4. Bejegyzés [part 7]

- Mi van? - szólt be cseppet sem kedves hangon a telefonba Jongin. - Tessék?

Arca elkomolyodott, szemeiből eltűnt a vágy, és számomra eddig ismeretlen fény csillant meg bennük.

- H-hogy? - habogott. - É-értem. Azonnal odamegyek!

- Mi történt? - kérdeztem aggódva, miközben megigazítottam felcsúszott szoknyámat. Jongin eltette a telefont, begombolta a nadrágját, majd figyelmen kívül hagyva engem elindult az ajtó felé.

- Jongin-ssi! - kiabáltam utána indulatosan, mire megtorpant. Visszanézett rám, arcáról zavartság tükröződött, fejemben pedig számtalan rosszabbnál rosszabb gondolat körvonalazódott meg. Még is mi lehet az, ami ennyire felkavarta?   

- Mi történt? - ismételtem kérdésem ezúttal lágyabb hangon, és oda sétáltam hozzá. 

- Joonmyun telefonált - válaszolt lehajtott fejjel. - S-sulli... nem rég magához tért.

Sulli? Ezért nem láttam Joonmyunt az iskolában? Végig a kórházban volt?

- Oda kell mennem - közölte Jongin, és miután kikulcsolta a zárt, lenyomta a kilincset, hogy kiengedjem a teremből.

- V-veled megyek! - kijelentésemből áradt a határozottság, mire Jongin felhúzta a szemöldökét, de beleegyezően bólintott egyet. Mivel egész korán volt, és pénteken hamar véget értek az óráim, akadt még néhány diák a folyosón, ezért kissé féltem, hogy valaki észreveszi, amint Jonginnal távozom. Ő láthatólag nem zavartatta magát, sietős léptekkel közelített a kocsija felé, amit néhány méter távolságból a slusszkulcsa segítségével fel is oldott. Egy gyors mozdulattal beszállt a volán mögé, míg én alaposan körbe néztem, hogy lássam hányan és kik a szemtanúi ennek a jelentnek. Miután meggyőződötten róla, hogy egy-két ismeretlen járkálón kívül senki sem tartózkodik a parkoló közelében, beszálltam mellé.

Egy szót sem szólt az úton, ezért másodpercenként mértem végig aggódó tekintettel. Az arckifejezése közönyös volt, semmit sem tudtam róla leolvasni. Vajon örül, hogy Sulli felébredt, vagy ellenkezőleg, fél a találkozástól?

Nem akartam beleavatkozni, mert keveset tudtam a köztük lévő kapcsolatról, minden információ, ami a fejemben volt Joonmyuntól származott, az ő szemszögéből lett elmesélve, és fogalmam sem volt, hogy milyen érzelmeket válthat ki Jonginból ez a téma, így jobbnak láttam, ha nem kérdezek rá.

Felsóhajtottam, majd az ablak felé fordultam, hogy a kinti környezetet kezdjem tanulmányozni. Csak most jutott el a tudatomig, hogy én is találkozni fogok Sullival, Mégis mit mondjak neki, ha megkérdezi, hogy ki vagyok, és miért jöttem? Engem nem ismer, és az elszenvedett agykárosodás miatt lehet, hogy Jongint sem fogja megismerni.

De, ami a leginkább megrémített az az volt, hogy mi lesz ezek után Joonmyunnal és velem? Visszamegy Sullihoz, vagy szakít vele? És ha ismét belé szeret?

- Megjöttünk - szólt közbe Jongin, amivel sikerült visszatérítenie az érzékeimhez. Ott álltunk a tegnapi magán klinika előtt, és még sosem féltem ennyire a találkozótól, mint most.

Egy nagy levegővétel után, elindultunk befelé, én kicsit hátrébb álltam, míg Jongin az egyik nővérkével beszélt.

- Choi Jinrihez jöttünk. A testvérem szólt, hogy felébredt  a kómából.

- Máris szólok egy orvosnak, ő majd tájékoztatja Önöket a továbbiakról. Addig foglaljanak helyet - igazított útba a nő, és leültetett minket az előtérben lévő székekre. Csendben figyeltem, ahogy bekanyarodik az egyik folyosóra, ahonnan néhány perccel később egy fehér köpenyes orvos lépett ki. Mikor meglátott minket elindult felénk. Jongin felállt, és kezet fogott a férfival. Meglepően nyugodt volt, idegességnek apró jelét sem láttam rajta. Izgatottságot meg még kevésbé.

- Üdvözlöm, Dr. Park Yojung vagyok, Miss Jinri kezelőorvosa - mutatkozott be.

- A bátyám azt mondta, hogy felébredt.

- Igen, nem rég tért magához - magyarázta a férfi. - Először sokkos állapotban volt, nem tudta, hogy hol van, de miután stabilizáltuk az állapotát Mr. Kim mindent elmondott neki. A baleset napjára ás arra, hogy mi történt előtte tisztán emlékszik. Viszont beszélni nehezen tud, és valószínűleg újra kell tanulnia írni, olvasni és járni is. Hosszú út áll előtte, három év sok idő, nem biztos, hogy 100 százalékosan felépül majd. Mr. Kim bent van nála, de nyugodtan bemehetnek, jót tesz a memóriájának, ha minél több ismerős arcot lát - pillantott rám majd Jonginra felváltva.

- Rendben, köszönjük - hajolt meg Jongin illedelmesen, majd rám nézett, és egy apró bólintással jelzett, hogy induljunk.

Végigsétáltunk a hosszú folyosón, melynek legvégén Sulli kórterme volt. Jongin arca továbbra is érzelemmentes maradt, de amikor odaértünk a nyitott ajtóhoz, kifejezése megváltozott. Nem tudnám megmondani, hogy mit láttam rajta, de más volt, mint ezelőtt néhány perccel.

A jelenet, ami fogadott minket, mindkettőnket megállásra késztetett. A nyitót ajtón keresztül teljesen beláttuk a termet. Sulli az ágyon ült, miközben szorosan ölelte magához Joonmyunt. Joonmyun szemei csukva voltak, így nem vett észre minket, arcáról nyugalom és szeretet sugárzott, amitől fájdalmasat dobbant a szívem. Valamiért nem testvéri szeretet láttam rajta, hanem sokkal inkább szerelmet.

Mit is gondoltam? Az érzések nem múlnak el csak úgy. Olyan ez, mint amikor egy szerelmes pár hosszú ideig nem látja egymást, de mikor újra találkoznak le sem lehet tagadni, hogy mennyire odáig vannak egymásért. Pontosan ezt láttam Joonmyun arcán is, de nem tudtam hibáztatni. A helyében én is így éreztem volna. Szörnyű lehet valakit három évre elveszíteni. Tudod, hogy ott van és él, de nem tudsz vele kapcsolatba lépni, és talán sosem hallhatod újra a hangját.

Jonginra néztem, aki üveges szemekkel bámulta az előttünk lezajló jelenetet, majd néhány pillanattal később tekintete rám tévedt, s mintha észrevette volna az arcomra kiülő csalódottságot, megszólalt.

- Menjünk! - jelentette ki határozottan, miközben megragadta a kezem. Ujjainkat összefűzte, és úgy kezdett a kijárat felé húzni. Értetlenül pislogtam rá, de valahol legbelül melegség fogott el puha érintéstől.

Miután visszaszálltunk a kocsiba, beindította a motort, és szótlanul kihajtott a parkolóból. Sejtettem, hogy miért nem akarta megzavarni őket, de nem voltam benne biztos. Talán még mindig szereti Sullit, és fájt Joonmyun karjai között látni őt. De ha így van, akkor miért hazudott nekem tegnap? Miért mondta azt, hogy engem szeret?

- Szereted őt? - kérdeztem megtörve a kocsiban lévő csendet. Hátra dőltem az ülésben és a visszapillantó tükrön keresztül figyeltem Jongin arcát. Tekintetünk összetalálkozott egy pillanatra, de szinte azonnal visszafordította figyelmét az útra. Ismét csend állt be közénk, és mikor már kezdtem azt hinni, hogy nem fog válaszolni, hirtelen megszólalt.

- Ezek szerint nem voltam elég világos - sóhajtott frusztráltam, miközben lehúzódott az útszélére. Megállította a kocsit egy üres parkoló mellett, és komoly tekintettel rám nézett. - Én nem olyan vagyok, mint Joonmyun... Ha azt mondom, hogy szeretlek, akkor... csak téged szeretlek.

Mindezt olyan komolyan mondta, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Soha senki nem vallott még nekem szerelmet ilyen módon, és nem igazán tudtam reagálni, de az arcom felforrósodott a zavartól. Annyira különbözött az előttem lévő Jongin attól, akit az iskolából ismertem, és egyfolytában azon kattogott az agyam, hogy eddig miért nem vettem észre az érzéseit? Egyáltalán hogy szerethetett belém, mikor a matekórákon kívül alig láttuk egymást? Soha nem beszéltünk semmi személyesről az elmúlt 3 évben.

- Elviszlek valahová - folytatta rekedt hangon, majd megköszörülte a torkát, mielőtt hozzátette: - De onnan nem menekülhetsz el - szája széle egy ördögi mosolyra görbült, majd beindította a motort.

Félelem helyett izgatottság töltött el, és valójában nem akartam elmenekülni. Kíváncsi voltam, mit vett a fejébe. Ha tényleg szeret, nem fog bántani. És annyira őszintén hangzott, hogy megbíztam benne.

Negyed órával később egy csendesebb környék magas lépcsőháza előtt parkoltunk le. Valahol a külvárosban lehettünk, mert sokkal kihaltabbak voltak az utcák, mint a belvárosban. Sosem jártam még erre, ezért hagytam, hogy Jongin vezessen.

Miután kiszálltunk a kocsiból, követtem a lépcsőházba egészen az első emeletig. Ott megállt és kinyitotta az első számú ajtót, amin a Kim Jongin név állt.

- Ez a saját lakásom - közölte, mielőtt még feltehettem volna a kérdésem. Előre engedett, engem pedig 3 aranyos pici kutya fogadott. Megmozdulni sem tudtam, mert azonnal letámadtak, körbe futkostak és felugráltak a lábamra.

- Ó, de édesek - motyogtam, miközben lehajoltam megsimogatni őket. - Mi a nevük? - pillantottam fel Jonginra, aki mosolyogva figyelt engem.

- A legkisebb Jjangah, a középső Jjanggu, és a legnagyobb Monggu - mutatta be őket, majd leguggolt hozzám és megszeretgette kutyáit. A szerelmi vallomása után újabb meglepetés ért, mert sosem láttam még ilyen gondoskodónak.

Hosszú percekkel később beljebb jutottunk a lakásban, de a kutyák fel-alá rohangáltak, láthatóan örültek gazdájuk jelenlétének. Levettem a cipőm, míg Jongin keresett valami ennivalót házi kedvenceinek, akik a kutyakajás zacskós csörgése hallatán megkergülve rohantak a tálkájukhoz. A konyha ajtófélfájából figyeltem, ahogy Jongin kiönti nekik az eledelt, és eljátszik még velük egy darabig.

Mikor észrevett, felállt, és odasétált hozzám. Megfogta a kezem, majd elkezdett húzni az egyik szoba felé.

- Ha ez a saját lakásod, miért nem itt élsz? - érdeklődtem kíváncsian, miután beértünk - valószínűleg - a hálószobába. Az elrendezése hasonló volt, mint a másik házban lévő szobáé annyi különbséggel, hogy kisebbek voltak az ablakok, így kevesebb fény szűrődött be, és a bal oldalon a szekrénysor mellett egy fürdőszoba nyílt.

- Azért, mert túl messze van az iskola. Ide csak akkor jövök, ha egyedül akarok lenni. Tegnap éjszaka is itt voltam - mondta, miközben az éjjeliszekrényhez sétált, és csak most vettem észre, hogy tele volt különböző gyógyszeres dobozokkal a teteje. De ami még ennél is jobban megdöbbentett az falon lévő hatalmas parafatábla volt teletűzve fényképekkel. Fényképekkel, amiken én voltam. Közelebb léptem és elkerekedett szemekkel vizslattam a rólam készül fotókat.

- Honnan vannak ezek? - pillantottam Jonginra döbbentem, majd levetten egy képet a tábláról, amin épp az osztályteremben ültem.

- Mondtam már, hogy én felelek az iskola felvételekért. Ezeket a képeket a videókból vágtam ki.

- Miért?

- Mert szép vagy - vonta meg a vállát egyszerűen. - És így mindig láthatlak, amikor magányos vagyok.

Kissé elvontnak találtam a magyarázatát, de tekintve, hogy beteg volt, a helyzethez képest még normálisnak is mondhatnám.

Visszaraktam a képet a táblára, majd Jongin felé fordultam, aki épp az éjjeliszekrényen lévő gyógyszerekkel babrált. A tenyerébe szórt legalább tíz különböző tablettát, - olyanok is voltak közte, amiket eddig még nem is láttam - és szájához emelte, de mielőtt még lenyelhette volna, megállítottam.

- Nem lenne szabad bevenned azokat - hangon inkább figyelmeztető volt, mintsem kérlelő.

- De muszáj csillapítanom a fájdalmam - tekintete sokkal sötétebb lett, a mosoly is eltűnt az arcáról.

Nem volt időm gondolkodni, így gyorsan rá vágtam az első dolgot, ami eszembe jutott.

- M-majd én... - habogtam. - Azt mondtad, én is képes vagyok segíteni. Csak mondd meg, hogyan -  néztem rá kedvesen, majd megfogtam a karját és kifejtem tenyeréből a gyógyszereket.

Nagy szemekkel vizslatta elszánt arcomat, és egy hatalmas perverz vigyorra húzta vastag ajkait.

- Fogalmad sincs, mire vállalkoztál - súgta halkan, miközben kényelmesen felmászott az ágyra, és befeküdt a kispárnák közé. - Vetkőzz le!

Ráharaptam alsó ajkamra, és nagyot nyelten utasítása hallatán. Én nem egészen erre gondoltam, de ha ezt kéri, megteszem. Az ingem gombjához nyúltam, és lassan kibújtattam a apró lyukon. Ezt megismételtem még háromszor, így fehér csipkés melltartóm hamarosan láthatóvá vált mindkettőnk számára. Miután végeztem, lefejtem magamról az inget, és ledobtam a földre, amit Jongin elégedetten nézett végig. A következő ruhadarab, amitől megszabadultam hosszú, fekete zoknim volt.

- Gyorsabban! - sürgetett Jongin, hangjából áradt az izgatottság. Szemei csillogtak, miközben engem bámult.

Benyúltam a szoknyám alá, és nagyon lassan, kissé félve lecsúsztattam a bugyim a combjaimon. Mikor a térdemhez ért az anyaga elengedtem, így könnyedén hullt le bokámhoz. Kiléptem belőle, így már csak a melltartó és a szoknya fedte testemet.

Jongin hirtelen felült, megragadta a karom és maga elé húzott. Éhes tekintettel nézett végig rajtam, szinte felfalt szemeivel, amitől egyre forróbbak éreztem magam. Két kezét a derekamra vezette, ujjait belevájta a bőrömbe, és lerántott maga mellé az ágyra.

A szívem egyre szaporábban vert, légzésem felgyorsult, és majd szétvetett az izgalom belülről. Magam sem értettem, hogy válthatott ki belőlem ilyen érzéseket, de nem tudtam letagadni izgatottságomat.

Ujjai besiklottak szoknyám alá, körmeivel végigszántotta a bőröm combom mentén, és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam a felesleges ruhadarabot. Tenyerével gondosan simogatta testem, miközben sötét íriszei elkalandoztak meztelen porcikáimon.

- Hol is tartottunk? - nézett fel rám kérdő tekintettel, de nem kellett válaszolnom, mert azonnal szétfeszítette lábaim és fejével combom közé furakodott.

Nyelve kanyargós utat írt le egészen térdemtől combom hajlatáig, onnan apró puszikat szórt nőiességem köré, amitől kirázott a hideg.

- Fogadjunk, hogy a nyelvemmel is képes vagyok kielégíteni - kuncogott hangosan, és azonnal megnyalintotta benedvesedett csiklómat.

Az újszerű, kellemes érzéstől megremegtem, és egy nagy sóhaj tört fel belőlem. Sokszor elképzeltem, már, ahogy valaki orálisan kényeztet, de sosem gondoltam, hogy Jongin lesz az első.

Nyelve besiklott szeméremajkaim közé, és apró köröket rajzol nyílásom köré, majd egy hirtelen mozdulattal becsúsztatta nyálas testrészét hüvelyembe.

Forró volt és puha, mozdulataiból éreztem, hogy egyelőre csak kóstolgat, de már ennyitől is teljesen felizgultam.

Ez vajon tényleg csak a testem reakciója? Vagy én is örültem vágyom rá?

Hosszú percekig ingerelte nyelvével belső falaimat, ami lehunyt szemekkel tűrtem. Ujjaimmal megszorítottam a lepedőt, ahogy derekam elemelkedett az ágytól, de Jongin gyorsan reagált, és visszanyomott vízszintesbe. Egyre erőteljesebb mozdulatokkal kényeztetett, és újra duzzadt csiklómra tapadt, beszívta ajkai közé, közben nyelve mozgása egy pillanatra sem állt meg.

- Ahh - nyögtem önkívületi állapotban. Kezdtem elveszteni a józan eszem, mert annyira jól csinálta, hogy vészesen közeledtem az orgazmus felé.

Nagy cuppogó hanggal vált el apró testrészemtől, és hosszan végigszántott szeméremajkaim között, megízlelve feltörő nedveimet.

- Finom - állapította meg kéjes hangon, és a különböző ingerek hatására néhány másodperccel később elértem a csúcsot. A testem megadta magát, és remegő testtel, hangosan nyögve léptem ár a gyönyör kapuját.

Jongin ennek ellenére is folytatta kényeztetésem, és élvezetem utolsó cseppjét sem engedte kárba veszni.

Miután lenyugodtam, elengedte a derekam és felmászott hozzám, s ugyan csukott szemeim miatt nem láttam, de éreztem, hogy mindössze néhány centire lehet arca az enyémtől. Forró lehelete az ajkaimat csiklandozta, és néhány pillanat múlva megszüntette a köztünk lévő távolságot. Nyelve azonnal betört a számba, így megízlelhettem magamat. Vad, szenvedélyes, nyálas csókot váltott velem, miközben benyúlt alám, és könnyedén kikapcsolta a melltartómat. Lehúzta vállaimon a pántokat, majd a többi ruhám mellé dobta a fehérneműt. Azonnal tenyerébe vette egyik mellemet, és erősen rámarkolt, mire belenyögtem csókunkba.

- Rekordot döntöttem - motyogta a számba elégedetten. - Kevesebb, mint tíz perc alatt eljuttatlak a csúcsra.

Ettől a kijelentéstől megszólalt egy hang elmém leghátsó zugában, mire elhúzódtam tőle. Egy furcsa érzés lett úrrá rajtam, amit eddig csak Joonmyunnál éreztem. Vajon hány lánnyal csinálhatta ugyanezt? Biztos gyakorlott lehet benne, ha tíz perc alatt végzett velem. És miért bánt ez ennyire? Lehet, hogy féltékeny vagyok?

- De le sem tagadhatod, mennyire akartad - súgta a fülembe vágytól fűtött hangon. - Ha nem így lenne, fél óráig is nyalhattam volna a nedves puncidat, akkor sem mentél volna el, igaz? Valld be, hogy akartad.

Mocskos szavai ismét izgalomba hoztak, de kizárt, hogy megmondjam az igazat.

- Nem - fordítottam el a fejem dacosan. Nem láthatja rajtam, hogy valójában élvezem, amit velem tesz.

- Nem tudsz becsapni - mosolyodott el, miközben benyúlt a lábaim közé, és egyik ujját tövig nyomta bennem. Felszisszentem a hirtelen ért fájdalomtól, még mindig olyan érzés volt, mintha valami szétfeszítene belűről - Látod? - emelte fel nedvemtől csillogó ujját.

- Az csak... - habogtam, de egy értelmes szó sem jött ki a számon.

- Meg akarlak dugni, Soojung! - közölte határozottan, amitől megijedtem. Eszembe jutott, hogy mennyire durva volt tegnap, és nem akartam átélni ugyanazt a fájdalmat megint.

- N-ne - motyogtam ijedten, és ösztönösen összeszorítottam a lábaim.

- Gyengéd leszek - simított végig az arcélemen. Őszintének tűnt, de nem akartam. Féltem.

- Kérlek, ne - néztem rá kérlelően, mire elkomorodott a tekintete.

- Miért ne? Ha Joonmyunnak hagytad, hogy megdugjon azok után, amit tettem veled, akkor én miért nem dughatlak meg még egyszer? Ennyire fáj? - kérdezte, majd ismételten belém nyomta egy ujját. - Ha tényleg ennyire fáj, akkor miért hagytad magad a bátyámnak?

- Ő nem... - tiltakoztam volna, de közbeszólt.

- Nem dugott meg? - húzta fel az egyik szemöldökét kíváncsian. - Ne bosszants fel, Soojung! Ha nem dugott volna meg, akkor nem maradtál volna nálunk reggelig. Azt ne mond, hogy azért töltötted a szobájában az éjszakát, mert ellátta a vérző sebeid - nevetett cinikusan. - Az ő pólóját viselted hajnalban. Azt hiszed, hülye vagyok?

Képtelen voltam megszólalni, féltem, hogy akármit mondok, azzal csak felbosszantom, aminek csúnya következményei lehetnek. Elfordítottam a fejem, és a falon lévő órát kezdtem bámulni, ami délután fél ötöt mutatott. Néhány másodperccel később két erős kar fonódott derekam köré, és Jongin a nyakamba fúrta a fejét.

- Miért nem tudsz engem szeretni? - kérdezte rekedtes hangon. - Bármit megteszek, hogy belém szeress! Csak felejtsd el Joonmyunt! Szükségem van rád, Soojung! - sírt halkan, én pedig meglepetten pislogtam sötét tincseire, amik nyakamat ás államat csiklandozták. Lassan felemeltem két kezem, és némi habozás után átkaroltam széles vállát. Ölelése szorosabbá vált, fejét teljesen vállamba fúrta, olyan volt, mint egy összetört kisgyerek.

- Jongin-ssi - szólítottam meg halkan, de nem reagált. Hosszú percekig ölelkeztünk így a csendes szobában, majd egyszer csak finom ajkai végigsimítottak nyakamon, államon, és a számon állapodtak meg. Nem csókolt meg, mélyen magába szívta az illatom, és láttam rajta, hogy próbál lenyugodni. Végigsimítottam kidolgozott lapockáin, és csak ekkor tünt fel, hogy míg én teljesen meztelen voltam, róla egy ruha darab sem hiányzott. Ez így nem fair.

Lenyúltam pólója aljához, és amikor rájött, hogy mit akarok, kicsit elemelkedett tőlem, így könnyedén megszabadíthattam a felsőjétől. Tekintetem végigsiklott barna kidolgozott mellkasán és vékony derekán. Vonzónak, szépnek találtam, ezért tenyerem végigvezettem izmos mellein, és ahogy középre értem, éreztem, milyen gyorsan ver a szíve. Akárcsak az enyém.

Miért érzem ezt?

A következő pillanatban Jongin éhesen tapadt ajkaimra, miközben kicsatolta a nadrágja övét. Lehúzta a cipzárat, és rögtön megszabadult az összes ruhájától. Kemény merevedése a combomnak nyomódott, ahogy elfeküdt rajtam, de csak éppen annyira, hogy ne okozzon fájdalmat. A bőre felhevült és hevesen kapkodott  levegő után.

- Nem bírom tovább - lehelte ajkamba szavait, és bejáratomhoz igazította magát. Annyira gyorsan történt mindent, hogy nem volt időm reagálni. Néhány pillanattal később lassan és óvatosan belém hatolt. Lehunytam a szemeim, próbáltam kizárni a fájdalmat az elmémből. - Sajnálom, Soojung. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam tegnap - motyogta halkan a fülembe, és gyengéden végigsimított az oldalamon. - De örülök, hogy én vettem el a szüzességed, és nem Joonmyun.

Nem tudtam megszólalni, így inkább megszorítottam meztelen vállát. Hamarosan csillapodni kezdett az alfelemben lévő fájdalom. Elengedtem az izmaim, amit Jongin is észrevett, és nagyon lassan lökött egyet a csípőjével. Olyan mélyen volt bennem, hogy szinte azonnal eltalálta azt az érzékeny pontot, ami minden fájdalmat elfeledtetett velem.

- Ahh - nyögtem fel kéjesen a kellemes bizsergő érzés miatt. Lábaim Jongin dereka köré fontam, és így ösztönöztem mozgásra.

Képtelen voltam kiigazodni saját cselekedeteimen, az agyam és a szívem valamiért nem akart együtt működni. Míg legbelül helyesnek éreztem azt, amit teszek, a józan eszem egyfolytában vészjeleket küldött a szívem felé. Túl gyorsan történt minden, két nap alatt teljesen felfordult eddig csendes, gondtalan életem, és már nem tudtam eldönteni, mit érzek Jongin iránt. Lehet hogy sosem utáltam? Lehet, hogy mindig is rá vágytam? 

Nem találtam a válaszokat, de mégis... a tudat, hogy Jongin ennyire szeret és ennyire fontos vagyok neki, megnyugtatott. Jól esett, hogy a karjai között lehettem, hogy engem Ő engem ölelt, míg Joonmyun Sullit.

Lehet, hogy nem is Joonmyunba voltam szerelmes?

- Soojungh... - súgta túlfűtött hangon Jongin, miközben egyre gyorsabban mozgott lábaim között. Egyik kezével végig simított arcom élén, majd egész közel hajolt hozzám és mélyen a szemeimbe nézett. Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy észre sem vette, mennyire felforrósodott körülöttünk a levegő, homlokán apró izzadság cseppek gyöngyöztek, egy-két tincs az arcához tapadt, amit néhány finom mozdulattal hátra simítottam, hogy tisztán lássam szerelmes tekintetét. - Szeretlek.

Azt hiszem, erre egy "Én is"-sel kellett volna válaszolnom, de mivel nem voltam biztos az érzéseimben, a közép utat választottam, és átkarolva a nyakát lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Végignyalta és gyengéden belemélyesztette fogait alsó ajkamba, mire azok elnyíltak egymástól és utat engedtek szorgos nyelvének.

Két keze a mellkasomra siklott, egyik tenyerével a mellemet kényeztette, másikkal az oldalamat simogatta.

Korábbi félelemem teljesen eltűnt, és meglepett Jongin gyengédsége. Sosem gondoltam volna, hogy valaki, akiből ennyi szexuális energia sugárzik, ilyen gyengéd is tud lenni. Minden érintésével az őrületbe kergetett, és ütemesen mozgó csípője egyre közelebb juttatott második orgazmusom felé.

- Jonginh - nyögtem a nevét, amikor ismét eltalálta érzékeny pontomat. Egy pillanatra megállt, és meglepetten pislogott rám, mire frusztráltam sóhajtottam fel. - Miért hagytad abba? - néztem rá bosszúsan.

- Nyögd a nevem! - utasított mély, rekedtes hangon. - Hallani akarom, ahogy az én nevemet nyögöd, miközben elélvezel. Világos?

Bólintottam egy aprót, mire azonnal visszalökte teljes hosszát hüvelyembe, és ismét eluralkodott alfelemen az a kellemes bizsergés. Vastag merevedése teljesen kitöltötte belsőmet, és annyira teljesnek érzetem magam, mint még soha.

- Jó érzés? - incselkedett egy perverz vigyorral az arcán, miközben kihúzódott belőlem, majd egy gyors, erőteljes mozdulattal visszalökte magát.

- Uh, igen - ismertem el. - Gy-gyorsabban!

Még saját magamat is sikerült meglepnek előző kijelentésemmel. Mintha nem is én lennék.

- Nyögd a nevem! - figyelmeztetett Jongin, majd kérésemnek eleget téve begyorsított a tempón. Az ágy nyikorogni kezdett, a szobát kettőnk hangos, kéjes nyögése és testünk találkozásának hangja töltötte be, miközben szex illata terjengett a levegőben.

- Jonginh - nyöszörögtem önkívületi állapotban, majd néhány lökéssel később összehúzódott a hüvelyem merevedése körül, és a nevét kiabálva élvezetem el másodjára a délután folyamán.

- Ngh - morogta Jongin néhány pillanattal utánam, és gyorsan kihúzódott belőlem, majd hasamra és szemérmemre lövellte ondóját. Forró élvezete lassan folyt le a szeméremajkaim között és saját élvezetemmel keveredve a lepedőre csöppent. - Ezt volt életem legjobb szeretkezése - sóhajtott fáradtan, miközben mellém dőlt. Átkarolta a testem, és magához húzott, az sem érdekelte, hogy így mindkettőnket összeken.

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy elszóljam magam: nekem is ez volt az eddigi legjobb szeretkezés, de nem akartam, hogy elbízza magát, így inkább csendben maradtam.

- Ugye, hogy jobb vagyok, mint Joonmyun? - mosolygott pimaszul.

Viszonoztam mosolyát, de egyre nehezebbé váltak a pilláim. Ez a szeretkezés, ami negyed óránál sem tartott tovább, leszívta minden erőm.

- Hé, ne aludj el - ült fel az ágyon Jongin, és magával húzott engem is. - Nézd meg milyen mocskos vagy! - pillantott a hasamra.

- És vajon ki tehet erről? - pillantottam rá félszemmel. Teljesen ledöbbentett hirtelen hangulat váltózása. Olyan boldognak és vidámak tünt. Vajon miattam van? 

- Akkor legközelebb majd beléd vagy a szádba élvezek - nevetett jóízűen, mire elfintorodtam.

- Ha lesz legközelebb - mondtam és elindultam a fürdőszoba felé.

- Ne felejtsd el az egyességünket, Soojung! - szólt utánam. - Ez csak a kezdet volt...