6. Bejegyzés [part 2]

Tíz perc volt hátra az óra kezdetéig, amikor átléptem a tanterem küszöbét. A legtöbb osztálytársam már elfoglalta a helyét, ahogy Nari is. Összetalálkozott a tekintetünk, de valami furcsát láttam a szemeiben. Jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, valami nem stimmelt. Lassú léptekkel közeledtem a pad felé, s mikor odaértem, ledobtam a táskám a tetejére. 

- Jó reggelt - köszöntöttem vidáman, de válaszul csak egy morcos pillantást kaptam. Lehetséges, hogy haragszik valamiért? - Mi a baj? - Leültem mellé, megtámasztottam a fejem a kezemmel, és kíváncsian figyeltem őt. 

- Semmi - megvonta a vállát, és elfordította az arcát a másik irányba. Rosszul hazudott.

- Nari... - tenyeremet a vállára helyeztem, hogy magamra vonjam a figyelmét, de egy mozdulattal lelökte magáról a kezemet. 

Ismét farkasszemet néztünk, majd egy hatalmas sóhajjal törte meg a köztünk lévő kínos csendet. 

- Az utóbbi napokban... - elakadt a lélegzete, szemei körbejárták a termet egy pillanatra, mintha a megfelelő szavakat keresné. - Alig beszéltünk. Órák után mindig eltűnsz, a hívásaimra sem reagálsz - összeszorítottam az ajkam, ahogy eszembe jutott a sok nem fogadott hívás, de a körülmények miatt mindig elfelejtettem visszahívni. - Tegnap délután átmentem hozzátok, de senki nem volt otthon. Történt valami Soojung? - Hangja egyszerre volt aggódó és gyanakvó. 

- Nem! - próbáltam a legnagyobb beleéléssel mondani, de még saját magamat sem tudtam meggyőzni. Rossz érzés volt, hogy hazudnom és titkolóznom kellett a legjobb barátnőm előtt. 

- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz!

- Tudom - bólintottam, miután leküzdöttem a torkomban lévő gombócot. - Csak... egy családi probléma. De semmi komoly. Ami pedig a tegnapot illeti... valószínűleg boltban voltam. Tanulás után megéheztem, de üres volt a hűtő, úgyhogy leugrottam valami ehetőért. 

Jongin hazugsági mániája teljesen rám ragadt. 

- Értem - sóhajtott Nari, látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de szerencsére nem firtatta tovább a dolgot. - És mi történt a nyakaddal? - Közelebb hajolt, miközben lecsekkolta az említett testrészem. 

- A nyakammal? - kérdeztem vissza meglepetten, és egyik kezem odanyomtam, de nem éreztem semmi szokatlant. 

- Igen.Van rajta egy folt - állapította meg. - Olyan, mint egy... kiszívás. 

Elkerekedtek a szemeim, és most már mind két kezem odaszorítottam. Jézus... Jongin! 

- Oh, hogy az? - habogtam összevissza... - Az csak... Nem tudom. Lehet, hogy beütöttem. - Ez nagyon hülyén hangzott, de semmi normális magyarázat nem jutott az eszembe. 

- A nyakad? - húzta fel egyik szemöldökét Nari. 

- M-mostanában elég rosszul alszom, rémálmaim vannak, lehet, hogy akkor csináltam valamit - hárítottam, és a következő pillanatban becsengettek, az órát tartó tanár pedig belépett a terembe kimentve engem a kellemetlen helyzetből. Most az egyszer hálás voltam Mrs. Parknak. 

A diákok elcsendesedtek, és  szorgosan neki kezdtek a táblára felkerülő információkat jegyzetelésének, kivéve Narit, aki egy cetlit tolt elém. 

"Ma délután elmehetnénk abba az új kávézóba!'

Szerettem volna igent mondani, valóban kevés időt töltöttünk együtt mostanában, és arra is kíváncsi lettem volna, hogy hogy alakul a kapcsolata azzal a gólyatáboros fiúval, de eszembe jutott Jongin. 

"Bocsi, de ma nem jó. Tanulnom kell a holnapi tesztre." 

Visszatoltam a cetlit Nari elé, és lemásoltam az újonnan felkerülő fogalmakat a tábláról.

"Ha szeretnéd, átnézhetjük együtt. :)"

Ez állt a válaszban, a szívem pedig összeszorult, amiért vissza kellett utasítanom.

"Mit szólnál a holnaphoz?"

Nem érkezett válasz, Nari összegyűrte a papírt és berakta a padba. Tudtam, hogy mérges, és emiatt lelkiismeret furdalásom támadt. Tényleg fontosabb Jongin, mint a legjobb barátnőm? Ezen töprengtem egész órán, de nem jutottam döntésre.

A nap további részében elég kínos volt a hangulat köztünk. Nem mertem hozzá szólni, féltem, hogy még jobban magamra haragítom, így jobbnak láttam, ha csendbe maradok. Ha beszélgetni akar, úgyis kezdeményezni fog.

- Akkor találkozzunk holnap - mondta, miközben összepakolta a cuccait az utolsó óra után. Csalódott volt, ez tisztán érződött a hangjából, de elmosolyodtam, még nem utált.

- Én fizetek - ajánlottam fel boldogan, hátha ezzel a kedvébe tehetek.

- Ezt el is várom ezek után - nyújtotta rám a nyelvét. - Indulhatunk?

Elhúztam a szám. Azt hittem, sikerült megmentenem a helyzetet, de most megint vissza kellet utastanom a társaságát.

- Ne haragudj, de nem tudok veled menni, beszélnem kell... - elgondolkodtam. Kivel is? - Miss Yoonnal.

Nari összevonta a szemöldökét.

- Az egyetemmel kapcsolatos.

- Rendben - sóhajtott szomorúan, majd hátat fordított, és elindult kifelé. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy ezek csak kifogások, de rendes volt Naritól, amiért nem kérdezősködött. Lehet, hogy ideje lenne elárulni neki? 

***

Jongin már ott volt, mikor odaértem a hátsó parkolóba. Alaposan körbe néztem, hogy meggyőződjek róla, senki sem figyel. Rossz érzésem volt, főleg Nari miatt, és átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy követ. Elvégre nem hitt nekem, a kíváncsiság pedig nagy úr. Ugyanakkor az is felébresztette benne a félelmet, hogy észrevette a nyakamon lévő kiszívást. 

Mikor úgy véltem, hogy tiszta a terep, átrohantam az út túl oldalára, és beszálltam a kocsiba.

- Máskor óvatosabbnak kell lennünk! - kiabáltam Jonginra, mire ő meglepetten pislogott rám. Túl indulatosra sikerült a hangom.

- Mi történt?

- Nari meglátta ezt! - mutattam a nyakamra. Jongin ajkai néma 'o' hangot formáltak. - Mégis, hogy jutott eszedbe? - Összevontam a karom magam előtt.

- Nem volt szándékos, ez természetes, amikor azt csináljuk. Arról pedig nem én tehetek, hogy nem takartad el.

- Hogy takarjam el, amikor nem is tudtam róla? - háborogtam, miközben Jongin beindította a motort és kihajtott a parkolóból.

- Nem szoktál tükörbe nézni? - cinkelt tovább nevetve, de én cseppet sem találtam viccesnek.

- Úgy látom, nem fogod fel a helyzet jelentőségét. Ha valaki rájön, mindkettőnket kirúgnak az iskolából - Félelem lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy anya megbízik bennem és Jonginba is, sosem adtam rá okot, hogy kételkedjen, mindig szófogadó és rendes voltam, de ha kirúgnak az iskolából a kapcsolatunk miatt, akkor biztos, hogy eltilt tőle. Az egyetemtől pedig elbúcsúzhatok.

Apró kirohanásom hallatán Jongin megállt a legközelebbi felhajtón.

- Ne haragudj - mondta megbánóan. - Néha teljesen elfeledkezem arról, hogy a tanárod vagyok. Vagyis legtöbbször, de mostantól visszafogom magam.

Egy pillanat alatt ellágyult a szívem, elképesztő, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem pusztán az őszinteségével.

- Rendben - sóhajtottam, és neki vetettem a hátam az ülésnek. - Hová megyünk?

- Kereshetünk egy könyvtárat vagy éttermet. Éhes vagy? 

Amint feltette a kérdést, a gyomrom egyértelmű választ adott. 

- Menjünk hozzánk - javasoltam, miközben egyik tenyeremmel a hasamat simogattam. - Maradt egy kevés a tegnapi ramenből, és azt hiszem, kimchi is van még. A matek felszerelésem is otthon van. 

- Anyukád? 

- Hétkor végez, szóval miénk a ház. 

Jongin sokat sejtő pillantást vetett rám. 

- Jól hangzik - végignyalt dús ajkain. 

- Felejtsd el! 

Kuncogott egyet, majd kihajtott az útra, és elindult a házunk felé. 

Tíz perccel később már a hűtőnk előtt álltunk,miközben felmértük a kínálatot. Kivettem a maradék rament, ketté osztottam, és beraktam a mikróba, hogy felmelegedjenek. Szedtem két tálba kimchit, majd az asztalra pakoltam őket. Jongin leült, mintha egy nyolc éves kis fiú lett volna, aki csillogó szemekkel várja édesanyja főztjét. Összeszorult a szívem, és azon gondolkodtam, hogy vajon mindig meleg étellel várta a fiait, amíg élt? 

Nekem könnyebb volt, mert anya mindig főzött rám, de Jongin és Joonmyun évek óta egyedül éltek. Szörnyű lehetett szülők nélkül. Bele sem akartam gondolni, milyen lenne az életem, ha anya nem lenne. 

A mikró csipogása rántott vissza a valóságba jelezve, hogy elkészül az ebéd. 

- Jó étvágyat - mosolyogtam, ahogy elé tettem a tányért. Hálásan nézett rám, majd megfogta a pálcikákat, és enni kezdett. 

- Ez isteni - szürcsölte a a gőzölgő tésztát. 

- Anyu főzte - válaszoltam, miután lenyeltem a számban lévő falatot. 

Csendben ettünk. Fel sem tünt, mennyire éhes voltam, csak akkor jöttem rá, amikor az utolsó tésztadarabot is elfogyasztottam.

- Az micsoda? - érdeklődtem, ahogy Jongin elővett egy gyógyszeres dobozt a zsebéből és kivett belőle egy darab tablettát. Féltem, hogy esetleg megint valami narkotikus szert vesz be, aminek nem lesznek jó következményei. 

- Antidepresszáns - válaszolt, mielőtt egy pohár víz kíséretében lenyelte a gyógyszert. - Joonmyuntól - folytatta kételkedő arcom láttán, majd felállt és elvette előlem az üres tányért. - Elmosogatok, menj fel, és készítsd elő a könyved meg a füzeted. 

- Oké! - mosolyogtam nyugodtan. Pozitív jelként könyveltem el, hogy Jongin Joonmyun tablettáit szedi. Talán rátért a gyógyuláshoz vezető útra.

Gyorsan átöltöztem kényelmes, otthoni ruhába, ami egy pamut rövidnadrágból és egy fehér topból állt. A hajamat összefogtam, hogy ne zavarjon a tanulásban, és leültem az íróasztalhoz. Amíg vártam, átolvastam néhány feladatot a legutolsó óra anyagából, és elégedettség töltött el, hogy több, mint a felét értettem.

Annyira belemélyedtem, hogy észre sem vettem Jongint, aki az ajtófélfának támaszkodva figyelt. Megköszörülte a torkát, így sikerült magára vonnia a figyelmem.

- Mióta állsz ott?

- Néhány perce - megvonta a vállát, és odasétált mellém. Lehajolt, hogy egy puszit nyomjon a homlokomra. - Tetszik ez a szerelés!

Vágyakozó szemekkel méregette a rövid nadrágból kilátszó pőre lábaimat. Hirtelen elkapta a karom és felhúzott a székből, hogy elfoglalja a helyem. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, gyorsan visszarántott az ölébe. Állát a vállamnak támasztotta, forró lehelete a nyakamat csiklandozta.

- Elárulhatnád, hogy milyen feladatok lesznek a holnapi tesztben - csücsörítettem az ajkaimmal, hátha ezzel megpuhítom egy kicsit. Ha matekról volt szó, Jongin igazán szigorú tudott lenni.

- Az csalásnak számítana, édes - belecsípett a combomba, mire feljajdultam. - De megoldunk néhány hasonló feladatot, rendben? Felmérem, mennyit tudsz, aztán segítek kijavítani a hibákat

Elhúztam a szám, de beleegyezően bólintottam.

Leírtam az összes feladatot, amit a tanárom kinézett a könyvből. Kicsit zavarban voltam, amiért szorosan mögöttem ült, és minden mozdulatomat figyelte. Azt sem szerettem, amikor az iskolába felém álltak, olyankor automatikusan leblokkolt az agyam, és addig nem is írtam a papírra, amíg a tanár tovább nem ment.

Jongin feladatai nem voltak túl egyszerűek, de igyekeztem minél jobban teljesíteni Leakartam nyűgözni, elkápráztatni az újonnan szerzett tudásommal. Könnyebben ment úgy, hogy az utóbbi két órát nem alvással töltöttem.

- Kész - nyújtózkodtam húsz perc szenvedés után, megfájdult a hátam a folyamatos egy helyben üléstől, de olyan jól esett Jongin ölében lenni, hogy nem akartam felállni. Az pedig egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg nyomom a lábát.

Maga elé húzta a papírt, néhányat kipipált, néhányat aláhúzott. Olyan gyakorlatiasan csinálta, hogy eltátottam a szám. Teljesen más volt ilyenkor, nem is hasonlított önmagára, azt pedig egyáltalán nem érettem, hogy képes fejben ilyen gyorsan számolni. 

- Ez csak egy hármas lenne, ha leosztályoznám - nézett rám, és amint összetalálkozott a tekintetünk, ismét egy másik oldalát vette fel. - De kezdetnek nem rossz.

- Azért jónak sem mondanám, azelőtt is hármas dolgozatokat írtam, hogy megegyeztünk volna...

- Igazából volt, amikor elérted a négyest - ajkai pimasz mosolyra húzódtak, miközben neki nyomta őket a vállamnak.

- Tessék? - kérdeztem felháborodva. - Mindig is sejtettem, hogy direkt csináltad.

- Annyira élveztem a dühös tekintetedet. Olyan izgató volt. - Egyik tenyere becsúszott a combjaim közé.

- De ez nem igazságos! - remegtem a dühtől, legszívesebben felképeltem volna, de nem Jongint, hanem a benne lakozó perverz Mr. Kimet. - Ki is rúgathatnálak ezért.

- De úgy sem tennéd. - Ujjaival apró köröket rajzol a bőrömre. A düh és az alfelemben lévő bizsergés érdekes kombinációt alkotott.  Feltámadt bennem valami idegen ösztön, és éreztem a köztünk lévő vibrálást. Az erős vonzalmat, ami arra késztettet, hogy lökjek egyet a csípőmmel.

- Ahh... - Jongin szemei elkerekedtek, amikor fenekem hozzá nyomtam férfiasságához. Mozdulatomat jelnek vette, és mindkét keze felfedezésre indult a testemen, egyiket a fehér topom alá csúsztatta, a másikkal kioldotta rövidnadrágom, és becsúsztatta ujjai a bugyimba.

Hátravettettem a fejem, teljesen beleolvadtam a mellkasába, miközben szemeim lecsukódtak. Ez most más volt, mint eddig. Valami lángolt bennem. Lehet, hogy a harag váltotta ki? Rá akartam mászni, leteríteni, és bosszút állni, amiért éveken keresztül szívta a vérem.

Beharaptam az ajkaim, amikor két ujjával belém hatolt. Nem fájt, de nem is számítottam rá, ezért ösztönösen összeszorítottam a lábaim.

Kiürült az elmém, arról is megfeledkeztem, hogy a saját szobámban vagyunk.

- Folytassuk az ágyon - súgta a fülembe, és elengedte a testem. Ködös tekintettel figyeltem, ahogy leszopogatja az ujjait, majd lassan felállít, és az ágyra lök. Ismerős rózsaillat köszöntött a párnáim között. Egy szempillantás alatt megfosztott a ruháimtól, és éhes szemekkel méregetett. Tetszett az arcára kiülő vágy, anélkül is felizgatott, hogy hozzám ért volna.

Nagyot dobbant a szívem, és egyre gyorsabban kapkodtam levegő után, égett a bőröm. Halk sóhajt hallattam, amikor Jongin levette magáról az inget. Lassan gombolta ki a ruhadarabot, önelégül mosolyra görbül a szája, mintha szándékosan húzná az agyam. Szép, napbarnított bőre és kidolgozott hasa vonzotta a tekintetem. Az övének hangjától megremegtem, izgatottam vártam, hogy végre megszabaduljon a nadrágtól is.  Szerencsémre a boxerével együtt távolította el.

Elkapta a bokáim, közelebb húzott magához és szétnyitotta a lábaimat. Gyengéden simogatta combom belső felét.

- Mitől indultál be ennyire? - kaján vigyorát nem tudta leplezni, miközben lehajolt, és kényelmesen elhelyezkedett a lábaim között. - Szeretnéd tudni, hogy mi járt a fejemben olyankor, amikor dühösen néztél rám?

Kíváncsi voltam. Azt mindketten tudtuk, hogy én legszívesebben felnyársaltam volna matek órákon, de hogy Jongin képzeletében milyen piszkos jelentek játszódtak számomra újdonság volt.

Szólásra nyitottam a szám, de azonnal becsuktam, amikor kínzó lassúsággal kényeztetni kezdte legérzékenyebb testrészemet.

- Arra gondoltam, hogy csak ketten vagyunk - lehelte, amitől remegni kezdetek a lábaim. - Felfektetlek az asztalra, miközben ellenkezel. Ellenkeznél, de titkon akarnád. Akárcsak legelőször... - Megmarkoltam a haját és visszanyomtam a fejét a lábaim közé. Értette a célzást, és beszívta a csiklóm az ajkai közé. Nyelvével szorgosan dolgozott rajra, ami újabb nyögést csalt ki belőlem. Éreztem, hogy már nincs sok hátra a beteljesülésig, de mielőtt még elérhettem volna Jongin leállt. Följebb mászott, hogy egy vonalba kerüljön az arcunk, és megcsókolt. Mélyen. Nyelve vad csatába kezdett az enyémmel, amit azonnal viszonoztam, közben a bejáratomhoz irányította megkeményedett erekcióját, de maradt még bennem annyi józan ész, hogy gyorsan elszakadjak tőle, és megállítsam.

- Mi az? - aggódó tekintettel fürkészett.

- Ez így nem túl biztonságos - céloztam a védekezésre, mivel sejtéseim szerintem nem volt nála sem kúp, sem óvszer.

- Ne aggódj, vigyázok - simított végig arcom élén, és biztató mosolyt küldött felém. Valamennyire ellazultam, de egy kellemetlen, rossz érzés ott motoszkált bennem. Tapasztalat híján alig ha tudtam mit tenni. Normális az, ha az emberek ennyit szexelnek? Én akartam őt, és ez fordítva is így volt, de nem fogjuk megunni egymást később? Tényleg beszélnem kell Narival. Ő az egyetlen, aki segíteni tud. - Soojung - szólított ismét Jongin. - Ha nem szeretnéd, abba hagyhatjuk. 

Nehezére esett kimondani, a szemeiben láttam, hogy folytatni szeretné.

Nem tudtam, mit mondjak. Szerettem volna örömöt okozni Jonginnak, de ez így túl felelőtlen volt. Persze azok a hüvely kúpok sem nyújtottak biztonságot, de még mindig több volt, mint a semmi.

Jongin érette az arcomra kiülő kifejezést, ezért kimászott a lábaim közé, és mellém feküdt.

Többé sosem kényszerítelek olyanra, amit nem szeretnél. - Szorosan magához vont. A kezdeti szenvedély, amivel egymásnak estünk lecsillapodott, és ismét a romantika vette át a helyét. - De esetleg megemlíthetnéd édesanyádnak, hogy...

- Akkor tényleg nem lesz szükségünk óvszerre, mert kiherél - vigyorogtam rá, de ő csak elfintorodott.

- Már nem vagy gyerek, és tudom, hogy ebben a korban tombolnak a hormonok. Szombaton megemlíthetnénk neki vacsora után. Van egy nagyon jó nőgyógyász ismerősöm.

- Nem tudom, hogy fogja viselni, hogy az egyetlen gyermeke már nem kislány többé. Ahhoz is nehezen szokott hozzá, hogy elkezdtem társasági életet élni.

- Akkor hogy hogy bele egyezett a kapcsoltunkba? - kérdezte Jongin. 

- Megbízik benned, ez pedig remek dolog, úgyhogy ne játszd el a bizalmát - kuncogtam, miután megpöcköltem a homlokát. Összehúzta a szemöldökét és megdörzsölte a fájdalmas területet.  - Azzal pedig, ha eltiltana, úgy sem tudna megállítani, és ezt ő is tudja. Minden rendben, amíg nem lesz belőle baj.

- Nem lesz. Megígérem - átkarolt, és a nyakamba fúrta az arcát. Érzetem kemény férfiasságát a combomnak préselődni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve eltoltam magamtól Jongint, és levezettem egyik kezem a lábai közé.

Felsóhajtott, amikor rámarkoltam tagjára.

- Soojungh...

- Segítek - suttogtam a fülébe, és a hátára gördítettem. Lejjebb másztam, hogy könnyebben hozzá férjek, és ajkaimmal, nyelvemmel kényeztettem úgy, ahogy ő is csinálta néhány perccel ezelőtt. Tenyerem alatt éreztem, ahogy izmai összerándulnak, majd elernyednek. Orrán keresztül kapkodott levegő után, mellkasa fel-alá süllyedt. Nyögései, mozdulatai engem is felizgattak, és ismét nedves lettem oda lent. Gyengéden tincseimbe markolt, csípőjét egyre ütemesebb mozgatta, fél perccel később el is élvezett. Alig hogy kivettem férfiasságát a számból, ledöntött az ágyra, és most ő kerekedett felém. Ott folytatta, ahol legutóbb abbahagyta, de ez alkalommal az ujjait is bevetett. Sebesen mozgatta őket hüvelyemben, míg nyelvével kis köröket rajzolt duzzad, nedves csiklómra. Szabad kezével végig simított a hasfalamon, majd rámarkolt egyik mellemre. Nem bírtam visszafogni magam, a sóhajok és nyögések egymás után törtek fel belőlem. Lepillantottam, de azonnal elöntött a forróság, amikor láttam, hogy Jongin is figyel. Szemeiben huncut, pajkos fény csillogott. Belemarkoltam az alattunk lévő takaróba, az izmaim megfeszültek, és egy utolsó kéjes sikoly hagyta el a torkom, ahogy elértem a csúcsot. 

***

Miután mindketten visszanyertük az erőnket, Jongin kihasználva az óriás kádam előnyeit, engedett magának egy habfürdőt. Míg ő azzal foglalatoskodott, hogy összeszámolja hány különböző tusfürdőt, sampont és parfümöt talál egy nők által használt fürdőszobában, addig én rendbe tettem az ágyat. Nyugodt szívvel könyveltem el, hogy nem kell kimosni, ezáltal megkíméltem magam egy újabb hazugságtól is. Az íróasztalon lévő matek könyvre pillantottam, teljesen felesleges volt a mai gyakorlás, nem lettem okosabb, így este át kell néznem még egyszer.  

- Kész a fürdő - jelentette be Jongin az ajtóban állva, egy halvány rózsaszín törölköző fedte a derekát, amiben elég vicces látványt nyújtott. A rózsaszín nem az ő színe volt. - Mi olyan vicces? - érdeklődött mosolygó arcom láttán. 

- Semmi. - Alig tudtam visszatartani a nevetést. - Jól áll ez a szín. 

- A rózsaszín összes árnyalatát megtaláltam, és ez volt a legvisszafogottabb közülük. Nem mondtad, hogy rózsaszín mániás vagy...

- Én nem - ráztam a fejem. - Anya. 

- Na menjünk, kihűl a víz - felém nyújtotta a kezét, jelezve, hogy menjek. 

Jongin egy szempillantás alatt megszabadult a dereka köré csavart anyagtól, és szó szerint beugrott a kádba, a habok az egész mellkasát ellepték. 

- Azt a! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen mély - mondta szórakozottan, mire hátra sandítottam rá. Úgy játszadozott a habokkal, mint egy óvódás. Megcsóváltam a fejem, majd összefogtam a hajam, és levettem a köntösöm. Mikor visszafordultam Jongin felé, ő már a kád peremének támaszkodva figyelt. 

- Gyönyörű vagy - sóhajtozott, én pedig nem tudtam hova tenni szokatlan viselkedését. De nagyon aranyos volt. 

Odalépkedtem elé, vizes tenyerével végigsimított a combomon, majd megfogta a kezem, és segített beszálni. Szétnyitotta a térdeit, így kényelmesen közéjük feküdhettem, meztelen hátam mellkasába olvadt, kiszorítva az összes habot közülünk. Átkarolt és így pihentünk hosszú percekig. Élveztük egymás közelségét. 

- Mikor ér haza édesanyád? 

- Körülbelül 2 óra múlva, úgyhogy van még időnk - mosolyogtam magam elé, de a következő pillanatban már csak annyi érzékeltem, ahogy elsüllyedek a víz alatt. A hirtelen sokktól még levegőt sem vettem, így amint a felszínre került, köhögni kezdtem. Az egész arcom tiszta hab volt, semmit sem láttam. 

- Elment az eszed?  - köhécseltem, miután tudatosult bennem, hogy Jongin volt az, aki lenyomott a víz alá. Kitöröltem a habot a szememből, és felé fordultam, hogy bosszúból ráfröcsköljem a vizet. Meg sem rezzent, jóízűen nevetett rajtam. 

- Gyere, megmosom a hajad - mondta kuncogva, és kiszedte nedves hajamból a gumit. Hosszú tincseim belelógtak a vízbe, elnyerte őket a habtenger. - Csússz előre, és döntsd hátra a fejed - utasított, én pedig eleget tettem kérésének. Ujjaival masszírozni kezdte a fejbőrömet a víz alatt, mire felsóhajtottam a kellemes érzéstől. Imádtam, amikor a hajamat piszkálták. 

De nem élvezhettem sokáig a pillanatot, mert hamar borús gondolatok lepték el az elmém. Ez a Jongin olyan volt, mint az, akiről Sulli mesélt. Vajon őt is elvitte a vidámparkba és neki is megmosta a haját? Lehet, hogy ugyanazokat a dolgokat teszi velem, amit vele is? A féltékenység kegyetlen fájdalommal mart a lelkembe. Úgy éreztem magam, mint egy pótlék, és féltem attól, hogy esetleg Jongin is őt látja bennem.

- Jongin... - megköszörültem a torkom, miközben felemeltem a fejem, de nem fordultam meg. Nem akartam, hogy lássa az arcomat.

- Hm? - A hátamra tapadt habos hajtincseket birizgálta.

- Sullival is... ezt csináltad? 

- Mire gondolsz? - hangja kíváncsian csengett.

- Őt is elvitted vidámparkba? Lőttél neki ajándékot, főztél kávét, megmostad a haját? - soroltam egymás után a nyomasztó gondolatokat.

Néhány másodperc kínos csend következett, de nem mertem hátrafordulni.

- Amikor vele jártam, legtöbbször hárman lógtunk együtt, Ő, Joonmyun és én. Sulli nem szereti a bohócokat. - Éreztem, ahogy közelebb csúszik hozzám, és átöleli a derekam a víz alatt. - Sosem fürödtünk együtt, és kávét is csak két éve iszom. - Hallottam a hangjából, hogy mosolyog. - Miért gondolkodsz ilyeneken? Azt hiszed, hogy azért vagyok veled, mert hasonlítasz rá?

Bólintottam.

- Butaság - nevetett, elengedte a derekam és egy hatalmas habkupacot tett a fejem tetejére. Beledörzsölte a hajamba. - Évek óta így érzek irántad. Kezdetben csak a kíváncsiság hajtott. Olyan ártatlan voltál, és fiatal, felkeltetted az érdeklődésem. Aztán egyre többet figyeltelek, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ahányszor becsuktam a szemem, a te arcod jelent meg előttem. Imádtalak bosszantani, de gyűlöltem, ahogy Joonmyunra néztél, ez pedig hatalmas haragot gerjesztett bennem, és még jobban meg akartalak szerezni. Ennek az egésznek semmi köze Jinrihez.

A szavaitól kirázott a hideg, és most már cseppet sem kételkedtem az érzéseiben. Sosem gondoltam, hogy valaki így érezhet irántam.

- Valójában te sem voltál  közömbös nekem, Jongin. - Nem tudtam, mi ütött belém, mintha valami idegen szállt volna meg. Az előbbi vallomása kinyitotta a legrejtettebb érzéseim kapuját, azokat, amelyeket még magamnak sem ismertem volna be. Megfordultam, és egészen közel hajoltam hozzá. - Mindig is vonzódtam hozzád, de letagadtam, mert utáltam, ahogy bántál velem. Sosem ismertem volna el, és mindig kizártam a gondolatimból. Egészen addig sikerült is, amíg a tudatalattim át nem vette az irányítást. Azok az álmok... - sóhajtottam, ahogy felidéztem.

- Rólam álmodtál? - kérdezte egy elégedett mosollyal az arcán.

- Először nem tudtam, mert mindig be volt kötve a szemem, de most már biztos, hogy te szerepeltél benne.

- És mit csináltam az álmodban? - A tarkómra vezette a kezét, és apró csókot nyomott az ajkaimra. Hosszú pillanatokig haboztam, hogy elmondjam-e neki, de szavak nélkül is rájött. - Te kis piszkos.