oka lehet. Talán Nari belezúgott Jonginba? De akkor mi van a gólyatáboros fiúval?
Mielőtt becsengethettek volna az első órára, az osztályfőnök lépett be a terembe. Megköszörülte a torkát, mire az összes szempár rászegeződött.
- Jó reggelt osztály! A mai nap új egy új diákot köszönthetünk köreinkben - kezdte, majd az ajtó felé pillantott és intett egyet. - Jöjjön be, fiatal ember! - Nagyot nyelten, ahogy az új diák kilépett az ajtófélfa takarásából. Barna, kócos tincsek, kisfiús arc, őzike szemek, amelyek gyorsan feltérképezték az osztályt, majd megállapodtak rajtam. Ajkai egy alig látható, elégedett mosolyra görbültek. Kirázott a hideg. Ő volt az. A furcsa fiú a szomszédból.
- Mutatkozzon be - veregette meg a fiú hátát az osztályfőnök.
- A nevem Lu Han. Kínából jöttem, a szüleim meghaltak egy autóbalesetben, és csak a nagybátyám maradt, aki itt él Szöulban. Remélem, jól kijövök majd mindenkivel.
Arca végig érzelemmentes maradt, mintha nem is a szülei haláláról beszélt volna. Törte egy kicsit a koreait, de egész tisztán és jól beszélt, az osztályban lévő lányok többsége nagy szemekkel, nyálcsorgatva bámulta az új fiút, engem azonban még mindig a sötét aurája aggasztott.
- Rendben, Lu Han, foglaljon helyet valahol - zárta le az osztályfőnök, és gyorsan elhagyta a termet, hogy elkezdődhessen az óra.
Azt hinnénk ilyen csak a filmekben történik, de nem. Legalább 4 üres hely volt a teremeben, és persze egy közvetlenül mellettem. Lefagytam, amikor észrevettem, hogy LuHan is kiszúrta, majd gyors léptekkel elindult felém. Mikor a padom széléhez ért, megszólalt:
- Nem baj, ha ide ülök? - Összeszűkített szemekkel néztem rá. Nyilvánvaló volt, hogy nem szimpatikus számomra, mégis megkérdezte, mintha sejtette volna a válaszom. Ugyanis nem mondhattam nemet.
- Nem - sóhajtottam, mire rám villantotta a mosolyát, és helyet foglalt.
- A nevem LuHan - nyújtotta a kezét. Éreztem, ahogy az egész osztály minket figyel. Muszáj volt úgy viselkednem, mintha nem tartanék tőle, ezért elfogadtam a kézfogást. De amint összeértek az ujjaink, különös bizsergés futott végig a gerincemen.
- Tudom - bólintottam, és megforgattam a szemem úgy, hogy csak ő lássa. Valahogy a tudtára akartam adni, hogy nem akarok közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Ezzel ellentétben rajta túlságosan is látszott, hogy mik a szándékai.
- Csak szeretnék biztosra menni, hogy nem felejted el. - Újabb cinikus mosoly. Szerencsére épp abban a pillanatban lépett be a tanár, így nem szóltunk többet egymáshoz, de egész végig éreztem, hogy rajtam tartja a szemeit. Mit akarsz tőlem LuHan? Lehet, hogy csak tetszem neki? Lehet, hogy paranoiás vagyok? Igazság szerint a Kris és Jongin közt zajló beszélgetésnek sikerült bogarat ültetnie a fülembe.
"Nézd, Jongin, én nem akarok senkinek sem rosszat, de ha holnap sem fizeted ki az adósságodat, kénytelen leszek a szavaknál keményebb eszközökhöz folyamodni. Engem nem érdekel sem a testvéred, sem a barátnőd élete."
Kirázott a hideg, ahogy visszagondoltam rá, de megráztam a fejem, és minden idegszálammal az óraára koncentráltam.
Szünetekben próbáltam minél távolabb kerülni LuHantól, még ha ez azt is jelentette, hogy el kellett hagynom a termet. De ő sem adta fel, minden pillanatban éreztem, hogy közel van.
Aztán eljött a matekóra, és amikor Jongin lépett be a terembe egyfajta megkönnyebbülés lett rajtam úrrá. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy tudassam Luhannal, hogy semmi esélye, feleslegesen próbálkozik, sőt az amit csinál, inkább ijesztő.
- Remélem mindenki felkészült a dolgozatra. Nem lesz nehéz, ezúttal megkegyelmeztem az osztálynak, és könnyű feladatokat választottam. - Rám pillantott, és azt hiszem mindketten tisztában voltunk vele, hogy az osztály alatt engem értett. Ki gondolta volna, hogy a szigorú Kim Jongin ilyen lágyszívű tud lenni, amikor szerelmes.
- Ó, úgy látom, van egy új diákunk - Tekintette a mellettem ülő fiúra esett, szemeit összeszűkítette miközben végigmérte LuHant.
- A nevem LuHan, Mr. Kim - elégedetten dőlt hátra a székben, miközben összekulcsolta maga előtt a karjait.
Aztán eljött a matekóra, és amikor Jongin lépett be a terembe egyfajta megkönnyebbülés lett rajtam úrrá. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy tudassam Luhannal, hogy semmi esélye, feleslegesen próbálkozik, sőt az amit csinál, inkább ijesztő.
- Remélem mindenki felkészült a dolgozatra. Nem lesz nehéz, ezúttal megkegyelmeztem az osztálynak, és könnyű feladatokat választottam. - Rám pillantott, és azt hiszem mindketten tisztában voltunk vele, hogy az osztály alatt engem értett. Ki gondolta volna, hogy a szigorú Kim Jongin ilyen lágyszívű tud lenni, amikor szerelmes.
- Ó, úgy látom, van egy új diákunk - Tekintette a mellettem ülő fiúra esett, szemeit összeszűkítette miközben végigmérte LuHant.
- A nevem LuHan, Mr. Kim - elégedetten dőlt hátra a székben, miközben összekulcsolta maga előtt a karjait.
- Hányas volt matekból az előző iskolájában? - kérdezte Jongin.
- Én volt a legjobb tanuló.
- Én volt a legjobb tanuló.
- Akkor gondolom ez az egyszerű dolgozat nem jelent problémát. Így legalább megnézhetem milyen szinten van.
Luhan bólintott, Mr. Kim pedig elkezdte kiosztani a dolgozatokat. Mikor odaért mellém, egy apró lágy mosollyal felém nyújtotta a papírt, de úgy csinálta, hogy ujjaink összeérjenek. Szerette ezeket az apró, titkos mozdulatokat, mert csak mi tudtuk, hogy mit is jelentenek valójában.
Luhan bólintott, Mr. Kim pedig elkezdte kiosztani a dolgozatokat. Mikor odaért mellém, egy apró lágy mosollyal felém nyújtotta a papírt, de úgy csinálta, hogy ujjaink összeérjenek. Szerette ezeket az apró, titkos mozdulatokat, mert csak mi tudtuk, hogy mit is jelentenek valójában.
A feladatok valóban egyszerűek voltak, nagyjából ugyanazok, amiket tegnap is megoldottunk, illetve átnéztem, mindössze annyi volt a különbség, hogy más számok voltak beírva. Nari és Luhan szinte egyszerre lettek kész, hát persze a két legjobb matekosnak ez semmi.
Az óra végére nekem is sikerült befejezni, habár nem volt tökéletes, de talán egy négyes sikerült összehoznom. Megvártam, míg mindenki elhagyja a termet, bár sejtettem, hogy Nari és valószínűleg LuHan is kint áll a terem előtt.
- Mit csinálsz délután? - kérdeztem Jongintól nagyon halkan, miután átadtam neki a lapomat.
- Bemegyek Sullihoz - A szívem nagyot dobbant, kellemetlen érzés kavargott benne. Nem akartam, hogy Jongin kettesben legyen Sullival. Bár a tegnapi beszélgetésünk után megbíztam benne. - De ha szeretnéd, este átmegyek.
- Nem hiszem, hogy anya örülne neki - húztam el a szám.
- Azt hittem, sikerült meggyőznöm. - Végre rám emelte a tekintetét. - Gyere ide! - Megfogta a karom, és elvezett az asztal mellett, hogy ne legyen az útban semmi. Hátra dőlt a székben, kezeit pedig a derekamra vezette.
- Igen, de az ő fejében örökre az a kislány maradok, aki kifestőket színez és Barbie babázik.
- Hát édesanyádnak el kell fogadni, hogy az a kis lány már nem csak a Barbie babával játszik, hanem Kennel is.
Az óra végére nekem is sikerült befejezni, habár nem volt tökéletes, de talán egy négyes sikerült összehoznom. Megvártam, míg mindenki elhagyja a termet, bár sejtettem, hogy Nari és valószínűleg LuHan is kint áll a terem előtt.
- Mit csinálsz délután? - kérdeztem Jongintól nagyon halkan, miután átadtam neki a lapomat.
- Bemegyek Sullihoz - A szívem nagyot dobbant, kellemetlen érzés kavargott benne. Nem akartam, hogy Jongin kettesben legyen Sullival. Bár a tegnapi beszélgetésünk után megbíztam benne. - De ha szeretnéd, este átmegyek.
- Nem hiszem, hogy anya örülne neki - húztam el a szám.
- Azt hittem, sikerült meggyőznöm. - Végre rám emelte a tekintetét. - Gyere ide! - Megfogta a karom, és elvezett az asztal mellett, hogy ne legyen az útban semmi. Hátra dőlt a székben, kezeit pedig a derekamra vezette.
- Igen, de az ő fejében örökre az a kislány maradok, aki kifestőket színez és Barbie babázik.
- Hát édesanyádnak el kell fogadni, hogy az a kis lány már nem csak a Barbie babával játszik, hanem Kennel is.
Megforgattam a szemem a hülye szóviccén, de ő csak jóízűen nevetett. Elkapta a derekam, magához rántott, és egy gyors csókot nyomott a számra. - Most menj, mielőtt még valaki gyanakodni kezd.
