Miután Jongin elkészült, - félórával azután, hogy elküldtem öltözni - elindultunk hozzánk. Annyira kicsípte magát, hogy a büdös kölnijének illatát még 10 méterrel arrébb is érezni lehetett. Sötét haját felzselézte, így láthatóvá vált homloka, és be kellett ismernem, hogy ezzel a frizurával sokkal jobban nézett ki, mint általában. Egy fehér inget és sötét öltönyt viselt fekete nyakkendővel, mintha valami neves üzletember lenne. Még az iskolában sem láttam ilyen elegánsnak.
- Mégis minek öltöztél ki ennyire? - néztem rá nagy, kérdő szemekkel, mikor már mindketten a kocsiban ültünk.
- Hogy jó benyomással legyek az édesanyádra - pillantott rám féloldalasan. Így nem csak én, de anya is beléd fog szeretni...
- Erre akkor kellett volna gondolnod, amikor hármast adtál tavaly év végén - sóhajtottam morcosan, ahogy felidéztem magamban az említett momentumot.
- Most haragszol? - Szemeivel az utat figyelte, de láttam, ahogy felhúzza az egyik szemöldökét. - Nem adhattam jobb jegyet, ha még a Pitagorasz-tételt is elrontod.
- Jól van, ha szeretnéd, akkor legközelebb a neved helyett majd a Pitagorasz-tételt fogom nyögni - nyújtottam rá a nyelvem morcosan, miközben összekulcsoltam magam előtt a karjaim.
- Akkor akár kezdheted is - húzta perverz vigyorra a száját.
- Csak vicceltem!
- De én nem! - hangjából komolyság szűrődött, majd ismét rám emelte szemeit. Fekete íriszeiben vágy és kéj csillant meg, amitől nagyot nyeltem.
- Jongin, ez most nem a legalkalmasabb hely - figyelmezettem kipirulva. Pontosan tudtam, hogy mi jár a fejében. - Már amúgy is megelőlegeztem két ötöst tegnap...
- Azt majd én eldöntöm. Ha nem szeretnéd, hogy az egész iskola megtudja a kis titkunkat, akkor jobb, ha azt teszed, amit mondok.
És én még azt hittem, megváltozott...
- Ez zsarolás! - morogtam felháborodva.
- Ezt már egyszer megbeszéltük - kacsintott rám, majd egyik kezét elvéve a kormányról az övéhez nyúlt, és kicsatolta azt. Miután ezzel végzett, kigombolta a nadrágját, lehúzta a sliccét, aztán a kezemért nyúlt és félig kemény férfiasságára helyezte a tenyeremet. - Csak egy gyors orál, mielőtt odaérünk.
Hitetlenkedve pislogtam rá. Fel sem tudtam fogni, hogy ezt kéri tőlem. Ebben a helyzetben. Egy kocsiban. Az út közepén, ahol bárki megláthat.
- Mi lesz, ha valaki észrevesz? - kérdeztem aggódva.
- Akkor irigykedhetnek, hogy milyen jó dolgom van - vonta meg a vállát egyszerűen Jongin.
- Na jól van - egyeztem bele végül szemet forgatva. Magam sem tudtam, miért, de a kedvére akartam tenni. Még ha neki nem is vallottam be, egészen izgatónak találtam a helyzetet. A józan eszem nemet mondott... Akkor mégis miért akarok örömöt okozni neki?
Lassan benyúltam a boxerébe, és gyengéden végigszántottam ujjaimmal férfiasságán. Míg az alsójában tevékenykedtem, felpillantottam az arcára; összeszűkített szemekkel és beharapott ajakkal figyelte az előttünk lévő utat. Gyorsan körbe pillantottam, mielőtt lehajoltam volna az ölébe és kivettem lüktető merevedését. Nyelvemmel apró köröket rajzoltam makkjára, amitől hangos sóhaj hagyta el a száját. Az izgalomtól létrejött adrenalin szétáradt a testemben, és kellemes bizsergés lett úrrá rajtam. Minden érzékemmel Jonginra koncentráltam, miközben bevettem tagját ajkaim közé. Mikor sikerült teljes hosszát befogadnom - ami nem kicsi ügyességet igényelt, próbáltam visszatartani a torkomban lévő izmok reflexszerű összerándulását - egyik kezét elvette a kormányról, és ujjait tincseim közé vezette, hogy így késztessen gyorsabb mozgásra. Tenyeremet combjára helyzetem, és gyengéden simogattam nadrágján keresztül, ami újabb élvezet-teli hangokat csalt ki belőle. Már csak a nyögések is elegek voltak ahhoz, hogy teljesen felizgassanak, de vissza kellett fognom magam. Orromon keresztül kapkodtam levegő után, mert Jongin annyira erősen tartotta a fejem az ágyékénál, hogy esélyem sem volt elszakadni tőle. Tetszett ez a vad, kíméletlen oldala.
- Nggh - nyöszörögtem minden egyes mozdulatánál, amikor a csípője egy picit elemelkedett az üléstől.
- Uh, igen, Soojung - morogta rekedtes hangon, és láttam, ahogy ujjai megfeszülnek a kormányon. - Még egy kicsit. - Másik kezével egyre erősebben szorította a hajamat, szinte már fájdalmasan, de a sok inger is izgalom miatt meg sem éreztem. Az, hogy Jonginnak ilyen kellemes érzést nyújthattam és sikerült orgazmusig gyötörnöm, nálam is felért egy beteljesüléssel. Nem vágytam másra, csak arra, hogy örömöt szerezzek neki. Különös, mert eddig sosem tapasztaltam ilyen vagy ehhez hasonló érzést. Nem értettem, hogy képes ezt kiváltani belőlem.
***
- Ez lesz az - mutattam a jobb oldalon lévő egyik aprócska, kertes házra, miután Jongin behajtott a szűk utcába. Tekintve, hogy szombat délelőtt volt, mindössze egy-két szomszéd tevékenykedett a ház körül. Az egyikük éppen vásárlásból tért vissza, míg a másik, egy idősebb néni, a kertjében lévő növényeket öntözte.
Jongin leparkolt a házunk előtt, és kiszállt, hogy úriember módjára ajtót nyisson nekem is.
- Gyere csak ide - kapta el a karom, mielőtt még elindulhattam volna befelé. - Van valami a szádon - kuncogott hangosan, ahogy egyik ujjával letörölte a ragacsos anyagot ajkaim széléről. - Nem hiszem, hogy örülnél neki, ha az édesanyád rájönne, mit csináltál öt perce a kocsimban, a lábaim között.
- Ez is miattad van - fújtattam dühösen, ahogy rácsaptam a kézfejére. - Mindig rákényszerítesz minden mocskos dologra.
- Azért annyira nem kellett kényszeríteni - hajolt a fülemhez, miközben egyik kezével hátra nyúlt és a fenekembe csípett. - Le merném fogadni, hogy tiszta nedves a bugyid - folytatta, majd éreztem, ahogy ujjai utat találnak a szoknyám alá, de mielőtt még bármit is tehetett volna, gyorsan elugrottam tőle.
- Mégis mit képzel? Mi van, ha meglátnak a szomszédok? Igazán kontrollálhatná magát, Mr. Kim! - váltottam formális stílusba, mielőtt még bárkinek is szemet szúrt volna a kapcsolatunk.
Csak egy kedves mosollyal reagáltam bocsánat kérésére, majd elindultam a bejárati ajtó felé, miközben előhalásztam a kulcsot a táskámból.
- Megjöttem - kiáltottam, amint átléptem a küszöböt. Mentálisan már felkészítettem magam az agymosásra, amit valószínűleg perceken belül megkapok, azonban nem érkezett válasz. Gyorsan levettem a cipőm, majd beszaladtam a konyhába, miközben Jongin bezárta maga után az ajtót, és csendben megállt az előszobában.
Az asztalra pillantva ki is szúrtam egy ismerős cetlit. Azt a cetlit, amit mindig akkor hagy itt anya, amikor el kell mennie valahová.
"Ne haragudj kicsim, de be kellett mennem dolgozni. Azért hívj fel, vagy küldj egy üzenetet, ha hazaértél, aggódóm."
Olvastam el magamban a szöveget, majd összegyűrtem és kidobtam a kukába. Szörnyen frusztráló volt, hogy még hétvégén sem tudtunk együtt lenni, mert a munka mindig fontosabb volt.
- Na, mi az? - lépet be a konyhába Jongin.
- Semmi - feleltem, bár hangon sokkal morcosabbra sikerült, mint szerettem volna, és ez neki is feltűnt.
- Mi történt?
- Csak az, hogy az anyám már megint lelépett dolgozni.
- Szombat van - állapította meg Jongin.
- Tudom, de muszáj bemennie, ha hívják...
- Nézd a jó oldalát, legalább nem kell tartanod attól, hogy leszid, amiért egy örülttel töltötted az éjszakát - viccelődött, hogy jobb kedvre derítsen.
- Ez igaz - bólogattam mosolyogva. - Azért küldök neki egy sms-t, hogy épségben hazaértem - mondtam, majd elővettem a mobilom, hogy bepötyögjek egy rövid üzenetet. - És nem ártana visszahívnom Joon...
Amint kimondtam a nevét, Jongin arca elkomorodott.
- Nem ér rá később? Nem hiszem, hogy olyan fontos. Most pedig biztos Sullinál van. Ne zavarjuk meg őket! - gúnyolódott, ahogy az órájára pillantott. - Amúgy is... mást terveztem kettőnknek.
- M-mit? - kérdeztem kissé félve. Nem akartam újabb szexuális-zaklatás áldozata lenni, és ismerve Jongin elméjét, nem igazán tudtam elképzelni, hogy mi lehet az a más.
- Meglepetés - elkapta a karom, és elkezdett az előszoba felé húzni. - Vedd fel a cipőd, a kocsiban megvárlak.
Miután magamra hagyott a gondolataimmal, komótosan felhúztam a lábbelimet. Jongin viselkedése nagyon szokatlan volt számomra. Hozzászoktam és rosszindulatú, gonosz, és perverz matektanárhoz, s habár az utóbbi stimmelt, most egy teljesen új oldalát mutatta meg. Felhőtlenül boldog és jókedvű volt. Tényleg én váltottam ki belőle ezt a pozitív viselkedést? Egyik részem örült neki, hogy meg tudom változtatni és akár még jó embert is csinálhatok belőle, a másik részem viszont félt, mert hatalmas felelősséget vállaltam magamra. Egyelőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg szeretem. Magát a szerelem szót sem tudtam volna definiálni. Az egyetlen ember, aki iránt ehhez hasonló dolgot éreztem, az Joonmyun volt, de mégsem lehettem belé annyira szerelmes, ha most Jonginnal vagyok. Túl sok kérdés kavargott bennem, és még a legegyszerűbbekre sem találtam a választ. Lehet csak hagynom kellene, hogy az idő döntsön helyettem?
Felsóhajtottam, és kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd gondosan bezárva a ház ajtaját Jongin után mentem. Beszálltam mellé a kocsiba, mire beindította a motort és elhajtott.
- Áruld már el, hová megyünk! - erősködtem, de az utóbbi öt percben képtelen voltam választ kicsalni belőle.
- Mondtam, hogy meglepetés. Ne légy ilyen türelmetlen, mindjárt ott vagyunk - kacsintott rám a visszapillantó-tükörből, én pedig egy sóhajjal adtam tudtára elégedetlenségemet.
Az ablakra tapadtam, és az út további részében a tájat és az utcákat figyeltem. Nem volt ismerős a környék, a belváros azon része lehetett, ahol még sosem jártam. Seoul hatalmas volt, és hiába nőttem fel itt, még mindig volt olyan terület, amit egyáltalán nem ismertem.
- Jól van, akkor most csukd be a szemed, mert mindjárt ott vagyunk - utasított Jongin. - Nem ér lesni!
- Oké-oké - válaszoltam engedelmesen, és lehunytam a pilláim. Néhány perccel később érdekes zene csapta meg a fülem. Ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy hol lehettünk.
- Most már kinyithatod - mondta Jongin, miután kiszállt a kocsiból és ajtót nyitott nekem is. Amint felnyitottam a szempilláim egy hatalmas kapu tárult elém, aminek tetején nagy, fényes betűk rakták ki a Vidámpark feliratot.
- Nahát - ámuldoztam mosolyogva, ahogy szemeim bejárták a terepet. A zene hangos volt, az emberek pedig hemzsegtek a bejáratnál. - Nem is emlékszem, mikor volt utoljára vidámparkban - pillantottam Jonginra, aki hatalmas boldogságom láttán elmosolyodott.
- Örülök, hogy tetszik! - szemeiben furcsa fény csillogott. Kinyújtotta egyik kezét jelezve, hogy fogjam meg. Ezzel a lendülettel pedig óvatosan kirántott a kocsiból, majd szabad kezével bezárta azt. - Indulás - mondta, miközben összefűzte az ujjainkat. Elkerekedett szemekkel pislogtam a a kezünkre. Még soha senki sem fogta meg így nyilvánosan. A szívem egyre hevesebben vert, az arcom felforrósodott, így inkább a földet kezdtem tanulmányozni, mielőtt még Jongin is észrevehette volna zavaromat.
- Hé - torpant meg, miután beléptünk a vidámpark területére. - Mi a baj? - kérdezte aggódva, s egyik ujjával az állam alá nyúlt.
- Semmi... csak, olyan szokatlan ez az egész - mondtam, miközben meglendítettem összekulcsolt kezünket.
- Szeretnéd, hogy elengedjem?
- Nem... Csak... Semmi, mindegy - húztam egy halvány mosolyra a szám, mire Jongin közelebb húzott magához és átölelt.
- Nem vagy éhes?
- De - bólogattam hevesen, és pontosan abban a pillanatban hatalmasat kordult a gyomrom.
- Mit szeretnél? - érdeklődött nevetve, én pedig mosolyát látva még mindig nem tudtam felfogni, hogy ő valójában depressziós. Mi a fene történik?
- Pizzát! - kántáltam megállás nélkül, ami még szélesebb mosolyt varázsolt Jongin arcára. Fogalmam sem volta, hogy mi ütött belém, és miért viselkedek ilyen bolondosan, de annyira jól éreztem magam, hogy szavakba sem tudtam volna önteni. Sikerült megfeledkezni minden gondomról.
- Hm, ez isteni volt - motyogtam teli szájjal a második pizzám utolsó falatja közben. - Legszívesebben egész nap ezt enném!
- Hozzak még? - kuncogott Jongin.
- Ah, nem! Elég lesz. Mindjárt szétdurranok - dőltem hátra a székben akárcsak egy jól lakott óvodás.
- Yah! Úgy eszel, mint egy öt éves - szidott Jongin, miközben előre hajolt az asztalon. Olyan közel jött, hogy szinte összeért az orrunk. Hüvelyujját végighúzta ajkaim mentén, hogy így távolítsa el az ebédem morzsáit. - Szeretlek - súgta oda halkan, mire kihagyott egy ütemet a szívem, de nem tudtam, hogy hogy reagáljak.
- Yah! Ne mássz a képembe! Mi van, ha meglát valaki?
- Ugyan, ki látna meg? És amúgy is, szombat van, iskolán kívül vagyunk. Azt csinálunk, amit akarunk - sorolta lelkesen, majd egy apró puszit nyomott az ajkaimra. - Gyere, lövök neked valamit! - intett fejével az egyik közeli bódé felé, ahol különböző plüss állatokat lehetett nyerni.
- Oké - mondtam újult erővel, miközben mindketten felálltunk az asztaltól és elindult az említett helyhez.
Én hátulról figyeltem, ahogy Jongin vált néhány szót a bódé tulajdonosával, majd elvesz egy játékfegyvert. A feladat egyszerű volt, öt lövésből legalább négy dobozt le kell verni ahhoz, hogy nyerhessünk. Ha sikerül négyet, akkor a közepes méretű plüssökből választhatunk, de ha sikerül mind az öt, akkor a legnagyobbak közül.
Az első kettő könnyen ment, a harmadik sem okozott problémát, de negyedik sajnos nem sikerült. Elhúztam a szám, és kezdtem beletörődni, hogy nem lesz plüss állatom. Jongin nagyon koncentrált, próbálta tökéletesen becélozni az utolsó dobozt.
Nagy szemekkel néztem, amint meghúzza a ravaszt, a másodpercek lelassultak, én pedig beharaptam az ajkam az izgatottságtól. A golyó gyorsan közeledett a doboz felé, és végül el is találta azt, amire hatalmas ujjongásba törtem ki.
- Azta - ámuldoztam. Jongin letette a a fegyvert az asztalra, és mosolyogva felém fordult.
- Na melyiket szeretnéd? - kérdezte, miközben elkapta a derekamat, hogy magához húzzon.
- Hm.. - gondolkodtam, ahogy végignéztem a plüssállatok széles választékán. Volt ott mindenféle, de az én szavam megakadt az egyiken. - Legyen az - mutattam egy körülbelül 50 centi magas, fehér nyuszira. A bódés bólintott egyet, és levette a nyereményemet.
- Gratulálok - mondta, majd átadta a nyuszit nekem.
- Köszönjük szépen - mosolygott Jongin, majd rám emelte sötét íriszeit.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, lábujjhegyre álltam, hogy felérjek hozzá, és egy gyors puszit nyomtam ajkaira.
- Köszönöm, Jongin! - súgtam halkan.
- Szeretem látni, amikor ilyen boldog vagy. Engem is boldoggá tesz. Tényleg te vagy a legjobb gyógyszer a betegségemre. Melletted olyan normálisnak érzem magam.
Az arcom egyre vörösebb lett. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de a romantikus oldalának mindig sikerült zavarba hoznia. Hihetetlen.
- Na, menjünk. Még egy csomó minden van, amit ki akarok próbálni - magyarázta, ahogy elindult az ellenkező irányba.
A délután további része remekül telt. Mindketten lehalkítottuk a telefonunkat, nem érdekelt, hogy ki hív. Most csak egymással foglalkoztunk, hogy jobban megismerkedjünk. Hiába volt Jongin a matektanárom már több mint 2 éve, egyáltalán nem ismertük egymást. Mindig úgy könyveltem el, hogy ő egy beképzelt, undok matektanár, aki szereti a nőket, de tévedtem. Viselkedésének hátterében egy komoly betegség állt. Talán ezért nem szabad elítélni senkit sem elsőre. Nem tudhatjuk, hogy mi van a felszín alatt.
Valóban újdonság volt, hogy van egy ilyen romantikus és törődő oldala is. Annyira jól esett, hogy nem kellett mással versengenem a figyelméért. Teljesen megváltozott a szememben.
A délután folyamán még számos attrakciót kipróbáltunk. Felültünk az egyik hullámvasútra, amit először nagyon elleneztem. Féltem ezektől, de Jonginnak sikerült meggyőznie, amit végül nem bántam meg. Habár ijesztő volt, rettentően élveztem minden percét, és Jongin mellett teljes biztonságba éreztem magam. Ezután kipróbáltuk a dodzsemet, a gokartot és az óriáskereket is.
Hat óra után szálltunk le az utolsó attrakcióról. Minden erőm elszállt, fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Kezdett sötétedni, a lámpák felkapcsolódtak, ami varázslatos megvilágítást adott az egész parknak. Olyan volt, mint egy filmben.
- Na, eszünk még egy pizzát? - néztem rám Jongin mosolyogva, és végre az ő szemeiben is felfedeztem a fáradtság jeleit.
- Azt hiszem, már ahhoz sincs erőm, hogy megrágjam a falatokat - sóhajtottam, miközben összekulcsolt ujjainkat figyeltem. Kellemes bizsergés fogott el, ahogy azon gondolkodtam, bárcsak mindennap így sétálhatnának, de amikor eszembe jutott az iskola a pozitív érzéseket negatív érzések váltották fel, és rájöttem, hogy mennyire bűnös és rossz, amit csinálunk. Vajon mit szólna a többi diák és tanár, ha rájönnek a kapcsolatunkra?
- Akkor ideje hazamenni és ágyba bújni - csípett az arcomba viccelődve.
- Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim - köhintett valaki nem messze tőlünk, mire mindketten oda kaptunk a fejünket és az ismeretlen férfi láttán Jongin arca szabályosan megmerevedett. Mintha nem örülne a találkozásnak. - Micsoda véletlen, hogy itt találkozunk, Jongin - folytatta az ismeretlen. - A kis hölgy a barátnőd? Nagyon örvendek, a nevem Wu Yi Fan, Jongin egyik régi barátja.
- A-ahn Soojung - mutatkoztam be, és kezet fogtam a férfival, de mielőtt meg elhúzhattam volna, megragadta a tenyerem és egy csókot nyomott a kézfejemre, mire Jongin felmorrant, és elkapta a karom előle.
- Mit keresel itt, Kris? - nézett rá összeszűkített szemekkel Jongin, én pedig a Kris név hallatán meglepettem pislogtam.
- Szórakozni jöttem, bár elég szomorú, hogy nincs egy olyan bájos kísérőm, mint neked, Kai.
Kai? Mi a franc történik itt?
- Az - morogta az említett. - Éppen indulni készültünk. Soojung fáradt, úgyhogy most el is köszönnénk.
- Milyen kár. Pedig szívesen megismertem volna a hölgyet közelebbről is.
- Talán majd legközelebb. Viszlát, Kris - ezzel már indultunk is volna, de a Krisnek nevezett férfi közbeszólt.
- Kai! Ne felejtsd el, hogy a jövőhéten fizetned kell. Ha nem fizetsz, tudod, mi lesz.
Jongin szemei mintha szikrákat szórtak volna, de nem fordult meg.
- Rendben! - válaszolt háttal.
- Vigyázz magadra és a kis barátnődre. További jó szórakozást! - Hangja furcsán csengett. Nem tudom, milyen kapcsolatban állhattak, de számomra úgy hangzott, mintha az utolsó mondatát fenyegetésnek szánta volna.
Még utoljára visszanéztem a magas, öltönyös, sötét hajú férfire, aki távolodó alakunkat figyelte. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, és meg mertem volna esküdni, hogy rám kacsintott. Azonnal elkaptam a tekintetem és csendben ballagtam Jongin mellett, amíg elég messzire nem értünk.
- Ki volt ez a pasas? - pislogtam kíváncsian Jonginra, de látszott rajta, hogy nem akar róla beszélni.
- Neked azt nem kell tudnod.
- Baj van? - érdeklődtem félve, de ezzel csak azt értem el, hogy a másik még dühösebb lett.
- Semmi közöd hozzá! - förmedt rám, mire megremegtem. Félelem járta át az egész testem. A boldog és kedves Jongin egy pillanat alatt eltűnt. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - súgta bocsánatkérően a vidámpark kapuja előtt, és egy gyengéd ölelésbe húzott. - Csak féltelek, az a férfi nem éppen a legjobb emberek közé tartozik, és úgy vettem észre, hogy tetszettél neki.
- Tetszettem? - ismételtem meglepetten.
- Nem láttad, hogy végigmért? Nem akarom, hogy találkozz vele!
- Jól van, jól van - kuncogtam, s habár az egész olyan volt, mintha Jongin csak féltékeny lenne, valahol legbelül mégis rossz érzésem támadt. - És mit kell kifizetned neki?
Erre a kérdésre éreztem, ahogy engem ölelő karjaiban az izmai megrándulnak.
- Csak... Csak egy tartozást - sóhajtott kissé frusztrálva. - Menjünk, biztos fáradt vagy.
- Igen - bólintottam és ezzel lezártuk a beszélgetést.
Este hétre értünk vissza a házunkhoz. A konyhában a lámpa már égett, ez csak annyit jelentett, hogy anya hazaért. Dió nagyságúra zsugorodott a gyomrom, ahogy belegondoltam, mindjárt találkozni fog Jonginnal. Ez nem olyan, mintha bemutatnám neki a barátom?
- Köszönöm, hogy elhoztál - fordultam Jongin felé. - Nagyon jól éreztem magam, de most már neked is haza kellene menned. Biztos nagyon fáradt vagy - vizslattam arcát, ami még mindig nagyon helyes volt.
- Először beszélek az édesanyáddal - mosolyodott el. Valószínűleg rájött a tervemre, de nem mondhattam neki nemet.
- És mit akarsz neki mondani? - érdeklődtem feszülten.
- Majd meglátod! - ezzel kihúzott a kocsiból, de az ajtóhoz vezető úton nem fogta meg a kezem.
- Megjöttem - kiabáltam, amint beléptünk a házba.
- Hol voltál? Már halálra aggódta... Ó, jó estét - váltott hangszínt, amikor észrevette a mögöttem lévő férfit.
- Jó estét, Mrs. Ahn. A nevem Kim Jongin, Soojung matematika tanára vagyok - nyújtott kezet illedelmesen. Amint az anyám meghallotta Jongin teljes nevét, elkerekedtek a szemei.
- Oh, Mr. Kim, nagyon örülök, már sokat hallottam magáról - kacsintott rá anya, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Milyen kínos.
- Valóban? Remélem, csak jót - nevetett hangosan Jongin, mire az anyám is csatlakozott hozzá... Ezek ketten...
- Ne haragudjon, amiért nem értesítettem hamarabb. Tegnap este korrepetálást tartottam Soojungnak, ami kissé elhúzódott, ezért megegyeztünk abban, hogy nálam tölti az éjszakát. Hazahoztam ma reggel, de Ön már nem volt itt, így folytattuk a tanulást az egyik közeli könyvtárban. Soojung igazán okos lány, büszke lehet rá - magyarázta komolyan Jongin, az én állam pedig valahol a földön koppant. Annyira hitelesre sikerült a hazugsága, hogy még én is bevettem ezt a könyvtárban tanulós mesét.
- Igazán kedves, hogy órán kívül is foglalkozik ezzel a buta lánnyal. A matematika sajnos nem az erőssége - válaszolt anyám, miközben megveregette a vállam. - Nahát, ez mi? - pillantott a kezemben lévő nyuszira, amit korábban kaptam Jongintól.
- Az csak egy kis apróság. Tudja Mrs. Ahn minden a kompromisszumokon múlik. Egyezséget kötöttünk Soojunggal, ha sikerült minden feladatot hibátlanra megoldania, akkor veszek neki ajándékba valamit.
- Ez nagyszerűen hangzik. Szívem, miért nem mondtad, hogy Mr. Kim ennyire kedves és figyelmes? - fordult felém anya. Nagyokat pislogtam, és csak bámultam magam elé.
- Ha továbbra is ilyen keményen tanul, biztos vagyok benne, hogy ötös lesz év végén - nézett rám mosolyogva, de láttam szemeimben a perverz csillogást. Hihetetlen, hogy még az anyám előtt is erre gondol.
- Én most felmegyek a szobámba - morogtam kissé mérgesen és elindultam a lépcső felé.
- Soojung! Miért nem mutatod meg Mr. Kimnek a szobádat?
- Hogy mi? - fordultam hátra.
- Mutasd meg neki, addig készítek egy teát vagy kávét. Mit szeretne Mr. Kim?
- Köszönöm, de nem kérek semmit, Mrs. Ahn - válaszolt Jongin, miközben utánam jött a lépcsőn.
Amint felértünk a szobámba, és becsuktam magam után az ajtót, Jongin azonnal a karjaiba vont.
- Kompromisszum, mi? - morogtam a vállába.
- Valamit mondanom kellett - nevetett, majd óvatosan eltolt magától, és sötét íriszeivel körbe pásztázta a szobát. - Ez igazán lányos - állapította meg a rózsaszínágynemű láttán.
- Nem tetszik? Akkor mehetsz haza - mutattam az ajtóm felé, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy egész nap le volt halkítva telefonom és senki sem tudott elérni. Gyorsan kikaptam a kis kütyüt a zsebemből, és ledöbbentem, amikor megláttam, mennyi nem fogadott hívásom volt Joonmyuntól. - Joonmyun keresett... 20 nem fogadott hívás.
- Engem is - motyogta Jongin, miután ő is elővette a mobilját. - Ezek szerint tényleg fontos lehet. Felhívom!
Csendben bólintottam egyet, és figyeltem, ahogy megnyomja a hívás gombot és a füléhez emeli a telefont.
- Joonmyun - szólt bele, majd néhány másodpercre elhallgatott. - Ne haragudj, elfoglalt voltam. Igen, Soojunggal. Miért? Hogy? Sulli? - Ekkor rám nézett, és nagyon furcsa, számomra eddig ismeretlen kifejezés ült ki az arcára. Tekintete elidőzött rajtam, mintha azon gondolkodna, mit mondjon. - Jól van, megyek. Szia. - Ezzel kinyomta a telefont és felsóhajtott.
- Valami baj van? - érdeklődtem aggódva, de Jongin nézett rám.
- El kell mennem...
- Mi történt?
- Semmi, csak... - Hirtelen rám emelte a tekintetét, majd közelebb lépdelt, és egyik tenyerét az arcomra vezette. - Az a fontos, hogy szeretlek. Ezt jegyezd meg. Akármi történik, ne felejtsd el, amit mondtam, jó? Szeretlek. - Lassan lehajolt hozzám, és gyengéden rányomta ajkait az ajkaimra. Néhány másodperc után viszonoztam finom csókját, ami egyre hevesebbé vált.
- Aludj jól! Hétfőn találkozunk - mondta, miután elvált tőlem. Utoljára végigsimított az arcomon, és egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat.
Mégis mi történt, amiért ilyen sietve le kellett rohannia? Sulli?
Rossz érzés kerített hatalmába, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Felsóhajtottam, majd odasétáltam az tükrös asztalomhoz. Ahogy körbe pillantottam a tetején, megláttam a naplómat. Nem is írtam bele azóta, hogy Jongin megtalálta. Talán ideje lenne frissíteni, mielőtt elfelejtem, mi történt velem az elmúlt napokban.
- M-mit? - kérdeztem kissé félve. Nem akartam újabb szexuális-zaklatás áldozata lenni, és ismerve Jongin elméjét, nem igazán tudtam elképzelni, hogy mi lehet az a más.
- Meglepetés - elkapta a karom, és elkezdett az előszoba felé húzni. - Vedd fel a cipőd, a kocsiban megvárlak.
Miután magamra hagyott a gondolataimmal, komótosan felhúztam a lábbelimet. Jongin viselkedése nagyon szokatlan volt számomra. Hozzászoktam és rosszindulatú, gonosz, és perverz matektanárhoz, s habár az utóbbi stimmelt, most egy teljesen új oldalát mutatta meg. Felhőtlenül boldog és jókedvű volt. Tényleg én váltottam ki belőle ezt a pozitív viselkedést? Egyik részem örült neki, hogy meg tudom változtatni és akár még jó embert is csinálhatok belőle, a másik részem viszont félt, mert hatalmas felelősséget vállaltam magamra. Egyelőre nem voltam biztos benne, hogy tényleg szeretem. Magát a szerelem szót sem tudtam volna definiálni. Az egyetlen ember, aki iránt ehhez hasonló dolgot éreztem, az Joonmyun volt, de mégsem lehettem belé annyira szerelmes, ha most Jonginnal vagyok. Túl sok kérdés kavargott bennem, és még a legegyszerűbbekre sem találtam a választ. Lehet csak hagynom kellene, hogy az idő döntsön helyettem?
Felsóhajtottam, és kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd gondosan bezárva a ház ajtaját Jongin után mentem. Beszálltam mellé a kocsiba, mire beindította a motort és elhajtott.
- Áruld már el, hová megyünk! - erősködtem, de az utóbbi öt percben képtelen voltam választ kicsalni belőle.
- Mondtam, hogy meglepetés. Ne légy ilyen türelmetlen, mindjárt ott vagyunk - kacsintott rám a visszapillantó-tükörből, én pedig egy sóhajjal adtam tudtára elégedetlenségemet.
Az ablakra tapadtam, és az út további részében a tájat és az utcákat figyeltem. Nem volt ismerős a környék, a belváros azon része lehetett, ahol még sosem jártam. Seoul hatalmas volt, és hiába nőttem fel itt, még mindig volt olyan terület, amit egyáltalán nem ismertem.
- Jól van, akkor most csukd be a szemed, mert mindjárt ott vagyunk - utasított Jongin. - Nem ér lesni!
- Oké-oké - válaszoltam engedelmesen, és lehunytam a pilláim. Néhány perccel később érdekes zene csapta meg a fülem. Ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani, hogy hol lehettünk.
- Most már kinyithatod - mondta Jongin, miután kiszállt a kocsiból és ajtót nyitott nekem is. Amint felnyitottam a szempilláim egy hatalmas kapu tárult elém, aminek tetején nagy, fényes betűk rakták ki a Vidámpark feliratot.
- Nahát - ámuldoztam mosolyogva, ahogy szemeim bejárták a terepet. A zene hangos volt, az emberek pedig hemzsegtek a bejáratnál. - Nem is emlékszem, mikor volt utoljára vidámparkban - pillantottam Jonginra, aki hatalmas boldogságom láttán elmosolyodott.
- Örülök, hogy tetszik! - szemeiben furcsa fény csillogott. Kinyújtotta egyik kezét jelezve, hogy fogjam meg. Ezzel a lendülettel pedig óvatosan kirántott a kocsiból, majd szabad kezével bezárta azt. - Indulás - mondta, miközben összefűzte az ujjainkat. Elkerekedett szemekkel pislogtam a a kezünkre. Még soha senki sem fogta meg így nyilvánosan. A szívem egyre hevesebben vert, az arcom felforrósodott, így inkább a földet kezdtem tanulmányozni, mielőtt még Jongin is észrevehette volna zavaromat.
- Hé - torpant meg, miután beléptünk a vidámpark területére. - Mi a baj? - kérdezte aggódva, s egyik ujjával az állam alá nyúlt.
- Semmi... csak, olyan szokatlan ez az egész - mondtam, miközben meglendítettem összekulcsolt kezünket.
- Szeretnéd, hogy elengedjem?
- Nem... Csak... Semmi, mindegy - húztam egy halvány mosolyra a szám, mire Jongin közelebb húzott magához és átölelt.
- Nem vagy éhes?
- De - bólogattam hevesen, és pontosan abban a pillanatban hatalmasat kordult a gyomrom.
- Mit szeretnél? - érdeklődött nevetve, én pedig mosolyát látva még mindig nem tudtam felfogni, hogy ő valójában depressziós. Mi a fene történik?
- Pizzát! - kántáltam megállás nélkül, ami még szélesebb mosolyt varázsolt Jongin arcára. Fogalmam sem volta, hogy mi ütött belém, és miért viselkedek ilyen bolondosan, de annyira jól éreztem magam, hogy szavakba sem tudtam volna önteni. Sikerült megfeledkezni minden gondomról.
- Hm, ez isteni volt - motyogtam teli szájjal a második pizzám utolsó falatja közben. - Legszívesebben egész nap ezt enném!
- Hozzak még? - kuncogott Jongin.
- Ah, nem! Elég lesz. Mindjárt szétdurranok - dőltem hátra a székben akárcsak egy jól lakott óvodás.
- Yah! Úgy eszel, mint egy öt éves - szidott Jongin, miközben előre hajolt az asztalon. Olyan közel jött, hogy szinte összeért az orrunk. Hüvelyujját végighúzta ajkaim mentén, hogy így távolítsa el az ebédem morzsáit. - Szeretlek - súgta oda halkan, mire kihagyott egy ütemet a szívem, de nem tudtam, hogy hogy reagáljak.
- Yah! Ne mássz a képembe! Mi van, ha meglát valaki?
- Ugyan, ki látna meg? És amúgy is, szombat van, iskolán kívül vagyunk. Azt csinálunk, amit akarunk - sorolta lelkesen, majd egy apró puszit nyomott az ajkaimra. - Gyere, lövök neked valamit! - intett fejével az egyik közeli bódé felé, ahol különböző plüss állatokat lehetett nyerni.
- Oké - mondtam újult erővel, miközben mindketten felálltunk az asztaltól és elindult az említett helyhez.
Én hátulról figyeltem, ahogy Jongin vált néhány szót a bódé tulajdonosával, majd elvesz egy játékfegyvert. A feladat egyszerű volt, öt lövésből legalább négy dobozt le kell verni ahhoz, hogy nyerhessünk. Ha sikerül négyet, akkor a közepes méretű plüssökből választhatunk, de ha sikerül mind az öt, akkor a legnagyobbak közül.
Az első kettő könnyen ment, a harmadik sem okozott problémát, de negyedik sajnos nem sikerült. Elhúztam a szám, és kezdtem beletörődni, hogy nem lesz plüss állatom. Jongin nagyon koncentrált, próbálta tökéletesen becélozni az utolsó dobozt.
Nagy szemekkel néztem, amint meghúzza a ravaszt, a másodpercek lelassultak, én pedig beharaptam az ajkam az izgatottságtól. A golyó gyorsan közeledett a doboz felé, és végül el is találta azt, amire hatalmas ujjongásba törtem ki.
- Azta - ámuldoztam. Jongin letette a a fegyvert az asztalra, és mosolyogva felém fordult.
- Na melyiket szeretnéd? - kérdezte, miközben elkapta a derekamat, hogy magához húzzon.
- Hm.. - gondolkodtam, ahogy végignéztem a plüssállatok széles választékán. Volt ott mindenféle, de az én szavam megakadt az egyiken. - Legyen az - mutattam egy körülbelül 50 centi magas, fehér nyuszira. A bódés bólintott egyet, és levette a nyereményemet.
- Gratulálok - mondta, majd átadta a nyuszit nekem.
- Köszönjük szépen - mosolygott Jongin, majd rám emelte sötét íriszeit.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, lábujjhegyre álltam, hogy felérjek hozzá, és egy gyors puszit nyomtam ajkaira.
- Köszönöm, Jongin! - súgtam halkan.
- Szeretem látni, amikor ilyen boldog vagy. Engem is boldoggá tesz. Tényleg te vagy a legjobb gyógyszer a betegségemre. Melletted olyan normálisnak érzem magam.
Az arcom egyre vörösebb lett. Fogalmam sincs, hogy csinálta, de a romantikus oldalának mindig sikerült zavarba hoznia. Hihetetlen.
- Na, menjünk. Még egy csomó minden van, amit ki akarok próbálni - magyarázta, ahogy elindult az ellenkező irányba.
A délután további része remekül telt. Mindketten lehalkítottuk a telefonunkat, nem érdekelt, hogy ki hív. Most csak egymással foglalkoztunk, hogy jobban megismerkedjünk. Hiába volt Jongin a matektanárom már több mint 2 éve, egyáltalán nem ismertük egymást. Mindig úgy könyveltem el, hogy ő egy beképzelt, undok matektanár, aki szereti a nőket, de tévedtem. Viselkedésének hátterében egy komoly betegség állt. Talán ezért nem szabad elítélni senkit sem elsőre. Nem tudhatjuk, hogy mi van a felszín alatt.
Valóban újdonság volt, hogy van egy ilyen romantikus és törődő oldala is. Annyira jól esett, hogy nem kellett mással versengenem a figyelméért. Teljesen megváltozott a szememben.
A délután folyamán még számos attrakciót kipróbáltunk. Felültünk az egyik hullámvasútra, amit először nagyon elleneztem. Féltem ezektől, de Jonginnak sikerült meggyőznie, amit végül nem bántam meg. Habár ijesztő volt, rettentően élveztem minden percét, és Jongin mellett teljes biztonságba éreztem magam. Ezután kipróbáltuk a dodzsemet, a gokartot és az óriáskereket is.
Hat óra után szálltunk le az utolsó attrakcióról. Minden erőm elszállt, fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Kezdett sötétedni, a lámpák felkapcsolódtak, ami varázslatos megvilágítást adott az egész parknak. Olyan volt, mint egy filmben.
- Na, eszünk még egy pizzát? - néztem rám Jongin mosolyogva, és végre az ő szemeiben is felfedeztem a fáradtság jeleit.
- Azt hiszem, már ahhoz sincs erőm, hogy megrágjam a falatokat - sóhajtottam, miközben összekulcsolt ujjainkat figyeltem. Kellemes bizsergés fogott el, ahogy azon gondolkodtam, bárcsak mindennap így sétálhatnának, de amikor eszembe jutott az iskola a pozitív érzéseket negatív érzések váltották fel, és rájöttem, hogy mennyire bűnös és rossz, amit csinálunk. Vajon mit szólna a többi diák és tanár, ha rájönnek a kapcsolatunkra?
- Akkor ideje hazamenni és ágyba bújni - csípett az arcomba viccelődve.
- Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim - köhintett valaki nem messze tőlünk, mire mindketten oda kaptunk a fejünket és az ismeretlen férfi láttán Jongin arca szabályosan megmerevedett. Mintha nem örülne a találkozásnak. - Micsoda véletlen, hogy itt találkozunk, Jongin - folytatta az ismeretlen. - A kis hölgy a barátnőd? Nagyon örvendek, a nevem Wu Yi Fan, Jongin egyik régi barátja.
- A-ahn Soojung - mutatkoztam be, és kezet fogtam a férfival, de mielőtt meg elhúzhattam volna, megragadta a tenyerem és egy csókot nyomott a kézfejemre, mire Jongin felmorrant, és elkapta a karom előle.
- Mit keresel itt, Kris? - nézett rá összeszűkített szemekkel Jongin, én pedig a Kris név hallatán meglepettem pislogtam.
- Szórakozni jöttem, bár elég szomorú, hogy nincs egy olyan bájos kísérőm, mint neked, Kai.
Kai? Mi a franc történik itt?
- Az - morogta az említett. - Éppen indulni készültünk. Soojung fáradt, úgyhogy most el is köszönnénk.
- Milyen kár. Pedig szívesen megismertem volna a hölgyet közelebbről is.
- Talán majd legközelebb. Viszlát, Kris - ezzel már indultunk is volna, de a Krisnek nevezett férfi közbeszólt.
- Kai! Ne felejtsd el, hogy a jövőhéten fizetned kell. Ha nem fizetsz, tudod, mi lesz.
Jongin szemei mintha szikrákat szórtak volna, de nem fordult meg.
- Rendben! - válaszolt háttal.
- Vigyázz magadra és a kis barátnődre. További jó szórakozást! - Hangja furcsán csengett. Nem tudom, milyen kapcsolatban állhattak, de számomra úgy hangzott, mintha az utolsó mondatát fenyegetésnek szánta volna.
Még utoljára visszanéztem a magas, öltönyös, sötét hajú férfire, aki távolodó alakunkat figyelte. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetünk, és meg mertem volna esküdni, hogy rám kacsintott. Azonnal elkaptam a tekintetem és csendben ballagtam Jongin mellett, amíg elég messzire nem értünk.
- Ki volt ez a pasas? - pislogtam kíváncsian Jonginra, de látszott rajta, hogy nem akar róla beszélni.
- Neked azt nem kell tudnod.
- Baj van? - érdeklődtem félve, de ezzel csak azt értem el, hogy a másik még dühösebb lett.
- Semmi közöd hozzá! - förmedt rám, mire megremegtem. Félelem járta át az egész testem. A boldog és kedves Jongin egy pillanat alatt eltűnt. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - súgta bocsánatkérően a vidámpark kapuja előtt, és egy gyengéd ölelésbe húzott. - Csak féltelek, az a férfi nem éppen a legjobb emberek közé tartozik, és úgy vettem észre, hogy tetszettél neki.
- Tetszettem? - ismételtem meglepetten.
- Nem láttad, hogy végigmért? Nem akarom, hogy találkozz vele!
- Jól van, jól van - kuncogtam, s habár az egész olyan volt, mintha Jongin csak féltékeny lenne, valahol legbelül mégis rossz érzésem támadt. - És mit kell kifizetned neki?
Erre a kérdésre éreztem, ahogy engem ölelő karjaiban az izmai megrándulnak.
- Csak... Csak egy tartozást - sóhajtott kissé frusztrálva. - Menjünk, biztos fáradt vagy.
- Igen - bólintottam és ezzel lezártuk a beszélgetést.
Este hétre értünk vissza a házunkhoz. A konyhában a lámpa már égett, ez csak annyit jelentett, hogy anya hazaért. Dió nagyságúra zsugorodott a gyomrom, ahogy belegondoltam, mindjárt találkozni fog Jonginnal. Ez nem olyan, mintha bemutatnám neki a barátom?
- Köszönöm, hogy elhoztál - fordultam Jongin felé. - Nagyon jól éreztem magam, de most már neked is haza kellene menned. Biztos nagyon fáradt vagy - vizslattam arcát, ami még mindig nagyon helyes volt.
- Először beszélek az édesanyáddal - mosolyodott el. Valószínűleg rájött a tervemre, de nem mondhattam neki nemet.
- És mit akarsz neki mondani? - érdeklődtem feszülten.
- Majd meglátod! - ezzel kihúzott a kocsiból, de az ajtóhoz vezető úton nem fogta meg a kezem.
- Megjöttem - kiabáltam, amint beléptünk a házba.
- Hol voltál? Már halálra aggódta... Ó, jó estét - váltott hangszínt, amikor észrevette a mögöttem lévő férfit.
- Jó estét, Mrs. Ahn. A nevem Kim Jongin, Soojung matematika tanára vagyok - nyújtott kezet illedelmesen. Amint az anyám meghallotta Jongin teljes nevét, elkerekedtek a szemei.
- Oh, Mr. Kim, nagyon örülök, már sokat hallottam magáról - kacsintott rá anya, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Milyen kínos.
- Valóban? Remélem, csak jót - nevetett hangosan Jongin, mire az anyám is csatlakozott hozzá... Ezek ketten...
- Ne haragudjon, amiért nem értesítettem hamarabb. Tegnap este korrepetálást tartottam Soojungnak, ami kissé elhúzódott, ezért megegyeztünk abban, hogy nálam tölti az éjszakát. Hazahoztam ma reggel, de Ön már nem volt itt, így folytattuk a tanulást az egyik közeli könyvtárban. Soojung igazán okos lány, büszke lehet rá - magyarázta komolyan Jongin, az én állam pedig valahol a földön koppant. Annyira hitelesre sikerült a hazugsága, hogy még én is bevettem ezt a könyvtárban tanulós mesét.
- Igazán kedves, hogy órán kívül is foglalkozik ezzel a buta lánnyal. A matematika sajnos nem az erőssége - válaszolt anyám, miközben megveregette a vállam. - Nahát, ez mi? - pillantott a kezemben lévő nyuszira, amit korábban kaptam Jongintól.
- Az csak egy kis apróság. Tudja Mrs. Ahn minden a kompromisszumokon múlik. Egyezséget kötöttünk Soojunggal, ha sikerült minden feladatot hibátlanra megoldania, akkor veszek neki ajándékba valamit.
- Ez nagyszerűen hangzik. Szívem, miért nem mondtad, hogy Mr. Kim ennyire kedves és figyelmes? - fordult felém anya. Nagyokat pislogtam, és csak bámultam magam elé.
- Ha továbbra is ilyen keményen tanul, biztos vagyok benne, hogy ötös lesz év végén - nézett rám mosolyogva, de láttam szemeimben a perverz csillogást. Hihetetlen, hogy még az anyám előtt is erre gondol.
- Én most felmegyek a szobámba - morogtam kissé mérgesen és elindultam a lépcső felé.
- Soojung! Miért nem mutatod meg Mr. Kimnek a szobádat?
- Hogy mi? - fordultam hátra.
- Mutasd meg neki, addig készítek egy teát vagy kávét. Mit szeretne Mr. Kim?
- Köszönöm, de nem kérek semmit, Mrs. Ahn - válaszolt Jongin, miközben utánam jött a lépcsőn.
Amint felértünk a szobámba, és becsuktam magam után az ajtót, Jongin azonnal a karjaiba vont.
- Kompromisszum, mi? - morogtam a vállába.
- Valamit mondanom kellett - nevetett, majd óvatosan eltolt magától, és sötét íriszeivel körbe pásztázta a szobát. - Ez igazán lányos - állapította meg a rózsaszínágynemű láttán.
- Nem tetszik? Akkor mehetsz haza - mutattam az ajtóm felé, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy egész nap le volt halkítva telefonom és senki sem tudott elérni. Gyorsan kikaptam a kis kütyüt a zsebemből, és ledöbbentem, amikor megláttam, mennyi nem fogadott hívásom volt Joonmyuntól. - Joonmyun keresett... 20 nem fogadott hívás.
- Engem is - motyogta Jongin, miután ő is elővette a mobilját. - Ezek szerint tényleg fontos lehet. Felhívom!
Csendben bólintottam egyet, és figyeltem, ahogy megnyomja a hívás gombot és a füléhez emeli a telefont.
- Joonmyun - szólt bele, majd néhány másodpercre elhallgatott. - Ne haragudj, elfoglalt voltam. Igen, Soojunggal. Miért? Hogy? Sulli? - Ekkor rám nézett, és nagyon furcsa, számomra eddig ismeretlen kifejezés ült ki az arcára. Tekintete elidőzött rajtam, mintha azon gondolkodna, mit mondjon. - Jól van, megyek. Szia. - Ezzel kinyomta a telefont és felsóhajtott.
- Valami baj van? - érdeklődtem aggódva, de Jongin nézett rám.
- El kell mennem...
- Mi történt?
- Semmi, csak... - Hirtelen rám emelte a tekintetét, majd közelebb lépdelt, és egyik tenyerét az arcomra vezette. - Az a fontos, hogy szeretlek. Ezt jegyezd meg. Akármi történik, ne felejtsd el, amit mondtam, jó? Szeretlek. - Lassan lehajolt hozzám, és gyengéden rányomta ajkait az ajkaimra. Néhány másodperc után viszonoztam finom csókját, ami egyre hevesebbé vált.
- Aludj jól! Hétfőn találkozunk - mondta, miután elvált tőlem. Utoljára végigsimított az arcomon, és egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd elhagyta a szobámat.
Mégis mi történt, amiért ilyen sietve le kellett rohannia? Sulli?
Rossz érzés kerített hatalmába, de nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Felsóhajtottam, majd odasétáltam az tükrös asztalomhoz. Ahogy körbe pillantottam a tetején, megláttam a naplómat. Nem is írtam bele azóta, hogy Jongin megtalálta. Talán ideje lenne frissíteni, mielőtt elfelejtem, mi történt velem az elmúlt napokban.
