4. Bejegyzés [part 6]

- Ébredj, Soojung - súgta halkan a fülembe Joonmyun. Csiklandozó leheletétől kirázott a hideg, és ez elég volt ahhoz, hogy magamhoz térjek az álmok világából.

Miután visszajöttem Jongin szobájából, annyit gondolkodtam kettőnkön, hogy végül elaludtam.

- Mennyi az idő? - kérdeztem, ahogy eszembe jutott, suli előtt nem ártana hazamenni, letussolni és felkészülni a mai napra. Péntek volt, ami azt jelentette, hogy elkerülhetetlen a találkozás Jonginnal a matek óra miatt, és az egyességünk szerint megint le kell vele feküdnöm. Erre a gondolatra elszorult a torkom.

- Hat óra - válaszolt Joonmyun, miközben egész testével átölelt engem. Meztelen bőre hozzápréselődött fedetlen testrészeimhez, mire ismét eszembe jutott a múlt éjszaka. A gondolatoktól kellemes bizsergés öntötte el porcikáimat, de mintha egy részem rosszul érezte volna magát miatta. - Mikor öltöztél fel?

- Ó, én... - néztem le habogva az tőle kapott ruhákba bújtatott tagjaimra. - F-fáztam éjszaka - hazudtam nem túl meggyőző hangon, de szerencsére Joonmyun nem firtatta tovább a témát.

- Gyorsan felöltözöm, aztán hazaviszlek az iskola előtt - mondta egy édes mosollyal a pofiján, majd kibújt a takaró melegéből, így megcsodálhattam csupasz hátát, fenekét és combjait. A látványtól felforrósodott az arcom, valószínűleg el is pirulhattam, ezért inkább elfordultam a másik irányba.

Követve a példáját én is kimásztam az ágyból, és visszavettem tegnapi egyenruhámat. Miközben az ing gombjaival foglalatoskodtam, Joonmyun mögém osont, és átfonta karjait derekam körül, míg fejét a vállamra helyezte. 

- Szeretlek - búgta fülembe mézédes hangon, de képtelen voltam átérezni egyszavas kijelentésének jelentőségét, mert azonnal Jongin szerelmi vallomása jutott eszembe. Kellemetlen érzés kerített hatalmába, így Joonymun felé fordultam, és eltoltam magamtól. Meglepetésemre egyáltalán nem tűnt csalódottnak vagy megbántottnak visszautasító cselekedetem miatt, arcán egy komoly kifejezés ült. - Szeretlek, de ami köztünk történt múlt éjszaka, csak egyszeri alkalom volt. 

- Miért?  

- Attól félek, ha rendszeressé válna, nem tudnálak ilyen könnyen elengedni, és fájdalmat okoznék Sullinak. Nem akarlak becsapni vagy hamis ígéretekkel áltatni, mert nem garantálhatom, hogy mindig melletted leszek. Amikor Sulli felébred, magadra kell hagynom. Elengedlek, mielőtt bármelyikünk is megsérül. Persze nem várom el, hogy várj rám, azt szeretném, ha találnál valakit, aki szeret, és mindig melletted van, boldoggá tesz, megvéd, amikor szükség van rá. 

Szavaitól teljesen elérzékenyültem, mert tudtam, hogy igaza van, de ez nem ilyen egyszerű. Azzal, hogy lefeküdtünk, most még nehezebbé tett mindent. Ez olyan, mintha kaptam volna egy kis ízelítőt abból, ami valójában sosem lehet az enyém. Szemétség. 

Nagyon nyelten, hogy leküzdjem a torkomban keletkezett gombócot. Tudom, hogy Joonmyun nem ilyen, de úgy éreztem magam, mint aki kihasználtak. Ez rosszabb volt annál, mint amit Jongin szobájában éltem át. Az csak a testemnek fájt, ez viszont a lelkemet bántotta. És emellett még Jongin beteges szerelmi vallomását is meg kellett emésztenem. Vajon komolyan gondolta, amit hajnalban mondott? Vagy csak a gyógyszerek és az alkohol beszélt belőle? 

- Nem tudom, mi lesz velünk - sóhajtott Joonmyun, és elkeseredett arcom látva, szorosan magához ölelt. - De az lenne a legjobb, ha mostantól nem találkoznák iskolán kívül, addig amíg Sulli fel nem ébred. Ne haragudj rám, kérlek - simogatta a hátam finoman. 

- Rendben - bólintottam egy aprót, bár nehéz volt kimondani. Teljesen összezavarodtam. Egyik pillanatban azt éreztem, hogy szeretem őt, mert megint az én érzéseim helyezi előtérbe, és ő sokkal jobban szenvedhet, hiszen saját magát áldozza fel Sulli boldogságának érdekében, de a másik pillanatban, úgy éreztem, hogy semmi értelme ennek az egésznek, becsapott, átvert, és máris tele vagyok hamis reményekkel, mert ha így gondolta a legelején is, akkor nem kellett volna lefeküdnie velem. 

Ettől függetlenül nem tudok rá haragudni, mert annyira kedves, és jószívű, hogy azonnal megbocsátok neki.

- Menjünk le - javasolta. - Csinálok egy teát, aztán hazaviszlek.

- És Jongin? - kérdeztem kissé félve. Csak most jöttem rá, hogyha összetalálkozunk vele, akár el is árulhatja, mi történt hajnalban.

- Ne aggódj! Ha későn jött haza, bizonyára még alszik, és amúgy is, megvédelek - mondta egy biztatót mosollyal az arcán, majd elindult kifelé.

Az emelet előszobája csendes volt, Jongin szobájának ajtaja, amit nyitva hagytam, miután kirohantam, most csukva állt a helyén, ami azt jelenthette, hogy még bent tartózkodik a helyiségben. Egy megkönnyebbült sóhaj szökött ki a számon, és gyorsan Joonmyun után siettem a földszintre.

A konyha tágas volt és modern. Tulajdonképpen az utolsó jelző az egész házra igaz volt. Leültem az étkezőasztalhoz, míg Joonmyun odarakta a teát, és csendben bámultam magam elé. Lehet, hogy szólnom kellene Jonginról. Mi van, ha azért nem jött még ki a szobájából, mert túl adagolta a gyógyszereket? Jézusom, mik jutnak eszembe? Biztos nincs semmi baja, és csak alszik. 

Egy halk köhintés zökkentett ki a gondolataimból, mire Joonmyun és én is hátra kaptuk a fejünket. Jongin sétált le az emeltről, szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól, arca sápadt, mint hajnalban, de legalább a szemöldökén és száján lévő sebek elhalványultak.

- J-jó reggelt - köszöntem bátortalanul - mindhiába. Jongin rám nézett egy másodpercre, majd tekintete tovább siklott bátyjára, miközben elsétált mellettem. A hűtőszekrényhez ment és minden szó nélkül kinyitotta az ajtaját, kivett belőle egy doboz tejet, és meghúzta annak tartalmát. Nagy szemekkel figyeltem, ahogy Ádámcsutkája megmozdul a nyelés következtében, és egy apró részemnek tetszett a látvány, ahogy a perverz matektanárom épp egy doboz, hideg tejet gurít le torkán.

Miután végzett, elemelte a dobozt szájától, és szexi nyelvével lenyalta a maradék tejet ajkairól. Szexi? Miket gondolok? 
- Jól szórakoztatok az éjszaka? - törte meg a kínos csendet cinikus mondata, majd Joonmyunra pillantott, aki épp a teát ízesítette. Amint meghallotta öccse kérdését, keze megállt a mozgásban és szúrós szemekkel a másikra pillantott. - Elég tágnak találtad a kis barátnőd, miután annyiszor megkeféltem tegnap délután? 

Mocskos szavaitól kirázott a hideg, de az undornak, amit korábban éreztem, hűlt helye sem volt. Talán azért, mert megértettem a betegségét, és a szívem legmélyén inkább sajnáltam, mint utáltam őt.

- Vigyázz a szádra! - figyelmeztette szigorúan testvérét, mire Jongin hangos kacagásba kezdett.

- Ó, milyen védelmező lettél hirtelen. 

- Mit szedtél be?

- Semmi közöd hozzá - horkantott a fiatalabb, miközben visszarakta a tejes dobozt a hűtőbe.

- De igenis sok közöm van hozzá, amíg az én nevemet használod, hogy kiválts mindenféle narkotikus szert - emelte fel a hangját Joonmyun, és teljes testével az öccse felé fordult.

Jongin szemei elkerekedtek a meglepettségtől, majd rám pillantott, és szinte láttam a szemeibe a megvilágosodást. 

- Szóval beárultál, te kis ribanc - köpte a szavait felém, mérges arckifejezésétől pedig teljesen megrémültem.

- Tudod, ezért akár fel is jelenthetnélek - vette át a szót Joonmyun. 

- Képes lennél ezt tenni a testvéreddel?

A lélegzetem elakadt, ahogy rájöttem, Jongin érzelmi zsarolást alkalmazott rajtam, amikor rávett az egyességünkre, és ugyanezt teszi most Joonmyunnal szemben is.

- Ne élj vissza a szeretetemmel!

- Miféle szeretet? - nevetett cinikusan Jongin. - Hol volt a szereteted, amikor szemet vetettél a barátnőmre, vagy amikor megütöttél? - mutatott a száján lévő sebre. - Ne dumálj nekem a szeretetről, mikor kettőnk közül te vagy az, aki elárulta a testvérét. Én sosem... sosem lettem volna képes rá. Miattad lettem ilyen Joonmyun, miattad lettem egy érzelmileg instabil, depressziós szerencsétlen, úgyhogy viseld a következményeket - kiabált ingerülten, majd hátat fordított bátyjának, és elindult az emeltre.

Néma csend telepedet a konyhára, és kellett egy kis idő, míg felfogtam Jongin szavait. Nem gondoltam volna, hogy ennyire összetört lelkileg, és most az eddigieknél is jobban sajnáltam. Joonmyunra pillantottam, aki a konyhaszekrénynek támaszkodva fejét lehajtotta, így nem láttam az arcát, de vállainak remegése nem kerülte el a figyelmem.

- Ne haragudj, Soojung - szólalt meg kicsit később, miután összeszedte magát. Remegő kezekkel kiöntötte a forró teát, és elém rakott egy bögrével.

- Semmi baj - mosolyogtam rá megértően. Nem tudtam hibáztatni őt. Igazából egyikőjüket sem tudtam hibáztatni, mert az egész amiatt a Sulli miatt történt. Nem akartam elítélni úgy, hogy nem ismertem, de mindaz, amit eddig hallottam róla, csak azt bizonyítja, hogy miatta van az a hatalmas szenvedés, amin a testvéreknek keresztül kell mennie. 

- Tudom, hogy hibát követtem el, de ami megtörtént, azon már nem tudok változtatni, és annyira fáj, hogy így kell látnom a testvérem. Mindent megteszek azért, hogy meggyógyítsam, de képtelen vagyok kezelni őt. Nem tudok segíteni rajta - csuklott el Joonmyun hangja, és válla ismét megremegett a rátörő sírástól.

A szívem összefacsarodott a látványtól, annyira sajnáltam, és úgy szerettem volna segíteni rajtuk, de egyelőre öltem sem volt, mi tévő legyek. Jongin valóban kezelhetetlen, nincs rá garancia, hogy nem támad le megint, ha megpróbálok beszélni vele. Egyetlen rossz szó is elég ahhoz, hogy teljesen elboruljon az agya. Arra kellene rájönnöm, hogy mi váltja ki belőle a negatív gondolatokat, de ehhez kettesben kell vele maradnom.

Tíz perccel később, miután megittam a teát, Joonmyun haza fuvarozott. Háromnegyed hét volt, amikor beléptem a lakásba, anya már elment dolgozni, de hagyott egy üzenetet a konyhaszekrényen.

"Remélem, jól érezted magad, reggeli a hűtőben. Délután találkozunk!"

Nem voltam éhes, az idegességtől egy falat sem ment volna le a torkomon, így inkább felmentem a szobámba, és letussoltam. A langyos víz segített gondolataim rendezésében, de annyi információt kellett befogadnom, hogy belefájdult a fejem. Azt hiszem, az elmúlt három év alatt nem történt velem annyi minden, mint ezen a héten. Mégis a legfurcsább az volt, hogy nem tudtam, mit érzek Jongin iránt. A tegnap kiderül betegsége és szerelmi vallomása után teljesen másképp láttam a dolgokat. Nem volt szép tőle, hogy megerőszakolt, de ha tudatánál lett volna, biztos nem tette volna olyan szörnyűséget. Vajon milyen lehet, amikor szerelmes? 

Nyilvánvaló, hogy a féltékenység betegségének legfőbb kiváltó oka, hiszen bevallotta, hogy azért viselkedett úgy velem, mert Joonmyunra gondoltam. Talán, ha kicsit a kedvére tennék, tudnék vele normálisan beszélni.

Az iskolában ma a megszokottnál is csendesebb voltam, és ez Narinak is feltűnt. Öt percenként kérdezgetett, hogy van-e valami baj, de egy fejcsóválással mindig letudtam a választ. Nem akartam erről beszélni, nem láttam értelmét, hogy elmeséljem Narinak. Úgy sem értené meg, még számomra is nehéz felfogni, hogy egy ember, aki három éven keresztül teljesen normálisnak tűnt, ennyire beteg.

Nem találkoztam Joonmyunnal, de nem is bántam, mert eszembe jutottak reggeli szavai, miszerint az lesz a legjobb, ha nem kerülünk közeli kapcsolatban az iskolán belül és kívül sem. Fájt, hogy ezt kérte tőlem, de tiszteletben tartom a döntését.

Gyorsan teltek az órák, és nem tudtam koncentrálni, gondolataimba mélyedve bámultam ki a fejemből, egészen addig, amíg Mr. Kim nem lépett be a terembe. Most is, akárcsak az elmúlt években, teljesen normálisan nézett ki, leszámítva a két sebet az arcán, amit némi alapozóval próbált eltüntetni. Haja és öltözéke rendezett volt, arca egy kicsit fáradt, de csak épp annyira, hogy az ne legyen feltűnő. Ha nem tudnám, hogy mi történt tegnap éjszaka, fel sem tűnnének ezek az apró dolgok.

- Miss Ahn - szólított meg az óra közepén. - Mi a harmadik feladat megoldása?

- Az x értéke 8 - válaszoltam határozottan, mire Jongin bólintott egyet.

- Helyes. Következő... - Ezzel már tovább is haladt egy másik példára. Furcsa volt. Szokatlan, hogy a történtek után megint ilyen hangnemben beszéltünk egymással. Mintha nem is történt volna semmi. Mintha nem lenne mániás depressziója. Mintha teljesen normális lenne.

Tényleg ennyire komolyan veszi a munkát? Vagy csak ide menekül a folytonos fájdalom és szenvedés elől? 

Az óra után, mindenki összepakolt, míg én vártam, hogy kiürüljön a terem, és végre kettesben maradhassak Mr. Kimmel. A szívem hevesen vert és féltem, mert ezek után végképp nem tudtam, mit akarhat tőlem, és abban sem voltam biztos, hogy én mit akarok. Miért maradok egyáltalán?

- Nem jössz? - nézett rám Nari, mire megráztam a fejem. 

- Beszélni szeretnék Mr. Kimmel. Menj csak nyugodtan.

- Miről? - kérdezte kissé vádló hangon, amivel teljesen meglepett.

- Csak van egy feladat, amit nem értek - hazudtam mosolyogva, hogy minél hitelesebbnek tűnjek.

- Abban én is segíthetek - erősködött tovább. Egyszer csak beugrott valami, ami eddig eszembe sem jutott. Lehet, hogy azért ilyen, mert tetszik neki Jongin? 

- De... a jegyeimről is beszélni akarok vele.

- Hát jó, akkor majd találkozunk - köszönt el, és kiviharzott a teremből. Néhány percen belül mindenki eltűnt, megvártam, amíg az utolsó diák is kimegy, majd felálltam és odasétáltam a tanáriasztal elé.

Jongin néhány papírt rendezgetett, és amikor beléptem látókörébe, azonnal rám nézett, de tekintete teljesen más volt, mint órán. Sokkal sötétebb és vággyal teli.

- Reméltem, hogy nem mész el - váltott azonnal tegező stílusba, és lerakta a kezében lévő feladatsort a könyvekre. Lassan, komótosan az ajtóhoz sétált, és elfordította a zárban lévő kulcsot, ezáltal senki sem tudott bejönni. - Már nem bírom ki az irodáig - közelített felém éhes tekintettel.

Hátrálni kezdtem, de hamar neki ütköztem az asztal szélének. Kihasználva ezt Jongin elém lépett, és két tenyerét az asztallapjára helyezve közre fogta a testem. Hatalmas alakjával fölém tornyosult, én pedig nagy szemekkel néztem fel. Piciny termetemmel teljesen eltörpültem mellette.

- Ki a jobb: Joonmyun vagy én? - mormolta kérdését a fülembe, forró leheletétől kellemes bizsergés járta át a sejtjeim. Egyik kezét a derekamra vezette, erős karját átfonta egész törzsemen, és magához húzott. Mellkasunk szorosan összepréselődött, finom parfümje, ami testének kellemes illatával keveredett, azonnal beszökött orromba.

Mióta találom kellemesnek az illatát? Ezelőtt sosem figyeltem fel ilyenekre. 

Lassan eltávolodtunk az asztaltól, és egyik kezét még mindig rajtam tartva elindult a szék felé. Kényelmesen helyet foglalt, és egy határozott mozdulattal lenyomott a földre, jelezve ezzel kívánságát.

- Most nem foglak megdugni - mondta közömbös hangon, majd kigombolta sötét nadrágja gombját. - De ki kell elégítened, mert ha nem... hátulról teszlek a magamévá, hogy kíméljen a szűk puncid.

Szavaitól ijedtség helyett valami más, eddig ismeretlen érzés kerített hatalmába. Annyira különbözött Joonmyuntól. Sokkal szókimondóbb, perverzebb, akaratosabb, dominánsabb volt, és ez nagyon beindította a fantáziámat, még úgy is, hogy Jonginról volt szó. Most már száz százalékosan biztos voltam benne, hogy ő szerepelt korábbi álmaimban.

Lehúzta a sliccét, és kissé megemelve derekát, felfedte fekete boxerét, amiben szépen kirajzolódott félig merev hímtagja. Ujjait beakasztotta az anyag korcába, és azt is lejjebb húzta, hogy kényelmesen hozzáférjek férfiasságához.

Egyik kezét az asztalra, másikat a szék karfájára fektette, miközben arra várt, hogy őt kényeztessem.

Szívem a tokomban dobogott, és csak szemeztem az előttem ágaskodó vastag erekciójával. 

Tégy a kedvére, Soojung, aztán beszélgethettek!

Lassan közelebb hajoltam hozzá, benedvesítettem kiszáradt ajkaim, és ujjaimat gyengéden merevedése köré fontam.

Egy jóleső sóhaj hagyta el száját finom érintésemtől, mire ráemeltem tekintetem. Engem nézett, szemeiben hatalmas vágy és kéj csillogott,amit  képtelen voltam állni, így inkább lehunytam íriszeimet, és bevettem számba férfiasságát. 

Egyáltalán nem találtam undorítónak a helyzetet, és be kellett ismernem, hogy tegnap sem lett volna az, ha nem kényszerít rá olyan erőszakosan. A Jonginból áradó forróság, finom illat és maga a jelenléte mind olyan impulzust küldött felém, ami arra késztette, hogy megmozdítsam a fejem. Nyelvemmel lassú köröket írtam tagja csúcsára, és félénken megszívtam, amitől combjai megremegtek. Nyögéseiből, sóhajaiból következtetve már nagyon kanos lehetett, és az én bugyim is átnedvesedett. De ez csak a testem reakciója volt.

- Uh - nyöszörgött Jongin, miközben elvette kezét az asztalról, és gyengéden nyakamra vezette ujjait. Finoman cirógatta bőrömet, majd felvezette őket tincseim közé, és megmarkolva hajam gyorsabban mozgatta a fejem. A terem csendjét csak a nyitott ablakon beszűrődő madárcsicsergés, Jongin nyögései, és az én nyálas cuppogásaim töltötték be.

Szabad kezemmel óvatosan megmarkoltam heréit, hogy még több élvezetet okozva gyorsan a csúcsra juttassam.

Hirtelen cselekedetemtől kipattantak eddig csukott szemeit, és rám emelte ködös tekintetét. Ujjai görcsösebben szorították barna tincseim, és csípője elemelkedett a széktől, hogy még inkább kitöltse számat kemény férfiasságával.

Néhány nyelvcsapás és erőteljes szívás után megadta magát, és hangos, mély morgással élvezett számba. Egy pillanatra átfutott agyamon a gondolat, hogy kiköpjem ondóját, de végül a nyelés mellett döntöttem.

Miután minden cseppet leküzdöttem torkomon, ráültem sarkamra és zihálva figyeltem, ahogy lehunyt szemekkel, szaporán mozgó mellkassal, homlokához tapadt nedves hajtincsekkel kapkod levegő után szétnyitott ajakin keresztül.

Fél perccel később rám emelte sötét íriszeit, megragadta két karom és ölébe húzott. Szoknyám alatt combom hozzá ért elernyedt férfiasságához, ami még mindig forró volt. Kezét hirtelen tarkómra nyomta, és magához húzott egy szenvedélyes csókra. Nyelve azonnal utat talált ajkaim között, és éhesen harapott rá puha párnámra, mire egy halk nyögés szakadt fel torkomból. Míg számmal foglalatoskodott, elengedte a fejem, helyette megfogta a derekam és miután legórta az összes könyvet és papírt az asztalról, egy nagy lendülettel felültetett a bútorzatra. Mellkasom lenyomta a lapra, majd elszakadva ajkaimtól benyúlt a szoknyám alá, és megfogta bugyim két oldalát.

- Én következem - jelentette ki határozottan, de mielőtt még lehúzhatta volna rózsaszín csipkés fehérneműm, megszólalt a mobiltelefonja. - Bassza meg - morogta türelmetlenül, és letolt nadrágjának zsebében kezdett kutakodni.

- Mi van? - szólt be cseppet sem kedves hangon a telefonba. - Tessék?

Arca elkomolyodott, szemeiből eltűnt a vágy, és számomra eddig ismeretlen fény csillant meg bennük.

- H-hogy? - habogott. - É-értem. Azonnal odamegyek!

---

És akkor egy kis fanic ajánló azoknak, akik még nem tudnák: Belekezdtem egy új történetben, amit három szálon fogok vezetni: Sehun, Suho és Kai, kevésbé szexcentrikusabb (persze lesz benne, mert olyat én nem tudok írni :P) Ha érdekel, itt megtaláljátok: X

4. Bejegyzés [part 5]

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de arra eszméltem fel, hogy valami puha és meleg ér a hátamhoz. Azonnal kinyitottam a pilláim, kellett néhány pillanat, amíg eszembe jutott, hogy hol vagyok és mi történt velem. Az emlékek sok-sok képkocka formájában jelentek meg előttem: Jongin, a gyógyszerek, fényképek, az, amit amit velem tett, aztán Joonmyun, ahogy megfürdet, a csók, és végül Sulli.

Annyi minden történt néhány óra leforgása alatt, hogy belefájdult a fejem.

- Felébredtél, Csipkerózsika? - kérdezte Joonmyun mosolyogva, miközben az ablakhoz lépett, hogy besötétítsen.

Megtámaszkodtam a kezeimen, és felültem, csak ezután jöttem rá, hogy az ő ágyában fekszem.

- Elaludtam? - dörzsöltem álmos szemeim, és a kérdést követően egy hatalmas ásítás hagyta el a szám.

- Az egész utat végig horkoltad.

- Horkoltam? Nem is szoktam - néztem rá gyanakodva.

- Csak vicceltem - nevette el magát, s miután behúzta a függönyöket teljese sötétség lepte el a szobát. Megijedtem, amikor besüppedt az ágy közvetlenül mellettem, és Joonmyun odahajolva hozzám feloltotta az éjjeliszekrényen lévő kis lámpát. Amint felgyulladt a fény, mindketten elmerengve néztünk egymás szemébe. Tekintetem azonnal duzzadt ajkaira tévedt, de hamar kivertem a bűnös gondolatot a fejemből. - Keresek valami ruhát, amibe átöltözhetsz.

Egyetlen hang sem jutott el a fülemig, mert mozgó ajkain kívül képtelen voltam másra koncentrálni. Meg akarom csókolni. 

- Soojung? Figyelsz rám? - kérdezte aranyosan, majd látva zavaromat, hátrébb hajolt néhány centivel. - Hozok neked valami pizsamának valót, rendben?

- P-persze - bólogattam, s nagy szemekkel figyeltem, ahogy feláll, és a szekrényhez sétál. Kihúzott egy fiókot, kutakodott benne, majd elővett egy fehér pólót.

- Tessék - mondta, miután visszalépett hozzám és a kezembe nyomta a ruhadarabot. - Kimegyek, amíg átöltözöl.

- Ne! - csattantam fel határozottan, mire Joonmyun összevont szemöldökkel nézett rám. - Ú-úgy értem, elég, ha elfordulsz.

- Oké - bólintott, majd hátat fordított nekem. Gyorsan lekaptam magamról az inget és a melltartót, majd felvettem azt a darabot, amit az imént kaptam. Ugyanolyan illata volt, mint Joonymunnak, amitől kellemes melegség öntötte el az egész testemet. Csak a bugyit hagytam magamon, de a hosszú, fehér póló így is a combomig ért.

- Kész vagyok - jelentettem ki, miután összehajtogattam az egyenruhám, és a kis lámpa mellé helyeztem azt.

Joonmyun visszafordult, és egy halvány mosoly jelent meg az arcán, amikor meglátta rajtam a ruháját.

- Akkor... én kint leszek a nappaliban. Az ajtót zárd be - mutatott a zárban lévő kulcsra. - És csak akkor nyisd ki, ha megbizonyosodtál róla, hogy én vagyok. Nem tudom Jongin mikor ér haza, de így a legbiztonságosabb. Jó éjszakát - búcsúzott el.

- Joonmyun-ssi - szóltam utána, mire kérdően pislogott rám. - Nem maradnál velem még egy kicsit? - kérleltem.

- De - mondta mosolyogva, és odasétált hozzám. Nyeltem egyet, majd bebújtam a takaró alá, miközben Joonmyun leült az ágy szélére. - Még nem írtál sms-t - juttatta eszembe. Gyorsan megkerestem a telefonom, és bepötyögtem egy rövid üzenetet anyának, hogy ne aggódjon miattam, Narinál töltöm az ejszakát. A kijelzőn lévő órára pillantottam, mi szerint már fél kilenc is elmúlt, aztán visszaraktam a mobilom a helyére.

- Soojung - köszörülte meg a torkát Joonmyun. - Mi tett veled Jongin? - kérdezte kissé zavartan. - Bántott vagy?

- Nem akarok róla beszélni - közöltem érzelemmentes hangon, és elfordítottam az arcom, hogy ne kelljen rá néznem.

- Megerőszakolt, igaz? - Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. - Ez buta kérdés volt... Ne haragudj,

- Semmi baj - sóhajtottam a könnyeimmel küszködve. - Én csak... Nem így akartam... Azt szerettem volna, ha... - elakadt a szavam, mert nem tudtam, hogyan folytassam. De nem is volt rá szükség, mert Joonmyun arcán láttam, hogy mindent értetett. Hirtelen lehajolt, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaimra. Néhány pillanatig tartott csak, viszont ennyi is elég volt ahhoz, hogy megnyugtasson.

- Sajnálom - suttogta, miközben megtámaszkodott az egyik könyökén a fejem mellett. - Jobban kellett volna vigyáznom rád.

Nem bírtam ki, egyik kezem a nyaka köré fontam, és lehúztam magamhoz.

- T-tedd jóvá - súgtam a fülébe vágytól fűtött hangon. - El akarom felejteni, amit Jongin tett. Csak ma éjszakára - elkaptam a tekintetem arcáról, mert már következő mondatom gondolatától is zavarba jöttem - felejtsük el a többieket, és... és csináljuk azt, amire vágyunk.

Hirtelen elöntötte testemet a forróság, és amikor megéreztem Joonmyun tenyerét az arcomon, az bennem lévő még jobban felerősödött. Egyetlen érintéssel is képes volt megőrjíteni.

Önző vagyok. Csak magamnak akarom őt. 

Visszafordítottam a fejem, és miután elegendő bátorságot gyűjtöttem, mélyen a szemeibe néztem. Lassan közeledett felém, közben ujjaival kisimította a hajtincseket az arcomból, és gyengéden megcsókolt. Azonnal utat engedtem nyelvének, ami pillanatokon belül megtalálta az enyémet és vad csatába kezdett vele. Orromon keresztül kapkodtam levegő után, finom illata teljesen elbódított, szinte a fellegekben éreztem magam tőle. Ujjaimmal erősen kapaszkodtam ingébe, míg az ő keze egy percet sem tétlenkedtek, lassan besimított a "pizsamám" alá, megfogta a szélét, és egy könnyed mozdulattal felhúzta a mellkasomon.

Megszakította a csókot, és elhajolt tőlem, hogy megcsodálhassa a testem. A kis lámpa fényében láttam, ahogy arca kipirul és sokkal hevesebben veszi a levegőt, mint általában. Ez most mást volt, mint néhány órával ezelőtt a fürdőkádban, és meglepett, hogy mennyivel higgadtabban kezelte a helyzetet akkor. Szemeiben tiszta vágy csillogott, és olyan alaposan mérte végig a testemet, mintha a retináiba akarná égetni a látványt.

- Fogalmad sincs, hogy hányszor elképzeltelek már így - súgta halkan, és óvatosan rámarkolt az egyik mellemre. Visszahajolt hozzám, majd apró csókokat hintett a nyakamra. Szavaitól még forróbb lett felhevült testem és boldogsággal töltött el, hogy nem csak én fantáziálgattam róla perverz dolgokat. Lassan lenyúltam az inge aljához, majd alulról felfelé elkezdtem kigombolgatni a gombokat. Miután végeztem, szétnyitottam a ruhadarabot, és lesimítottam a vállain. A lélegzetem is elakadt, amikor elém tárult meztelen felső teste, ez volt az első alkalom, hogy így láttam. Összeszorítottam a fogaim, mert ennyitől képes lettem volna felnyögni. 

Joonmyun feltérdelt a lábaim között, és egy könnyed - számomra erotikus - mozdulattal megszabadult a felesleges anyagtól. Egymás arcát fürkésztük, miközben megfogta a nyakamig gyűrt pólót, és egyszerűen lehúzta rólam azt.

Valójában csak akkor tudatosult bennem, hogy mi fog történni, amikor lenyúlt a nadrágjához, és kínzó lassúsággal kicsatolta az övét. A nadrág cipzárjának hangjától kirázott a hideg, és éhes szemekkel figyeltem, ahogy lehúzza magáról a farmert. 

Ó, te jó ég. 

Visszahajolt, és rám ereszkedett felső testével, de csak annyira, hogy éppen hozzá érjen mellkasa a melleimhez. Egyik kezével végigsimított az arcomon, és egy biztató mosoly után ismét megcsókolta az ajkaim. Tenyerem a hátára csúsztattam, az ő bőre is felhevült akárcsak az enyém. Minden érintéséből érződött a vágy, olyan szenvedélyen csókolt, hogy teljesen elfeledkeztem magamról.

El sem hiszem, hogy ez történik. Annyiszor álmodtam már erről, és most végre itt voltam az ágyában, a karjai között. Hihetetlen. 

- Ahh! - egy apró, de annál kéjesebb nyögés hagyta el a szám, amikor megéreztem egyik ujját a nőiességemnél. Észre sem vettem, hogy mennyire benedvesedtem, de szinte átázott a bugyim. Mutató ujjával apró köröket rajzol a csiklómra a bugyimon keresztül, és a feltörő hangoktól elszégyelltem magam. 

Uh, nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó érzés. 

Néhány másodperccel később egész kezét becsúsztatta a bugyim alá, és egy sokat sejtő mosollyal nézett rám. 

- M-mi olyan vicces? - kérdeztem szégyenlősen. 

- Semmi - kuncogott. - Csak azt hittem, nehezebb lesz felizgatni. 

Az arcom rákvörös lett szavaitól, és azonnal eltakartam magam. 

Miért kell ilyeneket mondania? Annyira zavarban vagyok. 

A következő pillanatban lehúzta rólam az utolsó ruhadarabot is, majd ledobta a pólóm mellé. 

- Szólj, ha fáj - mondta, és egyik ujját bevezette hüvelyembe, amitől felszisszentem. Elég nedves voltam ahhoz, hogy könnyen mozogjon bennem, de Jongin kínzása után szörnyen fájt az alfelem. Lehunytam a szemeim, és próbáltam ellazulni, kizárni a kellemetlen érzést. Nem akartam, hogy esetleg emiatt hagyjuk abba. 

Eközben Joonmyun a melleimhez hajolt, és apró csókokat hintett a bőrömre, néha megszívta vagy végig nyalt a felületem, majd bekapta a mellbimbóm, hogy azt kényeztesse. 

Felsóhajtottam, egyre jobban élveztem ujjainak mozgását, s habár még mindig fájt, lassan ismeretlen bizsergés lett úrrá az alfelemen. 

- Biztos, hogy ezt szeretnéd? - nézett rám kissé aggódva. - Nem akarok fájdalmat okozni. 

- Igen - bólintottam. - Akarom. 

Joonmyun feltérdelt, én pedig nagyot nyeltem, amikor megláttam az alsó nadrágjában lévő dudort. Hiába fantáziáltam róla annyit, élőben teljesen más volt. 

A szemeim elkerekedtek, és pislogás nélkül néztem végig, ahogy a nadrágjával együtt megszabadul az alsójától is. Egyszer csak ott térdelt előttem meztelenül, és képtelen voltam elkapni tekintetem merev férfiasságról. Az arcom teljesen felforrósodott, a hüvelyem pedig lüktetni kezdett. 

- Ha így bámulod, szégyenlős lesz - szólalt meg Joonmyun mosolyogva, mire azonnal elfordítottam az fejem. 

- B-bocsánat.

- Érintsd meg. - Egy határozott mozdulattal megfogtam a kezem, és ágaskodó férfiasságára nyomta a tenyerem. A meglepettségtől el akartam húzni, de sokkal erősebb volt nálam. Az ujjaim remegtek, sosem fogtam még senkinek, és fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Nem gondoltam volna, hogy Joonmyunnak van egy ilyen perverz oldala is. - Nézz rám! - utasított, mire ráemeltem a tekintetem. Az arckifejezésétől kirázott a hideg, de valami - talán a bennem lévő vágy - cselekvésre késztetett, így ráfontam ujjaim merev tagjára és lassan masszírozni kezdtem. 

Még jó, hogy egész nyáron ilyeneket olvastam. 

- Ugh... - Kéjes nyögés szakadt fel Joonmyun torkából, és lehunyta a szemeit.

Ha jobban bele gondolok, Sulli óta nem is volt senkije, biztos rossz lehetett visszafogni magát 3 évig. 

Ha nem is lehetünk együtt, azt akarom, hogy erre örökre emlékezzen. 

Miután sikerült rendeznem a gondolataimat, lehúztam magamhoz, de kezemmel továbbra is folytattam férfiassága kényeztetését, ezúttal gyorsabban és erősebben húzogattam rajta a kezem, amitől még keményebbé vált, szinte már lüktetett ujjaim között. 

Hosszú, forró csókot váltottunk egymással, miközben Joonymun kezei bejárták egész testemet. Néhány perccel később megszakította a kontaktust, és a szekrényhez mászott, hogy elővegyen egy óvszert. 

- Húzd fel rám - nyomta a kezembe a csomagolást. - Úgy sem figyeltél a felvilágosító órán... 

Beharaptam az ajkam, és ügyetlenül, de kibontottam a csomagot. Életemben először fogtam ilyen sikamlós anyagot, de sejtetem, mit kell vele csinálni, ezért oda illesztettem a csúcsát Joonmyun férfiasságához, és lassan legörgettem rajta a gumit. 

- Ügyes - ismerte el, majd egy hirtelen mozdulattal ledöntött az ágyra, és átölelt. - Szeretlek - súgta a fülembe érzéki hangon, amitől elkerekedtek a szemeim. Kimondta. Tényleg kimondta, hogy szeret. 

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, és magamhoz szorítottam a testét. 

- Nem hagyom, hogy még egyszer fájdalmat okozzon neked Jongin - puszilt végig az államon, közben egyik kezével lenyúlt a férfiassághoz, majd nedves bejáratomhoz irányította tagját. Felsóhajtottam, ahogy végighúzta néhányszor csiklómon, majd lassan és óvatosan elkezdett behatolni.

Összeszorítottam a szemeim a fájdalomtól, ezt bizonyára Joonmyun is észrevette, mert csókolgatni kezdett ott, ahol ért.

- Ha szeretnéd, hogy abba hagyjam, szólj - mondta határozottan, mielőtt kijjebb húzódott belőlem. 

Láttam rajta, hogy nehezére esik kontrollálni magát, de még így is az én érzéseimet részesítette előnyben. 

- Folytasd - köszörültem meg a tokrom, hogy kitisztuljon rekedtes hangom. 

- Biztos?

Egy bólintással válaszoltam, és belevájtam körmeim a vállába, ahogy visszanyomta vastag férfiasságát hüvelyemben. Ugyanaz a feszítő érzés járta át az alfelem, amit Jonginnál is éreztem, de ezúttal én is akartam. 

Hosszú fájdalmas percek telek el így, Joonmyun aggódva vizslatta az arcomat, és néha alig mozgott, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon.

Hamarosan valami kellemes bizsergés futott végig a gerincem mentén, és a feszítő érzés is enyhülni kezdett. Igaz, nem múlt el teljesen, de sokkal jobban élveztem ezt az együtt létet, mint a délutáni kínzást. 

- Agh - sóhajtottam, amikor egy eddig ismeretlen pontomat találta el. 

- Jó? - nézett rám kéjes tekintettel Joonmyun, miközben egyre nagyobbakat lökött csípőjével. Olyan gyönyörű volt így, csapzott szőke hajjal, kipirult arccal, és izzadságtól csillogó bőrrel. 

Egyre hangosabb sóhajok és nyögések törték meg a köztünk lévő csendet.  Joonmyun begyorsított a tempón, és mielőtt még elérte volna a gyönyör, én voltam azt, aki először elélvezett. Egy eddig ismeretlen érzés lett úrrá rajtam, az alfelemet elöntötte a melegség, a hüvelyem lüktetni kezdett, és minden izmom megfeszült a beteljesedés pillanatában. Másodpercekkel később Joonmyun is felnyögött, egy pillanatra megremegett, majd lehunyt szemekkel csuklott rám. 

Egyikünk sem szólalt meg, mindketten éltető oxigén után kapkodtunk, s mikor sikerült valamennyire összeszedni magunkat, Joonmyun kihúzott belőlem, majd ledobta az ondóval megtelt óvszert a földre. 

- Elfáradtál? - kérdezte arcomat vizsgálgatva. 

- El - súgtam lehunyt szemekkel.

- Akkor aludj, Csipkerózsika - kuncogott, majd magunkra rántotta a takarót, és szorosan magához ölelt.   

***

Sötét volt, amikor felébredtem. Halk, egyenletes szuszogás hallatszott mellőlem, oda fordítottam a fejem, és amikor a szemem hozzászokott a sötétséghez, megpillantottam Joonmyun-ssi nyugodt arcát. Apró mosolyra görbült a szája, ami engem is mosolygásra késztetett. Mindketten meztelenek voltuk, és alig tudtam elhinni, hogy megtörtént. Joonmyun és én lefeküdtünk, és ez volt életem legjobb élménye. Teljesen megfeledkeztem a Jongin iránt érzett gyűlöletről, mintha kitörölték volna az emlékezetemből. Odahajoltam, és nyomtam egy puszit Joonmyun arcára, majd a telefonom kijelzőjére pillantottam. Még csak három óra múlt, de egyáltalán nem voltam fáradt. 

Azért keltem fel, mert pisilnem kellett, de gyorsan emlékezeteztem magam Joonmyun szavaira, miszerint nem szabadna elhagynom a szobáját, mert nem vagyok biztonságban.

A francba, nem bírom ki reggelig. Ha halkan megyek, úgy sem veszi észre senki. 

Gyorsan megkerestem a bugyim és a pólóm, magamra kaptam őket, majd az ajtóhoz léptem, de utoljára még visszapillantottam az ágy felé. Lehet, hogy fel kellene keltenem Joonmyunt? De annyira békésen alszik...

Felsóhajtottam, majd halkan lenyomtam a kilincset, az ajtó kinyílt, és at orrom hegyéig sem láttam, odakint is ugyanolyan sötétség uralkodott, mint bent. Ha feloltanám a villanyt, lehet felkelteném vele Jongint, feltéve, ha már haza ért. Holnap, illetve ma órája lesz, úgyhogy csak nem marad ki reggelig. De miért aggódok érte? 

Megráztam a fejem, hogy eltüntessem belőle a hülye gondolatokat, és a fal mentén elindultam a fürdőszobába. Minden nyugodt és csendes volt. Megkönnyebbültem, amikor elértem a fürdőszobát. Bezártam magam után az ajtót, és feloltottam a villanyt, de amikor megláttam Jongint a kád szélén, lehajtott fejjel, majdnem felsikoltottam. 

- Jézusom - kaptam a szívemhez, miközben az ajtónak dőltem. 

Jongin lassan felemelte a fejét, arcáról semmit sem tudtam leolvasni. Sápadt volt, a szemei vörösek, a szemöldöke és a szája vérzett, szörnyen nézett ki. 

Egyenesen engem nézett, én pedig képtelen voltam elkapni róla a tekintetem. 

- Jongin-ssi? - szólítottam meg, miután lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot. - J-jól vagy?

- Mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdezte, és egy beteges, gonosz vigyor jelent meg az arcán. - Áh, értem már - nevetett harsányan. - Jól szórakoztál Joonmyunnak? Megvigasztalt? 

Nem válaszoltam, mire megforgatta a szemeit, és felállt, de az első lépés után megingott, és a csapba kapaszkodva lerogyott a földre. Megijedtem, ezért gyorsan odarohantam hozzá, hogy felsegítsem. Láthatóan nem volt magánál, bűzlött az alkohol szagtól. Egyáltalán szabad innia ilyen erős gyógyszerek mellett?

- Mennyit ittál?  - néztem rá kíváncsian, és megfogtam a derekát, hogy felsegítsem a földről. 

- Mi közöd hozzá? - förmedt rám mérgesen. Más esetben féltem volna ettől az oldalától, de miután Joonmyun elmesélte mi történt velük, egy összetört, beteg embert láttam magam előtt, akinek segítségre van szüksége. 

- Vérzel - állapítottam meg, ahogy az arcára pillantottam, ami vészesen közel kerül az enyémhez. Szinte ajkaimon éreztem alkoholos leheltét. 

Lassan elcsoszogtunk az ajtóhoz, és óvatosan, úgy, hogy ne csapjunk zajt, bekísértem a szobájába. Nem volt elhúzva a függöny, így az utca lámpa kellő fényt biztosított ahhoz, hogy jól lássuk egymást. Leültettem az ágyra, majd én is helyet foglalat mellette. Magam sem tudom, miért maradtam, de nem akartam egyedül hagyni. 

Egy könnyed mozdulattal lekapta magáról a felsőt, amit a földre dobta, és kihúzta a fiókot, amiben a gyógyszereit tartotta. Kipakolt két dobozt, az egyik morfin, a másik amfetamin volt. 

- Joonmyun szerint nem szabadna szedned ezeket - köhintettem. 

- Áh, szóval mesélt a betegségemről... Most már te is tudod, hogy egy gyógyszer függő, depressziós állat vagyok, aki fiatal lányokat erőszakol meg. - Nem tudtam eldönteni, hogy nevet-e vagy sír, önkívületi állapotba került. - De sajnos az ő szarjai nem hatnak. Csak ezekkel tudom csillapítani a fájdalmakat - mondta, miközben kiöntött egy csomót a tenyerébe, legalább 3-3 darabot, és bevéve a szájába, lenyelte azokat. 

- F-fájdalmat? - pislogtam értetlenül. 

Jongin a kezébe temette arcát, majd frusztráltam a hajába túrt.

- Nem akartalak bántani, Soojung - szólalt meg hosszú percek után, és rám emelte könnyes szemeit. - De amikor meghallottam Joonmyun nevét, teljesen elborult az agyam.

Szavai őszintén hangzottak, és teljesen meglepett, sosem láttam még ilyennek. 

- Miben jobb Ő? Miért Ő kell neked? Van róla fogalmad, hogy én mit érzek? - összeszorította ajkait, és arcán egy dühös kifejezés jelent meg. 

- M-miről beszélsz? 

- Arról, hogy a gyógyszereken kívül te vagy az egyetlen, aki segíthet. Amikor megérintelek, megcsókollak, eltűnik a fájdalom, és egészségesnek érzem magam, de amikor látom, hogy nézel a bátyámra, úgy érzem 100 tabletta sem lenne elég ahhoz, hogy enyhítsem a fájdalmamon.

Sírt. Jongin-ssi sírt, én pedig képtelen voltam megszólalni, sosem láttam még ilyennek. 

- Én láttalak meg hamarabb. Nem hagyom, hogy Joonmyun téged is elvegyen - folytatta egyre ingerültebben, majd hirtelen elkapta a kezeim és lenyomott az ágyra. Felém hajolt, mire elfordítottam a fejem.

- Nem foglak átengedni neki, mert... - elakadt a lélegzete, és egy pillanatra lehunyta a szemeit. - Szeretlek - súgta nagyon halkan, aztán elengedte a kezem. 

Az ijedtségtől azonnal felpattantam, és anélkül, hogy hátra néztem volna, kirohantam a szobából. A szívem olyan hevesen kalapált, hogy a füleben hallottam a dobbanásokat. Hál' istennek nem jött utánam, de a biztonság kedvéért bekulcsoltak Joonmyun ajtaját, és vissza feküdtem mellé. Eddig sem voltam álmos, de ezután képtelen voltam elaludni. 

Mégis hogy? Miért? Mit értett azon, hogy szeret? Ha szeretne nem alázna meg minden alkalommal, amikor csak teheti. A gyógyszerek és az alkohol teljesen összezavarták az elméjét. Nem szerethet. Nem!

4. Bejegyzés [part 4]

2014. 09. 15. Hétfő

- Ki az a Sulli? - kérdeztem kíváncsian, mert volt egy olyan érzésem, hogy  neki is köze van mindahhoz, amit ma megtudtam. 

Joonmyun szemei elkerekedtek a név hallatán és Ádámcsutkája megmozdult a hatalmas nyeléstől.

- H-honnan tudsz Sulliról? 

- Egy fényképen láttam veletek, és a hátoldalon az állt, hogy Suho és Kai oppának Sullitól. Mit jelent ez? 

- Soojung - sóhajtott fel Joonmyun, majd egy hosszú percig csendben bámult maga elé. 

Belesajdult a szívem a gondolatban, hogy talán azért ilyen, mert sokat jelent neki Sulli. Lehet, hogy a barátnője... De akkor, miért csinálja ezt velem? Nem értek semmit. 

- Joonmyun-ssi, ki az a Sulli? - ismételtem meg a kérdésem, bár legbelül nagyon féltem a választól.  

Joonmyun vett egy mély levegőt, majd rám emelte sötét szemeit. 

- Sulli... Kai első szerelme. 

- Kai? - néztem rá értetlenül. 

- Kai Jongin beceneve... Suho pedig az enyém. Még gyerekkorunkban ragadt ránk, de mióta... - elakadt a szava, és láttam rajta, hogy gondolkodik, hogy is folytassa a mondanivalóját. - Már nem hívjuk így egymást három éve. 

Három éve?

- Miért? Mi... történt három éve? - kérdeztem habozva. Féltem, hogy esetleg olyan sebet szakítok fel a kérdéseimmel, ami nagy fájdalmat okozhat Joonmyunnak, hiszen az arcán tisztén látszott minden. 

- Ez... hosszú. Öltözz fel - mondta, miközben az órájára pillantott. - Elviszlek valahová. 

Nagy szemekkel pislogtam utána, ahogy kiment a szobából, hogy nyugodtan magamra kaphassam a ruháim. Hová akar vinni? 

Tíz perccel később a ház előtt álltunk, kezdett sötétedni, hét óra is elmúlt már. Jongin kocsija nem volt a felhajtón, tényleg elment valahová. Ilyen állapotban képes volt kocsiba ülni? Megakarja ölni magát? De ugyan Soojung, miért foglalkozol vele? 

Megráztam a fejem, majd beültem Joonmyun kocsijába, ami egy sokkal visszafogottabb és kisebb darab volt, mint a testvéréjé. Az út csendben telt, egyikünk sem szólalt meg. Láttam, hogy Joonmyun mélyen a gondolatiba merült, én pedig az ablakon kifelé bámulva törtem a fejem, hogy vajon akarom-e tudni az igazat. Egyáltalán miért akarja elmondani, ha ennyire személyes? Tényleg sokat jelenthetek neki. 

Rápillantottam elrévedt arcára, és a szívem kihagyott egy ütemet. Szavakba sem tudnám önteni, mennyire szeretem. 

Bizonyára észrevette, hogy őt nézem, mert rám pillantott, és egy halvány mosollyal tudatta, hogy minden rendben. Mintha csak olvasná a gondolataimat. 

- Konyang Magánklinika? - olvastam le az épület hatalmas nevét, ahogy kiszálltunk a kocsiból. Miért jöttünk ide? Egyáltalán beengednek még ilyen későn?

Joonmyun eltette a kocsikulcsot, majd elindult a bejárat felé. Csendben követtem, és egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy mi köze lehet egy magánklinikának az egészhez. Itt dolgozik vagy esetleg itt kezelik Jongint? 

A távolból figyeltem, ahogy odamegy az egyik nővérkéhez, váltanak néhány szót, majd visszasétál hozzám. Meglepetésemre megfogta a kezem, igaz nem kulcsolta át az ujjainkat, de olyan melegség járta át a testem, hogy majdnem elolvadtam.

- Gyere - pillantott rám, majd gyengéden húzni kezdett az egyik kórterem felé. - Már lejárt a látogatási idő, de mivel én is orvos vagyok ezért megengedték, hogy tíz percre bemenjünk. 

Összezavarodva pislogtam magam elé, aztán egyszer csak megálltunk egy ajtó előtt, amin egy kis név tábla díszelgett, és a Choi Jinri név állt rajta. 

Összevontam a szemöldököm, sosem hallottam még ezt a nevet, mit keresünk itt?

- Ki az a Choi Jinri? - kérdeztem halkan tekintve, hogy kórházban voltunk. 

Joonmyun nem válaszolt, elengedte a kezem, és halkan benyitott a szobába. Elállt az útból, hogy előre engedjen, én pedig beléptem a kórterembe, és ahogy megláttam egy hófehér arcú, sötét hajú lányt, aki kísértetiesen hasonlított rám, elállt a lélegzetem. Felismertem, ő volt az a képről. Sulli. 

Tehát ez is csak egy becenév? 

Pislogtam néhányat, hogy meggyőződjek róla nem csak képzelem az egészet, de ő volt, csukott szemekkel, mozdulatlanul feküdt az ágyban, miközben néhány gép csipogott mellette. 

- Ez... - alig tudtam szóhoz jutni. Nagyokat pislogva meredtem magam elé, míg Joonmyun bezárta az ajtó, és elvett két széket a sarokból. Mindkettőt az ágy mellé húzta, és egy apró kéz mozdulattal jelezte, hogy üljek le mellé. 

- Most már biztos rájöttél, hogy ő Sulli a képről - nézett rám, szemében szomorú fény csillogott. 

- I-igen - habogtam, ahogy helyet foglaltam mellette. - Nagyon h-hasonlít... 

- Rád - fejezte be a mondatot Joonmyun, majd egyik kezét Sulli tenyere alá csúsztatta és óvatosan megszorította azt. - Tudom - mosolyodott el szomorúan. - Ezért keltetted fel Jongin és az én érdeklődésemet is. Ezért... vigyázok rád... Ezért törődöm veled, és ezért vagy különlegesebb nekem, mint a többi diák az iskolából. 

Alig tudtam felfogni, amit mond. De fájt... Fájt, hogy olyan kedvesen beszélt Sulliról, de a legjobban még is az bántott, hogy a szavai alapján bennem is őt látta. Ha nem úgy néznék ki, mint ő, akkor lehet nem is érdekelném...

- Az igazi neve Choi Jinri. A Sullit Ka... Jongin és én adtuk neki - magyarázta átszellemülve. 

- Mi történt vele? Miért van kórházban? - faggatóztam, ahogy egyre több kérdés jutott eszembe. 

- Elmesélek mindent, így Jongin betegségét is meg fogod érteni - nézett rám, majd elengedte Sulli kezét, és megfogva a vállaim maga felé fordított. 

- Sulli annyi idős volt, mint most te, amikor először találkoztunk vele. Jongin és én akkoriban nagyon sok időt töltöttünk együtt. Ugyanarra az egyetemre jártunk, mindketten orvosnak tanultunk, és általában ugyanazok a lányok tetszettek meg mindkettőnknek - egy keserédes mosoly futott át az arcán. - Sulli egy új szomszéd volt, körülbelül négy éve költöztek oda, ahol mi lakunk, és természetesen Jongin azonnal beleszeretett. Ezek után már hárman lógtunk együtt. Eltelt fél év, és én is megkedveltem Sullit, de nem mutattam semmi jelét, nagyon rosszul éreztem magam, hogy beleszerettem az öcsém barátnőjébe. 

Nagyon nyeltem, és megpróbáltam visszatartani a feltörni készülő könnyeket. Tehát szereti Sullit? Ezért nem lehetünk együtt? 

- Néhány héttel később Sulli közölte velem, hogy nem szereti Jongint, mert engem szeret. Az egyik felem örült neki, a másik viszont nem. Hogy örülhettem volna, ha tudom, hogy ezzel fájdalmat okozok a testvéremnek? - kérdezte elkeseredve, majd az ágyon fekvő lányra pillantott. 

- De meggyőzött. Miért kellene boldogtalannak lennem, Jongin miatt? Ha ő is úgy szeret engem, mint ahogy én őt, akkor megfogja érteni. De nem így lett: én egyetértettem Sullival, és randizgatni kezdtünk először Jongin tudta nélkül, miközben ő szenvedett a szakításuk miatt. Rosszul éreztem magam, de én is ember vagyok, vannak érzéseim, és szerelmes voltam. Aztán egy nap Joning elkapott minket, és szörnyen összevesztünk, azt mondta sosem fogja megbocsátani, amit vele tettem. Sulli sírt, és azt akarta, hogy vigyem el onnan, ezért kocsiba ültünk, és annyira figyelmetlen és feldúlt voltam, hogy karamboloztunk. Én néhány borda tőréssel és egy agyrázkódással megúsztam, de Sulli annyira beütötte a fejét, hogy azóta is kómában van. 

Hangján éreztem, hogy közel áll a síráshoz, kezét ismét összefonta a lány kezével. 

- Sajnálom Jinri-ah - súgta halkan, majd folytatta a történetet: - Két héttel később engem kiengedte. Jongin nekem esett, engem hibáztatott mindenért, és még mindig szörnyen mérges volt, amiért elvettem tőle. Azt mondták, hogy nem tudják mennyi esély van Sulli felépülésére, de ez nagyban függ attól, hogy mennyi ideig van kómában. Az első hónapban még nagy esély volt rá, hogy teljesen felépül, de nem kelt fel... már három éve, így biztos szenved agykárosodást. Viszont két hónapja elkezdett reagálni a hangokra és az érintésekre. Az orvos szerint ez jó jel, nagy esély van rá, hogy magához tér nem sokára. 

- És... - nyeltem egy nagyot. - Még mindig szereted? 

Joonmyun arca lefagyott, majd rám emelte szomorú tekintetét. 

- Szeretem - mondta ki halkan, mire éreztem, hogy feltörnek szememből a könnyek. Akármennyire is sajnáltam őket, nem tudtam visszatartani az érzéseim. Lehet, hogy önző vagyok, de nem érdekel. - De a szerelmem már elmúlt iránta. Megbántam, hogy akkor igent mondtam neki, mert ha nem teszem, akkor minden másképp történt volna. Viszont - harapta be az ajkát, és másik kezével az én kezem után nyúlt, ezúttal összekulcsolta az ujjainkat, amitől kellemes bizsergés járta át a testemet. - Ha felébred, az ő érzései ugyanolyanok lesznek, mint azelőtt. Számára nem telt el úgy három év nekünk. Olyan tisztán fog emlékezni a baleset napjára, mintha az tényleg tagnap történt volna. Nem mondhatom azt neki, hogy már nem szeretlek, nem hagyhatom cserben ezek után. Mellette kell lennem, ha felébred. Ezért... nem lehetünk együtt. - Amint ezt kimondta, megszorította a kezem, és magához húzott, hogy megöleljen. 

- És... és ha nem kell fel még évekig? - kérdeztem könnyes szemekkel. 

- Akkor nem tudom, mi lesz - ismerte be egy nagy sóhaj kíséretében. 

Egyszer csak megértettem mindent: Joonmyun-ssi szeret engem, de nem hagyhatja magára Sullit. Én pedig nem lehetek ilyen önző, nem kérhetem, hogy velem legyen - szorítottam össze könnyes szemeim, ahogy beletemettem az arcom a vállába. 

- Sajnálom Soojung - simogatta a hátam. Két karomat szorosan átfontam dereka körül és halkan zokogtam. Már magam sem tudtam, hogy miért sírok; azért mert annyira szomorú, ami Sullival és Joonmyunnal történt, vagy azért, mert tudom, hogy nem lehet velem, vagy azért mert így jött ki rajtam az egész napos feszültség. Akárhogy is,  már nem tudtam tovább tartani magam. 

Joonmyun megfogta a karom, és felhúzott magához annyira, hogy a fülembe suttoghasson. 

- Én is nagyon szeretlek, és a magaménak akarlak tudni, ezért fáj, amikor látom, hogy mit tesz veled Jongin, de ahányszor megcsókollak vagy hozzád érek, eszembe jut, hogy helytelen, amit teszek. És féltékeny is vagyok, mert tudom, hogy mit, miért tesz Jongin. Akármilyen beteg is, ismerem. Ezért kérlek, hogy ne találkozz vele. 

- De... - ellenkezni akartam, de egyik ujját a szám elé tette. 

- Miután Sulli kómába esett, és hónapokig nem tért magához, Jongin magába fordult, szeretetre éhezett, amit a szexuális vágyain keresztül elégített ki. Eluralkodott rajta a depresszió, mert egy nőben sem tudott megbízni, így csak kihasználta őket. Otthagyta az egyetemet, és mivel nagyon jó volt matekból, ezért tanítani kezdett. Az első hónapokban észrevettem, hogy furcsán viselkedik, azt mondta, hogy van egy lány, aki érdekli. Meglepődtem, mert mióta depressziós lett, senki sem érdekelte komolyan. Azt hittem ez a lány is csak arra kell neki, hogy a szeretet hiányát enyhítse. Figyeltem egy darabig a viselkedését, mivel hivatalosan is én lettem az orvosa, én írtam fel neki a gyógyszereket, és én kezeltem. Aztán másfél év után jelentkeztem iskola orvosnak, aminek Jongin nem igazán örült, tudta, hogy azért mentem oda, hogy őt tartsam szemmel, és amikor először bejöttél a rendelőbe, sejtettem, hogy te vagy az a lány, akiről beszélt. Nekem is rögtön az volt az első gondolatom, hogy mennyire hasonlítasz Sullira, de ennek ellenére teljesen mások vagytok. Te tudatlan, esetlen és törékeny vagy - nevetett, mire morcosan pislantottam rá. - Ezért úgy éreztem, hogy vigyáznom kell rád, és szépen lassan beléd szerettem. 

Elmosolyodtam, és zavaromban lesütöttem a szemem. 

- De Jongin rájött, hogy mit érzek irántad, és azóta bosszút akar állni, betegesen viselkedik, és mindent megtesz, hogy fájdalmat okozzon neked. Mert tudja, hogy ezzel bánt engem a legjobban. Úgyhogy kérlek, ne találkozz vele.

- N-nem fogok - bólintottam. 

- Ideje indulnunk - javasolta, majd felállt, és vissza tolta a székeket a helyükre. Még oda hajolt Sullihoz, és nyomott egy puszit a homlokára, aztán kézen fogva elindultunk. Elköszönt a nővértől, és a kocsihoz terelt engem. - Haza viszlek!

- Ne! - szóltam közbe. - Nem akarok haza menni.

- De holnap iskola, és aggódni fognak érted. 

- Írok egy sms-t anyának, hogy Narinál alszom. Nem akarom egyedül tölteni az estét - néztem rá kérlelő szemekkel. 

- Rendben - adta meg magát sóhajtva. - Aludhatsz nálunk, de akkor meg kell ígérned, hogy nem hagyod el a szobám. Jongin bármikor haza jöhet, nem szeretném, ha bajba kerülnél. 

- Ígérem - vigyorogtam, majd kényelmesen hátra dőltem az ülésben. Joonmyun beindította a motort, én pedig egyre laposabbak pislogva elaludtam. 

4. Bejegyzés [part 3]

2014. 09. 15. Hétfő

 - Ó, Joonmyun-ah,  már haza is jöttél? Azt hittem, a kórházban töltöd a délutánt.

- Azt mondta az orvo... Mi ez? Miért nincs rajtad ruha? Már megint haza hoztál valakit? 

A szívem elszorult kedves hangjától, és a bűntudat az eddigieknél és erősebben marta a belsőmet. 

- Ja. Miért nem nézed meg a saját szemeddel? Szerintem tetszeni fog.

- M-Miről beszélsz? - kérdezte összezavarodva Joonmyun, majd egyre közeledő lépteinek hangjára lettem figyelmes.

- Nézd csak meg - mondta Jongin, s bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy arcán ördögi vigyor bujkált.

Lehunytam a szemeim, mást nem tudtam tenni, mert a kezeimen lévő bilincsek megakadályoztak. Tehetetlenül, meztelenül és megalázva feküdtem Kim Jongin ágyában, miközben a könnyeim patakokban folytak az arcomon. 

- So... Soojung-ah? - hallottam meg Joonmyun rekedtes hangját az ajtóból. Résnyire nyitottam a pilláim, - mert jobban nem mertem - és láttam, hogy az arca teljesen elsápadt. Egész lénye ledermedt és nagyokat pislogva bámult az ágy felé. Testemmel elfordultam tőle, nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson. 

- Na, te is szeretnél egy menetet? - viccelődött Jongin.

- Te szemét állat - mondta indulatosan a bátyja immár a folyosón. - Miért csinálod ezt? Bosszút akarsz állni? - kiabált, én pedig sírva hallgattam a vitájukat. Ennél rosszabb helyzetbe már nem is keveredhettem volna. 

- Csak szórakozok - nevetett Jongin, majd a következő pillanatban hangos puffanásra lettem figyelmes. 

- Ne érdekel, mit csinálsz, de őt hagyd ki belőle. Mit ártott neked? 

- Hogy mertél megütni? - kérdezte hitetlenkedve Jongin, figyelmen kívül hagyva testvére előző kérdését. 

- Megérdemelted - válaszolt dühösen Joonmyun, de ekkor újabb puffanás halasztódott kintről. mindketten feljajdultak, a fiatalabbik pedig hangos káromkodásba kezdett. 

- Baszd meg, Joonmyun - morogta dühösen, majd valami - talán egy kép, vagy egy váza - reccsent a padlón.

A dulakodás hangjától még erősebb sírógörcs tört rám. Képesek egymásnak esni odakint. 

Ez csak egy rémálom lehet. Ébredj fel Soojung. Gyerünk. 

Egyszer csak elhalkultak a kinti zajok, egyedül zokogó hangom törte meg a szoba csendjét. Hirtelen besüppedt mellettem az ágy, mire kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Joonmyun ül mellettem szomorú, aggódó tekintettel. A szájából folyt a vér, és mintha a orra is megdagadt volna, de fájdalom jele egyáltalán nem látszott rajta. 

Amint összetalálkozott a pillantásunk, azonnal becsuktam a szemeim, és kétségbeesettem felzokogtam. 

- Shh - vigasztalt lágy hangon, miközben puha tenyerével végig simított az arcom élén. - Itt vagyok. Szavaitól kellemes melegség járta át a testem, kissé megnyugtatott. Miért ilyen kedves velem? Még ezek után is aggódik értem...

Néhány pillanattal később megéreztem finom ujjait a csuklómon. Gyengén megtapogatta kipirult bőrömet, majd egy mély sóhajt hallatott, és óvatosan, a fiókban talált kulcs segítségével kiszabadította elzsibbadt tagjaim a fogságból.

Két karom erőtlenül hullott a fejem felé, és még ahhoz sem volt erőm, hogy magam mellé húzzam őket, vagy legalább valamennyire eltakarjam meztelen testemet.

Felnyitottam a szemeim, és ismét sírás tört rám, amikor megláttam a hasamat beterítő fehér, véres váladékot. A hányinger kerülgetett, mocskosnak éreztem magam, és bele sem mertem gondolni, hogy épp mi járhatott Joonmyun fejében.

- Fel tudsz állni? - kérdezte halkan, miután vissza ült mellém.

Megpróbáltam feltámaszkodni a kezeimre, de az első mozdulat után visszaestem az ágyra. Sem fizikailag, sem lelkileg nem volt bennem annyi erő, hogy megmozduljak.

Látva ezt, Joonmyun egyik kezével a térdem alá nyúlt, másikkal a hátamat támasztotta meg és felemelt az ölébe. Elrugaszkodott velem az ágytól, és elindult az ajtó felé. Kifelé menet megláttam a hatalmas vörös foltot a lepedőn, mire elszorult a torkom. Ez minden annak a szadista Jonginnak a műve.

Átkaroltam Joonmyun nyakát, és fejemet a vállába fúrtam. Mélyen belélegeztem kellemes illatát, s habár ugyanazt a parfümöt használta, mint a testvére, rajta még is nyugtatóan hatott rám.

- H-hol van Jongin? - érdeklődtem sírástól eltorzult hangon, ahogy kiéltünk az emelet előszobájába.

- Elment - válaszolt Joonmyun, miután elindult az egyik ajtó felé. Lassan benyitott az apró, fényes helységben, ami egy fürdő szoba volt. - Megfürdetlek, jó? - nézett rám habozva.

Bólintottam, mire óvatosan beültetett a kádba. Felhúztam a lábaim, rettenetesen sajgott az alsó felem, még ülni is nehezemre esett.

Joonmyun leguggolt mellém, és mielőtt megnyitotta volna a csapot, egyik kezével kiseperte a hajat az arcomból, és hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket.

Összetalálkozott a tekintetünk, szemében kellemes melegség és nyugalom csillogott, de némi szomorúság és düh is párosult velük.

- Minden rendben - súgta mosolyogva, majd megnyitotta a meleg vizet. Beállította a megfelelő hőfokot, ami nem volt se túl meleg, se túl hideg.  Először a lábamra irányította a zuhanyt, szabad kezével végigsimított a bőrömön. Ujjaival gyengéden masszírozta a bokámat, a térdemet és a combomat is. Miután végzett, a hajamat, a hátamat, és a mellkasomat is bevizezte. Nyomott egy kis sampont a fejemre, és jó habosra dörzsölte vele a fejbőröm. Kellemes bizsergés fogott el, lehunytam a pilláim és felsóhajtottam, míg a hajamat mosta.

Leöblítette a kezét, majd bekente az egész testem tusfürdővel. A mai nap után már nem zavart, amikor ujjával a fenekemhez, vagy a mellemhez ért. Örültem, hogy megszabadít Jongin érintéseitől.

Jól eső sóhaj szökött fel belőlem, ahogy tenyerébe vette egyik mellem. Akármennyire fájt az alsó felem, a Joonmyun iránti vágyamat nem tudtam palástolni, és gyengéd érintéseitől benedvesedtem. Reménykedtem benne, hogy nem veszi észre, miközben lábaim közé simított. Az arcára pillantottam, ami teljesen komoly volt. Egy halvány mosolyra húztam a szám, ahogy elkönyveltem magamban, mennyire tisztességes, és nem használja ki a helyzetet.

Leöblítette a tusfürdőt és a sampont a fejemről, majd elzárta a csapot, és keresett néhány törölközőt. Az egyiket a fejemre csavarta, a másikat pedig a testem köré.

Óvatosan kiszálltam a kádból, és a szélének támaszkodtam, míg Joonmyun megtörölt. Kissé zavarba jöttem, ahogy éreztem, végig pillant meztelen valómon, de gyorsan végzett, és vissza csavart a törölközőbe. Megfogta a derekam, majd elindult egy másik szoba felé.

Kissé lassan és fájdalmasan lépdeltem mellette, de biztosra vettem, ha nem támaszkodhattam volna belé, még ennyire sem ment volna.

- Ülj le ide - bökött fejével az ágy felé, miután beértünk - valószínűleg - az ő szobájába. - Megkeresem a ruháid, aztán beszélünk - nyomott egy puszit a homlokomra kedvesen, majd magamra hagyott.

Összeszorult a gyomrom. Miről akar beszélni? Sejtettem, és féltem, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Ugyanakkor bennem is számos kérdés kavargott.

Néhány másodperccel később vissza is tért, kezében az egyenruhámat tartotta. Leült mellém az ágyra, majd leszedte a hajamról a törölközőt, és gyengéden dörzsölni kezdte vele nedves hajtincseimet. Egy ideig egyikünk sem szólalt meg, de végül győzött a kíváncsiságom.

- Miért szed Jongin-ssi gyógyszereket? - pillantottam Joonmyunra. Kérdésem hallatán megkomolyodott eddig kedves arckifejezése.

- Ő mondta?

- Nem - ráztam a fejem. - A-a szekrényében találtam. Mi az a Lithobid?

- Erről nem szabadna beszélnem. Nem akartalak belekeverni, nem kellett volna elmondnom Jonginnak...

- Elmondani mit? - húztam fel az egyik szemöldököm kíváncsian.

- Nem fontos - köszörülte meg a torkát, majd közelebb húzódott hozzám. - Jongin bipoláris zavarban szenved már három éve. Depressziós, néha magába fordul, és teljesen meggondolatlanul cselekszik. A Lithobid pedig egy erős kedélyjavító gyógyszer mániás depresszió ellen.

- M-miért nem látszik rajta, hogy depressziós? - gondolkodtam hangosan.

- Mert a hipománia fázisában van, vagyis képes logikusan gondolkodni, és tisztában van a tettei súlyával. A depressziót túlzott magabiztossággal próbálja elfedni. De néhány hete furcsán viselkedik, és félek, hogy romlik az állapota - magyarázta szomorúan, miközben a hajammal foglatosodott. Próbáltam minden sejtemmel odafigyelni, hátha megértem Jongin viselkedését. Lehet, hogy azért teszi ezt velem, mert beteg? 

- És mi történik, h-ha romlik az állapota? - kérdeztem félve. Lehet, hogy még rosszabb dolgokat fog tenni? Jézusom! Beleegyeztem egy elmebeteg játékaiba. 

- Kialakul a mánia, amit nem lehet gyógyítani. A hangulatingadozásai, az agresszió, a túlzott szexuális vágy mind arra utal, hogy nem használ a gyógyszer. Ezért próbálom kontrollálni, de nem megy.

Lesokkolt. Minden, amit Joonmyun mondott lesokkolt.

- És mire való az amfetamin?

- Micsoda? - pislogott rám értetlenül Joonmyun.

- Amfetamint és Morfint találtam a  szekrényében, meg egy csomó különböző vényt más gyógyszerekről, mind Joonmyun-ssi aláírásával.

- Én nem írtam fel neki ilyeneket - ráncolta a homlokát. - Ezek is élénkítő szerek, de nem használnak mániás depresszió ellen. Mennyit találtál belőlük?

- Két-három dobozt - mondtam, mire Joonmyun lerakta a törölközőt, felállt és kiment a szobából.

Ez furcsa. Ezek szerint Joning-ssi meghamisította azokat a vényeket? De miért, ha nem is használnak a betegségére? Mi folyik itt? 

Néhány másodperccel később visszatért, és gondterhelt arckifejezéssel leült mellém.

- Soojung - sóhajtott. - Nem akarom, hogy az iskolán kívül találkozz vele. Veszélyes. Nincs tisztában a cselekedeteivel. Nézd meg, mit tett veled most is! - hangja elakadt, megragadta a kezem, és a karjai közé húzott.

Nem tehetem Joonmyun-ssi. Ha nem találkozom vele, akkor Jongin valami szörnyűt fog tenni. Ki tudja, mire képes.

- Ígérd meg, hogy nem találkozol vele - nézett a szemembe mélyen. - Nem akarom, hogy bajod essen.

- Megígérem - hazudtam, csakhogy megnyugtassam. - Megígérem, ha... - gondolkodtam el. Hirtelen eszembe jutott valami.

- Ha?

Nem folytattam az elkezdett mondatot, helyette odahajoltam hozzá, és megcsókoltam az ajkait. Meglepettségemre Joonmyun azonnal viszonozta az érintésem, és egyik keze a derekam köré csúszott. Nem érdekelt, hogy miért nem lehetünk együtt, nem érdekelt, hogy van-e valakije, nem érdekelt, hogy félórával ezelőtt mit tett velem Jongin. Csak őt akartam, és most itt volt rá a nagyszerű lehetőség. Elragadott a hév, hátra dőltem az ágyon, és magammal húztam Joonmyunt is. Óvatosan felém mászott, és finoman csókolta a számat, nyelvével bebocsátást kért ajkaim közé, amit örömmel adtam meg neki.

Biztos voltam benne, hogy normális esetben nem tette volna ezt, ő mindig észszérűén cselekedett, akármekkora volt a csábítás kontrollálta magát, de most... Bizonyára kijött belőle a felgyülemlett feszültség. Felkavarta Joning tette, és ő is vágyott rám, ugyanúgy, mint én rá. Érzéki csókja, és keze amellyel úgy kapaszkodott belém, mintha sosem akarna elengedni mind ezt bizonyították.

Belenyögtem a csókba, amikor törölközőn keresztül rámarkolt az egyik mellemre. Elszakadt tőlem és a nyakamat kezdte kóstolgatni, mire egyik kezemmel utat törtem lefelé, és megragadta a nadrágja övét, hogy kioldjam.

Hirtelen elkapta a kezem, és felnézett rám.

- Ne! - állított meg.

- Miért ne? Én akarom.

- Nem akarok fájdalmat okozni, azok után, amit Jongin tett - mondta keserűen, majd felült az ágyon.  - Nem tehetem ezt. Nem tehetem ezt vele...

- Kivel? - kérdeztem elkerekedett szemekkel, és szívem azonnal összefacsarodott. Hát tényleg van valakije? 

- Bocsáss meg, Soojung - túrt szőke hajába frusztráltam. - Tudom, hogy azt gondolod, hogy szórakozom veled, de nem. Én is kedvellek, és akarlak, de ezek az érzések helytelenek.

Hirtelen eszembe jutott valami.

- Ki az a Sulli? - kérdeztem kíváncsian, mert volt egy olyan érzésem, hogy  neki is köze van mindahhoz, amit ma megtudtam. 

Hát nem egy tündér? :3

4. Bejegyzés [part 2]

2014. 09. 15. Hétfő

Képtelen voltam felfogni, amit Mr. Kim mondott. Hogy adhatnám neki a testem? Ez teljesen megőrült. Bárkit könnyedén megkaphat, bármikor kielégítheti a vágyait. Miért pont engem akar? Miért?

Vagy annyira utál, hogy így akarja megkeseríteni az életem? Élvezi, ha szenvedek? 

Mit tegyek? Nem akarom, hogy kirúgják Kim Joonmyunt a hülyeségem miatt. De megkért rá, hogy ne találkozzak az öccsével. Istenem, miért nem tanítják meg az iskolában, hogy hogyan cselekedjünk helyesen ilyen helyzetekben?

Magamra vagyok utalva. Narinak nem mondhatom el, mert tudom, mit érez Mr. Kim iránt. Talán, ha Joonmyunak... 

Nem! Csak még nagyobb bajt okoznék. Lehet, hogy önző vagyok, de ha megtudná, hogy az öccsének fényképei vannak kettőnkről, még távolságtartóbb lenne, azt pedig nem akarom. Így is nehéz megbirkózni a tudattal, hogy nem lehetünk együtt. 

Egyedül kell döntenem. 

***

Otthon egyfolytában Kim Jongin ajánlata járt a fejemben. Bezárkóztam a szobámba és csak feküdtem az ágyon. Nem volt étvágyam, ezért kihagytam az ebédet.

Lehunytam a szemem, majd elképzeltem magam előtt Mr. Kimet. A mosdós jelenetet láttam, a fenekét, a kigombolt ingét, a csábító mosolyát. Miért találom dögösnek? 

- Miért, miért, miért? - kiabáltam frusztráltam, miközben hasra fordultam. 

Attól, hogy szexi, még nem akarok vele lefeküdni. Ugye, Soojung? Nem akarsz vele lefeküdni? Te Kim Joonmyunt szereted. 

Tizennyolc éves vagyok, végzős gimnazista, és még sosem volt barátom vagy szexuális kapcsolatom senkivel. Dr. Kim pedig amúgy sem akar tőlem semmit. Talán, ha Kim Jonginnak adnám a szüzességem, Joonmyun-ssi nem érezné magát felelősnek. 

Ugyan. Ez hülyeség. Ne légy ilyen naiv, Soojung. Ha lefekszem Mr. Kimmel, csak még jobban eltaszítom magamtól.

Felsóhajtottam, majd visszagurultam a hátamra és a plafont kezdtem bámulni. 

***

Másnap szörnyen fáradtan,  karikás szemekkel keltem fel. Nem sokat aludtam éjszaka, rémálmaim voltak, hol Joonmyun-ssi, hol Jongin-ssi szerepelt benne.

A frissítő zuhany jót tett, sokkal jobban éreztem magam tőle. A homlokomon lévő folt kezdett elhalványulni, egyedül a szemem alatti karikák  rontották az összképet. Felöltöztem, megfésülködtem, bepakoltam a táskámba és elindultam az iskolába.

- Képzeld - kezdte Nari izgatottan, mielőtt becsengettek volna. - Tegnap elmentem ajándékot venni anya születésnapjára, és tudod kit láttam az egyik női üzlet kirakata előtt?

- Kit? - kérdeztem unottan.

- Dr. Kimet! - hangsúlyozta ki.

- Egy női ékszerüzlet kirakata előtt?

- Ühüm - bólogatott Nari. - És azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy azért olyan visszautasító veled, mert van valakije.

Erre a mondatra összeszorult a szívem.

- Nem hiszem, akkor miért mondta volna, hogy kedvel? Miért csókolt volna meg? - kérdeztem megfeledkezve magamról, mire Nari nagy szemekkel nézett rám.

- M-megcsókolt? Mikor? Miért nem mondtad el?

- Én... Nos - habogtam, miután rájöttem, hogy elszóltam magam. - Az csak...

- Mi történt köztetek? - vont kérdőre halkan, és közelebb hajolt hozzám, hogy senki más ne hallja.

- Néhány napja... - kezdtem idegesen, és próbáltam úgy fogalmazni a mondatokat, hogy Mr. Kim nehogy szóba jöjjön. - Bementem hozzá a rendelőbe, és ott bevallotta, hogy kedvel, aztán megcsókolt, de azt mondta, hogy nem lehetünk együtt.

- Miért? - csodálkozott Nari.

- Nem tudom - sóhajtottam keserűen. - Szerintem eltitkol valamit. Ő is és... - elakadt a szavam, mielőtt kimondhattam volna Jongin nevét.

- És?

- Semmi - motyogtam, és mielőtt Nari megszólhatott volna, az osztályfőnök lépett be a terembe. 

- Figyelem - tapsolt egyet, hogy magára vonja az osztály figyelmét - A mai magyar óra elmarad - erre mindenki ujjongani kezdett. - Helyette Kim Joonmyun-ssi fog felvilágosító órát tartani - amint ez kimondta  Dr. Kim bukkant fel mögötte.

A lányok halkan ujjongani kezdtek, mire Joonmyun apró mosolyra húzta a száját. Ha nem tudnám, hogy kedvel, bizonyára féltékeny lennék, de most csak szomorúságot éreztem.

Még váltott vele néhány szót az osztályfőnök, majd kiment, hogy elkezdődhessen az óra.

- Köszöntök mindenkit - hajolt meg illedelmes. - Azok, akik még nem tudnák, a nevem Kim Joonmyun és én vagyok az iskola orvosa. Mivel ez az utolsó évük, és elég idősek hozzá, a következő órában szexuális felvilágosítást fogok tartani. Az óra célja, hogy felhívjam a figyelmet a különböző nemi úton terjedő betegségekre, ezek megelőzésére, és a biztonságos szexre.

Nagyot nyeltem. Ez most komoly? Joonmyun-ssi a szexről fog beszélni? Habár nekem még nem volt tapasztalatom, de azért az alapvető dolgokkal tisztában voltam. Nem akartam végig hallgatni a felvilágosítást, fájt, hogy őt kell bámulnom a következő órában, és csak még jobban felkavarta az érzéseimet.

- Minden rendben? - kérdezte Nari halkan, mire bólintottam egyet.

- Először levetítek egy kis filmet, aztán válaszolok az esetleges felmerülő kérdésekre - Jelentette be Dr. Kim, majd elindította a dvd-t. Mindenki csendben maradt, és figyelmesen nézte a filmet.

Joonmyun-ssi leült oldalra, így tökéletesen láthattam a profilját. Annyira jóképű volt, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. Nem érdekelt a film, én végig őt néztem. Szőke haját, amibe néha beletúrt, ajkait, amelyek kissé szétnyíltak, ahogy levegőt vett.

Szeretelek, Joonmyun-ssi - ábrándoztam magamban. Nem akarok neked fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy kirúgjanak az iskolából, de nem tudom, mit kellene tennem. 

Míg ezen gondolkodtam, véget ért a húsz perces kis film. Dr. Kim felállt, kikapcsolta a dvd-t, majd az osztályra emelte a tekintetét.

- Van valakinek kérdése?

Néhány lány feletette a kezét. Annyira elmélyedtem a bámulásban, hogy egyáltalán nem tudtam, miről szólt a film, ezért meglepődtem a kérdéseken. Egy percre sem tudtam a témára koncentrálni, már megint Jongin ajánlata járt a fejemben.

- Köszönöm a figyelmet. Remélem, minden válasz kielégítő volt - mosolygott ártatlanul, valószínűleg fel sem fogta szavai jelentőségét. - Ha bármi probléma van, az orvosi rendelőben megtalálnak. További jó munkát kívánok - búcsúzott el, miután összepakolt a holmiját.

***

A csütörtöki dupla matek után azonnal Kim Jongin irodájába mentem. Az órán nagyon kellemetlen volt, mert Mr. Kim egyfolytában engem bámult, és ahányszor összetalálkozott a tekintetünk, egy önelégült perverz mosoly jelent meg az arcán. Zavaromban összevissza kapkodtam a tekintetem, ami Narinak is feltűnt, nagy kérdő szemekkel nézett rám.

Az iroda ajtaja előtt álltam, másodpercek választottak el attól, hogy bekopogjak, de a döntésesemben még mindig nem voltam száz százalékosan biztos. Nem akartam, hogy Dr. Kimet kirúgják, akkor sosem látnám többé, de azt sem akartam, hogy Mr. Kim kihasználjon.

Felsóhajtottam és remegő kézzel bekopogtam az ajtón. Szörnyen féltem, minden porcikám reszketett, és a torkomban dobogott a szívem. Nem érkezett válasz, ezért óvatosan benyitottam az irodába.

Mr. Kim az asztalon könyökölt, állát a tenyerével tartotta meg, miközben engem nézett.

- Örülök, hogy eljött - mosolyodott el. - Foglaljon helyen, Miss Ahn - ajánlotta fel kedvesen.

- Nem, köszönöm - ráztam a fejem, ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, és megálltam előtte.

- Ahogy gondolja, édesem - vont vállat. - Hogy döntött? Elfogadja az ajánlatom vagy búcsúzkodni jött?

- G-gondolkodtam - nyeltem egy nagyot. Fejemben több ezer gondolat cikázott, újra és újra átgondoltam az esetleges lehetőségeket. Eszembe jutott Joonmyun-ssi arca, szemei, amivel mindig olyan aggódva nézett rá, szája, amivel olyan finoman csókolt. Az én hibám, hogy ide jutottunk, vállalnom kell a felelősséget. Csak érted teszem, Joonmyun-ssi. - E-elfogadom az ajánlatát, Mr. Kim.

Jól hallottam magam? Tényleg beleegyeztem abba, hogy Mr. Kimé legyen a testem? Teljesen elment az eszem!

- Nagyszerű! - csapta össze a kezeit elégedett Jongin. - Tudtam, hogy helyesen fog dönteni, Miss Ahn.

A sírás határán álltam, próbáltam visszatartani a könnyeim, de képtelen voltam rá.

- Most miért sír? Jó lesz, élvezni fogja - kuncogott, miközben felállt, és elindult felém. Lassan hátrálni kezdtem, de hamarosan az ajtónak ütköztem, nem tudtam hová menekülni.

A megbánás, a szégyen, és a bűntudat egyszerre lett úrrá rajtam. Úgy éreztem magam, mint egy szánalmas ribanc, aki pénzért árulja a testét.

- M-mit kell tennem? - kérdeztem remegő hangon.

- Minden matek óra után - köszörülte meg a torkát Jongin, miután odaért elém, és két karjával közre fogta a testem. Fejével lejjebb hajolt, hogy egy magasságba kerüljön velem. - Azt kell tennie, ami kérek. Ha azt akarom, hogy leszopjon, akkor maga szépen lebukik az asztalom alá, és addig szopja a farkam, amíg el nem élvezek, és Miss Ahn - szorította meg az állam két ujjal. - Nem köpheti ki, világos?

Nem tudtam válaszolni, a szavak bennem rekedtek, ezért csak bólogattam.

- Ha szexelni akarok, akkor nem fog hisztizni, és engedelmesen szét teszi nekem a lábát a mosdóban, a teremben óra után, vagy a kocsimban. Ott, ahol csak akarom - mondta, miközben szemei levándoroltak a mellkasomra. - Ha ezeket meg teszi, senki sem fogja megtudni a kis afférját Dr. Kimmel.

- Heti három alkalommal? - kérdeztem félve, ahogy megszámoltam magamban a matek órák számát.

- Heti négy - javított ki. - Ne felejtse el, hogy csütörtökön dupla óránk van, tehát az kettőt ér. Ha kielégíti a vágyaimat hajlandó vagyok ötöst adni év közben és év végén is. Persze minden egyes ötös dolgozat után duplán kell teljesítenie.

- Nem érdekelnek az ötösök - fordítottam el a fejem dacosan. - Nem a jobb jegyért teszem, hanem azért, hogy ne rúgják ki Dr. Kimet.

- Hmmm... Kíváncsi vagyok, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy...

- Kérem, ne! - pislogtam rá szinte könyörögve. - Bármit megteszek, csak ne mondja el neki.

- Ezt már szeretem - mosolygott elégedetten. - Akkor... itt az ideje, hogy megpecsételjük az egy egyezségünket egy kis könnyed szexszel. - Olyan közel hajolt hozzám, hogy lehelete az ajkamat cirógatta.

A hideg is kirázott, ahogy belegondoltam, Mr. Kim hamarosan elveszi a szüzességem.

- M-most? - fordítottam el az arcom, mielőtt még megcsókolhatott volna.

- Nem. Először elmegyünk hozzám. Ott kényelmesebb - mondta, majd előhalászta az iroda kulcsát a zsebéből, és hátrébb lépett, hogy ki tudjunk menni a helységből.

- Mi l-lesz, ha valaki meglát?

Jongin az órájára pillantott, majd rámosolygott.

- Ilyenkor már senki sincs az iskolában. Akár itt is szórakozhatnánk, de jobban szeretem az ágyamba csalogatni a szüzeket - kacagott fel szórakozottan, mire elvörösödtem.

Bezárta maga után az ajtót, én pedig alaposan körbe pillantottam a folyosón, hogy meggyőződjek róla tényleg senki sincs az iskolában.

- Induljunk.

Lesétáltunk a parkolóba, ahol már csak egy fekete Mercedes állt. Gondolom ezt lehetett Mr. Kim kocsija.

- Szép autó - állapítottam meg, bár nem akartam kimondani hangosan.

- Köszönöm - mondta Mr. Kim, miközben kinyitotta az ajtót. Beszálltam  mellé, és csendben figyeltem a kinti világot.

- Hová megyünk? - érdeklődtem halkan.

- Hozzám. Körülbelül 15 perc. És Miss Ahn, szeretném, ha mostantól tegezne, amikor kettesben vagyunk.

- De...

- Hagyjuk a Mr. Kimet és hívj csak Jonginnak.

Hiába akartam ellenkezni, az arcán lévő kifejezés meggyőzött, így csak bólintottam egyet.

Negyed órával később megérkeztünk egy hatalmas házhoz, ami a városon kívül helyezkedett el. Jongin kiszállt, majd úriember módjára kinyitotta az ajtót nekem is. Nagy szemekkel néztem fel a két emeletes épületre.

Egyedül él itt?

- Menjünk be - szólt közbe Jongin, majd elindult a bejárat felé.

Az előszobába érve levette a cipőjét, míg én megálltam az ajtó előtt. Alaposan felmértem a földszintet, az előszobában akasztók és cipős szekrények voltak, innen pedig egyenes út nyílt a nappaliba, és velem szemben lépcsősor vezetett fel az emeltre.

- Siess, kevés az időnk - állapította meg, miközben az órájára pillantott. - Végezni szeretnék, mielőtt Joonmyun megérkezik.

- Joonmyun-ssi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Igen - bólintott. - Szerinted egyedül élek egy ekkora házban? A szüleink kettőnkre hagyták, és mivel egyikünk sem akar elköltözni, muszáj elviselnünk egymást.

Meglepetten hallgattam Jongint, és a szívem egyre hevesebben dobogott. Ha ezt korábban mondta volna, biztos nem jövök ide. Mi van, ha itt talál minket Joonmyun?

- De ne aggódj - mosolygott cinikusan. - A drága szerelmed csak este jön haza. Gyorsan letussolok, addig helyezd magad kényelembe - mondta, mielőtt felvezetett a szobájába.

***

Legalább tíz perce ültem az ágy szélén, ennyi idő alatt sikerült alaposan felmérnem a helységet. A falak sötétkék színűek voltak, jobb oldalt, az ablak mellett két hatalmas szekrény állt. Az egyiknek nyitva maradt az ajtaja, ingek és nadrágok sorakoztak benne fekete és szürke különböző árnyalataiban. A szoba közepén egy hatalmas franciaágy helyezkedett el, két éjjeli szekrény fogta közre, szemben pedig egy tévé volt. Bal oldalt egy könyves polc kapott helyet. Felálltam és oda sétáltam, hogy megszemléljem őket, a legtöbb darab matematikával foglalkozott, de akadtak közte orvosi és pszichológia művek is.

Visszasétáltam az ágyhoz, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kihúztam az éjjeliszekrény legfelső fiókját. Nem volt konkrét célom, de hátha találok valamit Mr. Kimről. Valamit, ami segíthet rájönni, hogy miért ilyen rossz a viszony közte és a testvére között.

Az első fiókban nem volt semmi különöset, papírok, ceruzák, néhány irat. A második már sokkal érdekesebb volt: gyógyszeres dobozok pihentek benne.  Kivettem az egyiket, és elolvastam a rajta lévő szöveget.

- Lithobid bipoláris zavarok ellen? Kedélyjavító?

Mi a franc? Jongin-ssi depressziós?

Gyorsan visszatettem a helyére a dobozt, majd kivettem egy másikat.

- Amfetamin? Morfin? Mik ezek?

Azonnal betoltam a fiókot, és felsóhajtottam. Most még zavarosabb lett minden. Vajon Dr. Kim tudja? Várjunk csak! Volt ott néhány vény is. 

Ismét kihúztam a fiókot, majd kivettem belőle a papírokat.

Ez Joonmyun-ssi aláírása! Tehát ő írja fel ezeket a gyógyszereket?

Visszapakoltam mindent a helyére, mielőtt kihúztam a harmadik fiókot is. Ebben fényképek voltak. Az egyik Jongint és Joonmyunt ábrázolta, miközben átkarolták egymást. Mindkettőjük arcán egy széles mosoly ült, boldogság és öröm csillogott a szemükben. Ilyen arckifejezést még sosem láttam Jonginon, ezelőtt. Megfordítottam, és a hátán egy dátumot találtam: 2010. 09. 21.

Négy éve készült a kép. Vajon mi történhetett azóta, amitől ennyire megromlott kettőjük kapcsolata és eltűnt Jongin-ssi szeméből a csillogás? Mióta lehet depressziós?

A másik képen hárman voltak. Ők ketten és egy lány. Egy lány, aki hasonlított rám. Olyan magas volt, mint Joonmyun, hosszú barna haj keretezte az arcát, és egy hatalmas, boldog mosolyt formáltak ajkai.

Ezt is megfordítottam, és elolvastam a rajta lévő kézírást.

"Sok szeretettel Kai és Suho oppának Sullitól. 

2011. 05. 14."

Összeráncoltam a homlokom. Suho és Kai? Sulli? Mik ezek a nevek? 

Nem tudtam sokáig gondolkodni rajta, mert hirtelen kinyílt a szoba ajtaja. Jongin-ssi végzett a zuhannyal, és egy szál törölközőben állt előttem. Szemeim akaratom ellenére is elkalandoztak szép, napbarnított felsőtestén. A tükrös esetet leszámítva ez volt az első alkalom, hogy így láttam. Vizes tincsei a homlokához tapadtak, egy-két csepp lefolyt arcán, álla mentén és a mellkasára cseppent. Nagyot nyelve követtem a vízcsepp útját, teljesen megfeledkeztem magamról.

- Mit művelsz? Kiengedte meg, hogy a szekrényembe turkálj? - sétált felém dühösen, és kikapta kezemből a képeket.

- K-ki ez a lány? - kérdeztem félve. Jongin mérges tekintete, dühös hangja, és a tudat, hogy bármit megtehet velem, teljesen megrémisztett.

- Neked azt nem kell tudnod - förmedt rám, majd egyetlen mozdulattal ketté tépte a fényképet, és ledobta a földre. Ezek után már nem mertem a depressziójáról kérdezgetni. - Miért vagy ilyen rossz? - Lépett közelebb hozzám. Elkapta a vállam, és az ágy felé fordított. Mögém került, hátam szorosan tapadt meztelen felsőtestéhez. Ujjai az ingem gombjára siklottak, miközben állát a vállamra tette, és a fülembe suttogott: - Ezért meg kell, hogy büntesselek, Soojung-ah - nyögte kéjesen a nevem.

Lehunytam a szemem, és nagy levegőt vettem. Féltem, remegtem, nem akartam, hogy megérintsem, de valami nem stimmelt.

Miért nem érzek undort?

Jongin ujjai lassan kigombolták az összes gombot felfedve ezzel fekete melltartómat. Miután végzett, lehúzta karjaimról az inget és a földre dobta a ruhadarabot. Kezei besiklottam a melltartóm alá, érintésétől libabőrös lettem.

- Úgy meg foglak dugni - súgta a fülembe.- És élvezni fogod minden egyes percét.

Ujjbegyei a mellbimbómat masszírozták. Egyik kezét kivette a fehérneműm alól, és hátra nyúlt, hogy kicsatolja a pántot. Egy gyors mozdulattal lekapta rólam a felesleges ruhadarabot, mire azonnal eltakartam a melleimet.

- Az enyém vagy - harapdálta a fülcímpamat, majd az ágyra lökött. Fejjel a párnák között landoltam a lepedőn, a szoknyám a hátamra csúszott, de nem volt időm megigazítani, mert a következő pillanatban egy fekete szőrme bilincs kattant a csuklómon. Felnéztem, és láttam, hogy az ágyhoz bilincseltek.

Furcsa deja-vu érzés kerített hatalmába, mintha egyszer már átéltem volna ezt.

Hát persze, az álmom!

- Tekintve, hogy ez lesz az első, gyengéd akartam lenni - szólalt meg Jongin, miközben leült mellém az ágyra, és lassan simogatni kezdte a fejem. Ujjai elkalandoztak hosszú hajtincseimben. - Később akartam kipróbálni rajtad a játékszereimet, de mivel rosszul viselkedtél, meg kell, hogy büntesselek.

Amint kimondta ezt, megszorította a hajam, és elemelte a fejem az ágytól.

- Szenvedni fogsz - mosolygott rám kajánul.

Miután elengedte a hajam, a derekamért nyúlt, és egy határozott mozdulattal megfordított az ágyon. Háton feküdtem, a kezeim megcsavarodtak a bilincsek miatt, és ebben a pozícióban teljesen kiszolgáltatva éreztem magam.

Jongin szemei elidőztek a mellkasomon, alaposan szemügyre vette a melleim. Percekig csak bámult, míg én a gondolataimba mélyedtem.

Nem kellett volna elfogadnom az ajánlatát. Szólnom kellett volna Joonmyunnak. Együtt kitalálhattunk volna valamit. De én hülye, belementem, és most itt feküdtem egy betegesen perverz, gyógyszerfüggő ágyában. Talán erre mondta Joonmyun, hogy nem normális? Azért nem akarta, hogy kettesbe maradjak vele, mert tudja, hogy beteg?

- Rám figyelj, ha velem vagy - szakított ki a gondolatokból Jongin ideges hangja. - Ne húzz fel még jobban, különben síkosító nélkül foglak megkefélni.

Szavaitól nagyot dobbant a szívem, minden porcikám remegett a félelemtől, és a könnyek megállás nélkül folytak a szememből.

Tényleg ilyen az igazi Jongin? Vagy most is gyógyszerek hatása alatt van? Amikor odaadta nekem a jegyzet füzetet, annyira más volt.

Lejjebb hajolt hozzám, és hüvelykujját végighúzta az ajkaimon.

- Azt akarom, hogy leszopj - közölte érzelemmentes hangon, majd felállt, és kioldotta a törölközőt. Azonnal elkaptam a tekintetem merevedéséről, az arcom égni kezdett a szégyentől.

Éreztem, ahogy felmászik az ágyra és a fejem mellé térdel. Megfogta az állam, és visszafordította az arcom, mire lehunytam a szemem, hogy ne lássam a férfiasságát.

- A gondolat, hogy mindjárt az enyém leszel, rohadtul felizgat. Nyisd ki a szemed! - parancsolt rám mérgesen.

Nem akartam, de nem volt más választásom, mert néhány pillanattal később ujjai a hajamba siklottak és tépni kezdték a tincseimet.

- Azt mondtam, nyisd ki - ismételte magát, miközben közelebb húzta a fejem az ágyékához. - És szopj!

A fájdalomtól kipattantak a szemeim, és egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat. Mr. Kim kemény erekciója büszkén állt előttem. Fintorogva néztem rá, és a hányinger kerülgetett, de megtettem, amit kért. Lassan bevettem merevedését az ajkaim közé, de meg sem mozdítottam őket. Sosem csináltam még ilyet, egyszerűen nem tudtam, hogy kell.

- Erre is nekem kell megtanítanom? - csattant fel Jongin, mikor észrevette tétlenségem. Megszorította a hajam, és mozgatni kezdte a fejem. Teljesen lenyomta magát a torkomon, és az újszerű érzéstől összeszűkült a nyelőcsövem. Felköhögtem és öklendezve próbáltam elhúzódni tőle.

Lehúzta a fejem férfiasságról, és megvárta, míg lenyugszom, majd újra elém nyomta az ágyékát. - Használd a nyelved, különben nem fogom élvezni.

Egy keserves sóhaj hagyta el a a szám, majd lehunytam könnyes szemeim, és ismét kényeztetni kezdtem. Ezúttal kinyújtottam a nyelvem, és próbáltam úgy csinálni, hogy minél jobb érzés legyen. Már nem érdekelt semmi, csak túl akartam rajta esni.

- Szívd meg, és nézz rám - húzta hátra a hajam, hogy arcom felfelé legyen. Kinyitottam a szemem, tekintetünk összetalálkozott, mire egy perverz mosolyra húzta vastag ajkait.

Miért teszi ezt velem? 

Megszívtam férfiasságát, ami egyre keményebbé vált nyelvem kényeztetésétől, és szinte éreztem, ahogy lüktetett ajkaim között.

- Gyorsan tanulsz - ismerte el nevetve, majd elengedte a hajam, és lenyomott az ágyra. - Nyisd ki a szád szépen - utasított és egy gyors mozdulattal felettem termett. Férfiasságát benyomta ajkaim közé, majd mozgatni kezdte a csípőjét.

- Uhh, ez az - nyögött fel kéjesen. Összeszorítottam a szemem, mert nem akartam látni, ahogy élvezkedik. Felfordult tőle a gyomrom.

Én ezt egyáltalán nem élvezem. Legalább, ne lenne ilyen erőszakos.

Néhány perccel később Jongin teste megfeszült, és egy hangos nyögés kíséretében a számba engedte ondóját. Azonnal elhúzódott tőlem, köhögni kezdtem, és kiakartam köpni, de befogta a számat.

- Nyeld le! - súgta a fülembe.

Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem akarom. Szörnyű íze és undorító állaga volt.

- Vagy lenyeled, vagy kénytelen leszek befogni az orrod - nézett rám mérgesen, de mielőtt megtehette volna, minden következményről megfeledkezve, beleköptem a tenyerébe, és köhögni kezdtem.

- Ribanc! - horkantott fel, miután felfogta, hogy mit műveltem. Az arca eltorzult a méregtől, és mocskos kezével a hajamba ragadt, hogy belém kenje az élvezetét. - Ezért még számolunk!

Felült az ágyon, és az éjjeli szekrényhez hajolt, kihúzta a második fiókot, amiben a gyógyszereket találtam. Mivel nem néztem meg mindent, ezért fogalmam sem volt, mik lehettek még benne, de rosszat sejtettem. Kutakodni kezdett köztük, és néhány másodperccel később elővett egy dobozt, kipattintott belőle egy szemet, majd letette a többit a szekrény tetejére.

Miután visszamászott hozzám, felhúzta a szoknyát a derekamig és megragadta a bugyim szélét.

Tudtam, hogy mit akar, ezért kapálózni kezdtem a lábaimmal. Egyik kezével lefogta a bokáim, a másikkal pedig szinte letépte rólam a bugyit.

- M-mi az? - kérdeztem sírva, mikor szétnyitotta a lábaim, és kezébe vetette a gyógyszert.

- Hüvelykúp - jelentette ki nemes egyszerűséggel, miközben a nyílásomhoz igazította, és egy könnyed mozdulattal felhelyezte. - Nem szeretem az óvszert. Ez pedig két óráig hat - húzta kéjes mosolyra az ajkait. - Addig elszórakozhatunk.

Egyik kezével simogatni kezdte a derekamat, ujjával apró köröket rajzolt a hasamra. Könnyes szemekkel figyeltem, mit csinál, az érintéseitől megremegett a testem. Lassan lehajolt, és lágy csókokat hintett a bőrömre. Ajkaival egyre feljebb haladt, és amikor elérte a mellem, bekapta a bimbóm és nagyot szívott rajta. Eltekintve attól, hogy Jongin-ssi volt a felelős érte, kellemes bizsergés fogta el a testem. Másik kezével a jobb mellemre markolt, és finoman masszírozni kezdte.

Összetalálkozott a tekintetünk, én pedig zavaromban elkaptam róla a szemem.

- Soojung-ah - sóhajtotta a nevemet, miután elvált a mellemtől, és feljebb mászott, hogy arca szembe kerüljön az enyémmel. - Csókolj meg.

Meglepődtem, mert ezúttal nem parancs volt, hanem sokkal inkább kérés. 

Csókoljam meg? Miért tenném?

Nem reagáltam semmit, még mindig a könnyeimmel küszködtem. Bűntudat marcangolt belülről. Szörnyen éreztem magam, amiért ezt teszem, de mégis... mintha egy részem élvezte volna az egészet. Olyan mint az álmomban. Az agyam nemet mond, de a testem akarja. 

Mielőtt magamhoz tértem volna, Jongin-ssi már az ajkaimra is tapadt. Először finoman csókolt, kezeivel az oldalamba markolt, miközben elhelyezkedett felettem. Kemény férfiassága az ágyékomnak nyomódott. Furcsa érzés volt, de bizseregni kezdtem tőle. 

Ha jobban bele gondoltam, ő volt az első férfi, aki meztelenül látott, megérintett, és ilyen közeli kapcsolatba került velem. 

Nyelve betört ajkaim közé, én pedig ösztönösen viszonoztam csókját. Könnyen ment, nem gondolkodtam, a testem magától cselekedett.

Mr. Kim illata beszökött az orromba, az a kedves illat, amit annyira szerettem. Lehunytam a szemem, és elképzeltem Joonmyunt. Elképzeltem, hogy ő teszi ezt velem. Annyira beleéltem magam a gondolatba, hogy egyre hevesebb nyelvcsatát vívtam Jonginnal. 

Kezei felcsúsztak a mellkasomra, és nagy szenvedéllyel masszírozta a mellemet. Az előbbi agressziójának nyoma sem volt. 

- Hmm... Joonmyun-ssi - súgtam a csókba megfeledkezve magamról. Kinyitottam a szemeim, és ekkor láttam, hogy Jongin nagy, elkerekedett szemekkel néz rám. Düht és némi csalódottságot tükrözött az arca.

- Még most is rá gondolsz? - kérdezte ingerülten, miközben lemászott rólam. - Miért nem tudod felfogni, hogy nem lehetsz vele? 

- M-miért nem? 

Valaki árulja már el!

- Mert nem, és kész - csattant fel, majd egyik ujját hirtelen becsúsztatta hüvelyembe. Megremegtem, és kissé elemelkedett a derekam az ágytól. - Felszívódott a kúp - állapította meg. - Kezdődhet a móka. 

- Ne! - szóltam riadtan. - M-meggondoltam magam.

Nem akartam odaadni a szüzességem neki. Hülye voltam, hogy idáig is hagytam. 

- Sajnálom - rázta meg a fejét, miután szétnyitott lábaim közé térdelt. - Megegyeztünk, és most már nincs vissza út, Soojung-ssi. Meg kell büntetnem, amiért ilyen rosszul viselkedtél az elmúlt félórában. 

- Kérlek, ne - néztem rá könnyes szemekkel. - Nem akarom. Kérlek!

- Nem érdekel - vont vállat. Megfogta férfiasságát, és körözgetni kezdett vele nyílásom körül, hogy benedvesítse tagját, habár elég nehéz volt, mert egyáltalán nem vágytam rá.

Néhány másodperccel később hatalmas fájdalom áradt szét a testemben, úgy éreztem, mint akit mindjárt ketté szakítanak. A csípőm elemelkedett a lepedőtől, de Jongin lefogott, hogy egy helyben tartson. Forró könnyek gyűltek a szemembe.

- Ez fáj! - nyögtem zokogva, és lábaimmal próbáltam lerúgni Jongint. - Elég!

- Ssssh - csitított, miközben egyre beljebb hatolt. - Olyan szűk és forró.

Ajkamba haraptam, hogy visszatartsam a fájdalmas nyögéseket. Nem akartam neki örömet okozni azzal, hogy lássa mennyire szenvedek. Érzelemmentes arccal türtem a kínzást, de a sírást nem tudtam abbahagyni. 

Lassan kihúzódott belőlem, majd egy erőteljes, durva mozdulattal visszalökte magát. Rettenetesen fájt, képtelen voltam megszokni az érzést. 

- Lazulj el, különben nem fogok sokáig tartani.

- Jongin-ssi, kérlek - könyörögtem sírva, de nem is figyelt rám. Csak a saját vágyait nézte. Egyre keményebbek és gyorsabbak lettek a lökései. Ujjait belevájta a bőrömbe, szaporán kapkodott levegő után, miközben élvezkedő arccal vizslatta azt a pontot, ahol kontaktusba kerültünk. Arca kipirult, izzadtság cseppek gyöngyöztek a homlokán. 

- Bassza meg! - lihegett, majd benyúlt a fenekem alá, és szorosan megmarkolta azt, hogy még mélyebbre hatolhasson. Teste hamarosan megfeszült, és éreztem, ahogy forró magja szétárad a hüvelyemben. 

Egy cseppet sem élveztem, a fájdalom nem enyhült. Életem legrosszabb élménye volt.

Jongin nem állt le, ismét mozogni kezdett, és én legalább egy órán keresztül tűrtem, ahogy mocskos szavakat suttog a fülembe, elmondja, mit fog velem csinálni, és legalább háromszor elélvez. A testem teljesen kimerült, a karjaim zsibbadtak, és hasogatott az alfelem.

Csak legyen már vége!

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, de egyszer csak ajtó nyikorgást hallottunk, mire Jongin kihúzódott belőlem,  és a hasamra lőtte élvezetét. Szemeim elkerekedtek, ahogy megláttam fehér ondóját, ami piros véremmel keveredett. 

Összeszorítottam a lábaim, sírtam. zokogtam. A könnyek nem akartak elállni. Annyira mocskosnak és megalázottnak éreztem magam.

- Mindjárt vissza jövök - sóhajtott fáradtan, majd elindult kifelé. - Ó, Joonmyun-ah - hallottam hangját a folyosóról. - Már haza is jöttél? Azt hittem, a kórházban töltöd a délutánt.

- Azt mondta az orvo... Mi ez? Miért nincs rajtad ruha? Már megint haza hoztál valakit? - kétségtelenül Joonmyun-ssi volt az.

A szívem elszorult kedves hangjától, és a bűntudat az eddigieknél és erősebben marta a belsőmet. 

- Ja. Miért nem nézed meg a saját szemeddel? Szerintem tetszeni fog.

Ne! Csak ezt ne!