2014. 09. 14. Vasárnap
Alig tudtam összeszedni a gondolataimat, mert a következő pillanatban kopogás hallatszott, s valaki benyitott az irodába.
- Ó, úgy látom, megérkezett a vendégünk.
- Jongin-ah, már mondtam, hogy ne...
Amint meghallottam Kim Joonmyun hangját, a szívem kihagyott egy ütemet. Összeszorítottam a szemem, és reméltem, hogy csak álmodom. Ez csak egy rémálom lehet.
- Mit művelsz már megint? - kérdezte Dr. Kim idegesen, miután - valószínűleg - észrevett engem is.
Még mindig az asztalon hasaltam, a fenekem kilátszott a szoknya alól, míg a bugyim valahol a bokámnál akadt meg.
- Miss Ahn, ne legyen tiszteletlen! Miért nem köszönöm Dr. Kimnek? - kérdezte gúnyosan Jongin, miközben egyik kezével a hajamba markolt, és az ajtó felé fordította a fejem. Fájdalmas nyögés hagyta el a torkom, mielőtt felnyitottam pilláim.
Joonmyun-ssi szemei elkerekedtek, arca hófehérré vált, amikor meglátott.
- S-soojung-ah? - nézett rám hitetlenkedve.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, de semmit nem tudtam tenni. Annyira megalázó volt, hogy legszívesebben eltűntem volna a földszínéről. Bele se mertem gondolni, hogy mi járhatott épp Dr. Kim fejében.
- Jongin! - pillantott ezúttal a testvérére, akinek egy önelégült, győzelemittas mosoly ült az arcán.
- Tudtad, hogy ez a kis szajha szerelmes beléd? - nevetett cinikusan, miután elengedte a hajam. Azonnal elfordítottam az arcom, nem bírtam Joonmyun-ssi szemeibe nézni, de a szemem sarkából láttam, ahogy Mr. Kim elveszi a naplóm az asztalról, és átnyújtja a bátyának.
- Mi ez?
- Olvasd el - mondta Jongin, miután odaadta a naplóm. Hátrébb lépett, és karba tett kezekkel figyelte, ahogy Joonmyun kinyitja az első oldalon.
Szemeivel gyorsan átsiklott a sorok felett, majd mikor végzett, összecsukta a naplót.
- Nem romantikus? - dramatizált. - A naiv kislány beleszeret a cuki iskolaorvosba, míg a perverz matek tanárt, vagyis engem - mutatott magára. - ki nem állhat. Ennek ellenére bármit hajlandó megtenni, hogy jó eredményt érjen el az éveleji szintfelmérően, amit még csak be sem írok a naplóba - fordult felém, miközben szánakozó pillantásokat vetett rám.
Mi? Az egész csak hazugság volt? Mr. Kim átvert?
- Most már tudod, milyen érzés - indult el az ajtó felé, de mielőtt még kiment, megállt Joonmyun mellett. - A tiéd lehet. Nekem nem kell - pillantott vissza rám.
- Jongin - nézet rá szomorúan Dr. Kim. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük - vette halkabbra a hangját, valószínűleg azért, hogy ne halljam.
- Lehet, de nem felejtek - vonta meg a vállát Mr. Kim, majd hangos ajtócsapódás kíséretében kiviharzott az irodából.
Kínos csend állt be a helységbe, én pedig az asztalnak támasztottam a homlokom, mert képtelen voltam, megmozdulni. Némán hallgattam Joonmyun-ssi egyenletes légzését, miközben a szívem hevesen kalimpált a mellkasomban.
Néhány másodperc múlva éreztem, ahogy valami a lábamhoz ér, s csak ekkor eszméltem rá, hogy Dr. Kim kezei voltak. Megfogta a bugyim, és lassan felhúzta a fenekemig, majd lehajtotta a szoknyám.
- Mit művelt veled? - kérdezte kissé mérgesen, miközben egyik tenyerét a hátamra csúsztatta. Meglepődtem, mert az évek alatt először használt informális beszédet.
A vállamba markolt gyengéden és megpróbált felhúzni az asztalról. Nem akartam, hogy lássa az arcomat, ezért két kezemmel eltakartam magam.
- Soojung-ah - szólalt meg lágy hangon, majd ujjaival a hajamat kezdte igazgatni. Miután végzet, megfogta a csuklóim és elhúzta a kezem. Nem volt erőm ellenkezni, ezért karjaim gyengén hullottak magam mellé, míg könnyes szemekkel néztem fel rá. - Ne sírj! - vigasztalt.
- M-miről beszélt Mr. Kim az e-előbb? - kérdeztem remegő hangon. Lehet, hogy megaláztak, de még maradt bennem annyi öntudat, hogy felfogjam az utolsó három mondatot.
- Nem fontos - köszörülte meg a torkát, de láttam rajta, hogy hazudik. - Miért jöttél ide?
- Én - fordítottam el a fejem, ahogy eszembe jutott ittlétem valódi oka. A tény, hogy csaltam. - Csak... nem akartam megbukni.
Dr. kim elhallgatott. Nem igazán tudta, hogy miről beszélek, ezért nem firtatta tovább a témát.
- Igaz ez? - emelte fel a naplómat néhány másodperc elteltével. - Az, amit ebben írtál?
Beharaptam az ajkam, mert nem tudtam mit mondani. Éreztem, ahogy az arcom lángolni kezd. Most már tudja, tudja, hogy mi érzek, és a csók után felesleges lenne letagadni.
Felsóhajtottam, majd bólintottam egy aprót.
- Igen - ismertem be, és Joonmyun-ssi arcára pillantottam, hátha le tudok olvasni róla valami reakciót. Meglepődöttséget láttam rajta, de ugyanolyan érzelemmentes maradt, mint eddig.
Annyira hangosan dobogott a szívem, hogy attól féltem meghallja. Megtettem. Bevallottam, hogy szeretem.
- Ne találkozz Jonginnal - jelentette ki hirtelen, miközben ujjbegyével könnyeimet törölgette az arcomról.
- Hogy? - néztem rá kíváncsian. - Miért ne? Mármint ez elkerülhetetlen, ő a matektanárom.
- Tudom - bólintott. - De ne maradj vele kettesbe, mert nem normális.
Talán féltékeny?
- Miért érdekli? - kérdeztem mosolyogva, és hirtelen eszembe jutott egy ötlet, amivel talán kicsalhatom, hogy mit érez irántam. - Nincs sok beleszólása, hiszen nem is szeret. Még a csókomat sem viszonozta.
Gondolatban égett a fejem, amiért ilyen nyíltan ki mertem mondani, de kívülről próbáltam magabiztosnak tűnni.
Dr. Kim nyelt egy nagyot, majd oldalra pillantott, mintha azon gondolkodna, mit válaszoljon.
- A-azért nem viszonoztam, mert nem lehet, nem azért, mert nem akartam - mondta ki végül, mire elmosolyodtam. Most láttam először zavarban, és olyan aranyos volt, hogy majd' elolvad a szívem.
Egyik kezét az arcomra vezette, miközben mélyen a szemeimbe nézett, és lassan közeledni kezdett felém. Szabad keze a derekamra csúszott, lágyan simogatta oldalam.
Mielőtt ajkaimhoz ért, lehunyta a szemeit, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy meg akar csókolni.
A látásom elködösült az izgalomtól, ezért inkább lehunytam pilláim.
Mikor száját az enyémre nyomta, átkaroltam a nyakát, és beleolvadtam forró ölelésébe.
Tényleg álmodom. Ilyen nem történhet a valóságban.
Gyengéden kóstolgatta duzzadt párnáim, nyelvével végignyalt alsó ajkamon. Nem erőszakoskodott, nem próbált betörni a számba, mindent finomat és óvatosan csinált, ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat. Annyira más volt, mint Kim Jongin.
Remegett a gyomrom, és nem mertem megmozdulni. Nem tudtam, hogyan viszonozhatnám gyengéd érintéseit úgy, hogy neki is jó legyen. Hiába olvastam róla annyit a nyáron, a valóságban teljesen más volt. Nem akartam, hogy azt gondolja béna vagyok.
- Félsz? - vált el tőlem egy pillanatra. Lehelete az arcomat csiklandozta.
- N-nem - ráztam a fejem, szemeim még mindig csukva voltak. Attól féltem, ha felnyitom, eltűnik előlem.
- Akkor mi a baj? Miért nem csókolsz vissza? - kérdezte, miközben egyik ujjával a fülem mögé tűrte a tincseim.
- Én - haraptam be a szám. - Nem tudom, hogy kell - ismertem be félve, mielőtt felnyitottam a szemeim.
Joonmyun-ssi arcán egy széles mosoly ült, engem figyelt. Olyan közel volt, hogy elvesztem a tekintetében.
- Akkor honnan jött a bátorság a rendelőben? - hangja szórakozott volt. - Csak csináld azt, amit én - mondta, mielőtt ismét ajkaimra tapadt.
Csináljam azt? Mintha az olyan könnyű lenne - kiabálta egy hang az elmémban. Engedd el magad, Soojung, és menni fog.
Kicsit oldalra döntöttem a fejem, hogy könnyeben egymáshoz férjünk. Először hagytam, hogy Joonmyun csókoljon. Néha beszívta alsó vagy felső ajkam, és játékosan megharapta, amitől jól eső bizsergés fogott el.
Miután elég bátorságot gyűjtöttem, résnyire nyitottam a szám, és kidugtam rajta nyelvem, hogy megkóstoljam Joonmyun-ssi finom ajkait. Bizonytalanul nyaltam meg és éreztem, ahogy belemosolyog a csókba. Keze, ami eddig az arcomat tartotta, a tarkómra csúszott, hogy még közelebb vonjon magához.
Nem akartam durva lenni, ezért nagyon óvatosa haraptam ajkába, ami bizonyára tetszett neki, mert egy éles sóhajt szökött ki a száján.
Ahogy teltek a másodpercek egyre hevesebben csókoltuk egymást. Hamarosan megfeledkeztem magamról, és ösztönösen mozgattam ajkaim. Aztán egyszer csak elfogyott a levegőm, és akármennyire folytatni szerettem volna, meg kellett szakítanom a kontaktust.
Lihegve váltam el tőle, miközben ajkára pillantottam, ami megduzzadt és piros volt a sok harapdálástól.
Ez az egyetlen csók képes volt elfelejtetni velem Kim Jongin össze korábbi csókját, és annyira boldog voltam, hogy nem érdekelt, mi történt öt perccel ezelőtt. Már nem számított, mert Joonmyun-ssi itt volt velem, és tudtam, hogy én sem vagyok közömbös számára. De akkor miért nem lehet?
- Joonmyun-ssi - köszörültem meg a torkom idegesen, miközben a szemeibe néztem. Lehet, hogy elment az eszem, de nem tudtam megálljt parancsolni.
Annyira felizgatott egy csókjával, hogy szükségem volt rá.
- A-akarlak - súgtam halkan. - Érezni akarlak.
Az előbb még csókolni is féltem, most meg azt akartam, hogy itt helyben tegyen a magáévá. Égett a belsőm, egyszerűen nem tudtam leküzdeni a vágyat.
- Soojung - simított végig az arcomon. - Nem tehetem. Azért csókoltalak meg, mert nem akartam, hogy tovább szenvedj azért, mert azt hiszed, hogy nem érzek irántad semmit. Kedvellek - jelentette ki, mire nagyot dobbant a szívem. - De nem tehetem. Nem lenne szabad, hogy így érezzek irántad. Ha most elvenném a szüzességed, később megbánnád, mert köztünk sosem lehet semmi.
- Miért? - emeltem fel a hangom. - Azért mert diák vagyok? Idén végzek, és akkor nem lesz semmi akadálya...
- Nem - rázta a fejét.
- Akkor m-miért? - kérdeztem síros hangon.
- Nem mondhatom meg - válaszolt lehajtott fejjel.
Nagyon sóhajtottam, és éreztem, hogy közel állok a síráshoz. Az öröm és a boldogság helyét düh és csalódottság vette át.
- Akkor miért csókolt meg, Dr. Kim? - váltottam formális stílusra. - Miért, ha úgy sem lehet köztünk semmi? Ne játszadozzon az érzéseimmel! - pislogtam rá dühösen, majd ellöktem magamtól. Megragadtam a naplóm, és az ajtó felé kezdtem rohanni.
- Soojung! - kiabált utánam, de úgy tettem, mintha meg sem hallanám. Becsaptam az ajtót magam után, és a földszint felé vettem az irányt. Minél messzebb akartam kerülni Mr. Kim irodájától.
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy testvérek. Annyira mások voltak, de egy valamiben hasonlítottak: mindketten játszadoztak velem.
Kim Jongin és Kim Joonmyun. Vajon mit titkoltok előlem?
- Jongin-ah, már mondtam, hogy ne...
Amint meghallottam Kim Joonmyun hangját, a szívem kihagyott egy ütemet. Összeszorítottam a szemem, és reméltem, hogy csak álmodom. Ez csak egy rémálom lehet.
- Mit művelsz már megint? - kérdezte Dr. Kim idegesen, miután - valószínűleg - észrevett engem is.
Még mindig az asztalon hasaltam, a fenekem kilátszott a szoknya alól, míg a bugyim valahol a bokámnál akadt meg.
- Miss Ahn, ne legyen tiszteletlen! Miért nem köszönöm Dr. Kimnek? - kérdezte gúnyosan Jongin, miközben egyik kezével a hajamba markolt, és az ajtó felé fordította a fejem. Fájdalmas nyögés hagyta el a torkom, mielőtt felnyitottam pilláim.
Joonmyun-ssi szemei elkerekedtek, arca hófehérré vált, amikor meglátott.
- S-soojung-ah? - nézett rám hitetlenkedve.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, de semmit nem tudtam tenni. Annyira megalázó volt, hogy legszívesebben eltűntem volna a földszínéről. Bele se mertem gondolni, hogy mi járhatott épp Dr. Kim fejében.
- Jongin! - pillantott ezúttal a testvérére, akinek egy önelégült, győzelemittas mosoly ült az arcán.
- Tudtad, hogy ez a kis szajha szerelmes beléd? - nevetett cinikusan, miután elengedte a hajam. Azonnal elfordítottam az arcom, nem bírtam Joonmyun-ssi szemeibe nézni, de a szemem sarkából láttam, ahogy Mr. Kim elveszi a naplóm az asztalról, és átnyújtja a bátyának.
- Mi ez?
- Olvasd el - mondta Jongin, miután odaadta a naplóm. Hátrébb lépett, és karba tett kezekkel figyelte, ahogy Joonmyun kinyitja az első oldalon.
Szemeivel gyorsan átsiklott a sorok felett, majd mikor végzett, összecsukta a naplót.
- Nem romantikus? - dramatizált. - A naiv kislány beleszeret a cuki iskolaorvosba, míg a perverz matek tanárt, vagyis engem - mutatott magára. - ki nem állhat. Ennek ellenére bármit hajlandó megtenni, hogy jó eredményt érjen el az éveleji szintfelmérően, amit még csak be sem írok a naplóba - fordult felém, miközben szánakozó pillantásokat vetett rám.
Mi? Az egész csak hazugság volt? Mr. Kim átvert?
- Most már tudod, milyen érzés - indult el az ajtó felé, de mielőtt még kiment, megállt Joonmyun mellett. - A tiéd lehet. Nekem nem kell - pillantott vissza rám.
- Jongin - nézet rá szomorúan Dr. Kim. - Azt hittem, ezt már megbeszéltük - vette halkabbra a hangját, valószínűleg azért, hogy ne halljam.
- Lehet, de nem felejtek - vonta meg a vállát Mr. Kim, majd hangos ajtócsapódás kíséretében kiviharzott az irodából.
Kínos csend állt be a helységbe, én pedig az asztalnak támasztottam a homlokom, mert képtelen voltam, megmozdulni. Némán hallgattam Joonmyun-ssi egyenletes légzését, miközben a szívem hevesen kalimpált a mellkasomban.
Néhány másodperc múlva éreztem, ahogy valami a lábamhoz ér, s csak ekkor eszméltem rá, hogy Dr. Kim kezei voltak. Megfogta a bugyim, és lassan felhúzta a fenekemig, majd lehajtotta a szoknyám.
- Mit művelt veled? - kérdezte kissé mérgesen, miközben egyik tenyerét a hátamra csúsztatta. Meglepődtem, mert az évek alatt először használt informális beszédet.
A vállamba markolt gyengéden és megpróbált felhúzni az asztalról. Nem akartam, hogy lássa az arcomat, ezért két kezemmel eltakartam magam.
- Soojung-ah - szólalt meg lágy hangon, majd ujjaival a hajamat kezdte igazgatni. Miután végzet, megfogta a csuklóim és elhúzta a kezem. Nem volt erőm ellenkezni, ezért karjaim gyengén hullottak magam mellé, míg könnyes szemekkel néztem fel rá. - Ne sírj! - vigasztalt.
- M-miről beszélt Mr. Kim az e-előbb? - kérdeztem remegő hangon. Lehet, hogy megaláztak, de még maradt bennem annyi öntudat, hogy felfogjam az utolsó három mondatot.
- Nem fontos - köszörülte meg a torkát, de láttam rajta, hogy hazudik. - Miért jöttél ide?
- Én - fordítottam el a fejem, ahogy eszembe jutott ittlétem valódi oka. A tény, hogy csaltam. - Csak... nem akartam megbukni.
Dr. kim elhallgatott. Nem igazán tudta, hogy miről beszélek, ezért nem firtatta tovább a témát.
- Igaz ez? - emelte fel a naplómat néhány másodperc elteltével. - Az, amit ebben írtál?
Beharaptam az ajkam, mert nem tudtam mit mondani. Éreztem, ahogy az arcom lángolni kezd. Most már tudja, tudja, hogy mi érzek, és a csók után felesleges lenne letagadni.
Felsóhajtottam, majd bólintottam egy aprót.
- Igen - ismertem be, és Joonmyun-ssi arcára pillantottam, hátha le tudok olvasni róla valami reakciót. Meglepődöttséget láttam rajta, de ugyanolyan érzelemmentes maradt, mint eddig.
Annyira hangosan dobogott a szívem, hogy attól féltem meghallja. Megtettem. Bevallottam, hogy szeretem.
- Ne találkozz Jonginnal - jelentette ki hirtelen, miközben ujjbegyével könnyeimet törölgette az arcomról.
- Hogy? - néztem rá kíváncsian. - Miért ne? Mármint ez elkerülhetetlen, ő a matektanárom.
- Tudom - bólintott. - De ne maradj vele kettesbe, mert nem normális.
Talán féltékeny?
- Miért érdekli? - kérdeztem mosolyogva, és hirtelen eszembe jutott egy ötlet, amivel talán kicsalhatom, hogy mit érez irántam. - Nincs sok beleszólása, hiszen nem is szeret. Még a csókomat sem viszonozta.
Gondolatban égett a fejem, amiért ilyen nyíltan ki mertem mondani, de kívülről próbáltam magabiztosnak tűnni.
Dr. Kim nyelt egy nagyot, majd oldalra pillantott, mintha azon gondolkodna, mit válaszoljon.
- A-azért nem viszonoztam, mert nem lehet, nem azért, mert nem akartam - mondta ki végül, mire elmosolyodtam. Most láttam először zavarban, és olyan aranyos volt, hogy majd' elolvad a szívem.
Egyik kezét az arcomra vezette, miközben mélyen a szemeimbe nézett, és lassan közeledni kezdett felém. Szabad keze a derekamra csúszott, lágyan simogatta oldalam.
Mielőtt ajkaimhoz ért, lehunyta a szemeit, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy meg akar csókolni.
A látásom elködösült az izgalomtól, ezért inkább lehunytam pilláim.
Mikor száját az enyémre nyomta, átkaroltam a nyakát, és beleolvadtam forró ölelésébe.
Tényleg álmodom. Ilyen nem történhet a valóságban.
Gyengéden kóstolgatta duzzadt párnáim, nyelvével végignyalt alsó ajkamon. Nem erőszakoskodott, nem próbált betörni a számba, mindent finomat és óvatosan csinált, ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat. Annyira más volt, mint Kim Jongin.
Remegett a gyomrom, és nem mertem megmozdulni. Nem tudtam, hogyan viszonozhatnám gyengéd érintéseit úgy, hogy neki is jó legyen. Hiába olvastam róla annyit a nyáron, a valóságban teljesen más volt. Nem akartam, hogy azt gondolja béna vagyok.
- Félsz? - vált el tőlem egy pillanatra. Lehelete az arcomat csiklandozta.
- N-nem - ráztam a fejem, szemeim még mindig csukva voltak. Attól féltem, ha felnyitom, eltűnik előlem.
- Akkor mi a baj? Miért nem csókolsz vissza? - kérdezte, miközben egyik ujjával a fülem mögé tűrte a tincseim.
- Én - haraptam be a szám. - Nem tudom, hogy kell - ismertem be félve, mielőtt felnyitottam a szemeim.
Joonmyun-ssi arcán egy széles mosoly ült, engem figyelt. Olyan közel volt, hogy elvesztem a tekintetében.
- Akkor honnan jött a bátorság a rendelőben? - hangja szórakozott volt. - Csak csináld azt, amit én - mondta, mielőtt ismét ajkaimra tapadt.
Csináljam azt? Mintha az olyan könnyű lenne - kiabálta egy hang az elmémban. Engedd el magad, Soojung, és menni fog.
Kicsit oldalra döntöttem a fejem, hogy könnyeben egymáshoz férjünk. Először hagytam, hogy Joonmyun csókoljon. Néha beszívta alsó vagy felső ajkam, és játékosan megharapta, amitől jól eső bizsergés fogott el.
Miután elég bátorságot gyűjtöttem, résnyire nyitottam a szám, és kidugtam rajta nyelvem, hogy megkóstoljam Joonmyun-ssi finom ajkait. Bizonytalanul nyaltam meg és éreztem, ahogy belemosolyog a csókba. Keze, ami eddig az arcomat tartotta, a tarkómra csúszott, hogy még közelebb vonjon magához.
Nem akartam durva lenni, ezért nagyon óvatosa haraptam ajkába, ami bizonyára tetszett neki, mert egy éles sóhajt szökött ki a száján.
Ahogy teltek a másodpercek egyre hevesebben csókoltuk egymást. Hamarosan megfeledkeztem magamról, és ösztönösen mozgattam ajkaim. Aztán egyszer csak elfogyott a levegőm, és akármennyire folytatni szerettem volna, meg kellett szakítanom a kontaktust.
Lihegve váltam el tőle, miközben ajkára pillantottam, ami megduzzadt és piros volt a sok harapdálástól.
Ez az egyetlen csók képes volt elfelejtetni velem Kim Jongin össze korábbi csókját, és annyira boldog voltam, hogy nem érdekelt, mi történt öt perccel ezelőtt. Már nem számított, mert Joonmyun-ssi itt volt velem, és tudtam, hogy én sem vagyok közömbös számára. De akkor miért nem lehet?
- Joonmyun-ssi - köszörültem meg a torkom idegesen, miközben a szemeibe néztem. Lehet, hogy elment az eszem, de nem tudtam megálljt parancsolni.
Annyira felizgatott egy csókjával, hogy szükségem volt rá.
- A-akarlak - súgtam halkan. - Érezni akarlak.
Az előbb még csókolni is féltem, most meg azt akartam, hogy itt helyben tegyen a magáévá. Égett a belsőm, egyszerűen nem tudtam leküzdeni a vágyat.
- Soojung - simított végig az arcomon. - Nem tehetem. Azért csókoltalak meg, mert nem akartam, hogy tovább szenvedj azért, mert azt hiszed, hogy nem érzek irántad semmit. Kedvellek - jelentette ki, mire nagyot dobbant a szívem. - De nem tehetem. Nem lenne szabad, hogy így érezzek irántad. Ha most elvenném a szüzességed, később megbánnád, mert köztünk sosem lehet semmi.
- Miért? - emeltem fel a hangom. - Azért mert diák vagyok? Idén végzek, és akkor nem lesz semmi akadálya...
- Nem - rázta a fejét.
- Akkor m-miért? - kérdeztem síros hangon.
- Nem mondhatom meg - válaszolt lehajtott fejjel.
Nagyon sóhajtottam, és éreztem, hogy közel állok a síráshoz. Az öröm és a boldogság helyét düh és csalódottság vette át.
- Akkor miért csókolt meg, Dr. Kim? - váltottam formális stílusra. - Miért, ha úgy sem lehet köztünk semmi? Ne játszadozzon az érzéseimmel! - pislogtam rá dühösen, majd ellöktem magamtól. Megragadtam a naplóm, és az ajtó felé kezdtem rohanni.
- Soojung! - kiabált utánam, de úgy tettem, mintha meg sem hallanám. Becsaptam az ajtót magam után, és a földszint felé vettem az irányt. Minél messzebb akartam kerülni Mr. Kim irodájától.
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy testvérek. Annyira mások voltak, de egy valamiben hasonlítottak: mindketten játszadoztak velem.
Kim Jongin és Kim Joonmyun. Vajon mit titkoltok előlem?
Tervezem, hogy kibővítem a szereplők listáját, már halványan meg vannak a karakterek a fejemben viszont szükségem lenne hozzá egy fiúra és egy lányra, akit bármilyen szerepben eltudtok képzelni. Mindkét szereplőt az SM előadói közül választanám ki, úgyhogy írjátok meg, ti kit látnátok szívesen a történetben.
Te szorakozol velem? Ilyen tovidre megirnj ezt a reszt egyenlo azzal, hogy beteszed de nem mozogsz kb. Mit titkol Joonmyun-ssi? Meg fogok halni a kovetkezo reszig, az biztos. De imadtam. Nagyon jo volt ez a resz. Imadom nagyon ahogy irsz, es ezt a ficit is imadom. Koszonom. ♥♥
VálaszTörlésA kép a végén megint betalált. Imádom, hogy egy eredeti asshole :'D
VálaszTörlésJa, egyébként nem tudom emlékszel-e, még fészen az első rész után írtam, remélem melegek, de mikor megcáfoltál, rögtön tudtam, hogy akkor testvérek. :D
És bár azt hittem Suho elkezd majd gonoszul vigyorogni és szanaszét... a csajt. :D De így sem volt rossz. :)
Megmosolyogtam azt, hogy nem tudta hogyan kell csókolózni, én is baromira be voltam szarva az elsőtől, aztán annyira ösztönös volt, hogy rájöttem a testem tisztában van a dolgokkal, még ha az agyam nincs is. :'DDD
Nagyon tetszett, várom a továbbiak, kérlek bombázz még hasonlóan gyönyörű képekkel és garantált lesz a szívelégtelenségem. ˇˇ
Óóóó T_T én sajnálom hogy most ezt tette Joonmyun. >< Olyan jó lett volna ha az elérhetetlen iskolaorvos maradt volna, akiért epekedik a lány, és valahogy nehezen, hosszadalmasan eljut oda, hogy érzést indít el benne *-* Jongin meg egy állat. .____.
VálaszTörlésNa de nézzük a következő részeket, lehet hogy csak most gondolom így ^^ Amúgy nagyon tetszik, tényleg olyan mint a mygayprofessor (legalábbis hajaz rá) de sokkal kellemesebb olvasni, és egybefüggőbb. Valószínű azért mert ezt te írod és nem fordítod :'D Gratula hozzá! Ha szólhatok érte, akkor mondom hogy a számokat betűvel szokták kiírni, kivéve hogyha dátum :) Amúgy tök jól fogalmazol, olyan kis könnyed írás. És hiába a szexről szól, kicsit van smutos beütése főleg az utolsónak, de azért szó van érzelmekről is, ezért én simán megeszem :'D