5. Bejegyzés [part 1]

A következő napok meglehetősen furcsák voltak. Így, hogy már nem volt okom arra, hogy lássam Joonmyun-ssit, egyetlen baleset sem történt velem a tesi óra alatt. Hétfőn nem volt matematika, ezért aznap nem is találkoztam Jonginnal. Egyszer láttam ebéd szünetben a folyosón, épp a tanári felé igyekezett, de nem vett észre, én pedig nem akartam felhívni magamra a figyelmet. Jobbnak láttam, ha továbbra is hűvös maradok vele az iskolában. De ami ennél is furcsább volt, hogy délután nem is keresett. Nem hívott fel, nem írt üzenetet, pedig percenként néztem a telefonom. 

- Történt valami érdekes az iskolában? - érdeklődött anya, miután hazaért a munkából és leültünk a konyhában, hogy együtt vacsorázzunk. 

- Nem, semmi - ráztam a fejem, hangom csalódottsággal tele. 

- Mi a helyzet Mr. Kimmel? - tért egyből a lényegre, és rögtön tudtam, hogy hová fog vezetni ez a beszélgetés. Feltekertem egy újabb adag tésztát a pálcikámra, és bekaptam, mielőtt válaszoltam volna. 

- Semmi - zártam le egyszerűen, de ha azt hittem, hogy ennyivel megúszom, akkor tévedtem. 

- Ti most együtt jártok, igaz? - Erre a kérdésre félre nyeltem a megrágott tésztát, és hangos köhögésbe törtem ki. Gyorsan magam elé húztam egy poharat és öntöttem az asztalon lévő teás kancsóból. 

- Tessék? - kérdeztem vissza meglepetten, miután megtaláltam a hangomat. - Mr. Kim a tanárom és hat évvel idősebb nálam. Ráadásul egy perverz disznó. Mégis hogy feltételezhetsz ilyet? - Próbáltam minél meggyőzőbbnek tűnni, de valamiért nem sikerült. Kit érdekel, hogy a tanárom és hogy mennyivel idősebb? Már nem számított. 

- Tudod, szívem - köszörülte meg a torkát anya. - nem szép, amikor egy ilyen szép és fiatal lány csúnyán beszél. Pláne, ha még hazudik is mellette. Én is voltam szerelmes a te korodban. Látom, hogy hogyan nézel Mr. Kimre, és az, hogy tagadod csak még  jobban megerősíti az ellenkezőjét. Egy szavát sem hittem el, amikor azt mondta, hogy könyvtárban voltatok. Tényleg ennyire ostobának nézek ki?

Lehajtottam a fejem, és a gondoltaimba mélyedtem. Elmondjam az igazat? Azt hiszem, ez most a legmegfelelőbb alkalom, hogy bevalljam az érzéseimet. De mit fog szólni hozzá anya? Vettem egy nagy levegőt, majd felnéztem a szemben ülő félre. 

- Jong... - kezdtem félve, de gyorsan elharaptam a szót, mikor rájöttem, mit is készülök mondani. - Mr. Kim szeret engem. - Ez annyira bizarrul hangzott még nekem is. Ezért úgy döntöttem ennél többet nem is mondok. Ha kiderülne, hogy gyógyszerfüggő és depressziós, és a szex, amit csak én nyújthatok neki a gyógyszere, akkor el búcsúzhatnék a gimitől.

- Ha azt hiszed, hogy ez rossz, és haragszom érte vagy eltiltalak tőle, akkor most közlöm, hogy nem - mosolygott anya. - Nyilván nem tilthatlak el attól, akit szeretsz, még akkor sem, ha ő a tanárod és veszélyes az, amit csináltok. De gondolom, ezt te is tudod.

- Persze, ezért az iskolában továbbra is csak tanár-diák kapcsolat van köztünk - bólogattam, és hatalmas kő esett le a szívemről, amiért ennyire megértő édesanyám van. 

- Csak óvatosan! - figyelmeztetett szigorúan, de az már nem az iskolával kapcsolatban volt. - Mr. Kim már felnőtt férfi, ezért a szexuális igényei is nagyobbak, te pedig még csak egy gyerek vagy. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem történhet köztetek semmi intim, de figyelj oda, hogy mit csinálsz, jó?

- Anya... - motyogtam zavarban. Ez volt első alkalom, hogy szóba került a szexuális életem. Mivel eddig nem is volt... Nem igazán tudtam, hogy ilyenkor mit kell mondani, vagy mennyire normális, hogy épp az édesanyámmal beszélgetek erről. - Azt, hiszem, hogy most inkább felmegyek - tagoltam a szavakat, miközben felálltam az asztaltól és elindultam a csigalépcső felé.

- Ugye még nem...? - hallottam meg csodálkozó hangját a hátam mögül, így gyorsítottam a lépteimen, hogy kitérjek a válasz elől. Amint felértem, bezárkóztam a szobámba, és levetettem magam az ágyra. Fáradtság uralkodott el rajtam, de nem aludhattam el, még hátra volt a holnapi matek házi. Holnap. Közös óra, végre láthatom őt. Utoljára akkor töltött el ekkora izgalom, amikor az első nap készültem az iskolába. Bár akkor nem Jongin volt az izgalmam kiváltó oka, hanem a testvére, Joonmyun.

A hátamra fordultam, majd a hófehér plafonnal és a középen lévő csillárral kezdtem szemezni. Lehet, hogy nekem kellene írnom? De mégis mit? Küldjek neki egy jó éjszakát sms-t? Az olyan gyerekes és romantikus. Még azt hinné, hogy teljesen belé zúgtam. És ha pont erre vár? Jaj, miért ilyen nehéz?

Beletúrtam a hajamba és megráztam a fejem, hogy észhez térítsem magam. Nem írok neki, holnap úgy is találkozunk személyesen. Ahogy belegondoltam, pillangók lepték el a gyomromat. Izgatottság és félelem töltött el a holnapi nap miatt. Vajon milyen lesz a matek óra? Ugyanolyan, mint eddig?

Be kellett ismernem, hogy többé már nem tudtam úgy tekinteni Jonginra, mint a perverz matektanáromra. Most valami sokkal közelebbi volt. Ahányszor lehunytam a szemem, tisztán láttam magam előtt napbarnított meztelen testét, kerek fenekét, dús ajkait. Elég lesz! Még a végén beindulok.

Nagyot sóhajtva felültem az ágyon, és az íróasztalhoz sétáltam, hogy nekikezdjek a házi feladatnak. Jonginnak köszönhetően a hozzáállásom is megváltozott. Élvezettel oldottam meg a feladatokat. Bizonyítani akartam, szerettem volna büszkévé tenni őt. Ezért mindent bevetettem, hogy tökéletes munkát végezzek. Fél tíz is elmúlt már, amikor befejeztem a matekot, a szemhéjaim fokozatosan nehezedtek el, de még hátra volt a biológia. Ahogy ezen rágódtam eszembe jutott a tanárnő és az az intim jelenet Jonginnal a mosdóban. Kicsit fájt, ahogy visszagondoltam erre. Féltékenység uralkodott el rajtam. Mekkora ribanc...

Fújtattam egyet, és úgy döntöttem, lefekszem aludni. Az a könnyűvérű nő meg sem érdemelte, hogy egy percet is foglalkozzak a tantárgyával.

Kedd reggel izgatottan bújtam ki az ágyból. Az első gondolatom Jongin volt, alig vártam, hogy végre láthassam az arcát. Lehunyt szemeim előtt megjelentek gyönyörű vonásai, és egy epekedő sóhaj hagyta el a szám.

Édesanyám szokásához híven már nem tartózkodott a házban, ezért egyedül reggeliztem, de a gyomromban lévő pillangóktól nem sok táplálék jutott a szervezetembe. A maradékot inkább elcsomagoltam későbbre.

Remegő lábakkal léptem be az iskola épületébe. Magam se értettem a reakcióm. Tegnap egyáltalán nem izgultam, most pedig majd' kiugrott a szívem a helyéről. Mindez csak azért, mert tudatában voltam annak, hogy matek óra lesz. Felsiettem az emeltre, ám mielőtt még bementem volna az osztályterembe, úgy döntöttem, meglepem Jongint. Gyors léptekkel szaladtam az irodája felé, és olyan nyugodtságot erőltettem magamra, mintha csak egy papírt szerettem volna beadni. Megálltam az ajtó előtt, de mielőtt még bekopogtam volna, meghallottam Joonmyun-ssi hangját kiszűrődni. Mivel a legtöbben már a termekben voltak, csak néhány diák sétált mögöttem a folyóson, ez viszont nem riasztott el attól, hogy közelebb lépjek és fülemet az ajtóra tapasszam.

- Elmondtad már Soojungnak? - kérdezte Joonmyun némi aggodalommal a hangjában.

- Nem - hallottam egy morgást, ami valószínűleg Jongintól származott. - Mégis mit mondjak neki? - csattant fel ingerülten, az én szemeim pedig kitágultak, és még közelebb préseltem magam a faszerkezethez. - A volt barátnőm, aki pár napja kelt fel a kómából, nem emlékszik a szakításunkra és még mindig belém szerelmes? Ja és az orvosok szerint az lenne a legjobb, ha eljátszanám a szerető és törődő barátot a gyógyulás érdekében? Nem Joonmyun, nem fogom elveszíteni ilyen baromság miatt Soojungot. Tisztában vagy vele, hogyha elmondanám neki az igazat, akkor az önzetlen kis lelke nem hagyná, és folyton azt mondogatná nekem, hogy menjek vissza Jinrihez.

A meglepettségtől és a sokktól a számhoz kaptam, és éreztem, hogy valami égetni kezdi a szemem.

- Mert az talán jobb, ha így viselkedsz vele? - Szólalt meg Joonmyun, de az ő hangja sokkal higgadtabb volt. - Az, hogy figyelembe sem veszed már napok óta még rosszabb annál, mintha elmondanád neki az igazat.

- Te már csak tudod mi a jó Soojungnak és mi nem! - kiabált Jongin elvesztve minden önuralmát. Hátrébb léptem az ajtótól. Azt hiszem, eleget hallottam. A könnyeim lassan eleredtek és az osztályterem helyett a mosdó felé vettem az irányt.

Bezárkóztam az egyik kabinba, az sem érdekelt, hogy becsengettek és lemaradok az óráról. Zavaros volt minden, pontosan nem tudtam, miről beszélt a két testvér odabent, de az biztos volt, hogy Sullinak köze van hozzá. Ez az egész magyarázatot adott arra, miért nem keresett Jongin a telefonhívás óta. Baj van, nem is kicsi, de nem akarja elmondani. A könnyeim megállás nélkül hulltak, de nem zokogtam. Egyszerűen csak váratlanul ért ez az egész. Szépen lassan tudatosult bennem, hogy Sulli egy újabb ok, amiért Jongin és én nem lehetünk együtt. Ettől pedig egy szörnyen nehéz érzés hatalmasodott el a mellkasomban. Mit is gondoltam? Hogy majd Jongin meg én... Egy tanár és egy diák?

Nem utáltam Sullit, csak haragudtam rá, amiért a két fiúnak miatta kellett ekkora fájdalmon átmennie. De nem csak a múltban, hanem most is. Hiszen Joonmyun azért engedett át a testvérének, mert Sulli mellett kell lennie. De Sulli Jongint akarja most. Kezdtem belezavarodni. Hosszú percekig ültem a lehajtott wc fedelén, majd miután sikerült összeszednem magam, kimentem a tükör elé, és megmostam az arcom. Már nem láttam értelmét bemenni az órára, nem akartam feltűnést kelteni. Ha csak így óra közben sétáltam volna be, mindenki rájött volna, hogy valami nincs rendben. Ráadásul nem is tudtam elrejteni úgy az érzéseimet, hogy megtévesszem az embereket. Majd azt mondom, elaludtam.

Félórával később kicsengettek az első óráról, én pedig úgy slisszoltam be a terembe, mint egy szellem.

- Hol voltál? - érdeklődött azonnal Nari, mikor leültem a helyemre.

- Elaludtam - válaszoltam fáradtan és a hatás kedvéért még ásítottam is egyet. Nari szemei alaposan végigmértek, majd bólintott egyet, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. - Milyen óra lesz? - tudakoltam, ahogy a táskámba kutattam a megfelelő könyvekért.

- Matek! - Ez az egy szó elég volt ahhoz, hogy görcsbe ránduljon a gyomrom. A kezem megállt a mozgásban, és csendben bámultam magam elé. - Soojung, jól vagy?

- P-persze - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd kiraktam az asztalomra a matematika könyvet és a füzetet.

- Kell a házim? - tette fel barátnőm szokásos óra előtti kérdését.

- Nem, megcsináltam...

- Nézzenek oda! - csattant fel. - Most már tényleg tudni szeretném, miről folyt a beszélgetés közted és Mr. Kim között - utalt vissza a múlt heti alkalomra, amikor azt hazudtam, hogy beszélnem kell vele.

- Semmi érdekesről - válaszoltam halkan, s ekkor az emlegetett személy lépett be a terembe. Tekintetünk azonnal összetalálkozott, de nem sokáig, mert villám gyorsan elfordította a fejét. Ettől teljesen összefacsarodott a szívem. Sulli miatt ignorál. Figyeltem, ahogy oda sétál az asztalához, levágja a könyvét az asztalra, majd a táblához lép, hogy felírjon néhány feladatot. Ideges volt, ez látszott azon, milyen erősen szorította a krétát az ujjai között. Két perccel később megszólalt a csengő jelezve, hogy kezdődik a második óra. Jongin felírta az utolsó feladatot is, majd az osztály felé fordult. Ajkai vízszintes vonalat alkottak, szemei kifejezéstelenek voltak. Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyennek. Talán azon az éjszakán, amikor összetalálkoztunk a házuk fürdőszobájában.

- Amíg összeszedem és átnézem a házi feladatokat, addig kapnak egy kis önállómunkát - közölte, majd elindult a padsorok között, hogy begyűjtse a füzeteket.  Minél közelebb ért, annál hevesebben vert a szívem, végül mikor elért az én padomhoz, felnéztem rá. Barna íriszei egy pillanatra az enyémbe fúródtak, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy észrevegyem a bennük rejlő fájdalmat. Elvette a füzetemet, aztán tovább ment. Miután összeszedte mindenkiét, visszasétált az asztalához, és leült, hogy neki kezdjem a feladatának. Egyik szememet végig rajta tartottam, miközben lemásoltam a példákat egy lapra. Akkora káosz uralkodott a fejemben, hogy azt sem tudtam, mihez kezdjek. Még az egyszerű számok összeadás is problémát okozott. Mintha egy burokban lettem volna, tompán érzékeltem a külvilágot, a hangokat. Ő nem tudta, hogy tisztában voltam viselkedésének okával, ezért próbáltam nem mutatni az érzéseimet. De nagyon nehéz volt, mert legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy szorosan a karjaimba vonjam. Fájt neki, amiért így viselkedett velem, anélkül, hogy megmagyarázhatta volna.

Hamarosan az én füzetem következett, ezért mindkét szemem rátapasztottam. Kíváncsi voltam a reakciójára. Amikor elolvasta a rajta lévő nevet, az álla megfeszült. Kinyitotta a füzetet, lassan belelapozott, majd megállt az utolsó oldalon, ahol a mai óra házi feladat volt. Figyeltem, ahogy piros tollával vonalakat húz, valószínűleg pipákat, ami némi örömmel töltött el. Mikor végzett, még valamit írt a lap aljára, aztán becsukta, és a többi átnézett közé tette.

Felsóhajtottam, kicsit hangosabban és keservesebben, mint szerettem volna, mert a következő pillanatban jó néhány szempár, köztük Jonginé is rám szegeződött. Úgy tettem, mint aki semmit sem csinált, és visszafordítottam a figyelmem a feladatokra.

Tíz perccel később mind a diákok, mind Jongin végzett. A kijavított füzetkupacot átadta az első padban ülőknek, hogy kiosszák. Amint készhez kaptam a sajátomat, gyorsan odalapoztam a végére.

Szép munka! - Olvastam magamban Jongin kézírását. Kellemes melegség öntött el. Senkinek sem szokott írni. Mindig csak kijavítja a hibás feladatokat, és ennyi. Semmi üzenet. Még akkor sem, ha hibátlan. Ez büszkeséggel töltött el. 

Az óra további része gyorsan elment. Nem vettünk új anyagot, csak gyakoroltunk, és mind tudtuk, hogy ez mit jelent. 

- Nos, mára ennyi - fejezte be Jongin az órát. - Csütörtökön pedig számon kérem az elmúlt hét anyagát. Nem nagy dolgozat, csak egy kis teszt, de azért készüljenek rá. Ha bárkinek problémája lenne, nyugodtan keressen meg az irodában órák után. Köszönöm. További szép napot - ezzel elvette a könyveit az asztalról és kisietett a teremből, anélkül, hogy rám nézett volna.

Mindig meglepett, mennyire másképp viselkedett óra közben. Sosem mutatott nem oda illő érzéseket. Mintha már húsz éve matekot tanítana. Eltökélt volt, magabiztos és okos. Ez pedig annyira vonzotta a lányokat, és most már engem is, hogy nem csodálkoztam, amiért pletykálnak róla. Mintha egy másik ember lett volna ilyenkor.

- Szerinted nem viselkedett furcsán Mr. Kim? - kérdezte Nari óra után. - Eddig mindig látni lehetett azt a perverz csillogást a szemeiben. Mindig megbámulta a lányokat, de most olyan letörtnek és elveszettnek tünt. Valami történhetett vele.

- Én nem vettem észre semmi szokatlant - hazudtam. Féltem, hogy Nari  rájön, hogy kettőnk viselkedése összefügg. Nem hülye. Esélyesnek tartottam, hogy sejtett valamit velem és Jonginnal kapcsolatban.

- Minden esetre azért rajta tartom a szemem - mondta határozottan.

Lassan teltek a percek. Minden óra kínszenvedés volt. Egyfolytában Jongin járt a fejemben, semmire sem tudtam koncentrálni, ezért az utolsó óra után úgy döntöttem, véget vetek ennek, és bemegyek hozzá az irodába. Onnan nem tud elmenekülni.

Bepakoltam a táskámba, és Nari felé fordultam indulás előtt.

- Ne haragudj, de ma sem tudok veled menni - sóhajtottam szomorúan. - Beszélnem kell Mr. Kimmel a csütörtöki tesztről.

- Megint? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian padtársam.

- Igen. Azt mondta, ha bármi problémánk van, akkor nyugodtan keressük meg órák után, nem? 

- De - bólintott. - Jól van, akkor később felhívlak. Elmehetnénk valahová a héten. Mostanában elég kevés időt töltünk együtt - motyogta kissé csalódottan.

- Mindenképpen - mosolyogtam, és enyhe bűntudat lett ura rajtam. Mostanában annyira lefoglaltak a saját problémáim, hogy teljesen elhanyagoltam Narit.

A terem előtt elköszöntünk egymástól, én pedig Jongin irodája felé vettem az irányt. Délután két óra múlt, a nyolcadik óra már elkezdődött, így senki sem kóborolt a folyosókon. Halk léptekkel közelítettem meg az irodát, és már jó néhány méterrel előtte lelassítottam. A szívem a torkomban dobogott. Féltem az igazságtól, de beszélnem kellett vele. Az ajtó előtt még hallgatóztam kicsit, de nem hallottam beszélgetés oda bentről, ezért nyugodtan lenyomtam a kilincset. 

Tévedtem.

Jongin nem volt egyedül.

Teste az asztalnak feszült, két lába között pedig egy szőke hajú, vékony, kosztümbe bújtatott nő állt. Jongin két keze a vékony csuklókat fogta, miközben annak tulajdonosa hevesen tapadt a matematika tanárom ajkaira.