4. Bejegyzés [part 3]

2014. 09. 15. Hétfő

 - Ó, Joonmyun-ah,  már haza is jöttél? Azt hittem, a kórházban töltöd a délutánt.

- Azt mondta az orvo... Mi ez? Miért nincs rajtad ruha? Már megint haza hoztál valakit? 

A szívem elszorult kedves hangjától, és a bűntudat az eddigieknél és erősebben marta a belsőmet. 

- Ja. Miért nem nézed meg a saját szemeddel? Szerintem tetszeni fog.

- M-Miről beszélsz? - kérdezte összezavarodva Joonmyun, majd egyre közeledő lépteinek hangjára lettem figyelmes.

- Nézd csak meg - mondta Jongin, s bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy arcán ördögi vigyor bujkált.

Lehunytam a szemeim, mást nem tudtam tenni, mert a kezeimen lévő bilincsek megakadályoztak. Tehetetlenül, meztelenül és megalázva feküdtem Kim Jongin ágyában, miközben a könnyeim patakokban folytak az arcomon. 

- So... Soojung-ah? - hallottam meg Joonmyun rekedtes hangját az ajtóból. Résnyire nyitottam a pilláim, - mert jobban nem mertem - és láttam, hogy az arca teljesen elsápadt. Egész lénye ledermedt és nagyokat pislogva bámult az ágy felé. Testemmel elfordultam tőle, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. 

- Na, te is szeretnél egy menetet? - viccelődött Jongin.

- Te szemét állat - mondta indulatosan a bátyja immár a folyosón. - Miért csinálod ezt? Bosszút akarsz állni? - kiabált, én pedig sírva hallgattam a vitájukat. Ennél rosszabb helyzetbe már nem is keveredhettem volna. 

- Csak szórakozok - nevetett Jongin, majd a következő pillanatban hangos puffanásra lettem figyelmes. 

- Ne érdekel, mit csinálsz, de őt hagyd ki belőle. Mit ártott neked? 

- Hogy mertél megütni? - kérdezte hitetlenkedve Jongin, figyelmen kívül hagyva testvére előző kérdését. 

- Megérdemelted - válaszolt dühösen Joonmyun, de ekkor újabb puffanás halasztódott kintről. mindketten feljajdultak, a fiatalabbik pedig hangos káromkodásba kezdett. 

- Baszd meg, Joonmyun - morogta dühösen, majd valami - talán egy kép, vagy egy váza - reccsent a padlón.

A dulakodás hangjától még erősebb sírógörcs tört rám. Képesek egymásnak esni odakint. 

Ez csak egy rémálom lehet. Ébredj fel Soojung. Gyerünk. 

Egyszer csak elhalkultak a kinti zajok, egyedül zokogó hangom törte meg a szoba csendjét. Hirtelen besüppedt mellettem az ágy, mire kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Joonmyun ül mellettem szomorú, aggódó tekintettel. A szájából folyt a vér, és mintha a orra is megdagadt volna, de fájdalom jele egyáltalán nem látszott rajta. 

Amint összetalálkozott a pillantásunk, azonnal becsuktam a szemeim, és kétségbeesettem felzokogtam. 

- Shh - vigasztalt lágy hangon, miközben puha tenyerével végig simított az arcom élén. - Itt vagyok. Szavaitól kellemes melegség járta át a testem, kissé megnyugtatott. Miért ilyen kedves velem? Még ezek után is aggódik értem...

Néhány pillanattal később megéreztem finom ujjait a csuklómon. Gyengén megtapogatta kipirult bőrömet, majd egy mély sóhajt hallatott, és óvatosan, a fiókban talált kulcs segítségével kiszabadította elzsibbadt tagjaim a fogságból.

Két karom erőtlenül hullott a fejem felé, és még ahhoz sem volt erőm, hogy magam mellé húzzam őket, vagy legalább valamennyire eltakarjam meztelen testemet.

Felnyitottam a szemeim, és ismét sírás tört rám, amikor megláttam a hasamat beterítő fehér, véres váladékot. A hányinger kerülgetett, mocskosnak éreztem magam, és bele sem mertem gondolni, hogy épp mi járhatott Joonmyun fejében.

- Fel tudsz állni? - kérdezte halkan, miután vissza ült mellém.

Megpróbáltam feltámaszkodni a kezeimre, de az első mozdulat után visszaestem az ágyra. Sem fizikailag, sem lelkileg nem volt bennem annyi erő, hogy megmozduljak.

Látva ezt, Joonmyun egyik kezével a térdem alá nyúlt, másikkal a hátamat támasztotta meg és felemelt az ölébe. Elrugaszkodott velem az ágytól, és elindult az ajtó felé. Kifelé menet megláttam a hatalmas vörös foltot a lepedőn, mire elszorult a torkom. Ez minden annak a szadista Jonginnak a műve.

Átkaroltam Joonmyun nyakát, és fejemet a vállába fúrtam. Mélyen belélegeztem kellemes illatát, s habár ugyanazt a parfümöt használta, mint a testvére, rajta még is nyugtatóan hatott rám.

- H-hol van Jongin? - érdeklődtem sírástól eltorzult hangon, ahogy kiéltünk az emelet előszobájába.

- Elment - válaszolt Joonmyun, miután elindult az egyik ajtó felé. Lassan benyitott az apró, fényes helységben, ami egy fürdő szoba volt. - Megfürdetlek, jó? - nézett rám habozva.

Bólintottam, mire óvatosan beültetett a kádba. Felhúztam a lábaim, rettenetesen sajgott az alsó felem, még ülni is nehezemre esett.

Joonmyun leguggolt mellém, és mielőtt megnyitotta volna a csapot, egyik kezével kiseperte a hajat az arcomból, és hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket.

Összetalálkozott a tekintetünk, szemében kellemes melegség és nyugalom csillogott, de némi szomorúság és düh is párosult velük.

- Minden rendben - súgta mosolyogva, majd megnyitotta a meleg vizet. Beállította a megfelelő hőfokot, ami nem volt se túl meleg, se túl hideg.  Először a lábamra irányította a zuhanyt, szabad kezével végigsimított a bőrömön. Ujjaival gyengéden masszírozta a bokámat, a térdemet és a combomat is. Miután végzett, a hajamat, a hátamat, és a mellkasomat is bevizezte. Nyomott egy kis sampont a fejemre, és jó habosra dörzsölte vele a fejbőröm. Kellemes bizsergés fogott el, lehunytam a pilláim és felsóhajtottam, míg a hajamat mosta.

Leöblítette a kezét, majd bekente az egész testem tusfürdővel. A mai nap után már nem zavart, amikor ujjával a fenekemhez, vagy a mellemhez ért. Örültem, hogy megszabadít Jongin érintéseitől.

Jól eső sóhaj szökött fel belőlem, ahogy tenyerébe vette egyik mellem. Akármennyire fájt az alsó felem, a Joonmyun iránti vágyamat nem tudtam palástolni, és gyengéd érintéseitől benedvesedtem. Reménykedtem benne, hogy nem veszi észre, miközben lábaim közé simított. Az arcára pillantottam, ami teljesen komoly volt. Egy halvány mosolyra húztam a szám, ahogy elkönyveltem magamban, mennyire tisztességes, és nem használja ki a helyzetet.

Leöblítette a tusfürdőt és a sampont a fejemről, majd elzárta a csapot, és keresett néhány törölközőt. Az egyiket a fejemre csavarta, a másikat pedig a testem köré.

Óvatosan kiszálltam a kádból, és a szélének támaszkodtam, míg Joonmyun megtörölt. Kissé zavarba jöttem, ahogy éreztem, végig pillant meztelen valómon, de gyorsan végzett, és vissza csavart a törölközőbe. Megfogta a derekam, majd elindult egy másik szoba felé.

Kissé lassan és fájdalmasan lépdeltem mellette, de biztosra vettem, ha nem támaszkodhattam volna belé, még ennyire sem ment volna.

- Ülj le ide - bökött fejével az ágy felé, miután beértünk - valószínűleg - az ő szobájába. - Megkeresem a ruháid, aztán beszélünk - nyomott egy puszit a homlokomra kedvesen, majd magamra hagyott.

Összeszorult a gyomrom. Miről akar beszélni? Sejtettem, és féltem, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Ugyanakkor bennem is számos kérdés kavargott.

Néhány másodperccel később vissza is tért, kezében az egyenruhámat tartotta. Leült mellém az ágyra, majd leszedte a hajamról a törölközőt, és gyengéden dörzsölni kezdte vele nedves hajtincseimet. Egy ideig egyikünk sem szólalt meg, de végül győzött a kíváncsiságom.

- Miért szed Jongin-ssi gyógyszereket? - pillantottam Joonmyunra. Kérdésem hallatán megkomolyodott eddig kedves arckifejezése.

- Ő mondta?

- Nem - ráztam a fejem. - A-a szekrényében találtam. Mi az a Lithobid?

- Erről nem szabadna beszélnem. Nem akartalak belekeverni, nem kellett volna elmondnom Jonginnak...

- Elmondani mit? - húztam fel az egyik szemöldököm kíváncsian.

- Nem fontos - köszörülte meg a torkát, majd közelebb húzódott hozzám. - Jongin bipoláris zavarban szenved már három éve. Depressziós, néha magába fordul, és teljesen meggondolatlanul cselekszik. A Lithobid pedig egy erős kedélyjavító gyógyszer mániás depresszió ellen.

- M-miért nem látszik rajta, hogy depressziós? - gondolkodtam hangosan.

- Mert a hipománia fázisában van, vagyis képes logikusan gondolkodni, és tisztában van a tettei súlyával. A depressziót túlzott magabiztossággal próbálja elfedni. De néhány hete furcsán viselkedik, és félek, hogy romlik az állapota - magyarázta szomorúan, miközben a hajammal foglatosodott. Próbáltam minden sejtemmel odafigyelni, hátha megértem Jongin viselkedését. Lehet, hogy azért teszi ezt velem, mert beteg? 

- És mi történik, h-ha romlik az állapota? - kérdeztem félve. Lehet, hogy még rosszabb dolgokat fog tenni? Jézusom! Beleegyeztem egy elmebeteg játékaiba. 

- Kialakul a mánia, amit nem lehet gyógyítani. A hangulatingadozásai, az agresszió, a túlzott szexuális vágy mind arra utal, hogy nem használ a gyógyszer. Ezért próbálom kontrollálni, de nem megy.

Lesokkolt. Minden, amit Joonmyun mondott lesokkolt.

- És mire való az amfetamin?

- Micsoda? - pislogott rám értetlenül Joonmyun.

- Amfetamint és Morfint találtam a  szekrényében, meg egy csomó különböző vényt más gyógyszerekről, mind Joonmyun-ssi aláírásával.

- Én nem írtam fel neki ilyeneket - ráncolta a homlokát. - Ezek is élénkítő szerek, de nem használnak mániás depresszió ellen. Mennyit találtál belőlük?

- Két-három dobozt - mondtam, mire Joonmyun lerakta a törölközőt, felállt és kiment a szobából.

Ez furcsa. Ezek szerint Joning-ssi meghamisította azokat a vényeket? De miért, ha nem is használnak a betegségére? Mi folyik itt? 

Néhány másodperccel később visszatért, és gondterhelt arckifejezéssel leült mellém.

- Soojung - sóhajtott. - Nem akarom, hogy az iskolán kívül találkozz vele. Veszélyes. Nincs tisztában a cselekedeteivel. Nézd meg, mit tett veled most is! - hangja elakadt, megragadta a kezem, és a karjai közé húzott.

Nem tehetem Joonmyun-ssi. Ha nem találkozom vele, akkor Jongin valami szörnyűt fog tenni. Ki tudja, mire képes.

- Ígérd meg, hogy nem találkozol vele - nézett a szemembe mélyen. - Nem akarom, hogy bajod essen.

- Megígérem - hazudtam, csakhogy megnyugtassam. - Megígérem, ha... - gondolkodtam el. Hirtelen eszembe jutott valami.

- Ha?

Nem folytattam az elkezdett mondatot, helyette odahajoltam hozzá, és megcsókoltam az ajkait. Meglepettségemre Joonmyun azonnal viszonozta az érintésem, és egyik keze a derekam köré csúszott. Nem érdekelt, hogy miért nem lehetünk együtt, nem érdekelt, hogy van-e valakije, nem érdekelt, hogy félórával ezelőtt mit tett velem Jongin. Csak őt akartam, és most itt volt rá a nagyszerű lehetőség. Elragadott a hév, hátra dőltem az ágyon, és magammal húztam Joonmyunt is. Óvatosan felém mászott, és finoman csókolta a számat, nyelvével bebocsátást kért ajkaim közé, amit örömmel adtam meg neki.

Biztos voltam benne, hogy normális esetben nem tette volna ezt, ő mindig észszérűén cselekedett, akármekkora volt a csábítás kontrollálta magát, de most... Bizonyára kijött belőle a felgyülemlett feszültség. Felkavarta Joning tette, és ő is vágyott rám, ugyanúgy, mint én rá. Érzéki csókja, és keze amellyel úgy kapaszkodott belém, mintha sosem akarna elengedni mind ezt bizonyították.

Belenyögtem a csókba, amikor törölközőn keresztül rámarkolt az egyik mellemre. Elszakadt tőlem és a nyakamat kezdte kóstolgatni, mire egyik kezemmel utat törtem lefelé, és megragadta a nadrágja övét, hogy kioldjam.

Hirtelen elkapta a kezem, és felnézett rám.

- Ne! - állított meg.

- Miért ne? Én akarom.

- Nem akarok fájdalmat okozni, azok után, amit Jongin tett - mondta keserűen, majd felült az ágyon.  - Nem tehetem ezt. Nem tehetem ezt vele...

- Kivel? - kérdeztem elkerekedett szemekkel, és szívem azonnal összefacsarodott. Hát tényleg van valakije? 

- Bocsáss meg, Soojung - túrt szőke hajába frusztráltam. - Tudom, hogy azt gondolod, hogy szórakozom veled, de nem. Én is kedvellek, és akarlak, de ezek az érzések helytelenek.

Hirtelen eszembe jutott valami.

- Ki az a Sulli? - kérdeztem kíváncsian, mert volt egy olyan érzésem, hogy  neki is köze van mindahhoz, amit ma megtudtam. 

Hát nem egy tündér? :3