7. Bejegyzés [part 2]

Nari valóban a terem előtt állt.  Összekulcsolt kezekkel méregetett és valamiért egyáltalán nem tetszett az arcán lévő kifejezés. Előbb-utóbb el kell mondanom neki, hogy mi van köztem és Jongin között.

- Túl sokat vagy te kettesben Mr. Kimmel - mondta cinikus hangnemmel, én pedig nagyot nyeltem. Látszott rajta, hogy sejt valamit. Évek óta legjobb barátnők voltunk, rájött, hogy valami nem stimmel.

- Beszélnünk kell, Nari - suttogtam megadva magam, miközben körbenéztem, hogy meggyőződjek róla, senki sincs  a közelben.  Megragadtam Nari karját és a mosdó felé húztam. Amint beértünk, bezártam az ajtót, és neki támaszkodtam, ezzel elkerülve, hogy bárki is megzavarjon minket. Barátnőm zavarodott, de kíváncsi tekintettel méregetett, két karját ismét össze kulcsolta maga előtt.

Éreztem, hogy a gyomrom teljesen összezsugorodik. Szinte biztos voltam benne, hogy Nari teljesen ki fog akadni. Azért mert eltitkoltam előle, és azért is, mert pont azzal a férfival vagyok együtt, akiről hosszú hónapokon át panaszkodtam neki. Ez az egész helyzet túl bizarr és hihetetlen volt.

Nagy levegőt vettem, fejemet a földre szegeztem, mert képtelen voltam a szemeibe nézni.

- Jézusom, Soojung, ugye nem vagy halálos beteg? - fújtatott kissé zaklatottan. - Teljesen elsápadtál...

- Nari... - sóhajtottam, és összeszedve minden bátorságomat, felemeltem a fejem. - Annyira sajnálom, de hazudtam neked. - Láttam, ahogy az arca megrökönyödik.

- Mi? Miről beszélsz?

- Mr. Kim és én... - elakadt a hangom. Fogalmam sem volt, hogy hogy folytassam. Mit szokás ilyenkor mondani? Együtt járunk? Titkos viszonyunk van? Találkozgatunk? Ez mind annyira ostobán hangzott. Újabb mély levegőt vettem.  - Mr. Kim szerelmes belém... és én is belé. - Ez tünt a legnormálisabb opciónak. Olyan volt, mintha az idő megállt volna körülöttünk. A hangom lelassult, minden megdermedt. Nari arca először hófehérré vált, majd lassan vörösödni kezdett, a szemei kétszeresére tágultak. - És most együtt...  járunk - fejeztem be.

- T-tessék? - Nari hangja. - Ez l-lehetetlen. Jongin engem szeret. - motyogta halkan. - Ezt mondta.... Ő vette el a szüzességem a táborban, és két napja az irodájában is azt mondta, hogy szeret. Miről beszélsz? - Értetlen tekintettel nézett rám, de láttam, hogy apró könnycseppek jelenek meg a szeme sarkában.

Ezúttal én nem értettem, mi történik, de olyan érzésem volt, mintha valaki egy élés kést döfött volna át a szívemen. Lassan kezdett összeállni a kép. Jongin volt az a srác, aki lefeküdt Narival a táborban. A felismerés teljesen elszédített, és ha nem támaszkodtam volna a mosdó ajtajának, akkor biztos elestem volna.

- Nari... Jongin és én együtt töltöttük a hétvégét, tegnap is együtt tanultunk. Ő az oka, amiért nem találkoztam veled mostanában - mondtam kissé sajnálkozva.

- Nem Soojung... Hiszed te utálod őt... - rázta a fejét értetlenül. - Ez az egész, amit mondasz képtelenség. Két napja is együtt voltunk. Felhívott, hogy találkozzunk...

Nem akartam hinni a fülemnek. Két napja? Mi volt két napja? Hiszen Jongin és én az utóbbi időben állandóan együtt voltunk. Kivéve a hétvégét, amikor került... és... amikor összevesztünk a biológia tanárnő és Sulli miatt? Lehet, hogy akkor történt? Nari szavaiban nem kételkedtem, sosem hazudni ilyesmiben. De ez az e egész most szörnyen fájt, és éreztem, hogy elönti a forróság a szemeim. Megbíztam Jonginban, még csak nem is feltéteztem volna róla, hogy valaha is ki kezd a legjobb barátnőmmel. Ez most fájt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Ezek szerint minden csak hazugság volt?

- Nari, én nem tudom, mit mondjak... - habogtam a könnyeimmel küszködve. - Ez az igazság, Jongin és én együtt járunk, de fogalmam sem volt róla, hogy te is szereted.

- Mit jelentsem az, hogy 'te is'? Soojung, te eddig utáltad! - Hirtelen felemelte a hangját. - Én pedig már azóta szerelmes vagyok belé, amióta ide jött az iskolába. És amikor kiderült, hogy jön a táborba, jelentkeztem én is, mert végre ott volt a tökéletes alaklom. Azóta pedig többször is együtt voltunk. Az utolsó két napja volt.

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Jongin a hátam mögött Narival is kavart, ráadásul tudta, hogy ő a legjobb barátnőm. Haragot és megvetést éreztem.

Nari egy pillanat alatt elsuhant mellettem, megrántotta az ajtót, aminek támaszkodtam, és kiszaladt. Szerettem volna visszatartani, de egy hang sem jött ki a torkomon. Minden olyan meseszerű volt, mintha nem is a valóság lett volna, csak egy rossz álom. Leguggoltam a földre, és hagytam, hogy eleredjenek a könnyeim. Nem tudtam visszatartani. Annyi érzés kavargott bennem: harag, düh, megvetés, undor. Képtelen voltam felfogni, hogy Jongin így átvágott. A legjobb barátnőmet használta fel ellenem. Ezek szerint minden, amit mondott csak hazugság volt.

Éreztem, hogy felfordul a gyomrom. Gyorsan felálltam, és berohantam az egyik wc fülkébe. Megtámaszkodtam a wc felett, és engedtem, hogy kijöjjön az ebédem. Minden porcikám remegett az idegességtől, a szívem majd szétszakadt a fájdalomtól. Sosem éreztem még ilyet, és kizárólag Jongint tudtam okolni érte. Nari nem tehetett semmiről, ő nem tudhatta. Igaza volt, én hónapokig utáltam Jongint, és túl későn mondtam el Narinak, hogy mi volt köztünk. Valójában sosem kellett volna belemennem a zsarolásába és a beteges játékaiba.

Miután megkönnyebbültem, lehúztam a wc tartalmát, de abban a pillanatban hallottam, ahogy a mosdó ajtaja kinyílik, és valaki belép rajta. Elhallgattam, visszatartottam a levegőt, bár nehéz volt, mert a sok sírástól oxigénért szomjazott a tüdőm. Hallottam, ahogy oda megy az első fülképhez és kinyitja annak ajtaját, majd a következő kettőnél is ugyan ezt teszi, végül megtorpan az enyémnél. Fogalmam sem volt, ki lehetett az. Talán Nari jött vissza?

Lassan lenyomódott a kilincs és kinyílt az ajtó. Valaki olyan állt ott, akire nem is számítottam.

- Luhan? - kérdeztem meglepetten, bár a hangom elég rekedtes volt.

- Bocs, hogy megzavartam a kiborulásod, de olyan hangosan bőgtél, hogy az egész iskolában hallatszott. Minden rendben? - kérdezte egy halvány mosollyal, miközben kinyújtotta az egyik kezét, hogy felsegítsen a földről. Teljes döbbenet ült ki az arcomra, ami valószínűleg az ő figyelmét sem kerülte el, mert azonnal elnevette magát. 

- Te mit keresel itt? - A meglepettségtől még azt is elfelejtettem, hogy miért sírtam ilyen keservesen néhány perccel ezelőtt. 

- Arra gondoltam, hogy mivel úgyis szomszédok vagyunk, haza sétálhatnánk együtt, ezért megvártalak a folyosón, de aztán láttam a barátnődet elrohanni. Eléggé feldúlt volt. Csak nem összevesztetek? - Mivel nem fogadtam el a felém nyújtott segítő kezet, ezért Luhan leguggolt, és egészen közel hajolt hozzám. Arcáról egy pillanatra sem tünt el a kedves mosoly, de volt benne valami hamisság. 

Te jó ég! Lehet, hogy hallott mindent?

- Ha arra gondolsz, hogy hallottam-e, miről beszéltetek, nos... nem fogok hazudni: Igen. Bár nem volt szándékos. Csak elég vékonyak ezek a falak. 

Nagyot nyeltem, és ismét remegés lett úrrá rajtam. Azt sem tudtam, mit mondjak, az arcom égni kezdett a szégyentől. 

A szemeim kitágultak, ahogy Luhan egyik keze közeledni kezdett az arcomhoz, egyik ujját végighúzta a szemem alatt, majd egész tenyere megállapodott az arcom élén. Kicsit olyan volt, mintha felmért volna. Tekintete hosszú másodpercekig időzött az arcomon, majd összekapcsolódott az enyémmel. Fogalmam sem volt, mi járhatott a fejében, az egész arca kifejezéstelen volt. 

Aztán megcsörrent a telefonom, mire gyorsan elhúzta a kezét, és felállt. Lenyeltem a torkomban lévő gombócot, majd a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a mobilom. Összeszorult a szívem és újabb rosszul lét tört rám, amikor megpillantottam a kijelzőn lévő nevet. Jongin.

Talán soha semmit nem döntöttem el még ilyen gyorsan, de szinte azonnal kinyomtam a telefont. Nem akartam hallani a hangját. Ami az illeti látni sem akartam többé. 

- A matek tanár keresett, mi? Máris hiányzol neki - apró kuncogás hagyta el Luhan száját, én pedig úgy éreztem, hogy újabb sírógörcs tör rám. - De ha nem válaszolsz neki, lehet hogy keres valaki mást. 

Mindketten tudtuk, hogy kit ért a 'más' alatt. 

- Neked ehhez semmi közöd. Egyáltalán minek vagy itt? Nem kértem a segítséged. - Fakadtam ki végül. Egyáltalán nem egy idegennel akartam megvitatni az egészet. Sőt, szerettem volna egyedül maradni.

- Nem hiszem, hogy így kellene beszélned azzal, aki épp most tudta meg, hogy az iskola matek tanárával kavarsz, te és a barátnőd is - sóhajtott. - Meg kitudja még, hány másik diák, de komolyan, nem is olyan nagy szám, mit esznek rajta? 

- Fogd be! Mondtam már, hogy neked ehhez semmi közöd? - gyorsan felálltam a földről, és kikerülve Luhant, elindultam a kijárat felé. Vajon Jongin itt van még az iskolában? Lehet, hogy éppen Narival van? Ezektől a gondolatoktól még jobban görcsbe rándult a gyomrom. a mosdó ajtaja előtt megtorpantam, és visszafordultam Luhanhoz.  Talán mégis csak hasznát vehetem, ha már így alakult. 

- Kérhetek egy szívességet? - néztem rám érzelemmentes arccal. Nem tudom, mennyire sikerült, mert abban a pillanatban elég nehezemre esett, hogy visszatartsam a könnyeim. 

- Az attól függ...

- Előre mennél, hogy megnézd, itt van-e még Nari vagy Mr. Kim? 

Luhan megforgatta a szemeit, és minden válasz nélkül elindult, hogy körbe nézzen. Amikor magamra hagyott, visszamentem a tükörhöz. Borzasztóan néztem ki. A szemeim vörösek voltak a sírástól. Megnyitottam a csapot, és megmostam az arcom hideg vízzel, hátha ez segít egy kicsit. Nem akartam, hogy bárki is lásson így. 

Egyáltalán nem örültem neki, hogy Luhan megtudta a titkom. veszélyben éreztem magam. Valami nem stimmel ezzel a fiúval. És most eggyel több gond. Úgy éreztem, hogy a világ összes terhe rám szakadt, és a gyomromban lévő ideg gombóc egy pillanatra sem akart elmúlt. egyfolytában úgy éreztem, hogy hányom kell. 

- Oké, tiszta a terep - hallottam meg Luhan hangját az ajtóból. Felkaptam a táskám, és gyors léptekkel elindultam. A szívem olyan hevesen vert, hogy majd kiszakadt a mellkasomból. Nos, ha Jongin még nem tud semmiről, akkor nincs gond, mert ha bele is futok, akkor el tudom játszani, hogy nincs baj...

Valóban el tudom? 

Viszont, ha Nari azonnal hozzá rohant, akkor muszáj leszek szembe nézni vele. 

a legjobb megoldás, ha elkerülöm. 

- És most mit fogsz tenni? - Kérdezte Luhan néhány perccel azután, hogy kiértünk az iskola kapuján. Szótlanul ballagtam előtte, néha eleredtek a könnyeim, ahogy eszembe jutottak Jongin szavai. Tulajdonképpen nem is azért sírtam, mert átvert, hanem azért, mert bedőltem neki. Hülyének éreztem magam, ostobának, naivnak. De az is voltam. Hogy mehettem bele egy ilyen kapcsolatba egy ilyen emberrel? Joonmyun is figyelmeztetett, próbált megvédeni, de nem hallgattam rá.

- Fogalmam sincs - vontam vállat.

- Én a helyedben holnap reggel bemennék az igazgatóhoz, és elmondanék neki mindent - javasolta Luhan, ahogy mellém ért. 

- Ezt nem tehetem.

- Miért nem? 

- Azért, mert akkor engem is kirúgnak, és nem akarom, hogy Jongin elveszítse az állását, ez az egyetlen dolog, ami el vonja a figyelmét. 

- Miről? - tudakolta Luhan, amit én kicsit gyanúsnak találtam. Miért kérdez ennyit egyáltalán?

- Semmiről. Mindegy...

Ezután egyikünk sem szólt semmit, csendben sétáltunk egymást mellett, bár néha éreztem, ahogy Luhan tekintete rám téved. 

Aztán, amikor befordultunk abba az utcába, ahol laktunk, bekövetkezett az, amitől féltem. Jongin kocsija ott állt a házunk előtt.